Ami nem kezel két SIM kártyát, az nem telefon! (+ szavazás)

2014.11.16. 20:53 ][-][alo

A minap egy Androidos szupertelefonról adtunk hírt. Alaposan fellelkesedtetek a témát illetően, jött is hozzászólás rendesen. Az egyik viszont... finoman szólva kivágta nálam a biztosítékot. Kérdőn bámultam magam elé, s csak néztem ki a fejemből. Természetesen, az egy dolog, hogy a gyártók nem tudnak minden igénynek megfelelni. Másfelől viszont úgy érzem, hogy egyeseknek, teljesen mindegy a gyártói törekvés, ha nincs benne valami, akkor elásta magát az adott cég. 

sim-card-07.jpgKép: simrecovery.com

 Így történt ez kedves G1 olvasónkkal is, hiszen a szupertelefonos témában ő kerek perec kijelentette:

Már bocsi, de túl sok a csicsa... de amibe nem fér legalább két SIM kártya, az nem telefon. Márpedig ebbe nem fér.

Erre mondják, hogy még a szar is büdös? :) Nézzünk szét tehát, miért is kellene két SIM kártya? Vagy netán három...?

Én nem értek egyet azzal, hogy két kártyás telefont hordozzak magamnál. A munkahelyem becsüljön meg annyira, hogy ad egy céges telefont: kiváltképpen akkor, ha a munkavégzésemhez elengedhetetlen. Kisebb rosszként tudnám elfogadni, hogy valamennyi összeggel dotálja a telefonszámlámat. Ilyenkor viszont hol marad a magánéletem? Hiszen bármikor tud hívni... hívni? Zaklatni!

Ti hogyan látjátok a dolgot? 

Miért is jó számotokra a több SIM kártyát kezelő telefon? S miért jó az, ha "csak" hagyományosan egyetlen ilyen kártyát kezel a készüléketek? 

A szavazás után a hozzászólásokban fejtsétek ki bátran a véleményeteket - támogassátok G1 olvasótársatok véleményét, vagy akár mondjatok ellent neki, vagy éppen nekem :)
 

Hány SIM kártyát használ a készüléked?
Egyet - nekem elég is ennyi.
Egyet - de jó lenne, ha tudna még egyet fogadni!
Kettőt - hiszen csak ez a telefon! (G1 válasza :) )
Kettőt - egyik céges, másik privát.
Kettőt - ebből az egyik csak a mobilnet miatt
Hármat - hiszen három a magyar igazság! :)

Poll Maker

 

Valamint, ha már szavazás:

Idén is van Goldenblog - ha szereted az Androlib cikkeit, kattints ránk! A blogunkat a Tech+Tud kategóriában találhatod meg, de ha a lenti widgetre böksz, rögtön ránk találhatsz! A szavazáshoz (sajnos) idén is Facebook-account szükséges. Köszönjük!

Segíts, hogy szavazatoddal az élre törhessünk!

tumblr_lmyn47BlIN1qa9689.gif

 


Címkék: vélemény szavazás gondolatébresztő gondolkodó sim

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr566899283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

glezmen 2014.11.16. 20:59:30

en nagyon orulok hogy Dual SIMes telefont vettem anno, nem is szivesen vennek mast a jovoben sem
egyreszt a sok kulfoldi utazas miatt nagyon jol jott hogy mindig volt olcso mobilnet, masreszt itthon is sokat meg lehet sporolni vele (es akar egy nyaralas soran is nagyon jol johet hogy csak gyorsan beleraksz egy helyi prepaid kartyat)

de ettol meg az, hogy "amibe nem fer ket SIM az nem telefon" nagy baromsag :)

Gabking 2014.11.16. 21:12:05

van realitás abban, hogy az embernek néha van szüksége a két SIM-re (de nem mindig) ellenben a SIM kártyák már nagyon-nagyon régen tudnának két vonalat kezelni, de ezt a szolgáltatók nem támogatják (üzleti okokból) Ennek is utána lehetne járni. :-D

Ződ2000 · http://egzostive.com 2014.11.16. 21:23:36

Én jelenleg 3 ország SIMjét használom, két teló elég rá. A harmadik egy öreg de annak idején nagyon pöpec Siemens SL55 aprótelefonban van (www.youtube.com/watch?v=AKPFWuy0aYQ). Mekkora királyság volt ez a teló 10 éve... :)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2014.11.16. 21:25:02

@Ződ2000: és inkább használok több telót, minthogy egy batárt kelljen emiatt cipelnem...

glezmen 2014.11.16. 22:24:13

@Ződ2000: hogy en mennyire odavoltam az SL55-ert anno... de csak csorgattam a nyalamat az M35i-vel a kezemben (aztan jott az M55, S55, ME75 :D)

nov2016 2014.11.17. 08:48:12

A "nem fér bele" nyílván nem fizikailag értendő, hanem egy üzleti döntés a gyártó részéről. A piacon kapható legkisebb 3.5 - 4"-os telefonokból is létezik dual-SIM-es verzió.
Nekem is dual SIM van, amiből az év 95%-ában csak 1 van engedélyezve. A maradék időben (külföldön) viszont nagyon jól szokott jönni egy helyi pre-paid.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2014.11.17. 08:58:35

A válaszok alapján az emberek felének van, vagy szeretne kétkártyás telefont.

