Az Apple Watch lesz az évtized legpofátlanabb tech-blöffje

2015.02.26. 12:28 Yarner

Beszéljünk kicsit az okosórákról. Tim Cook is ezt tette nemrégiben a Goldman Sachs Internet és Technológia konferenciáján, ahol egy hosszú exkluzív interjú keretében sok minden más mellett végre beszélt kicsit az Apple Watchról is, hiszen tavaly szeptember eleje óta még mindig nem tudjuk, pontosan mire lesz jó nekünk ez az abszolút game-changer kütyü (ami ennek ellenére a Time magazin szerint mégis valahogy a 2014-es év innovációja lett - á, nem elfogult az amerikai sajtó az Apple felé...)

Kicsit szeretném kontextusba helyezni a látnoki Apple-vezér szavait, ezért tegyünk előbb egy kis kitérőt az okosóra-műfaj irányába (aki siet, ugorjon előre az Apple Watch képéig, onnan jön a lényeg). A smartwatch ötlete nem mai gyerek, Dick Tracy vagy Michael Knight csuklórádiójától a Futuramában Leela alkarvédőjéig bezárólag sok hasonló kütyüt láttunk már, az első Samsung Galaxy Gear reklámja is erre próbált alapozni úgy másfél éve.

Az érintett Wikipédia-oldalon bárki áttekintheti az okosórák történetét, a 70-es évek számológépes-menedzserkalulátoros óráitól az ezredfordulós Linux, Palm OS alapú készülékeken át az Androidos kütyükig, amik 2010 óta folyamatosan érkeznek, a sort leglátványosabban a Sony (akkor még Sony Ericsson) okosórái vezették, és persze kikerülhetetlen a Pebble 2012-es Kickstarter-robbantása (ez a remek kis kütyü persze az iOS-sel is kompatibilis, épp a minap jelentették be az új verziót, alig egy nap alatt több mint 50 000 darab kelt el).

_71477468_watchesss.png

A ködös múltba vesző 2013-ban sokminden összeállt a rendelkezésre álló technológiákban ahhoz, hogy végre komolyabb eszközöket lehessen csuklónyi méretben előadni, ráadásul az a hír is felröppent, hogy az Apple is ilyesmivel kísérletezik. Ez már magában elég volt, hogy beindítsa a fegyverkezési versenyt, a Samsung természetesen rohant kihozni a saját első androidos okosóráját, majd a következő év elején a Google bejelentette az Android Wear platformot, amihez nyár végén el is kezdték forgalmazni az első órákat. 2014 szeptember elején az Apple bejelentette a várva várt óráját, és ugyan nem mondta el, hogy mire lesz jó, de a biztonság kedvéért hozzátette, hogy még azt sem tudni, mikor lesz kész, ugyanis egyelőre nem az (a kiálított példányokon csak egy screensaver futott).

moto_360_watch-samples_big.png

A modern okosórák koncepciója alapvetően egységes: az okostelefonunk kiegészítőjeként működnek, és átveszik azokat a feladatokat, amikhez nem fontos magát az egyre nagyobbra szétterülő telefont elővenni: megmutatják az értesítéseinket, lehet róluk léptetni a zenét, esetleg más utasításokat is adhatunk a készülékünknek (meg kell jegyezni, hogy az önálló csuklón hordott okoskészülék ideája sem halott még: ezt viszi tovább pl. a Tizen-alapú Samsung Gear S).

awatc1.jpg

No, lássuk a medvét, mit sikerült megtudnunk a világ legértékesebb emberétől. Kezdetnek kicsit a múltba réved (mint én az előbb, nagy szellemek, ha találkoznak), és feleleveníti, hogy ugyan volt mp3-lejátszó piac az iPod előtt, és volt tablet-piac az iPad előtt, bizony az Apple tette ezeket a termékeket használhatóvá, elérhetővé az emberek számára. Ilyen most az okosóra piac. Idézem szó szerint:

Sok minden van most a piacon, amit "okosórának" neveznek, de nem hiszem, hogy egyet is meg tudna nevezni. Talán igen. Nem vagyok benne biztos, hogy a közönség meg tudna túl sokat nevezni közülük. De az biztos, hogy egy sem volt, ami megváltoztatta volna, ahogy az emberek az életüket élik. És ez az, amit az Apple-nél csinálni akarunk. Meg akarjuk változtatni, hogyan élsz. És ahogy az iPad megváltozatta, hogyan dolgozol, és remélem, azt is, hogyan élsz, és ahogy az iPhone is ezt tette, úgy tekintünk az Apple Watchra, hogy az is ezt teszi majd.

Mind. Blown. El is kezdi sorolni, mi midenben vátoztatta meg a sajátja az életét. Figyeljetek:

  • Siri ott van a csuklóján (!). Kérdez tőle valamit, és puff, ott a válasz.
  • Az órán látszanak az értesítések (!), nem kell a telefonra pillantgatni lopva egy hosszú míting közben. Még a sporteredmények meg a tőzsde is!
  • Csak akkor éled fel a kijelző, ha ránézel!
  • Lesznek rá appok! Sokféle. Ez nagyon izgalmas.
  • Lehet edzéshez használni, és (most tessék igazán figyelni) szól, ha túl sokáig ülsz egy helyben, hogy ideje mozogni, mert az ülés az új rák. Az Apple alkalmazottak fel-felugrálnak mítingelés közben.

