Sea Hero Quest: Utazás a demencia ellen

Az egyre jobban fejlődő orvostudománynak hála az emberek  soha nem látott életkorokat élnek meg, de a természet sem rest és igyekszik mindig valami újdonsággal meglepni minket. Régen a demencia nem volt annyira látványosan megjelenő betegség a népesség körében, mint napjainkban, hiszen a demencia egy jellemzően időskorban jelentkező kórkép. A demens betegek változó tempóban, de leépülnek, egyre több "funkciójukat" veszítik el és a betegség utolsó szakaszában már önálló evésre és ivásra is képtelenek A betegség nem csak a betegekre, de a betegek közvetlen környezetére is rendkívüli hatást gyakorol, hiszen a demenciával küzdő emberek egyre több és összetettebb ellátást igényelnek. Sajnos a szűk családomban is megjelent az Alzheimer-kór (a demencia egyik fajtája), úgyhogy első kézből tudom, hogy mennyire nehéz felvenni a harcot egy ilyen betegséggel szemben.

Lehet egyáltalán harcolni ellene?

Egyelőre nem, hiszen túl kevés információ áll rendelkezésre a betegség kialakulásáról és ezáltal a lehetséges gyógymódokról is. A betegeket nagyon nagy odafigyeléssel és alázattal kell gondozni, jelenleg ez a legtöbb, amit a hozzátartozók és az orvosok tehetnek. Hosszú ideje folynak kutatások a demencia korai felismerésével és gyógymódjával kapcsolatban, de mivel ezek rendszerint esettanulmányokat igényelnek és ezek rögzítése nagyon sok időt és egy hosszas beteg-orvos kapcsolat kialakítását is igénylik, nagyon lassan haladtak, legalábbis eddig. A Telekom jótékony kezdeményezésének hála ugyanis megjelent egy játék, amivel igazi Hősök lehetünk és rengeteget segíthetünk a kutatásban!

screenshot_2016-05-24-21-28-48.png

Hogyan legyek Hős?

Ahhoz, hogy Hős legyél, nem kell mást tenned, mint letölteni a Sea Hero Quest játékot és minél többet játszani. Ez kicsit megterhelőnek is hangozhatna akár, de jelen esetben egy olyan játékról beszélünk, ami rendkívül szórakoztató! :) A Sea Hero Quest-ben ugyanis egy hajót kell irányítanunk és szelni a habokat, miközben különböző ügyességi feladatokat oldunk meg. A játék során szükségünk lesz a memóriánkra, tájékozódási képességünkre, a reflexeinkre és a térlátásunkra. Ahogy jönnek az új pályák, úgy jönnek az új feladatok is, úgyhogy izgalmakban és játékélményben nem lesz hiány. A grafika is nagyon szépre sikerült, a cuki karaktereivel abszolút megfelel a 2016-os év elvárásaink és mivel a játék mindenféle erőszaktól mentes a kisebbek is játszhatnak vele és jó is, ha játszanak, sőt, az egész család kipróbálja, hiszen minél többféle ember használja, annál több információ fog a kutatók rendelkezésére állni.

Hogyan segítek ezzel az orvostudománynak?

A most debültált mobiljáték létrehozását - amelynek folyamatát a Saatchi & Saatchi London vezeti a Glitchers játékfejlesztői és számos tudós, kutató bevonásával - az a cél vezérelte, hogy bepillantást engedjen mindennapi tájékozódásunk folyamataiba. A játékosok szigetek és jéghegyek közötti lavírozásának minden másodperce a szakértők számára hasznos tudományos adattá konvertálható. Hagyományos módszerekkel több, mint 5 órába telne ugyanannyi adat begyűjtése, mint két percnyi Sea Hero Quest játékkal. Ha 100 000 ember 2 percig játszik, ezzel több, mint 50 évnyi laboratóriumi kutatásnak megfelelő adat jöhet létre. - derül ki a Sea Hero Quest hivatalos sajtóanyagából. Hilary Evans, az Alzheimer's Research szervezet vezetője szerint „Eddig sosem látott mértékű erőfeszítésnek lehetünk tanúi a demencia kutatásában.A Deutsche Telekom Sea Hero Quest játéka által létrejövő adathalmaz példa nélküli: korábban az ilyen vizsgálat koordinálása éveket vett igénybe, és legjobb esetben is
csak egy-egy pillanatképet adott igen alacsony számú önkéntes viselkedéséről. Az eddigi legnagyobb, a tájékozódási képesség kutatására irányuló vizsgálatban mindössze 600 önkéntes vett részt. A kutató közösség hozzáférése egy ekkora méretű nyílt adathalmazhoz ilyen rövid idő alatt pontosan az a típusú innováció,amelyre a demencia kutatásában a következő áttörés eléréséhez szükséges” A játékaink tehát komoly és nagyon fontos kutatások számára nyújtanak rengeteg olyan statisztikát, amikből idővel nagyon sok információ derülhet ki a demenciáról, annak kialakulásáról és arról a rétegről, akik leginkább veszélyeztetve vannak. Ennyire még sosem volt szórakoztató segíteni, ugye?

screenshot_2016-05-24-21-33-41.png

Biztonságosan tárolják a megszerzett információkat?

A játék során összegyűjtött adatokat névtelenül, biztonságosan tárolják a T-Systems németországi adatközpontjában az adatok sértetlenségének biztosítása és az Európában a legszigorúbbak közé tartozó német adatkezelési szabványoknak való megfelelés érdekében. Az adatok elemzését a University College London, a DT
tudományos partnere végzi. Az adatgyűjtés egyébként teljesen anonim és bár a játékban be lehet jelentkezni a Google Play Account-ra és az XP-k szerelmesei is elkezdhetik gyűjteni a pontokat, a kutatók számára sosem fog kiderülni, hogy ki, milyen eredményeket ért el a játékban.

 

Itt a vége, hajózz el véle, irány játszani! :)

A Sea Hero Quest egy igazán üde színfoltja a már-már évek óta unalmas mobiljátékoknak. Személy szerint nagyon remélem, hogy egyre több ilyen kezdeményezés lát napvilágot és a technológia is képes lesz olyan ütemben fejlődni, hogy idővel meg tudunk előzni számos olyan betegséget, amiben a természettel folytatott futóversenyen egyelőre vesztésre állunk. Ha még több információt szeretnétek megtudni a játékról, látogassátok meg a www.seaheroquest.com/hu oldalt, ha inkább játszanátok, akkor kattintsatok az itt látható Google Play linkre és röffentsétek be a hajótok motorjait:

getitongoogleplay.png

 


Címkék: játék telekom alkalmazások

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr528744948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Google+
süti beállítások módosítása