Akkor mégse marginális igény ez.

É2I 2014.11.17. 09:17:08

Nekem már akkor dual simes telóm volt, amikor a samsung csak két függetlent forgalmazott és semmilyen más hivatalos forrásból be nem lehetett szerezni mást. Hol vot akkor még az Android......

Nekem az kellett, hogy ne két telefont kelljen hurcolásznom, ennyi.

"Én nem értek egyet azzal, hogy két kártyás telefont hordozzak magamnál. A munkahelyem becsüljön meg annyira, hogy ad egy céges telefont: kiváltképpen akkor, ha a munkavégzésemhez elengedhetetlen. Kisebb rosszként tudnám elfogadni, hogy valamennyi összeggel dotálja a telefonszámlámat. Ilyenkor viszont hol marad a magánéletem? Hiszen bármikor tud hívni... hívni? Zaklatni!"

Álom világban élsz. Van ahol magasról tesztnek rá, hogyan vagy elérhető, de legyél azt!, ha kell a meló.

A magánéleted sem befolyásolja egy több simet kezelő teló. A két kártyának semmilyen adatcserélye nincs. Van amelyik telót ki is kell kapcsolni sim váltáshoz.
Úgy hogy tele vagy fogalomzavarral. De majd mi szépen helyre hozzuk ezt . :)

Az meg, hogy, ha nem két simes, akkor szar: baromság, tényleg. Az egyéni elvárás, nem több - és nálunk is csak néhány éve terjed, amióta tudatosult, hogy milyen jó dolog is tud lenni. (Hallomásból a kínaiknál már a három simes is elvárás bizonyos szintem.)

Borz_alom 2014.11.17. 09:25:25

Nekem sokkal kényelmesebb, hogy nem kell két telefont hurcolásznom magammal. Évekig elvoltam a két készülékkel, aztán egy éve úgy döntöttem, hogy kipróbálom a két simes verziót. Nem bántam meg.

Bármelyik kártyát, bármikor le lehet kapcsolni, így pl. amikor szabin vagyok, a céges hívásokkal nincs gondom :)

É2I 2014.11.17. 09:28:53

@Ződ2000: Sem a Samu D880 sem az Alcatel One toush 918D nem batár, sőt.
Itt nézem a kollégák HTC/S5/Mifaszom féltégláit, valahogy mindig mosolygok egy picit belülről. Mert ők márt beszopták a fogyasztói társadalom elefánt nagyságú gerjesztett pélóját. És nem telefon, hanem felnőtt gyerekjáték, amivel minden reggel lehet menőzni, milyen fasza appot sikerült letölteniük és már ezer likeot kapott érte. "És nézd! : Megmodja milyen idő van a Horn fokon, de az mind semmi még azt is, hogy ott nem sokat ér a bikini...."
:P

Andie 2014.11.17. 09:41:11

20 éve van mobilom, és kb 10 éve céges is. Egyre terhesebbé válik a külön céges mobil. Rendszeresen lemerül, külön zseb kell neki, kint hagyom a garázsban, stb. Már egy ideje tervezem énis a dual simes teló beszerzését, de egyelőre nem cserélem le a magán S3-asomat. Szemezek a kinai 30-40ezres szupertelókkal, majd egyet kipróbálok, és ha tényleg olyan jók, ahogy a tesztekben írják, akkor
- soha többet >100ezres teló
- soha többet single sim-es teló :)

kalandozomagyar 2014.11.17. 09:53:07

Az enyém kettőt támogat. Az egyik azért mert olcsó a tarifája (flottás) és ingyen beszélek vele a húgommal, meg olcsón mindenkivel. A másik meg igaz drágább, de ingyen beszélek vele a feleségemmel, ezért ezt csak vele használom.

Most a másodikon van mobilnet, de decembertől ez átköltözik az elsőre, mert jobb lesz a tarifa.