Na, ez az, ami nélkül nem tudunk majd élni a jövőben. (NB: közben tudjuk a kiszivárgott infókból, hogy az egészség-szenzorok nem a legfényesebbek, hogy a külső fejlesztők egyelőre csak egy brutálisan korlátozott SDK-t kaptak, és hogy az akkuidő biztosan nem lesz világbajnok.)

wear ani.gif

Kicsit vessük ezt most össze az Android Wear platformmal. Míg a korábbi okosórák a jól bejáratott külső kijelző-távirányító-testedző-asszisztens háromszög körül mozogtak, és azt próbálták megoldani, hogy lehet az ikonokat a legkényelmesebben elhelyezni a kis kijelzőn, az Android Wear a Google jó három éve tartó építkezésének organikus folytatása: a Google Now által képviselt, természetes, pötyögésmentes interakció (ie. beszéd), és helyzetérzékeny, prediktív információszolgáltatás legmegfelelőbb helye bizony nem a telefon képernyője, hanem egy olyan, bármikor elérhető, kisméretű eszköz, mint egy óra. Mellékesen pontosan azt csinálja, amit mr. Cook felsorolt: küldi az értesítéseket (még a sportot is), akkor éled fel, amikor ránézel, lehet hozzá beszélni, kérdezni dolgokat, elkísér a konditerembe (oké, nem óv meg az ülésráktól, de gondolom, ezt sem tart majd sokáig megcsinálni valakinek, ja, hogy már van ilyen?) és alapvetően nem kell PhD a használatához: lehet hangutasítással vezérelni, és elég jobbra-balra flikkentgetni az ujjunkkal a kijelzőt (van egy home gomb, de csak ritkán kell használni).

lg-g-watch-r-vs-asus-zenwatch.jpg

Az Apple Watchon három fizikai kapcsoló van (a korona tekerhető és nyomható, és van egy külön gomb a kontaktok elérésére), és emellett kell még a kijelzőn is tapintgatni. Vicces, hogy 2014-re eljutottunk ide az egygombos iPhone vs négygombos Android helyzetből. Ha valamit el akarunk indítani, egy feliratok nélküli ikonfelhőben kell becélozni az alkalmazást, aztán rázoomolni. Mindezt egy bélyegnyi kijelzőn.

Oké, tegyük félre a szőrszálhasogatást, nem ez a cikk lényege. A lényeg az, hogy a Cook interjúból az derült ki napnál is világosabban, hogy nem csak hogy nincsen semmiféle újszerű koncepció, hogy azt ne mondjam vízió az  Apple logo black.svg Watch mögött, hanem konkrétan semmi fogalmuk nincsen róla, hogyan tudnák megújítani ezt a területet. Nincs más az egészben, mint egy fényes formaterv (de gustibus non est disputandum) és egy remélhetően kiváló hardver, meg, ami a lényeg: az Apple kiválóan mozgósítható, masszívan fizetőképes tömegbázisa, akiknek ha Jony Ive azt susogja fehér háttér előtt, hogy zöldre festett hajjal, homlokunkra ragasztott iPoddal sétálni az utcán magical, akkor már rohannak is sorba állni az eredeti Apple hajfestékért.

Egy technológiai konferencián ezt a monológot előadni a "magukat okosórának tartó termékekről", majd innovációként felsorolni az évtizede létező funkciókat nem csak végtelen arroganciáról tanúskodik, hanem konkrétan azt is mutatja, hogy Cook egyszerűen hülyének tekinti a hallgatóságot és a vásárlóit is, jobban, mint valaha.

fucktim.png

Persze megteheti - egy ilyen konferencián az Apple vezére nagyobb biztonsággal beszélhet ordas hülyeségeket a felelősségre vonás veszélye nélkül, mint Orbán Viktor a Kossuth rádióban. Hiába született néhány nagyon felháborodott cikk a témában (a kedvencem Sascha Pallenberg "Well, Fuck You, Mr. Cook!" című német nyelvű eszmefuttatása), hiába kritizálták többen is agyon a vezért amiért ilyen otrombán poénkodott a rákkal, az ilyesmit gond nélkül be lehet nyelni.  És persze mindnyájan tudjuk, hogy az óra hatalmas anyagi siker lesz, sorban álló tömegekkel, megdöbbentő számokkal, a szokásos diadalmenettel.

Annyira mindenesetre jó lesz, hogy végképp beviszi a köztudatba az okosórákat - 2015 talán tényleg róluk fog szólni a szűkebb techsajtón kívüli világban is. Ugyanis vannak jó termékek is a piacon, amikkel érdemes foglalkozni.


Címkék: apple rant android puffogás okosóra android wear

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr57220753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2015.02.26. 13:24:39

Most lehet paraszt leszek, de én nagyon drukkolok a komplett okosóra platform kihalásának. Kevés ennél fölöslegesebb kütyüt dobott eddig ki magából a tech ipar. Sport közben van létjogosultsága és azzal ki is fújt. Egy hagyományos karóra mindig stílusosabb és szebb lesz, az meg ne legyen már annyira megterhelő, hogy kivegyük a zsebünkből (tartónkból) a telefont, ha jön egy értesítés... Amúgy a legjobb emlékeim szerint kütyümániás Android Police szavazásán is az jött ki, hogy a többség magasból tesz az okosórákra.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2015.02.26. 13:51:38

@Giggsy: Abszolút jogodban áll így gondolni. Nekem vannak elemek, amik tetszenek a koncepcióban, különösen az Anrod Wearben látok fantáziát, ahogy fent is írtam, éppen azokat a funkciókat terjeszti ki, amik amúgy is kilógnak a telefon szabta keretekből.
Most éppen egy LG G Watch R van a csuklómon (sajnos csk tesztelésre), de alapvetően tetszik az élmény, igenis kényelmes, hogy elég a csuklómra pillantani, hogy tudjam, mi van (persze én is azok közé tartozom, akiknek a csuklója már jó 2 évtizede tarlón van, így a kütyüknek nem kell megverekedni egy elegáns karórával)
Viszont nem véletlenül szűkös at érdeklődés, erre keveseknek van igénye. Itt tud változtatni az Apple a puszta nyomatékával, de simán lehet, hogy ez sem lesz elég. (És persze ott a józan kérdés, hogy tulajdonképpen minek)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2015.02.26. 14:35:33

@Yarner: Egy Apple fanboynak full mindegy, hogy mit dobnak ki, használni fogja és isteníteni, mert ilyen debil a természete. Alig várom az okos dildót, amit szintén nagy műgonddal és büszkén fognak viselni, lehetőleg úgy, hogy kiszúrja a nadrág ületét, hogy jól látsszon az intellektuális besorolásuk és társadalmilag is felül tudjanak vele emelkedni mindenkin.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2015.02.26. 14:51:51

@Tomi from Space: Okosdildó nem hiszem hogy lesz, az Apple a pénztárcáján át teszi magáévá a közönséget :-) (De azt a fehér hátteres videót megnézném, amivel eladják :-DD)

helixpomatia 2015.02.26. 22:01:46

@Giggsy: Attól, hogy Neked nem kell, mért kell a kihalásért szorítani...?

