Ezek az appok készítik ki a telefonodat

2014.12.04. 10:42 Yarner

Az AVG vírusvadászai még november elején adtak ki egy tanulmányt, amiben igyekeztek fényt deríteni arra, mivel töltik az appjaink üres óráikat, amikor éppen nem a rendszer erőforrásait kellene zabálniuk. A végeredmény egy lista lett, ami megmutatja, mik a legaljasabb telefonrontó, elemgyilkos, adatzabáló appok. A felmérés az AVG androidos karbantartó alkalmazásain keresztül készült, önkéntesen átadott adatokból.

aabattery.jpg

Na, lássuk a lényeget. Több lista is készült, amik különböző aspektusból állítják pellengérre a gazfickókat, majd mindezek alapján kikiáltották a legmohóbb androidos alkalmazások 10 főbűnosét - ők jönnek majd a végén (mit gondoltok, ki lesz az ultimate master of evil?). Lássuk!

Első lista: a bekapcsoláskor automatikusan elinduló legnagyobb elemzabálók (külön érdekesség, hogy közülük három beépített Samsung app):

aabatterystartup.png

Ugyanez a nem bekapcsoláskor indulókkal:

aabatterynonstartup.png

A top 10 legnagyobb tárhely-zabáló (ez nyilván nem az app méretét jelenti, hanem, hogy mennyire képes az idő előrehaladtával telepakolni a tárhelyünket):

aastorage.png

A top 10 adatcsomag-gyilkos:

aanetwork.png

És az abszolút kategória győztesei:

aatop10.png

Tegye fel a kezét, aki a Facebookra gondolt!

(Megjegyzés: ha nem vagy értesítés-függő, a Facebook kiválóan működik mobilböngészőben is, én úgy használom, kis kompromisszummal sokat lehet spórolni.) A 9gag-re nincs mentség, szégyelljék magukat mélységesen.

Mivel nem csak produktivitás (avagy, ahogy a Facebook vagy a 9gag esete is mutatja, annak lerontása) van a világon, ugyanezt a felmérést a játékokra koncentrálva is elvégezték, íme az eredmények:

Az akkugyilkosok:

aajatekbattery.png

A tárhely-zabálók:

aajatekstor.png

Az adatfalók:

aajateknetwork.png

És a gonosz 10 arca (összesített bűnösök):

aajatek.png

Persze, hogy a három legnagyobb kult, a Candy Crush, a Clash of Clans és az Angry Birds is ott van a 10 között - az Angry Birdsért már csak azért is jár egy Fat Man méretű fekete pont a Roviónak, mert egy olyan játékról van szó, ami már 4 éve is remekül működött - ha mondjuk nem ragaszkodnak hozzá, hogy átírják és telepakolják minden szükségtelen franccal, rajzfilmekkel, animált reklámokkal és újabb pénzszivattyú tápolási lehetőségekkel, az egyik legbarátságosabb játék lehetne a világon, ami bármilyen gépen boldogan elfut.

A teljes tanulmány itt érhető el, érdemes elolvasni, alaposan ki is elemzi az eredményeket.

Hányat használtok a felsorolt bűnösök közül?

Ne felejts el szerencsét próbálni nagy téli kincskereső-játékunkon!

ne_maradj_ki_nagy_teli_kincs-kereso.png


Címkék: játék app alkalmazások

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr596956321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2014.12.04. 11:13:02

Most nagyon röhögök.
A Zasszony állandóan sóhajtozik, hogy
- lassú a telefonja/tablete
- mindig lemerül idő előtt

Aztán közben két memóriaigényes és akkuzabáló appot is tol rendszeresen...
(fészbuk, hayday)

A Vodások meg próbáltak rásózni kedvezményezesen egy olyan tabletet, amibe 1 Gb RAM van csak, és nem értette az ügyintéző csávó, hogy az neki nem elég.
Most a Galaxy Note 10.1-emet nyúzza, még itt nem szólt, hogy kevés lenne a 3 Gb RAM, vagy a 10 óra üzemidő...

