Googorola, Lenovorola - most mi van?

2014.01.30. 11:19 Yarner

Ma reggelre fejre állt a techsajtó: a Google 2,91 milliárd dollárért eladja a Motorola Mobilityt a kínai Lenovónak. Azt a Motorolát, amit alig nem egészen éve vett meg 12,5 milliárdért. Amire azóta úgy néznek az Android-rajongók, mint a szent grált kezében forgató, Avalonból visszatérő Artúr királyra. Hogy hogyan hangzott az első reakciójuk?

 Érzem, hogy az erő háborog, mintha milliók kiáltottak volna fel rémületükben, aztán néma csend..

kenobi.jpg

Még mielőtt súlyos férfikönnyeket kezdenénk ejteni az elsüllyedni látszó szép remények miatt (hiszen épp a napokban posztoltunk effélékről) nézzük meg az ügyet néhány oldaláról!

Mi cserélt gazdát és mi nem?

Az eredetileg bevásárolt csomagból a Nagy G eladta a Motorola Mobilityt, mint céget, mindenestül. Megtartotta viszont a 17 000 tételes szabadalmi portfólió jelentős részét (2000 híján), és egyfajta felhasználási licenszt is ad hozzájuk a Lenovónak. Megtartotta még a fejlesztési részleget, ahol a Google scifibe illő fejlesztéseihez jól passzoló találmányokon dolgoznak, ezek között van az okostetoválás, és a nagy port kavart moduláris telefon-projekt (Project Ara) is. Emellett a Moto televíziós beltéri egységeket (set-top box) gyártó részlegét is hamar elpasszolták annak idején 2-3 milliárdért, így ez sem szerepelt a mai alkuban. 

lenovorola.jpg

Miért kell a Motorola a Lenovónak?

Ha a Lenovo okostelefonjaira gondolunk - leginkább semmi nem jut eszünkbe. Pedig van ilyen, de annak ellenére, hogy mennyire jól csengő név a kínai cég a laptop-szektorban, annyira semmilyen az Android világában. Azt pedig ne felejtsük el, hogy a laptop-ipar felső rétegeibe is az IBM ThinkPad bevásárlásával jutottak fel, így a stratégia, mondhatni, kipróbált. A Moto jelenleg erősen jelen van az Észak-Amerikai és a Latin-Amerikai piacon, két olyan helyszínen, ahol a Lenovo még komoly lehetőségeket lát - az ázsiai piacon pedig hazai pályán mozoghatnak.

Miért vette meg a Google a Motót, ha az első adandó alkalommal megszabadul tőle?

Hát igen, ez itt a kérdés. Már akkor kicsit furcsállta mindenki az ügyet, és máig nincsen 100%-os magyarázat. A legelfogadottabb elmélet szerint alapvetően a szabadalmi portfólió kellett az Apple támadásainak visszaverésére - ne felejtsük el, hogy a Motorola volt az egész mobiltelefon-ipar egyik legnagyobb úttörője, egészen alapvető licenszek vannak a birtokában. Azt is rebesgették, hogy az amúgy nagyjából a csőd szélén egyensúlyozó Motorola egyik vezére kopogott be Gugliékhoz egy "kellek, vagy vigyem az Apple-höz a szabadalmainkat?" kérdéssel. Egy ilyen helyzetben nem lehet túl sok mindent mondani.

A Google nem kifejezetten szeret a hardveriparban tevékenykedni - nem véletlen, hogy a Nexus készülékeket is mindig külsős cégekkel együttműködve fejlesztik - a Mountain View-i fiúk-lányok inkább a megoldásokat, ötleteket szeretik pörgetni, mint a készülékgyártással és forgalmazással kapcsolatos eladásokkal, marketinggel és más varázslással pepecselni. (Ezt nagyon szépen mutatta a Nexus 5 és a KitKat bejelentése, amit a hihetetlen nagy várakozásokkal szemben egyszerűen csak kitoltak a netre, ahelyett, hogy kiálltak volna a színpadra egy rezesbandával, ahogy minden rendes mobilcég teszi, amikor kihoz egy új csúcsterméket.)