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2015.02.26. 23:47:57

@helixpomatia: Azért, mert egy full fölösleges dolog, amire semmi szükség, mégis az innováció nevében megpróbálják letuszkolni a vásárlók torkán. Nem arra megy ki a dolog, hogy olyasmit adjanak az embereknek, amire szükségük van, hanem hogy az emberek igényeit alakítsák olyan irányba, hogy megvegyék a terméket. Tudom, ilyesmire korábban is volt példa, de talán most a leglátványosabb. Az újítások terén megrekedtek egy ponton, de az eladásokra szükség van, így megpróbálják újra felfedezni a kereket.

Darkcomet 2015.02.27. 07:45:21

Csatlakozom az előttem szólóhoz. Semmi értelmét sem látom ezeknek a kütyünek. Attól, hogy lyukat akarnak beszélni a hasamba, hogy ez mekkora királyság lesz nekem, még nem fognak meggyőzni.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2015.02.27. 09:52:20

@Darkcomet: Mint fent is írtam, épp használok egyet, és nekem bejön. Akkor jöttem rá, hogy lenne rá igényem, amikor elkezdtem használni a Pushbullet értesítés-továbbító funkcióját, és felugrottak a notik a monitoromra munka közben.
Meglepően kellemes volt, hogy elég rápillantani a képernyő sarkára, hogy lássam, valami fontos levelem jött vagy csak reklám, ki hív éppen, stb. Szóval ez is az a dolog, amit előbb ki kell próbálni.

De nem akarlak meggyőzni arról hogy neked kell egy, csak annyit mondok, hogy szerintem van létjogosultsága.

tra lala 2015.02.27. 10:25:42

@Giggsy: en a motort, a fesut - es ha mar tech rovat - a tabletet, asztali szamitogepet, okos szemuveget (ugy altalaban minden szemuveget), meg meg kis millio dolgot feleslegesnek tartok, mivel gond nelkul tudok nelkuluk elni, ergo semmi szukseg(em) rajuk.
Illetve mivel az okos oranak allitolag csak sport kozben van letjogosultsaga, ugy akkor mar a futociponek, tornaruhanak es a sulyzonak is ki kene halnia, mert amugy feleslegesek. Ne vegyuk ide a fitness termeket meg az uszodakat is? ;)
Szerintem csak kicsit elfogadobbnak kell lenni es megerteni, hogy attol, hogy neked valami haszontalan, masnak nem feltetlen az.. (btw okos orat en sem fogok magamnak venni)

zdanee 2015.02.27. 10:31:24

Szerintem meg semmi szükség mindenkinek saját autó, mert ott van helyette a tömegközlekedés, drága megvenni, fenntartani, tankolni kell bele, parkolóhelyet keresni, és még beléd is mehetnek. Mivel nekem személy szerint felesleges, ezért mindenkire kiterjeszteném a saját gondolatmenetemet életvitelüktől és helyzetüktől függetlenül, a saját autó csak egy divatcikk, egy drága hóbort, amit a nagy autógyárak és benzinmaffia próbál lenyomni az emberek torkán!

Természetesen ezt nem gondolom komolyan, de a "nekem nem kell, tehát ne is létezzenek okosórák" gondolatmenetet így tudnám kívülről bemutatni.

PS: Pebble felhasználó vagyok 2 éve és elfogult

oszt jónapot 2015.02.27. 10:32:09

@Tomi from Space: Ja, az ipad is mekkora faszság, megmondta mindenki. :)

iSten 2015.02.27. 10:41:13

hányan hordanak ma okosórát? pár tízezer geek-en kívül nem sokan. És hányan fognak azután, hogy az Apple kijön a sajátjával. Megkockáztatom: nagyságrendekkel többen. És nem androidos órákat, hanem többnyire az Apple készülékét. Az Apple sosem abban volt jó, hogy megalkotja egy adott termékkategória legjobbját, hanem abban, hogy elhiteti az emberekkel, hogy az ő termékük legmenőbb. És ebben valljuk meg őszintén, piszokul tehetségesek. Itt az android blogon mindig arról megy a nagy filozofálgatás, hogy így szar az Apple, meg úgy birkák a vásárlók.

Amióta világ a világ vásárlók mindig is birkák voltak, ez nem újdonság. De akié a legjobb pulikutya, az szakítja le a legnagyobb profitot. Egy cég szempontjából egyedül ez számít. És ebben az Apple egyelőre még mindig csúnyán odaver a konkurenciának.

oszt jónapot 2015.02.27. 10:44:20

@iSten: Pontosan. Plusz az Apple általában kitalálja, hogy egy alapjában véve kurva jó kütyüt mire fognak HASZNÁLNI az emberek.

zdanee 2015.02.27. 10:46:07

@iSten: Jelenleg kb 4 millióan hordanak okosórát. Ebből kb 1 millió a Pebble (a kickstarteres garázscég). Ha bemutatják az Apple óráját, gondolom az első nap eladnak majd belőle 4 milliót. És pár hónap után a csalódott felhasználók elkezdenek váltani a konkurenciára. Samsung óra jobbára csak Samsung telefonnal megy, a többi Wear órához is kell az Android, szóval a végén a legjobban a Pebble jár az egésszel, ami mindkét rendszerrel kompatibilis.