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.12.04. 11:36:44

@Kőmíves Kelemen: Majd meséld el, mit mondott, amikor ő is elolvasta a cikket :-)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2014.12.04. 11:46:05

@Yarner:
Ő végfelhasználó. Szereti a kütyüket, de az ilyen cikkeket nem olvassa el :)

(pláne, ha nem kerül index cimlapra... én RSS feedből jöttem ide)

Darkcomet 2014.12.04. 16:42:47

Hogy hányat használok ezek közül? Egyet sem, hála az égnek, és ehhez nekem még tudományos alaposságú felmérés sem kellett, elég volt a saját tapasztalataimra támaszkodni.

cappa 2014.12.04. 18:50:55

Szerintem jó összefoglaló.
:)

decoati 2014.12.04. 21:19:34

A Samu jól tolja :D
A g+ is mocskosul el tud hízni.

csaki-de 2014.12.05. 01:01:14

Micsoda meglepetés, nálam sincs telepítve egyik sem ezek közül. A mobilnetet meg eleve csak akkor kapcsolom be ha aktuálisan használni akarom valamire utána azonnal kikapcs megint. Aztán erőlködjön az app ha úgy tartja kedve. :-)
Se telefonra se tabletre nem telepítek olyan app-ot (se játékot, se egyebet) ami csak on-line üzemmódban hajlandó működni. És nem sírom vizesre a párnámat ha ezért valamelyik éppen divatos, menő alkalmazás kimarad az életemből.
Persze biztosan velem van a gond...

Sir Gombóc 2014.12.05. 01:07:36

@decoati:

Az összeg google alkalmazás ide vehető, mind telerakja a memóriát (eleve az első frissítéssel a duplájára/triplájára híznak).

schawo2 2014.12.05. 01:13:21

És hol van a droidfish? Garantáltan ez fogyaszt legjobban, nem is lehet kérdés.

Vincenzo6 2014.12.05. 01:15:47

Windows-os Nokiára váltottam, nekem ez hozta meg a megoldást. Fél giga RAM-ot kb. képtelenség lezabálni, minden szépen, gyorsan fut rajta, ilyen hardver mellett a Droidos használhatatlan. Nincs többé szitkozódás a belassuló Android miatt. 35-ért két SIM kártyát kezel, és aktív használat, zene és játék mellett két napig bírja. A droidos a kétszereséért nem volt ilyen jó és megbízható. Nem mondom, hogy soha nem fagy le a Windows, mert az hazugság lenne, de kisebb lagg van nagy ritkán, annyi, amennyi belefér ennyiért. Egy álom az Android után, pedig én is nagy rajongója voltam a rendszernek. Aki nem akar ilyen posztokat olvasgatni szitkozódás közben, annak javaslom, hogy legközelebb ne vegyen droidost, vagy fizessen érte legalább 150-et! :)

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2014.12.05. 03:57:05

@asfaémésanlsanv: Mert a WP-t nem lehet megfektetni, ha az ember telerakja a rendszert memóriazabáló, folyton magukat frissítgető appokkal, igaz? Egyébként a WP eleve előnyből indul, mert az UI faék egyszerűségű, nem módosítható, nincsenek widgetek, stb. WP jelleggel használva az Android sem lassú. A 150-nel meg kicsit fölé lőttél, mert már G2-t is lehet venni 90-ért, szóval...

XEP 2014.12.05. 05:27:18

@Giggsy: Egyébként a WP eleve előnyből indul, mert az UI faék egyszerűségű, nem módosítható, nincsenek widgetek, stb.

Nem igaz amit írsz.

A winphone és az ios eszközök azért jobbak mert rendesen meg vannak tervezve.

"A Vodások meg próbáltak rásózni kedvezményezesen egy olyan tabletet, amibe 1 Gb RAM van csak, és nem értette az ügyintéző csávó, hogy az neki nem elég."
Az én páromnak fingja nincs mennyi ram van iphone5s-ben (nekem sem) pedig programozni is tudom. Ipod touch 4-em még mindig használható (256Mb ram ezt tudom véletlenül :) ). A lumia 635-ben sem tudom mennyi van, nem is érdekel mert működik.

lobster thermidor 2014.12.05. 05:56:53

Az appokkal csínján kell bánni, némi előzetes matek mindig megéri, és Play áruházban a beállításoknál pedig ab ovo ki kell kapcsolni az automatikus frissítés opciót. Ha valami túl sokat zabál fel a memóriából, azt kegyetlenül ki kell dobni, legyen az a kedvenc játék, vagy időjárási előrejelzés.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2014.12.05. 06:06:19

Szakmai kérdés, lehetett volna róla szó a cikkben:
Mi a megoldás?
Most kénytelen vagyok egy HTC wildfireS-t használni, 256MB RAMmal.
Alap állapotban még használható is lenne, de ahogy rárakom a gmail fiókot, a 30MB-ot evő Market, frissíti magát 100MBot zabáló Play áruházra.
Hogyan lehetne visszatenni a réi Market-et, úgy, hogy a szinkronizálás rséze is használható maradjon?