Igazából én örülnék ha egy kártya is elég lenne, de most így volt költséghatékony.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.11.17. 09:54:09

@Ződ2000: Asszonynak volt SL55 de eléggé fagyogatós volt a kis cukorfalat, nem annyira imádta.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.11.17. 09:59:05

Egyébkét meg akinek nincs 2 száma annak is jó a dualsim, mehet bele egy adatelőfizetés, ami azért olcsóbb mint a beszédtarifákhoz járó adatforgalom

hátránya meg semmi, akinek nem kell az nem tesz bele második simet, de a lehetőség ott van, nem kér enni

halaloszto 2014.11.17. 10:02:38

ha akozott kell valasztani hogy ket telefont hordasz magaddal vagy egy ketsimest, akkor ki az aki a ket telefont valasztana?

Vajk

Pirx 2014.11.17. 10:22:56

Bocs, de nagyon sokáig nekem is két simes telefonom volt (D880, és valamilyen LG) azért, mert ugyan a munkahelyem adott telefont, de semmi kedvem nem volt két telefonnal rohangászni. Sajnos most nem tudom megtenni, mert a céges telefon blackberry, annak minden lehetőségével, így azt nem tudom használni (kihasználni) egy normál telefonojn, nem beszélve arról, hogy a cég nem is engedné. Így kénytelen vagyok két telefonnal rohangászni, mert szeretem elkülöníteni a magán és céges dolgokat.
Úgyhogy egy két IMEI számos, valódi dual simes telefon igenis jó dolog.

Faby 2014.11.17. 10:31:04

Valós igény sztem a dual simes telefon.
Nekem is volt, amikor céges+magán telefonom volt egyszerre, két készüléket kellett figyelni, tölteni, hurcolni magammal, nem volt kényelmes.
Most ugyan nincs két készülék, de ha legközelebb lesz, mindenképpen két kártyás felé fogok elindulni. Ha most kellene, akkor valszeg valami Xiaomi vagy ahhoz hasonló lenne a befutó.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2014.11.17. 10:34:53

@glezmen: @eßemfaßom meg áll: hét ja, nem véletlenül ment csődbe a Siemens teló részlege. Ha nincs az Apple akkor 10 ével előbb lett volna ott a Samsung ahol most...

Emmanuel Goldstein 2014.11.17. 11:23:52

nekem nem kell, tehát hülyeség!
-gondolta a blogger és jól leírta.
nagyon professzionális :)

L 300 2014.11.17. 12:04:54

Évek óta 2 sim-et használok. Az egyik ami a hirdetésekben is szerepel a vállalkozásnak ha külföldre megyek vagy másokból nem vagyok elérhető átirányítom egy kollégára és nem veszik el az ügyfél, a másikon meg mindig elér a család. A régi Sam SGDH 880 tudta hogy ha az egyik sim-et használja akkor a másik is élt és ha hívtak olyan jelzést kaptak mintha hívástartás lenne.Én meg láttam ha letettem, hogy ki keresett közben. Az újak sajnos hívás közben a másik kártyát leválasztják a hálózatról, így ha egyszerre hívnak a második csak sípolást kap mintha ki lenne kapcsolva.Én meg azt sem tudtom, hogy kerestek. Na ezt kéne javítani nem a sok ezredik alkalmazást. Persze feltéve, hogy az ember a telefont telefonálásra akarja használni.

L 300 2014.11.17. 12:09:03

A munkahely megbecsülése és telefon adáshoz annyit, hogy van ahol eleve dual sim-es készüléket adnak hogy beleférjen a sajátod is.

Pingui 2014.11.17. 12:22:42

Volt 2 dualSIM telefonom. Egy kínai és egy Alcatel. Ha mentek, szerettem őket. De ha gondja lett a telefonnak (márpedig lett), ekkor egyszerre lettem mindkét számomon elérhetetlen. Ha lemerül, akkor u.a. a helyzet. Vissza álltam 2 telefonra, azóta valamelyiken mindig tudok telefonálni.
Van realitása a dualSIM telefonoknak, de nekem nem kell többet.

Luighi 2014.11.17. 12:55:09

A gyártó ismerje meg, mit akarnak a potenciális ügyfelei. És azt a lehetséges mielőbb adja is meg nekik. Ha nem akar szopni mint a nokia, aki mindezt telibe leszarta. És még akkor se garantált semmi ;-))))

Void Bunkoid 2014.11.17. 13:15:20

@É2I: OFF

"A két kártyának semmilyen adatcserélye nincs"

Mint a "málygaluska" leves bakker.
Amúgy ajánlok egy tök egyszerű tesztet a LY-J helyes megállapításához.

A "LY" régen egy L és J között álló hang volt, ami mára hol L-lé (mint a "lány", eredetileg "lyány" szóban), hol meg J-vé (mint a "lyuk" szóban) változott. DE mindkettőnek megvan az ellenhanggal ejtett tájnyelvi változata (lásd "jány" és "luk").