MaCS_70 2015.02.27. 10:48:17

Tetszik ez a "ha nekem nem jön be, akkor felesleges és értelmetlen, pusztuljon ki!" hozzáállás. A minap épp magáról az internetről volt szerencsém végighallgatni valami hasonlót.
Szeretem ezt az ízlésrendőrségi hozzáállást. (vö: Egy hagyományos karóra mindig stílusosabb és szebb lesz...)

Amúgy engem sem hoznak lázba az okosórák, de sokszor bizony könnyebbséget jelentene egy. Nem azért mert mindig feltétlenül "megterhelő" elővenni a telefont, hanem azért, mert sokszor kényelmetlen.

Szóval szerintem sem egy kötelező eszköz mindenkinél, de durva arroganciának tartom kategorikusan kijelenteni, hogy felesleges.

MaCS

oszt jónapot 2015.02.27. 10:49:39

@zdanee: 1-2 gen-t kell még várni az Apple watch-al, mire kialakul szerintem.

qtyasorsu 2015.02.27. 10:53:58

Biztos van az a réteg akinek könnyebbé teszi a munkáját,életét ez az újabb kütyü.Az apple meg majd "divatot" csinál belőle (meg jó sok pénzt).Engem személy szerint nem zavar,de semmi szükségem nincs rá és pénzt nem fogok adni érte.Nem azt mondom hogy soha,de az elkövetkező pár évben tuti hogy nem.

matatom (törölt) 2015.02.27. 10:55:21

Valós igény van az okosórákra, és nem elvetemült hülyeség az ötlet. Hogy nagy és eröltetett a felhajás föként az Apple környékén ez természetes jelenség.

Mindemellett nyilván nem lesz akkora piaca mint a telefonoknak, tableteknek, notebookoknak, de nagy biznisz van benne, ezért nagy a felhajtás is. Majd pár év alatt ez is lenyugszik, bár biztos lesznek innovációs fellángolások mint pl. a hajlított, vagy hajlékony kijelzök integrálása, ami teljesen új dizájt nyújthat. A legnagyobb kerékkötö azonban egyelöre az akku idö. Ha új technológia jelenik meg ezen a téren az (mint mindenütt) az okosórákál is egy nagy lökést fog adni.

Addig is el kell mondani, hogy az órák területén mindig ott lesznek a minöségi svájci termékek, mint a nagynevü sportkocsik az autópiacon, ezeket teljesen sosem váltja le semmilyen okosóra.

LoveKills 2015.02.27. 10:58:42

Kibaszottul és totálisan felesleges hülyeség, mint annyi minden más a nyugati világban. Egy újabb bőr lenyúzása a harmadik világról.

LoveKills 2015.02.27. 10:59:29

@matatom: "Valós igény van az okosórákra, és nem elvetemült hülyeség az ötlet. "

Nem. Legfeljebb szerinted. De te már konzumidióta lehetsz régóta.

LoveKills 2015.02.27. 11:00:47

@oszt jónapot: az is. :) Részemről Macbook Air. Tökéletes mindenre, és még gépelni is lehet vele.

tibuszmaximusz 2015.02.27. 11:00:57

Egy okosóra ugyanúgy be tud majd épülni a mindennapokba, ahogy annak idején a karóra is. Szerintem semmi gond nincs azzal, ha adott egy karóra plusz funkciókkal, elég csak egy high-end telefonra gondolni, ami tele van sok ember által fölösleges szolgáltatással, mégis megveszi azt. Ha valaki kütyümániás, viszont szeret órát is hordani, neki tökéletes választás lehet majd a jövő okosórái, amikor már rendesen kiforrottak (az LG Watch R szerintem tökéletesen mutatja az utat). Nekem személy szerint bőven elég a FitBit-féle aktivitásmérő, ami mellékesen mutatja az időt is.

LoveKills 2015.02.27. 11:02:35

@tibuszmaximusz: az okosóra tecnokrata, stílustalan konzumidiótáknak való. Ha óra, akkor inkább egy analóg svájci szerkezet, csodásan kivitelezve, rendes ANYAGOKból, és ennyi.

smartdrive 2015.02.27. 11:04:01

én csak Magyarósi Csabát nézem hülyének

Mr. Double B. 2015.02.27. 11:06:57

Alapvetően egyetértek az írással, de itt felesleged logikát keresni. Az egyik legundorítóbb Apple tulajdonság a mások tollával ékeskedés. Úgy tesznek, minta ők találták volna ki a digitális zenejátszót, okostelefont, tabeltet, okosórát... miközben dehogy. Csak nekik van több millió olyan agymosott zombijuk aki szeret 200 dolláros gyártási költségű telefonért 600-800 dollárt fizetni évente.

Az Apple Watch sem lesz nsemmiben sem új, és a hírek szerint kb fél napot bír egyetlen tötléssel, de ettől még eladnak belőle majd 50 millió darabot 400 százalékos profittal.

tibuszmaximusz 2015.02.27. 11:08:14

Ezért írtam, hogy a jövő okosórái. A 20. század elején meg minden angol a zsebórára esküdött...

Ha már a svájciakról és az okosóráról van szó: hvg.hu/tudomany/20150210_sosem_kell_tolteni_svajcban_hihetetlen_ok

A jövőben olyan órát is el tudok képzelni, hogy analóg meghajtással ötvözik az Android Wear-t.