2014.12.05. 07:20:57

Nekem ezek közöl csak a face, de sokat utazom, tehát kell. Nagy nehezen meg tanultam, hogy ha elmegyek itthonról, akkor szinkrosizálás kikapcs, wifi, ki, gprs ki, és a mobil net is ki. telefonon elérhető vagyok, legyen elég.
Ezt a tudást nem kaptam ingyen: amikor megvettem (3 éve) a telomat, csak betettem a zsebembe és elmentem egy 3 hetes spanyol útra. Na az azután kapott 260 €-os telefonszámla megtanított. (én nem vagyon egy pc guru, meg már öreg is vagyok, de a Google nevű jóbarátomtól meg tudtam mindent.

Nebel 2014.12.05. 07:48:35

Ez a lista már kb. 1 hónapja megjelent minden szakportálon, blogon, örülök, hogy ide is eljutott végre.

Atika!!! 2014.12.05. 08:15:21

Ez így kissé semmitmondó teszt. Nyilván a megjelölt appok használnak a legtöbb akkut - ezeket az appokat használják a legtöbben. Érdekes volna egy olyan teszt, ahol csak a háttérben futó appok energiahasználata van feltüntetve. Sőt, ilyenkor sem mindig éppen az az app lesz felelős az energiahasználatért. Például UPC Wifree miatt feltettem egy wifi konfigurátort, mert mintha nem jól jegyezte volna meg a beállításokat. Azzal sem működött jól, de legalább az "Android operációs rendszer" leette az akkut ha nem voltam valami más wifire csatlakozva.

Ronald 2014.12.05. 08:21:17

Sehol nem szerepel a Skype. Pedig.....

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.12.05. 08:48:47

1. Nem kell minden lószart feltelepíteni a droidos kütyüre.
2. Alvó módban offra tenni a wifit/adatkapcsolatot, és akkor nincs probléma. Így nekem csak akkor szinkronizál ha a kezemben van a kütyü, így én döntöm el mikor kütyüzök, és nem a kütyü mondja meg mikor nyúljak hozzá.

E kettő kombinációjával 5-7 napra tolom ki a telefonom üzemidejét használattól függően, és 10e alatti kategóriás belépőnél is szarabb telóm van.

Játékból csak szókereső van rajta. Otthon nem buzerálom, arra van otthon tablet, nagyobb szebb kijelzővel. Fényképeket fényképezőgéppel készítek. Zenét/rádiót nem hallgatok.

na__most__akkor 2014.12.05. 08:50:10

Brilliáns...

De:
1. Mi az hogy app --- application, "alkalmazás" azoknak, akik NEM BESZÉL ANGOL? (google fordítás, hivatalos...)

2. Miért nem program (= magyarul : program) ami éppen működik az adott gépen... Eddig programnak hívtuk ezeket a valamiket, most már nem. --- Meg számítógépnek egy telefont. --- Én mabapság fosnak hívom, bocsánat.

3. Nem én mondom meg, mi működjön (mondom MŰKÖDJÖN) a számítógépemen?

(okostelefonnak akarod hívni?) Hívd aminek akarod...

Évekkel ezelőtt egy ismerősöm felháborodott, hogy a vindóz verzió amit használt, többezer forintos telefonszámlát csinált neki. (ADSL, ha valaki ismeri még ezt a rövidítést...)

4. Aki hülye, haljon meg!

na__most__akkor 2014.12.05. 08:54:34

mabapság...
a hülye n betű pont a b mellett van

a hülye ember meg melléüt

szmoker (Homo Trollicus) 2014.12.05. 08:55:54

Hangouts, Gmail.
De jó hogy Cyanogenben nincsenek.