Az biztos, hogy a nagy androidos gyártók igen ferde szemmel néztek már az első pillanattól kezdve az akvizícióra: eddig az volt a felállás, hogy a Google adja az ingyenes operációs rendszert és a vonzó szolgáltatásokat, ők pedig elkészítik a maguk kis termékcsaládját, amit aztán teljes izomból igyekeznek terjeszteni, reklámozni és eladni, ahol csak bírnak. Ha a Google maga is gyártóvá, azaz konkurenssé válik, semmi nem fogja garantálni, hogy a saját márkája nem kap kedvezőbb elbánást - gyorsabb frissítéseket, jobb szolgáltatásokat, stb. Sokat kellett győzködni Larry Page-nek a sok öltönyöst, hogy ne romoljon meg a kölcsönös viszony.

lenovolineup.jpg

A Google pedig komolyan kézbe vette a Motorolát, valami 6000 főt elbocsátottak, átszervezték a társaságot alaposan, és gyökeresen új megközelítéssel mentek neki az új termékvonalnak (pl. személyre szabhatóság, olyasmikkel, mint a fa hátlap), ami elég szépen is kezdett muzsikálni (annak ellenére, hogy kizárólag az amerikai kontinensen árusították). Ugyanekkor a cég nem lett egyik napról a másikra aranytojást tojó tyúk: a legutóbbi negyedévben 248 milliót vittek el a kasszából - ennek az ötödét produkálta veszteségben a HTC ugyanekkor, és tudjuk, hogy már hangolnak az újságírók a gyászindulóra. A legfrissebb mutatókat holnap fogják bejelenteni, így a Moto X és G hatását még nem ismerhetjük, de kétlem, hogy hirtelen ilyen radikálisan megfordult volna a szél - főleg a világméretű értékesítés híján.

Szóval az eladással kicsit megint tisztább lesz a kép a Google fejleszt és az OEM-ek (gyártók) gyártanak.

Na de hol jön a képbe a titkos háttérhatalom? 

Túl sokat olvasod a konteó-blogot, nem? De persze mindig van valami sötét ügylet is a dolgok mögött.

Sokan gyanakodnak a Samsungra, mint az eladás értelmi szerzőjére. Kétségkívül a koreai óriás a legnagyobb és legsikeresebb androidos készülékgyártó az egész világon - a Google épp ezért komoly függésben is van a samsungos eladásoktól, ők ugyanis a szolgáltatásaik használatából  és az ebből befolyt reklámbevételből élnek, nem az Android értékesítéséből (ami, ugye, nem is létezik, mint olyan). Sokaknak szemet szúrt, hogy mintha a Nagy S kezdené elkormányoznia a hajóit a Google vizeiről - gyakorlatilag minden Google szolgáltatásra lett saját Samsung-appjuk; régóta van már Samsung alkalmazásbolt, de nemrégiben elkezdtek a Samsung Hubon át könyveket, filmeket és magazinokat is árulni. Sokan tudni vélték, hogy titkon a Google-ről való tökéletes leválást tervezik Szöulban - vagy az Android teljes forkolásával (á la Amazon Kindle Fire), vagy a Tizen operációs rendszer bevezetésével. A januárban bemutatott új tableteken (Galaxy Tab Pro széria) megjelenő új, a Widows Phone csempéire emlékeztető felhasználói felület is árulkodónak tűnt, azt beszélik, szúrta is az Android-stáb szemét a gyökeres stílusváltás.

magazinux.jpgA jól értesültek szerint tehát az alábbi történt: a múlt hónapban a Google és a Samsung komoly tárgyalásokba bocsátkozott: ennek eredménye volt a 10 000 szabadalom keresztlicenszeléséről szóló bejelentett megállapodás, de ugyanakkor az is, hogy a két cég titokban hűséget fogadott egymásnak: A Samsung megígérte, hogy jégre teszi a Magazine UX-et, elnapolja a Tizen kitolását és nagyobb teret enged a Google szolgáltatásainak. Cserébe a Gugli beleegyezett, hogy kirúgja a szeretőjét megszabadul a Motorolától, csökkentve a házon belüli konkurenciát. Ki tudja, vajon még mi hangzott el a zárt ajtók mögött...?

De mi lesz a mi reményeinkkel?

Ahogy az elején írtam, a legtöbb androidos kb. a megváltó második, harmadik, negyedik eljövetelét és az ezeréves királyság meg a nyugati paradicsom földi megvalósulását vizionálta a Googorola-nászban. "Csak még egy évet kell nekik adni, és meglátod..." 