NotaBene 2015.02.27. 11:08:59

A poszt szerzője téved, amikor ezt állítja.”A modern okosórák koncepciója alapvetően egységes: az okostelefonunk kiegészítőjeként működnek, és átveszik azokat a feladatokat, amikhez nem fontos magát az egyre nagyobbra szétterülő telefont elővenni”
Az okosórák kezdetben valóban csak az okostelefonok kiegészítőjeként működtek.(Ezek esetén lehet azon vitatkozni, hogy mennyi értelme van ezeknek a kütyüknek.)
A Microsoft Band és az Apple Watch esetén már nem az a lényeg, hogy átveszik azokat a feladatokat, amikhez nem fontos magát az egyre nagyobbra szétterülő telefont elővenni. A koncepció váltás látszik ezeken az eszközökön, nem a kijelző játszik fontos szerepet, hanem az eszközbe épített érzékelők, és ezekre az érzékelőkre (jelenleg még nem létező) alkalmazások.
Nemcsak a jelenleg is meglévő fitnesz programok fejlődése várható, hanem egészségügyi almalmazások is egyre nagyobb jelentősékökek lesznek.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2015.02.27. 11:10:08

Egy hónapja vettem egy kínai okosórát, ami mindazt tudja, amit a cikkben szereplők is, a hangutasítást leszámítva. Használtam 2-3 napig, majd eladtam. Ugyanis rájöttem, hogy nekem (egy átlagos felhasználónak) ez a normál életben használhatatlan/értelmetlen, mert nem lehet a telefontól túl messze menni: konkrétan a Bluetooth miatt max. 10 méterre. Ha letettem a dolgozóasztalomra a telefont és kimentem a konyhába, akkor már jelzett az óra, hogy nincs kapcsolat. A megoldás így az lett volna, hogy a telefont is magammal viszem. Akkor meg minek az óra?
Egy helyzetben van értelme az okosórának: ha autóban/tömegközlekedéssel utazunk. Szóval a sofőrök, meg az BKV ellenőrök az igazi célcsoport! ;)

Egyébként az Apple (meg a többi cég is) jól szembeköpi saját magát: ugyanis ha okosórát használunk, akkor _nem látja senki sem_ a a zsebünkben/táskánkban lévő telefonunkat, tehát nyugodtan használhatjuk a régebbi modellt is, azaz _nem kell megvenni az új telefonokat_. Nem tudom, ezt mennyire vették számításba a cégek az üzleti terveikben...

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.27. 11:10:18

@iSten: nem tudom melyiket utálom jobban, az apple-buzik vagy az android-droidok bandáját. Per pillanat úgy érzem, az előbbieket. Sokkal nagyképűbbek, ráadásul az almás blog gazdái még ahhoz is gyávák, hogy megtűrjék a kommenteket a kis szemétdombjukon.

Egy sokfunkciós órahelyettesítő kütyüt nem tartok marhaságnak, a "hájpot" körülötte annál inkább. Egyedül az információ megjelenítésével kellene valamit kezdeni. Olyasmit kellene kitalálni, ami közvetlenül az aggyal áll kapcsolatban.

Shopping 2015.02.27. 11:10:49

Amíg vannak hülyék, akiknek el lehet adni egy ÚJABB FELESLEGES dolgot, addig gyártani is fogják.
Mondjatok 1 ( azaz egy ) dolgot, amit a telefon nem tud, de az óra igen!
Nincs ilyen.
A különbség, hogy az órával lehet menőzni, mert látszik a csuklódon, illetve megspórolsz egy zsebbe benyúlást a telefonért.
Ennyi
De ha sokat mondogatják hogy "ez kell neked" a végén még elhiszed.( már ha konzumidiota vagy)

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2015.02.27. 11:11:46

Ja, arról nem is beszélek, hogy bármelyik okosórát nézem, _sokkal_ rondább, gagyibb hatást kelt a kézen látva, mint egy igazi karóra.

mrwhite 2015.02.27. 11:12:57

miért nem az androidos szarokrol irtok? miert a konkurenciat fikazzatok? vagy esetleg sokkal inkább ez az összetartóerő, mint az android iránti leküzdhetetlen lelkesedés? ezt is megértenem persze...

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.27. 11:13:19

@tibuszmaximusz: nekem kamaszkoromban volt egy Casio kvarcórám, amit nem kellett tölteni. Napelemes volt.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.27. 11:15:18

@mrwhite: megkérdeznéd az almás elvtársaidtól, hogy ők miért a konkurenciát fikázzák a mai posztban? :D

oszt jónapot 2015.02.27. 11:22:41

@LoveKills: Fasz tudja, én laptop hater vagyok. Asztali gép + tablet az ideális nekem.

C:\> 2015.02.27. 11:27:46

@Giggsy: "Egy hagyományos karóra mindig stílusosabb és szebb lesz"

Hahaha. Ez pont az esszenciája az annyira elítélt Apple-fanboyságnak.

A "hagyományos" karóra ugyanúgy az időt mutatja, mint a filléres kvarcóra, csak egy tök felesleges parasztvakító dizájnnal meg egy idejétmúlt technológiájú szerkezettel megoldva (MMECHANIKUSAN mozgatunk alkatrészeket bmeg az információ feldolgozásához meg kijelzéséhez).
Az Applenél legalább van értelme is általában a dizájnnak, és a legprogresszívebb technológiával van megtámogatva. Az okosóra meg szintén az új technológiát kapcsolja össze új funkciókkal.

A "hagyományos karóra" meg csak a te fejedben stílusoskodik, meg csak a te agyadban gerjeszt pozitív érzéseket.

LoveKills 2015.02.27. 11:27:48

@oszt jónapot: ezt is megértem, én sem szerettem a laptopokat, és most sem vagyok oda értük, de amióta megvan a Macbook Air (kb. 3 éve), azóta rengeteget használom, és tényleg nehéz "lejönni" róla. Bevált. Nem voltam elvtelen és előítéletes Apple-fan (sőt, taszított a márkát övező kultusz), de a helyzet az, hogy engem meggyőzött, és ha nem muszáj, nem is lesz más gépem. (Hozzá képest minden gép kissé gagyinak, olcsónak tűnik, pedig egy jobb Asus vagy Acer nagyon is jó gépek!) Szóval bejött a dolog. Az Air könnyű, vékony, full fém ház, stabil és gyors. Mit akarhatok még? (Az iPad-nek továbbra sem látom értelmét. Adhatnák 20e Ft-ért is, akkor se kéne.)