Andie 2014.12.05. 09:04:32

Ezt a listát már olvastam valahol nemrég, és rögtön el is kezdtem kigyomlálni - főleg a samsung hüjeségeit. A pár hete felrakott FB klienst is leszedtem, mer amúgy is idegesített, hogy hajnal 3-kor képes volt pittyegni, hogy valaki lájkolta a macskám képét.
És láss csodát, azóta 1 napról több, mint 2 napra tolódott ki az akkum ereje 1 töltéssel. Persze ez még mindig semmi a sokak által jogosan elvárt 1-2 héttől.
Mostmár csak a CandyCrush, Petsaga, meg 3 féle AngryBirds van fent a gyerek miatt, de szerintem azokat is leszedem lassan, jáccon a saját tabletjén velük...
(és ilyen cikkeket olvasva mindig eszembe jut, mikor még C64-en 40 kbyte memóriával kellett gazdálkodnunk...)

Fehérlapos 2014.12.05. 09:13:37

@na__most__akkor: Nem ISDN volt az? Az ADSL még eléggé elterjedt.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.12.05. 09:13:56

@Nebel: A reakcióból ítélve még most is sokaknak új - a mi közönségünk nem csak szigorúan szakmai, főleg, ha az index is kitesz egy-egy cikket.
Én is akkor láttam az eredetit, amikor friss volt, azóta ült a Google Keep-ben, hog valamikor cikk legyen belőle. Most sikerült megírni - gyerek, munka mellett, lelkesedésből toljuk a blogot, nem mindig fér bele a percpontosság.

decoati 2014.12.05. 09:14:18

@Sir Gombóc: hát ja, rendszerfrissítésnél meg kapkod a szívéhez az ember, hogy több helyet foglalnak az appok, mint a telón lévő saját tartalom. Most nézem az enyém: Spotify: 470MB (nincs is offline tárolva semmi), Kamera app (!) 140MB... az ész megáll.

Captain Ü 2014.12.05. 09:17:36

@wmiki: ismereteim szerint rootolni kellene a wildfire s-t, es a2sd-vel kitolni mindent amit lehet az sd kartyara. Ez legnagyobb hibája a korai android rendszereknek es nem is kínáltak gyári megoldásokat, ellentétben az Apple-lel.
A windows telefont használókkal is kicsesztek (WP7), no upgrade.

Plumper_ 2014.12.05. 09:17:41

@Kőmíves Kelemen: oké, de a Samsung 3szor annyiba kerül

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.12.05. 09:25:26

@na__most__akkor: a négyes pontban nagyjából egyetértünk.
Az "app" szó nemzetközi, ahogy a "program" is azzá vált 20-30 évvel ezelőtt - az sincs magyarul, szóval nem értem, miért lenne jobb, azon kívül, hogy megboldogult fiatalkorunkban az volt a trendi.
Ez a 21. század, nem lehet minden egyes processzt kézzel beindítani, mindent minden egyes alkalommal külön engedélyezni, használhatatlanul körülményessé válna a rendszer tőle.
Androidon mellesleg elég sok lehetőség van megfékezni az alkalmazások háttértevékenységeit, és maguk az alkalmazások is sok mindenben megrendszabályozhatóak, de ma nem ez a kitűzött cél, a számítógép jelenlegi uralkodó koncepciója egy sok tekintetben autonóm szolgáltatásokat nyújtó eszköz - sok mindenben maga dönt és cselekszik, hogy gördülékenyebbé tegye a "felhasználói élményt".
A lista azokról a *programokról* szól, amik visszaélnek ezzel a lehetőséggel.

Mazlee 2014.12.05. 09:28:25

3Gb RAM és 64Gb tárhely...

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2014.12.05. 09:29:08

Nekem mostanság a Hungry Shark öli az akksimat. Note 2-őn sikeresen leredukálja 4-5 órára az üzemidőt úgy, hogy 1-1,5 óránként játszok 10 percet vele.

Captain Ü 2014.12.05. 09:36:21

Azt látom, hogy amit nem a rendszer fejlesztő készít, az sokkal több energiát használ.
Androidnál google, IOS-nél apple.
Példa: Nexus5-ön a gyári zenelejátszó harmad annyi energiát fogyaszt mint az iTunes kliens (podcast republic).