Nos, ha nem vagy biztos hogy J vagy LY, próbáld L-lel ejteni az adott szót. Ha hülyén hangzik, akkor biztos hogy J :)

szepi79 2014.11.17. 13:38:15

@Void Bunkoid: [OFF] ez kurva lyó :DDD senki nem tudta még ijen egyszerűen elmondani a kettő közötti különbséget, riszpekt :D de szerintem nem működik minden esetben, pl. súly.

ON: nekem is 2simes telóm van, már az előző is az volt. a cég adna ugyan, de nekem nem kellett, volt már saját. nekem marha kényelmes, hogy nem 2 telefont hurcolászok, nem kell mindkettőnek az aksijára figyelni (neadjisten 2 féle töltőt hurcolászni, bár mióta a szabvány mini USBvel lehet tölteni, azóta ez se gond), vajon anyu telefonszáma megvan-e a céges telón, stb.

persze azt erős túlzásnak érzem, hogy "ha nincs 2 SIM, akkor nem telefon", mert hát DElefon. csak nem mindenkinek van rá igénye.

2-More 2014.11.17. 13:52:27

@szepi79, első ezen a néven: Miért, mi az a "súl"? Másrészt, ezt nem ő fejtette meg, benne volt 20+ éve az általános iskola alsós nyelvtanban. Ha meg ellenpélda kell feltétlen, akkor majom :D

És a dual simre: évekig mászkáltam én is 2 telefonnal, aztán hárommal, aztán megint kettővel, aztán lett egy dual simes. Soha többet, a végén bakancsal vertem szét a konyhakövön. A konstans fel-a-hálóra-le-a-hálóról ha sűrűn váltogatod a hivásokat, előbb-utóbb tuti fagyás vagy egyik/másik SIMen elérhetetlenséget eredményez, azt meg, hogy ha az egyiken hívnak, a másik közben nem foglalt/becsipog/stb, hanem egyszerűen kifütyül mintha nem is lenne, de cserébe még értesítést se kapsz, nettó röhej a 21. században. Ja persze, lehetne, csak akkor ugye dupla modul kellene hozzá (kvázi két "telefon" egy tokban), csak az meg drága, meg akkor nem lehet kínában legyártani 5 forintért, és eladni 5.5ért gagyiban, csilliárdokért meg prémiumban. Úgyhogy, nálam megint 2 telefon van, töltök kettőt, okostelefon, akkutank, autós töltő, adatkábel, a vége mégis az, hogy valamelyikre jön a "faszérnemveszedfel"....

halor 2014.11.17. 14:10:38

L00zr akinek nem elég egy simkártya. És még jól be is korlátozza magát a nagy l00zrségében.

G1 2014.11.17. 14:19:28

Látom, érdemes volt sarkosan fogalmaznom, mert csak sikerült beszédtémát csiholni ebből az állopotból. :)
Egyébként azért fogalmaztam direkt ilyen sarkosan, mert rettentően dühít, hogy a gyártók egy aránylag könnyen kielégíthető, praktikus és valós igényt egyszerűen leszarnak. Ráadásul teszik ezt a felső kategóriás készülékeknél is, ahol már tök mindegy lenne az ár szempontjából ennyi kis "extra".

Megj.: Persze lehet jó technikailag egy teló attól, hogy egy sim van benne, de praktikus szempontokból nézve mégsem annyira.

G1 2014.11.17. 14:22:33

@2-More: A dual sim a "dual sim sual stand-by"-nál kezdődik. Ha kapcsolgatni kell meg cserélgetni, az egy baromság. Ha ilyened volt, akkor megértem, hogy púp volt a hátadon...

Nekem 10 éve vannak ilyen készülékeim, droidos, windowsos, és soha ilyen problémáim nem voltak...

][-][alo 2014.11.17. 14:22:58

@G1: egész nap rád vártam :-)
Én is azért fogalmaztam sarkosan, hogy kiugrasszam a nyulat. :-)

min 2014.11.17. 14:47:44

A mai világban csodálkozom, hogy a szerzőben fel sem merül az az opció, hogy aki külföldön dolgozik annak általában két száma van. Egy hazai és egy külföldi. Nem melós telefon, nem kivagyiság, nem is felétlenü kényszer hanem racionális döntés. Továbbmegyek. Nekem van egy korlátlan netes netkártyám is amit eddig egy usb stickel használtam. Mára viszont bekerült egy nagyképernyős telóba. Miért? Mert bárhova magammal viszem, kisebb egy tabletnél, wifi mgosztással ugyanúgy tudom használni a laptopon. Ezzel háromra növekedett a készülékeim száma.

min 2014.11.17. 14:50:03

@min: Nyilván ez meg fog változni amint bevezetik az eu-ban a roaming eltörlését úgy 2015 vége felé...

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2014.11.17. 15:30:43

Nekem létkérdés volt a 2 kártya/1 teló. Ha prémium márkában (S4, S5, iPhone, bármi) lett volna két kártyás, azt vettem volna, függetlenül az árától. Nem volt. Vettem Kínából, töredék árért.