LoveKills 2015.02.27. 11:30:00

@C:\>: én értem, hogy született kispolgár vagy, de ezt nem kéne olyan szinten megideologizálni, ahogy fenn teszed. :) A részemről inkább egy Nomos, Patek Philippe vagy Frederique Constant, mint egy Casio, ami a célnak ugyanúgy megfelel(NE).

C:\> 2015.02.27. 11:32:53

@LoveKills: elhiszem, hogy van, akinek ilyen pótlékra van szüksége, hogy helyettesítse a személyisége meg a belső értékei hiányát.

NotaBene 2015.02.27. 11:35:41

@Shopping:"Mondjatok 1 ( azaz egy ) dolgot, amit a telefon nem tud, de az óra igen!":
Pulzus mérés!

(A többi szenzorokat is érdemes megnézni!)

LoveKills 2015.02.27. 11:36:06

@C:\>: erről szó sincs, tévedsz. Csak veled ellentétben én értekelem azt, ha egy órában bizonyos civilizációs, technológiai, művészeti tudás és érték ötvöződik, míg számodra és a többség számára az óra is csak egy funkcionális eszköz, egy céltárgy és nem több. (Hasonlóan az autókhoz is. Ezért is vannak sokan, akik szerint nem létezik horizont a japán autókon kívül, amik persze többségükben jók, csak épp nem szépek, nincs bennük spirit, semmi, ami emberi. Ezeket az értékeket alapvetően az európai modellek nyújtják az arra igényes vevők számára.)

zsoci 2015.02.27. 11:38:30

@Giggsy: Teljesen igazad van, az egész alapkoncepció hibás, nincs szükség rá. Sőt továbbmegyek, sprotolás közben sem jó, mert 1, ahhoz túl nagy, 2, pont azt nem tudja, amire szükség lenne (pulzusmérés).

Én alapvetően Apple párti vagyok, és iPhone-t használok, teljesen egyetértek azzal, hogy több terméknél is bebizonyosodott, hogy az Apple koncepciója a helyes , hiába gyárt más is hasonlót ( iPod, iPad stb. ) de ez így hülyeség. Felesleges ráerőszakolni csak azért egy felesleges kütyüt az emberekre, mert már nincs nekik mit eladni, nincs a termékeinken értelmesen fejleszthető dolog.

zsoci 2015.02.27. 11:39:26

@NotaBene: Pelyik okosóra mér pulzust? Tudomásom szerint egyik sem.

C:\> 2015.02.27. 11:51:29

@LoveKills: "értekelem azt, ha egy órában bizonyos civilizációs, technológiai, művészeti tudás és érték ötvöződik"

Egy Casioban vagy egy okosórában miért nem sikerül értékelned a még néhány száz évvel fejlettebb civilizációs, technológiai tudást, meg az indusztriális dizájn művészeti értékét?

Ugyan már.

Egyszerűen csak sznob vagy, és az árcédula értékével próbálod felértékelni saját magadat mások szemében. (Az más kérdés, hogy egy drága okosórát is lehet ilyen célból hordani. De például egy Pebble tökéletes megoldás: nem drága, sokáig bírja akksival, viszonylag sok a funkciója, és kevés benne a felesleges parasztvakítás. Ha vennék okosórát, talán olyat vennék.)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.02.27. 11:57:52

10e-ért egy óra ami mutatja az értesítéseket az ídőn kívül és egy hétig megy 1 töltéssel teljesen hasznos eszköz lehet.

70-100ezerért ugyanez fasság

oszt jónapot 2015.02.27. 11:58:42

@LoveKills: Ja, érthető, csak nekem erős gép kell, nagy monitor, az meg nem laptop. :) Fotelban netezni meg kényelmesebb a tablet.

LoveKills 2015.02.27. 11:59:50

@C:\>: Nem fogok neked itt kiselőadást tartani egy tömegtermék és egy manufakturális keretek között, egy-egy ember nevéhez köthető innovációkról és azokról az esztétikai tényezőkről, ami megkülönböztet egy kommersz terméket egy kifinomult rétegterméktől. Mindennek nem itt van a helye. Ha ez számodra sznobság, ám legyen. Szerintem meg a vesztesek és/vagy igénytelen középszerek önigazolása.

LoveKills 2015.02.27. 12:02:54

@C:\>: azt még el lehetne itt mondani, hogy az általam preferált termékek a személyiségnek és a belső értékeknek épp a kifejezői, nem pedig valamiféle hiányt, űrt kompenzálnak, ahogyan sokan - tévesen - hiszik.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.27. 12:08:57

@C:\>: baromság amit írtál. Vegyél a kezedbe egyszer egy ilyen szerkezetet. Ha cseppnyi érzéked van a művészethez és a technikához, akkor meg fogod érteni.

Phteven 2015.02.27. 12:10:54

Eladták a netbookokat, él és virul az Intel Atom processzor, valamiért tabletek nélkül sem tudnak élni az emberek, csak hogy az elmúlt néhány év teljesen fölösleges dolgait említsem. Szóval az okosóra már a spájzban van, nemsokára ott fognak tolongani a júzerek a boltok előtt, hogy megvásárolják az új divathülyeséget.

mrwhite 2015.02.27. 12:11:03

@pythonozok: ja ertem, válaszcsapás. de akkor tenyleg az alma vezerel titeket is :)

matatom (törölt) 2015.02.27. 12:12:03

@LoveKills: Troll

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.27. 12:28:19

@mrwhite: aha... mr vájt... okos vagy, leülhecc.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2015.02.27. 12:37:22

@NotaBene: a wearable-k egy széles termékskála (lesz) nem csak okosórákból áll. A fitnesz/egészség téma erős, de valójában nincsenek olyan szenzorok ezekben a kütyükben, amiket a telefon ne tudna, beleértve a pulzusmérést is.
1-2 generáció múlva talán kiforr ez a rész, meg lesznek jobb/pontosabb szenzorok hozzá.

meglivorn 2015.02.27. 12:37:36

Mindenkinek, aki a karórák stílusbeli és értékbeli felsőbbrendűségével jön:
kispolgári ócska vacak mind egy igazi ezüst! vésett zsebórához képest. Aki meg kiváncsi az időre ne legyen már lusta elővenni a zsebéből és felpattintani a fedelet. A lánc, a mozdulat maga a megtestesült kifinomultság és történelem!
Karóra... piha.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2015.02.27. 12:39:42

@NotaBene: play.google.com/store/apps/details?id=si.modula.android.instantheartrate
egy rendes okkostelefon már eddig is kiváló pedométer volt, és a pulzusméréssel sincs gond. nem véletlen lett olyan nagy szám az endomondo meg a többi kocogós/sportolós app.