Az fix, hogy a Lenovo neve közel sem cseng olyan szépen, mint az "a Google company" plecsni: a Google fiatalos, trendi, és nagyon ott van a technológiai görbe csúcsán. Ami Google, arra odafigyel a vásárló és ami még fontosabb, odafigyel a sajtó. Mi, rajongók pedig azt reméltük, hogy a Moto végre elhozza a mainstream megbízható, széles körben elérhető androidos telefonokat, amik áramvonalas alap-Android élménnyel érkeznek és Nexus-sebességgel megkapják a frissítéseket, de közben a Moto szakértelmének köszönhetően nem tartalmazzák a Nexusok jellemző gyerekbetegségeit.

Hogy ebből az álomból mi marad? Persze csak az idő dönti el. Azt kifejezetten kétlem, hogy egy olyen erős brandet, mint a Motorola csak úgy lecserélnének a kevésbé jól csengő Lenovóra. Mindenesetre egy ilyen átálláshoz idő kell, így várhatóan a Moto X és G utódai még a Google-felügyelet alatti tervek szerint gördülnek majd ki, aztán pedig meglátjuk, mi jön!


Címkék: hírek motorola lenovo android

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr815789597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

glezmen 2014.01.30. 11:39:08

"Ha a Lenovo okostelefonjaira gondolunk - leginkább semmi nem jut eszünkbe."
khm... nekem pl. azert van egy eve Lenovo telefonom, mert a mobilarenan sok keszuleket teszteltek, a forumokon is sokan hasznaljak es szeretik, nagyon jo a userbazis, stb :)
Az teny hogy Magyarorszagon _hivatalosan_ nem igazan leteznek, de ez ugye igy a 21. szazadban a legkevesbe sem akadaly :D

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.01.30. 11:49:06

@glezmen: Oké, drámai túlzás volt, de az átlagfelhasználó számára mégis alapvetően igaz. Nekem a Sharp Aquos telefonjai után csorog a nyálam, mert követem a japán híreket és párat a kezembe is foghattam, de attól még ez egy nemlétező márka a magyar köztudatban. És ha valaki hirtelen hozzádvágja, hogy "sorolj fel 5 nagy okostelefon-gyártót", szinte biztos, hogy nem fogod közéjük venni.

glezmen 2014.01.30. 12:01:24

@Yarner: ok, a top 5-ben nincs benne a Lenovo, es kollegam is meglepodott mikor meglatta a kezemben "Lenovo telefonod van? o.O"
De szakmai forumokon azert eleg sok Lenovo tulaj van. Sharpot nem nagyon lattam meg arrafele sem, de ranezek az Aquosra, kivancsiva tettel :)

ElPadre 2014.01.30. 12:37:12

oké, valaki végre azt mondja meg nekem, hogy lesz-e magyarországon moto g, vagy nem. rohadtul cserélném már a telefonomat, de nem nagyon látok olyat a kínálatban, ami a moto g-hez hasonló áron tudná ugyanazt, szinte vanilla android rendszerrel.

a legnagyobb bajom a direkt külföldről rendeléssel az, hogy számlásan kéne, vállalkozásba.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.01.30. 12:42:49

@ElPadre: csak annyit tudni, hogy nem tudni. Jön Európába a Moto X, de hogy konkrétan mely országokba, még nem derült ki. Ha az X jön, miért ne jönne a G is..? --kérdezhetnénk, de persze senki nem tudja, hogy működik-e ez a logika.

Darkcomet 2014.01.31. 06:45:42

@glezmen: " A
legfrissebb piaci helyzet szerint a kínai
gyártó a világ ötödik legnagyobb
mobilgyártójává lépett elő 4,5 százalékos
részesedéssel. A cég vezérigazgatója, Yang
Yuanqing abban reménykedik, hogy jövőre
már százmillió mobilt adnak el . A Motorola
márkanevet is frissítenék, életképes
versenytárssá téve azt."

index.hu/tech/2014/01/30/jol_jar_a_google_a_motorola_eladasaval/

báró Csekonics 2014.02.01. 19:35:56

"mennyire jól csengő név a kínai cég a laptop-szektorban" - ja, csak szervizbe ne kelljen _vinni_ :-/
(vö. Dell NBD on-site garancia, ahol másnap akár alaplapot cserélnek a gépedben, _nálad_...)

Google+