Androidhoz megjegyzés: idegesítő, hogy mondják, de nem igaz, hogy a háttérben lezárják magukat az appok, amikor azon nem szükségesek (Lollipop 5.0). Elmentem 2 órát futni 85% akku toltottseggel, 1ó 40perc után szólt a telóm, hogy már csak 10% toltottseggel maradt. Máskor max. 20%-ot veszített. Oka: 50 nyitott app a háttérben csak fogyasztgatott.
Ilyet IOS nem csinál, tudom, mert iPaden dolgozom.

Más: android - IOS szabály szerintem, hogy egy Androidos telóm vagy táblagép minden paraméterben 4-szeresen legyen erősebb egy iPhone-nal szemben.
A feleségem iPhone 5s készüléke kb. a negyedét tudja mint a nexus5-öm, de PDF, ebook, videó megjelenítésben sokkal jobb, mint az andriod.

Captain Ü 2014.12.05. 09:39:14

@Yarner: valahol olvastam, hogy a "nyelvtannáci" viselkedés genetikailag kódolt, tehát nem tehet ellene aki beszólogat!

Dícsérjük meg az észrevételéért, köszönjük meg!

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.12.05. 09:48:55

@wmiki: Utánaolvasgattam, sokan azt mondják, hogy a marketupdater.apk-t kellene törölni vagy befagyasztani (Titanium Backuppal megteheted, root mindenképpen kel egy ilyen műtéthez)
Ezen a linken is leírnak egy efféle műveletet:
www.fonearena.com/blog/42581/guide-reverting-back-to-old-android-market.html (a method 3, amit javasolok, de a többi is beválhat)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.12.05. 09:49:38

@ExÜgynök: Kedves nyelvtannáciknak meg szoktam, sokszor írok hülyeséget, azt elfogadom, ha kijavítják :-)

haggyadaszt 2014.12.05. 09:54:13

Pont az ilyen fosok akasztottak ki az Androidnál. Most iPhone 5-ösöm van, semmi extra - de stabil, megbízható, és a tárhelyet sem zabálja semmi.

2014.12.05. 10:30:09

@Hurrá Torpedó: Csak sajnos pont az a lényeg, hogy akkor az ember nem real time kapja meg az infót. Honnan tudjam, hogy kézbe kéne venni, mert jött egy mail, vagy egy hír ami érdekel...

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.12.05. 10:36:09

@randomgenerator: örök dilemma. Én jelenleg éppen azon az állásponton vagyok, hogy bizony szeretném, ha pörögne a telefon, csinálja csak a kis játékait, de lepjen meg azzal, mi mindent tud hozzátenni az életemhez (hanggal keresés, hangutasítások, Google Now predikciók és javaslatok, email és chat jelenlét, állandó összekötöttség. Fájlok, linkek szabad cseréje az eszközeim között, állandó wikipédia minden szarságra, ami éppen felbukkan a tudatallatimból.)
Ennek persze hátulütői is vannak, épp a rossz optimalizáció meg az öregecskedő hardverem miatt, de jelenleg igyekszem az ideált célozni, és megtapasztalni, mennyire közelíthető meg. (Már csak Értetek is - egy luddita nem lehet hiteles techblogger)
Ugyanakkor persze szívesen adok tanácsot ismerőseimnek, hogyan heréljék ki a telefonjukat, ha ők úgy szeretnék használni - ez abszólút gusztus kérdése.

Kagehiko Yamazaki 2014.12.05. 10:41:30

Nekem egyedül a Chrome van fent, ami memoria zabalo. Kilövöm hasznalat utan, aztan joccakat.

Con_Sole 2014.12.05. 10:42:29

Tasker
Wakelock detector
Xposed framework és amplify-battery extender.