NotaBene 2015.02.27. 12:40:36

@zsoci: "Melyik okosóra mér pulzust? Tudomásom szerint egyik sem."
Van értelme ezen vitakozni?
Ha beütöd a google-ba a "pulzusmérő okosóra" kifejezést akkor sok találatot kapsz. (Persze még mindig mondhatod azt, amit a parasztbácsi mond a zsiráfra az állatkertben: Nézd meg fiam, ilyen állat nincs!)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2015.02.27. 12:42:11

@mrwhite: Szoktam írni az androidos órákról, lényegében most is azt tettem, ha észrevetted. Egyébként itt van a csuklómon a tesztelésre kapott LG G Watch R, készül a teszt. Ez az első, amit kipróbálhatta, sajátom nincsen, egyelőre drágállom.

mrwhite 2015.02.27. 12:45:05

@pythonozok: a frappans visszavagasok nagymestere! :)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2015.02.27. 12:48:49

@zsoci: Mindegyik Android Wear órában van pulzusmérő.

mrwhite 2015.02.27. 12:50:21

@Yarner: jo, csak trollkodtam kicsit :) bocs :)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2015.02.27. 12:53:23

@mrwhite: valahol jogos a kérdés, alapüzemben nem cikkekkel töltöm meg a droidblogot, de most kicsit felbaszta az agyamat a nagyvezér

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.02.27. 13:03:04

@LoveKills: "ha egy órában bizonyos civilizációs, technológiai, művészeti tudás és érték ötvöződik"

tudod ugye, hogy egy alap kvarcórában némileg több "civilációs tudás technológia" ötvöződik mint eyy fogaskerekes valamiben amit sokszáz éve is képesek voltak elkészíteni

az "érték" meg kizárólag a fejedben létező eszmei dolog.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.02.27. 13:04:08

@LoveKills: " az általam preferált termékek a személyiségnek és a belső értékeknek épp a kifejezői"

Ez jogos, megmutatod vele mindenkinek, hogy sznob vagy :)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.02.27. 13:07:18

@oszt jónapot: "Fotelban netezni meg kényelmesebb a tablet. "

amíg a netezés=olvasás+videonézés.

zsoci 2015.02.27. 13:30:53

@Yarner: @NotaBene: OPk, elhiszem nektek. Én abból indultam ki, hogy majd egy évembe került, mire az asszonynak tudtam egy olyan sport órát venni, ami csuklóról méri a pulzus, mert nem szereti a mellkaspántot. És minden kereskedő lepattinott azzal, hogy ami van, az melkaspántról mér.

ex-dr. vuk 2015.02.27. 13:32:47

@Giggsy: nem ertek egyet. A Pebble steel pl. kifejezetten jol kinezo, stilusos darab. Akksi 5-7 napig birja, semmi felesleges dolog nincs benne.

Persze lehetne szines kijelzo (nemsokara lesz: Pebble time), meg ilyenek, de a pebble-nek pont az a lenyege, hogy nem egy kis telefont akar csinalni, hanem kiegeszitot. Szerintem nagyon jol csinaljak.

oszt jónapot 2015.02.27. 13:33:53

@eßemfaßom meg áll: :D Mármint mi az a netezés, ami nem kényelmes tableten?

NotaBene 2015.02.27. 13:36:46

@Yarner: "egy rendes okkostelefon már eddig is kiváló pedométer volt, és a pulzusméréssel sincs gond"

Egészségügyi alkamazások esetén jelent óriási lehetőséget az, hogy karra rögzítve van egy csomó szenzor.( Az alvás méréssel kapcsolatos funkciók esetén a karra rögzített eszköz és egy rendes okostelefon közötti különbség könnyen belátható.) A Microsoft Band-on megjelent bőrellenállás mérő, hőmérsékelt mérő szenzorokkal kiegészített pedométer, pulzusmérés olyan egészségügyi applikációk kifejlesztését teszi lehetővé, ami korábban elképzelhetetlen volt. (Szivinfarktus előrejelzéstől betegfelügyeletig nagyon széles a paletta.) Egy táskában, zsebben lévő okostelefonhoz képest lényegesen több információ áll rendelkezésre egy karra rögzített, 10+ szenzorral rendelkező eszköz esetén.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.02.27. 13:37:55

@oszt jónapot: Írás - keresés - idézés - sima többtabos böngészés etc. szóval kb minden ami komplexebb az olvasás-videonézés párosnál.

LoveKills 2015.02.27. 13:42:39

@eßemfaßom meg áll: vicces vagy. Te meg azt ezzel a mondatoddal, hogy egy értetlen farok. Szmájli ide, szmájli oda.

oszt jónapot 2015.02.27. 13:42:51

@eßemfaßom meg áll: Nem olyan nagy macera az szerintem.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2015.02.27. 13:47:26

