Moto sokadalom

2014.08.17. 23:02 ][-][alo

X+1, G2, 360, Shamu, Droid Turbo, Maxx

Félelmetesnek látszó felhozatallal érkezik a Motorola: szeptember 4-én Chicagóban tart bulit, ahol végre hivatalos forrásokból tudhatja meg a publikum, mit is takarnak az X+1, G2, 360 jelölések. 

nexusae0_moto_thumb.gif

 

Moto X+1

2013 augusztusában került forgalomba a Moto X, ami eleinte csak USA-ban volt kapható, később már megjelent Európában is, de közel sem annyi helyen, mint ahogyan azt sokan várták (vártuk). A készülék egyik vonzereje a MotoMaker keretén belül az egyénre szabható színösszeállítás, vagy akár a fából készült hátlap volt. A telefon nem az akkori nagyágyúkat kívánta megszorítani, inkább egy "élhető" készüléket adott a vásárlók kezébe, az Aktív Kijelzőjével, a hangfelismerő rendszerével, valamint az egyedi kamerabekapcsolásával. (Lásd Moto X tesztünket!)

De ez még mindig nem FullHD-s kijelző, amiért sokan bírálták a céget. Meg persze a processzor se az akkori csúcs volt... És "csak" 4,7" kijelzővel rendelkezett. 

motox1-2.png

motox1-1.jpg

Megszületett tehát a Moto X+1, ami a fenti hiányosságokat próbálja pótolni. Igazából úgy tűnik az eddigi szivárogtatásokból, hogy ezzel a készülékkel a Motorola csak behozza a többiek előnyét: lesz tehát FullHD-s, nagyobb kijelző, gyorsabb processzor, 4K-s videófelvevő. A MotoMaker is bővül, megjelenik majd a bőr a választható "hátlapfeltét" között. 

moto-x1-benchmark.png

Moto G2

Az újabb verzió megint több egy kicsivel, mint a tavaly novemberben bejelentett Moto G. Nagyobb lett a kijelző, már 5"-on lehet nézegetni a tartalmakat - érdekesség, hogy a pixelszám viszont nem változott, maradt 1280*720. Nagyobb felbontású kamerát kap majd, szintúgy HD-képes videófelvételi lehetőséggel, mint az előd. Érdekesség még, hogy NFC chip most se került a készülékbe.

motog2.jpg

 

Moto 360

Kerek kijelzőjű, vagyis a klasszikus óra alakú, vízálló okosóra - prémium kivitelben Motorola módra, ami már 250 dollárt meg is rendelhető! 

moto-360.jpg

(További képek)

Az okosórákról korábban Yarner írt okosságokat.

 

Motorla "Shamu" - Nexus 6

Amióta a Google megvette a Motorolát, a fél világ arra várt, mikor ad ki "saját" Nexus készüléket a Keresőóriás. Úgy tűnik, a Silver Android előtti utolsó fellépőt a Motorola adja, ez pedig a Nexus 6 lesz. Ugye a 7 már foglalt, a HTC pedig a hírek szerint a 8-at dobja piacra, egy új táblagép formájában.

A Nexus 5-höz képest szinte minden tekintetben előrelépés lesz a készülék. Valószínű a méretben is - ezt pedig szintén a piac kényszeríti ki, tehát emiatt se zúgolódhat az új Nexusra vágyók tömege. A benchmark táblázatból még két érdekességet emelnék ki: barométer újfent lesz a telefonban, a HDR fotók készítésének lehetősége viszont úgy tűnik nem lesz elérhető. 

N6.png

Végezetül még két készülék, melyeknek a nevükkel a közeljövőben fogunk sokat találkozni:

Motorola Droid Turbo

Az amerikai Verizon számára készített igen impozáns technikai adatokkal rendelkező, egyfajta Moto X-Nexus 6-Mininek tekinthető készülék. 4,59"-os kijelző (!), 20 Mp fényképező, valamint az alábbi nyálcsorgató paraméterek.

Droid-Turbo-alleged-specs (1).png

 

Moto Maxx

Ez csak egy apró észrevétel a figyelmes emberektől: bejegyzésre került a Moto Maxx szóösszetétel, mely valószínűleg egy újabb Motorola készüléket takar majd.

moto-maxx-trademark_1.jpg

 

Izgalmas, mozgalmas napok jönnek tehát!

Hajrá Moto!

c4125281840d82581903816788a1d54e_1M.jpg

 

Források: Android Authority, Droid-Life, Android Police, Android Headlines


Címkék: bejelentés pletyka motorola nexus moto x

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr336612083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zolij 2014.08.18. 00:01:18

miért vizionáljátok még mindig a nexus sorozat megszűnését, amikor már google alkalmazottak is cáfolták a dolgot?

ElPadre 2014.08.18. 09:44:20

a moto g-ben nincs nfc? mióta?

][-][alo 2014.08.18. 10:04:26

@ElPadre: kezdetektől fogva nem volt...

@a rettegett drótos: 640 PPI - igen durva érték! Persze, ehhez még jó lenne tudni, a kis készülékbe mekkora akksit biggyesztenek majd...

a rettegett drótos 2014.08.18. 11:27:04

@][-][alo: még mindig nem világos a kijelzővel kapcsolatos tendenciák értelme számomra, mi a fenének 640ppi? Csak mert a Snapi 805 tudja a felbontást? Ki fog csinálni 4.7" 720p telót pl. Snapi810-zel, 3000-es akksival? Megint a Sony, horror pénzért? :/

][-][alo 2014.08.18. 12:31:21

több dolog függ össze.
a nagyobb - jobb dolgot pedig mindig meg lehet lovagolni a média által, s ugye a lesajnáló nézések arra ösztökélik a tömegeket, hogy "haladjon", lovagolja meg a gerjesztett hájphullámokat.
hogy aztán a 12 magos ketyeréje meg tudja hajtani a 4k-s kijelzőt? mindezt 5,5"-on? kúúúúúlkirályság! jah, hogy csak 2 órát lehet játszani vele és lemerül? Vagy csak fácsézik a júzer...? Akkor meg minek az ezer mag és a több millió pixel...? Olyan dolgok ezek, amikre a mezei (buta?/butított?) felhasználó nem tud ész érveket felhozni a "Csak!"-on kívül... (Ezt meg már hallottuk valahol...)
De a nappaliban meg egy 82 cm-s hd tv vigyorog.......
Szóval amíg meg lehet vezetni az embereket, megvezetik - bárhol, bármikor! :)

a rettegett drótos 2014.08.18. 13:27:54

Értem én, csak ez már borzasztó gyerekes. Erre nem lehet komplett iparágat építeni. Vagy de?

Igaza is van a G-nek, mi a francnak görcsöljenek a szolgáltatások bővítésével/finomhangolásával? 4K capability, oszt' csá.

Pfff kiöregedtem a témából. :)

Google+