Secnir 2014.11.17. 16:03:56

volt két telefonom, céges és saját. meg volt, hogy két saját. elegem lett abból, hogy az egyikhez egyik töltő kellett, a másikhoz másik.
aztán vettem egy kínai kínait kínából. kétkártyás. T&voda bele. T csak telefonálni, voda adat és telefon. minden számhoz más kártyát rendeltem, ahogy kell.
perfekt. egy kihangosító, egy töltő.

][-][alo 2014.11.17. 16:37:08

@É2I: köszönöm az észrevételed, és köszönöm minden kedves Olvasónak, aki az épelmélyűségem miatt aggódott. (Jól írtam ugye, ly-onos...:) )

Bevallom, szándékosan sarkítottam, így legalább több ember véleményét lehetett megismerni a témában :-)

Pro és kontra szépen gyűltek a vélemények. További kellemes, és hasznos olvasgatást! :-)

McKinney 2014.11.17. 16:40:20

horrorisztikus adatroaming árakról hallottál e vagy? 2 sim az pont azért kell hogy olcsón netezhess szlovákiában pl. de közben kicsörögjön a magyar számod ha hívnak.

decoati 2014.11.17. 17:58:46

Maradok az egy simes megoldásnál.
Ugyan két kártyát használok, külföldön prepaid, otthon az otthoni, mégis rendben mennek a dolgok, mert akivel kétirányú a kommunikáció, az tudja mindkét számom, továbbá az e-mail címem is, urambocsá' rámírhat fézbúkon is!
Nem vagyok sem nagy dumás, sem "fontos ember". Megvannak ennek az előnyei is. Aki keres, megtalál.

bigwhite 2014.11.17. 19:22:58

Asszony is, én is Ausztriában melózunk, Magyarorszáon lakunk, naponta ingázunk, nekünk sem alternatíva az egy SIM-es készülék.
Asszonynak i9082 Grand Duos, a sim2 foglalatban egy havi 10€-ért kapható S-Budget kártya korlátlan nettel és 1000 perc ingyen beszélgetéssel.
Én nem vagyok okostelefon-buzi, én elvagyok a Nokia 301-esemmel, osztrák kártya céges, magyar pannon feltöltős.
Mndkét orszában, mindketten tudunk helyi tarifáért mobilnetezni, egymást hívni.
Onnan Budapestről el sem tudjátok képzelni, hány tízezren csináljuk ezt itt a nyugati határszélen. Nem kell mindjárt kiakadni, a srác nyilván kicsit nyersebben fogalmazott, de ez egy egyre nagyobb valós igény, a dualsim.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.11.17. 20:45:36

Sokan mondták azt, hogy a Dual Sim sosem hátrány. Nos úgy látom, hogy ebben több szempontból tévednek.

Alapvetően a Dual Sim 3 esetben kérdés.

1.> A szolgáltató arra nem fog érthető okból kedvezményt adni, pedig még mindig van kedvezmény a mobilokon. Pláne akkor, ha eleve kell egy tényleg nagyobb csomag. És ha pontokat, stb. is beváltanál. És bár sokan azt mondják a szolgáltatónál kínált drága, márkás telefon nem éri meg, inkább rendeljünk kínából, stb. azért szerintem sok esetben egy kb 0 forintos ajánlat is megéri.

De mondjuk cég nem véletlenül vásárol onnan. Szóval a szolgáltatón keresztüli vásárlás van amikor nagyon jó, és akkor nem lesz dual sim.

2.> Szerintem klasszikus buta telefonnál szenzációs a dual sim. Okostelefonnál viszont ugye nem cél, hogy ugyanazzal a készülékkel érd el a bizalmas céges adatokat és kezdjen el a gyereked játszani amikor odaadod kicsit a telefonot. A céges és a magán funkciók fizikai szeparációja fontos. És ennél a cég érdeke, hogy ne tudj második SIM-et bele tenni.

3.> Két hálózaton vagy fenn? Semmi gond. 2* annyira merül az aksi. Egy olyan helyzetben amikor az lenne a cél, hogy a lehető legkevésbé merüljön. ÉS ha a sok céges hívás le is meríti a céges mobilt, a magán számod maradjon elérhető, vagy fordítva. És a fordítva kapcsán hamar azt fogja mondani a cég: Lehetőleg az üzleti mobilt amin elérhetőnek kell lenni, ne tudd véletlenül lemeríteni magánhívásokkal.

De az előzőekben egy olyan telefont próbált valaki prezentálni, ami azt mondja "te akkora power user leszel", mert nem kötsz kompromisszumot, mert ez is, az is, amaz is a csúcs. Ezen a szinten pedig a Dual Sim egy olyan feature amire van létező igény. Még akkor is, ha akinek nincs igénye rá az nem fog írni, mert nem érzi úgy, hogy zavarná.