@zdanee: Szalmabáb-szalmabáb-szalmabáb. Ne hasonlítgassunk már egy használható, és életünket nagyban megkönnyítő dolgot olyasmihez, amiről egyelőre még maguk a gyártók sem igazán tudják megindokolni, hogy miért jó. Juppí, valami amin el lehet végezni azon dolgok egy részét, mint a telefonon, de azt is csak úgy, hogy a telefon a közelben van! Milyen szuper! Hány olyan helyzet van az életben, ahol az ember nem tudja elővenni a telefonját, ha akar valamit? Én nem a Pip-Boy vagy Omni-tool jellegű viselhető cuccok ellen vagyok (ha valamelyik cég megcsinálná az Omni-tool-t, Apple-buzikhoz hasonlóan sátrat vernék a bolt előtt a premierre várva), hanem kifejezetten a mobiltelefon kiegészítőnek használt okosórák ellen. Semmivel sem bővítik a telefon funkcióit, csak egy újabb szart jelentenek, amit naponta tölteni kell. Emellett semmi stílusuk nincs. Most komolyan, hány üzletembert láttatok digitális Casio-val a csuklóján? Egyet sem. Miért lenne ez másképp az okosórákkal? Az óra mostanra sokkal inkább divat, illetve önkifejezési eszköz, amire az okosórák használhatatlanok.
Ez a téma tényleg nem szól másról a jelen formájában, mint hogy belesulykolják az emberekbe, hogy szükségük van valamire, amire a valóságban nincs. Most komolyan, tegye fel a kezét az, aki szerint valóban megér 50-100ezer Forintot annak a mozdulatnak a megspórolása, hogy kivesszük a telefont a zsebünkből. De ha még csak ez lenne, a valóságban még ezt sem spóroljuk meg az esetek többségében, mert ha már válaszolni is kell az üzenetre, akkor úgyis elő kell venni a telefont. Szóval ja. A marketingesek ügyes agymosó akciója az egész, amelyben igyekeznek elhitetni az emberekkel, hogy az, amire eddig elég volt egyetlen eszköz is, kettőt használva sokkal jobb lesz. Én ezért drukkolok a dolog bukásának.

matatom (törölt) 2015.02.27. 14:01:54

Nem etetem a trollt, kár próbálkozni.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.02.27. 14:13:44

@LoveKills: Én elhiszem, hogy te magadat valami szuper müértő felsőbbrendünek képzeled a sok korlátolt között, Napóleon is hiszi, hogy ö az egyetlen normális a B épületben.

@oszt jónapot: Szerintem de.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2015.02.27. 14:18:42

@NotaBene: Abszolút, ebben sok lehetőség rejlik, de egyelőre az órák még nem ezt tudják - az Apple-é sem, erről is linkeltem egy cikket
www.cultofmac.com/312533/apple-watch-wont-digital-doctor/

bevallom, a Microsoft pántját nem ismerem, de utánamegyek, érdekesen hangzik. Mindenesetre, ahogy mondtam, egyelőre úgy néz ki, hogy az egészség/fitnesz okoskiegészítők egy darabog különálló kategóriát képeznek.

Hyla arborea 2015.02.27. 14:49:25

Ez egy ilyen csórók blogja?

Yarner · http://androlib.blog.hu 2015.02.27. 14:57:00

@Hyla arborea: Miből jutottál erre a következtetésre, ó Gazdag Fehér Ember?

Kúrcsány Ferenc 2015.02.27. 15:53:15

5 milliót előre eladtak az apple watchból, lesz piaca a fejlesztőknek, kiderül, hogy tudnak-e olyan appokat írni, amik tényleg használhatóvá teszik a fitness meg notification funkciókon kívül. Ha beindul a dolog, majd az android órákra is kijönnek majd és azokból is több fogyhat. Az apple-é lesz a felső kategóriás piac, az androidok meg az alsóban küzdenek majd nagy példányszámokban mint a telefonok.

Shopping 2015.02.27. 17:14:38

@NotaBene: mutass 1 azaz egy embert, aki Apple órában fog kardio edzésre menni.
Már a hülyéket leszámítva.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2015.02.27. 17:15:38

@Kúrcsány Ferenc: Ez egyelőre annyiban sántít, hogy gyakorlatilag semmihez nem férhetnek hozzá a külső fejlesztők, úgyhogy elég korlátos lesz a 1st gen app-felhozatal
www.cultofmac.com/305778/everything-apple-watch-apps-cant/
de egyébként igen, ez a standard fejlődési görbe

Jozeph Pelikahn 2015.02.27. 17:50:50

@zdanee: Ez hülyeség. Ha valaki kifizet 150 ezer forintnyi összeget valamiért, amire előtte nem is volt igazán szüksége, az biztos nem lesz csalódott. Önigazolás.

Jozeph Pelikahn 2015.02.27. 17:54:03

@Giggsy: "Én ezért drukkolok a dolog bukásának."
Ne stresszeld magad feleslegesen! Te is tudod jól, hogy nem fog megbukni és akkor meg aztán boldogtalan leszel.

odamondó 2015.02.27. 18:07:07

Nálam a legfőbb behányás ezzel kapcsolatban az, hogy 2014 innovációja lett egy nem létező termék. Ráadásul úgy, hogy konkurensektől van már több generáció létező / megvehető ugyanolyan termék ami ugyanazt tudja. A valóságban.

Darkcomet 2015.02.28. 09:58:59

verde.444.hu/2015/02/28/aramtermeles_csukloval/

Ha egy ilyen funkciót betesznek bármelyik okos órába, azonnal vevő leszek rá. Igazi hianypótló szolgáltatás. :-D

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.02.28. 19:46:09

Jó kis poszt. Tényleg gáz amit az almások csinálnak...

Mellesleg én is várok egy szép okosórára, ha elkészül egy olyan ami szép és egy hátig bírja alapfunkciókkal, én fogok lépni.

Motyon 2015.03.12. 10:14:30

Már jöhetne. Mikor lesz kapható itthon?

Yarner · http://androlib.blog.hu 2015.03.12. 10:30:35

@Motyon: Németeknél április végén lesz (mert a második bemutató után sem lehet még kapni jó másfél hónapig, olyan ez már lassan, mint a Várkert-bazár), az amcsi indítással együtt. A magyar piacra szarik az alma, nincs pénz az országban, itt akkor lesz, amikor. Vagy ha hozol magadnak egyet kintről (meg persz elesz szürkeimport).

Google+