Taskerrel ki be kapcsolgathatsz mindenféle beállítást app és változó függően (akinek bonyás használja az ITTT-If This Than That alkalmazást)
Wakelock detectorral meg tudod fogni, mely alkalmazások ébresztik fel és hányszor alvásból a telódat
Az xposed framework telepítése után az amplify modullal minden folyamat ébresztési kérését szabályozni tudod (pl.: a facebook csak 10 percenként tudjon frissiteni) root kell
WP-n iPhoneon esélyed sincs ilyen szinten optimalizálni a rendszert, bár lehet nem is feltétlenül szükséges. Mondjuk a WP7.8 alatt is csak akkor volt a frissités a telón ha felébresztetted a háttérben nem megy ami azért gáz, mert nekem a telóm a zsebemben van és igen is zizegjen ha valaki rámír (mert modnjuk együtt dolgozok vele, csak néhány ezer km-vel odébb), még akkor is ha egész nap elő sem veszem.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.12.05. 11:15:06

@randomgenerator: Neked az információra nem akkor van szükséged amikor az megjelenik, hanem akkor kell megnézned az infót amikor arra szükséged van.

Megpróbálja a világ elhitetni, ezt így trendi, de szerintem nem. Ez a tartalomfüggőség szerintem.

Basznám szájba aki munkahelyen elkezdené buzerálni a telefonját, mert épp csipogott a face app, mert a barinője épp megosztotta Mici reggeli szarását. A képek/tartalmak/minden munka után is ott vannak...

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.12.05. 11:28:56

@irdesmond: te faszbukkal utazol? És gyors, ha már kötelező?

Wildhunt 2014.12.05. 11:41:33

A WP hálistennek azóta már a 8,1-nél tart, vagyis ott is meg tudod adni, mi mehessen a háttérben, meg mi nem - csak nem kell hozzá rootolni, meg belépni az appbeállítások menüjének kilencvenkilencedik bugyrába. Az értesítések pedig épp okosabban jönnek, hála a pull-push közötti különbségnek.
Kiváló rendszer lenne ez az android, csak ne kellene rootolni, meg heti szinten b...zerálni, hogy működjön.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2014.12.05. 11:42:48

@wmiki: Téged ismerve neked még egy Wildfire is sok, összeteheted a két kezed, hogy a jóisten egy ilyen volumenű telefonnal áldott meg úgy, hogy még egy Erricson A2618-at sem érdemelnél meg!

egy igazi barom vagy mária 2014.12.05. 11:54:20

Egy olyat nem írna le valaki okos ember, hogy a gyárilag fent lévő felesleges cuccokat hogy lehet letörölni?

reqcka 2014.12.05. 11:58:07

Xperia C-vel szívok, állandóan tele van a rendszermemóriám, pedig amit lehet áttoltam az sd-re, kikapcsoltam az automata frissítéseket.

Captain Ü 2014.12.05. 12:29:41

@egy igazi barom vagy mária:
Amit kérdezel nagyon telefon típus függő. LG, SAM, HTC mindnél másképp kell kezdeni.
Googleben megtalálod, "remove stock apps in android", de magyarul is találtam tartalmat.
Van csak "befagyasztás", ekkor az app ottmaradt de tnem öltődik be. Továbbá van az uninstall ez végleges eltávolítás. Root kell hozza.
En ezért rootoltam korábban a HTC Desire telefonom.

Vincenzo90 2014.12.05. 12:34:11

@Giggsy: Rátapintottál a lényegre. A WP 512 mb RAM mellett futtatja ugyanazt, amit az Android 1GB RAM mellett akadozva, meg úgy mégegyszer annyi appot pluszban. Szebb, gyorsabb, optimalizálva van a telefonra, nem csak ráerőltetve. Ezerszer igényesebb a kinezettől a nyelvig minden benne, a Nokia odafigyel az aprosagokra. Androidról váltottam, tudom milyen a droid egy Lenovo, ASUS, Sony, vagy Samsung gépen, és köszi, szép volt, meg elég volt. Láttam én elég 60-100 ezres "szuper" telót, egy-két hónap, fél év, és kb. hulladék. Ennél többet meg nem költök telefonra. Ha mégis megtenném, akkor lehet, hogy elgondolkodnék az Androidon, de nem biztos akkor sem, hogy újra megvenném. Az a felár itt a stabil működésre elég, más platformon a minőségre... Egyébként rohadt szkeptikus voltam a WP-vel, de volt alkalmam pár napig próbálni. Az addig bénának tűnő csempés rendszert is megszerettem. Van háttérkép, és widget helyett live tile. Ugyanazt tudja a rendszer, csak kényelmesebb, nem rabolja az ember idejét, és stabil, gyors, igényes, olcsó.