De könyörgöm. Kompromisszum mentes telefon, ez? És nem csak a Dual Sim hiányzik ehhez. Hanem mondjuk egy piszok egyszerű koncepció. Tényleg egyszerű. Az, hogy több funkciós tokkal számoljon a rendszer.

Olyan tokkal amiből több féle lehet. Lehet kamera grip, állványhoz rögzíthető, plusz aksival. Lehet olyan amiben ledes mini projektor van. Amivel a telefon mások oldalán e-ink kijelző van, hogy a hosszabb utakon olvashass. Amiben pl. lézeres távmérő van az ingatlanos kedvéért. De akár vércukorszintet is mérhet a tok. Vagy lehet benne belefújós alkohol szonda.

Mert a könnyen megvalósítható funkciók adják magukat. De hiába raknánk bele mindent, túl drága lenne. A kompromisszum mentességhez plusz feladatok tartoznak. Valakinek "dual sim" kell? Semmi gond, használja éppen ugyanúgy a második sim-et kezelő tokot, mint a billentyűzetet tartalmazó smart cover-est...

Ja és, ha egy telefont a tok plusz funkciókkal lát el, akkor a telefon lehet 1 SIMes, de a "multisim" tok kezeljen önmagában legalább 2 de akár több SIMet is. Kezeljen több elkülönített biztonságos partíciót, és mondjuk a nagyvállalati policy kapcsán meg lehessen oldani a céges és privát dolgok teljes elkülönítését.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.11.17. 21:17:44

Csak szólnék a félanalfabéta cikkírónak, hogy:
két kártyás telefon = 2 db telefon, amelyben kártya van (nem tudjuk, mennyi)
kétkártyás telefon = 1 db telefon, amelyben 2 kártya van

A többkártyás telefon meg azért jó, mert akkor több cég kedvezményeit tudod kihasználni.
Netán ha külföldre mész, veszel bele helyi SIM-kártyát, mert sokkal olcsóbb, és benne hagyod a magyart is. És nem kell két kacatot cipelned magaddal.
Gondolom, ezt megfejteni azért a tiédnél sokkal több ész kellett volna. Bár egyébként egy átlagemberének mondjuk a töredéke is elég.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.11.17. 21:18:45

És az emberek többsége olyan helyen dolgozik, ahol nem adnak telefont.
Nem mindenki lótifuti egy multinál, vannak, akik dolgoznak is.

schdl (törölt) 2014.11.17. 21:36:04

Nekem a mostani android okostelefonom a sokadik, amelyik dualos. Pont azért van ilyenem, mert a cég ad kártyát (mobilt is adna, de nem akarok két készüléket hordani), de a sajátom is kell, persze két külön szolgáltatónál. Kényelmes, egyszerű, egy töltő, egy zseb, egy telefon. Ha a posztoló nem érti miért kell, akkor javaslom, hogy próbálja ki, rá fog jönni, mennyire jó.
Egyébként ajánlom megnézni, hogy miylen tudású készülékek futnak dualosként pl az edigitalnal vagy a mediamarktnal. Tudásban simán hozzák a szinvonalat, és adják a "dual SIM" extrát ;)
Imádom ezt a megoldást.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.11.17. 21:38:30

@Válasszunk: "Két hálózaton vagy fenn? Semmi gond. 2* annyira merül az aksi. "

egy átlagos 1kártyás okosfont naponta kell tölteni ha használod aktívan
egy átlagos dualsimes okosfont naponta kell tölteni ha használod aktívan

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.11.17. 21:42:58

@Ződ2000:
Batárt?
Egy iPhone3-nál kisebbek a kétkártyás mobilok.

@Void Bunkoid:
Ja, pl. góla, harkál, bagol, mollepke, hüle.
További ilyen alaptalan baromságokat is tudsz még?
(Mellesleg az ly nem az l és a j közötti hang volt soha, hanem egy hosszabban ejtett j, kb. mind a spanyolban az y és az ll közti különbség.)

Ragban viszont soha nincs ly, csak j. Ezt kicsit egyzerűbb megjegyezni, mint a te hülyeségedet, és azzal ellentétben ez még igaz is.

@szepi79, első ezen a néven:
Merthogy a kolléga faszságokat mondott.

@halor:
Csak szónék, hogy looser = csavarlazító. Biztosan ezt akartad mondani, lúzerkém?
(Tudod, ha hülye vagy egy nyelvhez, akkor inkább ne akarj rajta beszélni, mert még kiderül, hogy hülye vagy.)

@Secnir:
Neked még nem mondták, hogy már csaknem 3 éve csak mikro USB-s töltőjű telót lehet az EU-ban eladni? (Plusz az Apple, ami valahogy kibulizta, hogy a szar, semmivel sem kompatibilis csatlakozóját ne tiltsák be.)
Kínában már 2010-től van ugyanez.
Szóval az összes problémádat megoldották, csak emiatt nem kellene dual SIM-es teló.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.11.17. 21:45:59

@eßemfaßom meg áll:
Ha igazán aktívan használod, egyik sem bír ki fél napot sem.
Még a Lenovo 4000 mAh körüli kapacitású aksis készülékei sem.

Dr_utcai_arcos 2014.11.17. 22:30:53

Mobilnet miatt dual SIM-es telefon? OMG...a kőkorban éltek? Fillérekből megvan egy zsebhotspot, ha kell bekapcsolod, ha nem ki. Akár a táskádból sem kell kivenni.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.11.17. 23:43:07

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Persze. De azt is tudod, hogy a SufniGSM boltok számára a Dual Sim nagy okosság, mert ilyet szolgáltató nem ad. Aki nem rendel külföldről, de elhiszi a Dual Sim dumát az könnyebben lesz vásárló. És tudod sok embernek könnyű elfelejteni azt, hogy bár egy átlagos napot kibír a mobil, de már volt nem egyszer olyan, hogy igencsak merülőben volt. Vagy le is merült, vagy pl. nagyon takarékosan kellett vele bánni. Ilyen kb. mindenkinél előfordul. És a többség azt is megérti, hogy ilyenkor számít az, hogy mindkét számod elérhetetlenné válik, vagy van másik...

sz.s. 2014.11.18. 00:27:49

Nem mindenki hülye aki 2 sim kártyát használ és nem akar 2 telefont a zsebben. Nekem van egy hazai és egy külföldi mivel az év nagy részét egy másik országban töltöm (munka miatt). Mindkettő ssaját privát sim. Túlzás volna, hogy az 1 kártyás telefon nem ér semmit, mert a legtöbb felhasználónak simán elég, de a cikk írója sem lát tovább az orránál.

no-nocomment 2014.11.18. 04:16:11

Az első 2 simesem egy SONY-ERI.klón VOLT.Teljesen jó volt, még mindig működik, átlagos Nokia akku kell bele. Később 3 simest vettem, az Nokia klón volt. Szintén Nokia akkuval.Most is működne ha nem androidost használnék 2 simmel.Ez 2 napot is kibír normál használattal .A fiam csúcs Samsungja 1 napot alig.Keresem a 3 simes androidost.

Edmond Dantés 2014.11.18. 05:51:03

Létezik Samsung S5 Duos, azt használom. Eddig kettő készülékkel szenvedtem a Gear 2, autós kihangosítás, hívásátirányítás, stb. problémakörtben. Most minden működik szuper módon.

Void Bunkoid 2014.11.18. 08:26:11

@Mr. Közbiztonság Szilárd: "Ja, pl. góla, harkál, bagol, mollepke, hüle."

Nem az egyértelműen LY-s szavakra értettem, hanem ahol kétsége támad az illetőnek. A "hüje" kivételével pl a többi szót nem sűrűn szoktam tévesen J-vel írva látni - utóbbit viszont sokszor, igaz szerintem szándékosan.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.11.18. 09:29:26

@Dr_utcai_arcos: "Fillérekből megvan egy zsebhotspot"

ami nem egy + külön hurcolásznivaló kütyü amire oda kell figyelni hogy nálad legyen, töltve legyen....

daito 2014.11.18. 09:50:34

1. Duál simes telefon jóság. Sokan leírták miért: két külön hálózat, akár két külön országét is; egy készülékkel viszed a magánt és a cégest, vagy a publikust és a privátot, kinek mi tetszik. Egy töltő, egy kihangosító, egyebek. Én ezt maximálisan akceptálom, látom a családban, néha nekem is hiányzik.
2. Egy simes (külön simes) telefon jóság.
a) mert nem egyszerre merül le mindkét telefonod. Sőt, valamelyik töltője sosincs meg - mert a telefonok olyanok, hogy a töltőd épp nincs a kéznél. Viszont 2 telefonnál 2 töltőd van - amelyek most már cserélhetőek, sőt, már az előző telefon töltője is jó hozzájuk. Jó, a 3 éves tőltő kicsit lassabban tölti az aktuális csúcs akármit - de tölti. Ergo valamelyik töltő mindig kéznél van - otthon, melóban, kocsiban, stb.
b) van számos olyan helyzet, amikor fontos/jó, hogy csak az egyik "éljen", de az legyen is ott. Pl. ha futni/sportolni megyek; és pl. esélye van annak, hogy sérülhet a telefon. Vagy pl. amikor munka miatt "veszélyes" helyen vagyok, ahol telefonnak vége lehet. Vagy amikor pl. moziba, színházba megyek - a család nyugodtan érjen el (úgy, hogy nem zavarok másokat), de pont nem érdekel xy partner/megrendelő/szállító hasfájása.
c) előbbiek hajtása: sajnos a telefon is olyan eszköz, ami hajlamos: lemerülni, megsérülni, hülyülni, alkatrésze meghalni, eltűnni, néha ellopják, elhagyod, akármi. Ilyen esetben mindkét vonalad/számod/elérhetőséged ugyanúgy szív.