Vincenzo90 2014.12.05. 12:35:37

@reqcka: Android. Dobd ki, és vegyél Apple-t, vagy Nokiát! :-)

Mazlee 2014.12.05. 12:38:18

@ExÜgynök: mert a főmenü gomb megnyomása nem egyenlő az app-ból való kilépéssel

Void Bunkoid 2014.12.05. 13:36:34

Hááát...a hozzászólásokat elnézve, még mindig az a véleményem, hogy az android kocka geekeknek való rendszer, akik kifejezetten szeretik/kihívást látnak abban, hogy egy gyárilag fostalicska, szarul optimalizált valamit addig hegesztgessenek, amíg úgy-ahogy (természetesen stabilitás meg garancia elvesztésével) olyan felhasználói élményt fog nyújtani, mint egy normálisan megtervezett, olajozottan működő WP vagy iOS.

Az átlag felhasználó viszont nem hekkelgetni, hanem használni akarja a telefonját arra, amire való.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2014.12.05. 13:41:27

Az LG-n az Email app nem működik: nem írja ki a widget az emaileket egyáltalán és állandóan leáll a szoftver. Tudtok valami jó email olvasgatót, amihez van widget is? (Tudom, a Playben van több is, de nem tudom, melyik a jó.)
Köszi!

fogyasztói magastartás 2014.12.05. 13:42:50

@wmiki: a megoldás egyszerű, feldugod anyád valagába!

FPéter 2014.12.05. 14:12:19

az ájfónon grátisz elérhető bárkinek a SAJÁT telefonjára vonatkozóan ugyanez a lista (melyik app zabálja a legtöbb elemet, melyik a netet, melyik a tárhelyet, stb.)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.12.05. 14:16:18

@FPéter: Az van androidon is. De az csak a te készüléked aktuális állapota lesz. Ez egy nagymerítésű elmérés eredménye, pl. olyan appok is vannak benne, amiket te nem is használsz.

fogyasztói magastartás 2014.12.05. 14:28:01

@Void Bunkoid: kijelentésed rám nem vonatkozik: áttértem androidra, mert az ájfón6 szerintem semmivel nem jobb, mint egy felső közepes android. Inkább a felhasználói felület simulékonysága az, ami a különbség, én jól elvagyok a csúcskategóriás htcvel. Két hét átszokási idő kell kb. meg megtalálni az iOS applikációknak megfelelő appokat. Ez az egy az irány, egy a gondolat, egy az ízlés dokog az ihpone körül engem már nagyon zavart, bármennyire is jó a felhasználói felület. ja, és ez a htc kb. kétszer gyorsabb, mint az ájfónom volt.

2014.12.05. 14:52:52

@Hurrá Torpedó: Na látod ezt te nincs honnan tudd mert nem ismersz. Szükségem van rá. A trendiségről sem tudsz sokat, ha a facebook szóval egy mondatban említed :P

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.12.05. 15:01:31

@Vincenzo90: Abszolút elfogadom, amit mondasz, csak ne írd azt, hogy aNokia figyel oda a részletekre, mert sok közük nincs az OS-hez. (szőrszálhasogatás)

waces · http://blog.waces.hu 2014.12.05. 19:11:50

@Hurrá Torpedó: ok. tfh 5-7 napos uzemido ugy,hogy az okostelefont leredukaltad egy "butatelefonna". nyilvan mashogy hasznalja mindenki a telefonjat,de pl nehez elkepzelnem,hogy 24 oraig nem jutok tolto kozelebe. vagyis onnantol kezdve mindegy,hogy mennyit birna meg. otthon tolton,irodaban tolton,autoba tolton. viszont megmarad az a funkcionalitas,hogy levelek/rss feedek/akarmik rogton megjonnek. megnezni meg fontossagtol fuggoen (ceges level rogton,rss majd amikor raerek).ha meg nem akarok foglalkozni vele,akkor sleep mode vagy egyszeruen nem nezek ra. de halal kenyelmetlen lenne mindent ki meg bekapcsolgatni allandoan (tudom,llama megcsinalja magatol,de akkor is). sync,wifi,bt,location always o es kesz

Google+
süti beállítások módosítása