Én pl. random elhagyom a telefonom: mosdóban, autóban, ágy mellett, mosogató környékén, garázsban, munka közben, irodában; ilyenkor általában a másik (általában a privát) telefonommal csörgetem, és próbálom fellelni, hogy hol az anyjába is rezeg a céges.
Családom felének duál simes kártyája van (két előfizetéssel), és ez azt jelenti, hogy ha nem érhetők el egyiken, akkor másikon sem.
Eközben engem, ha nem érnek el az egyiken, akkor hívhatnak és hívnak is a másikon. (Ami persze mindig, mindig úgy működik, hogy hívnak az egyiken, és épp nem bírom felvenni - mert akkor érek oda, akkor veszem észre, valakivel beszélek, mosom a fogam, akármi - akkor rögtön hívnak a másikon.)
d) elég gyakran megfordulok olyan környéken, ahol ócska a lefedettség. Nagyon ócska. Ilyenkor mindkét készülékem ezerrel pörög - de csak a saját hálózatukkal próbálkoznak. Merülnek - igen, csak nem 2x sebességgel. Nemrég volt szerencsém olyan helyen lenni, ahol 3 ország határán kb. 9 szolgáltató között ugráltak a gyerekek - nem volt egyszerű.
e) Ma már kezd változni a helyzet, de aktuálisan jó készüléket ritkán adnak duál simmel. Persze, most már van pl. S5-ből duál, meg vannak a zoppo, xiaomi, stb csodák - csakhát. Egyrészt az igazán jó, igazán új (és menő) készülékekből ritka a duál simes. Érdekes módon iPhone-nál senki sem hiányolja... :-)
Másrészt, ez a Kínából veszek telefont nekem pl. nem jön be, és több oka is van. Egyrészt szerviz és garancia - ami persze a magyar realitás talaján inkább vicc; másrészt én szeretem látni, kipróbálni azt, amit megveszek - most hiába mutat nekem valaki egy Lenovo akármit, ha utána 47 különböző és hasonlóból kell kiválasztanom egy fél angol website-on. Valamint türelmetlen köcsög is vagyok, ha megveszek valamit 40-80-100e pénzért, akkor akár 2 napot is várok rá. De sokszor annyit sem.

Ööö, nincs kedvem visszakeresni a multifikkantó "ott nem dolgoznak" hozzászólást, ööö. Tessék nemcsak FMCG, meg multi-backup-support-iroda plajbászverésben gondolkozni multi cég esetében; van jó pár olyan multilerakat is idehaza, ahol kőkeményen dolgoznak - a sz.r.s magyar átlagnál sokkal, sokkal rosszabb helyeken. (De legalább jóval jobb pénzért.) :-)

glezmen 2014.11.19. 20:07:00

@Válasszunk:
1) ez nem a dual simes telefon ellen, hanem a szolgaltatotol torteno keszulekvasarlas ellen szol.
0 forintos telefon NINCS. Azt valahol valaki kifizeti. 99%-ban az azt "ingyen" elhozo ugyfel, mondjuk 2 even keresztul.
Egyebkent az utolso 2 telefonom nem szolgaltatotol van, gyarilag fuggetlenek, ezen a jovoben sem fogok valtoztatni.
Cegek jellemzoen a nagy flottas kedvezmenyek (es a zsebbe csusztatott "nyomos ervek") miatt vesznek szolgaltatotol telefont.

2) ennek szerintem semmi koze a SIMhez. A ceges es "gyereknek adhato" reszek elkulonitese Androidon roppant egyszeru, kell egy Guest profil/mod es kesz.

3) nekem ugyanannyit bir a dual simes telefonom mint az elotte levo egy simes (sot, kicsivel tobbet). Az akksit nem a GSM egyseg keszenlete szivja hanem a kijelzo meg az appok.

-Misu- 2014.11.19. 22:40:56

Egy SIM kártyát használok, mert volt annyi eszem, hogy megfelelő tarifacsomagot választottam. Nem kell másik kártya, mert arról ingyen hívhatom a barátnőmet (de senki mást), ha új barátnő >> új SIM. Ki vesz 2 kártyás telefont és új SIM-et csak azért, mert pl. arról olcsóbb a net?

Google+