Sea Hero Quest: Utazás a demencia ellen

Az egyre jobban fejlődő orvostudománynak hála az emberek  soha nem látott életkorokat élnek meg, de a természet sem rest és igyekszik mindig valami újdonsággal meglepni minket. Régen a demencia nem volt annyira látványosan megjelenő betegség a népesség körében, mint napjainkban, hiszen a demencia egy jellemzően időskorban jelentkező kórkép. A demens betegek változó tempóban, de leépülnek, egyre több "funkciójukat" veszítik el és a betegség utolsó szakaszában már önálló evésre és ivásra is képtelenek A betegség nem csak a betegekre, de a betegek közvetlen környezetére is rendkívüli hatást gyakorol, hiszen a demenciával küzdő emberek egyre több és összetettebb ellátást igényelnek. Sajnos a szűk családomban is megjelent az Alzheimer-kór (a demencia egyik fajtája), úgyhogy első kézből tudom, hogy mennyire nehéz felvenni a harcot egy ilyen betegséggel szemben.

Lehet egyáltalán harcolni ellene?

Egyelőre nem, hiszen túl kevés információ áll rendelkezésre a betegség kialakulásáról és ezáltal a lehetséges gyógymódokról is. A betegeket nagyon nagy odafigyeléssel és alázattal kell gondozni, jelenleg ez a legtöbb, amit a hozzátartozók és az orvosok tehetnek. Hosszú ideje folynak kutatások a demencia korai felismerésével és gyógymódjával kapcsolatban, de mivel ezek rendszerint esettanulmányokat igényelnek és ezek rögzítése nagyon sok időt és egy hosszas beteg-orvos kapcsolat kialakítását is igénylik, nagyon lassan haladtak, legalábbis eddig. A Telekom jótékony kezdeményezésének hála ugyanis megjelent egy játék, amivel igazi Hősök lehetünk és rengeteget segíthetünk a kutatásban!

screenshot_2016-05-24-21-28-48.png


Címkék: játék telekom alkalmazások

A saját telefonja rázta halálra a japán tinédzsert (18+)

Mi is csak annyit tudunk az esetről, amennyi a videón látszik. Spoiler, úgyhogy fehérrel írtam. Aki nem bírja a vért, de érdekli a sztori, jelölje ki egérrel ezt a részt, aki szereti a borzalmas jeleneteket, az nézze meg a videót. A srác az egyik számítógépnél ülve és a telefonját nyomkodva egyszer csak áramütést szenved, ami több másodpercen keresztül tart, mindaddig, amíg a telefonjából ki nem "szakad" a töltő, ami feltehetően zárlatos volt, így okozva áramütést, ami később halálosnak bizonyult. A legmegdöbbentőbb, hogy az internetkávézóban legalább 10-en voltak és csak 1 ember volt közülük hajlandó segíteni :(

 


Címkék: baleset

Star Wars: Galaxy of Heroes - Elindultak a Guild-ek

Remélhetőleg már sokan tudtok arról, hogy egy újabb Star Wars-os játék került be az Android vérkeringésébe: a Galaxy of Heroes. A játék egy körökre osztott stratégiai játékra hasonlít leginkább, de a mostanság micro-paymentre utazó upgrade-ek sem hiányozhatnak belőle. A cél, hogy shard-ok, azaz szilánkok megszerzésével kinyissunk számunkra szeretett karaktereket és a különböző speciális képességű szereplőkből összeállítsunk egy olyan csapatot, amivel aztán végigverhetjük online az egész mezőnyt. Én személy szerint november óta játszom a játékkal és kezdett némi állóvíz kialakulni körülötte, amit a Lucasfilm és a Disney a Guild-ek, azaz a több játékos által alkotott csapatok bevezetésével próbált orvosolni, kimondottan sikeresen!

goh.png

A Guildekben csapatszinten is gyűjthetjük immár a pontokat, amiket később raid-ekre költhetünk el. A raid-ekben pedig gamorrean guard-okkal és egy Rancorral mérhetjük össze a tudásunkat. Tapasztalatból mondom, hogy 20-30 aktív, 70-es szinten, vagy a fölött lévő emberrel egy 3-as szintű raid is felér már egy rémálommal, úgyhogy aki egy Tier VI-os raid-en gondolkodok, jobb, ha már most kivesz 2 hónap szabadságot nem csak magának, de az összes guild tagjának is. Ha még nem sikerült egy csapatba sem csatlakoznod, akkor a Heroes of Hungary szeretettel vár, meglévő 70-es szint alapfeltétel, ütős karakterek pedig előnyt jelentenek. Azoknak, akik nagyon rá vannak kattanva plusz infó, hogy az Andy nevű Android emulátort, feltéve PC-n is játszható a játék ;)

Ha nem értettél semmit a fent írtakból, ideje leszedni és játszani a Galaxy of Heroes-t, higgyétek el, nem fogjátok megbánni. A barátok, a család és az egyéb humanizált kapcsolataitok viszont igen, de kit érdekel, hiszen már lehet raidelni is!

play-store-download.png

 

 


Címkék: star wars

MostVagyok

Megjelent egy új egy új applikáció, ami az instant fotózás és feltöltés és az egyszerű és hipergyors képszerkesztés szerelmeseit fogja megörvendeztetni: Itt a MostVagyok, ami üde színfoltot jelent az online dokumentáció világában :) De mire is használható? Ebben a posztunkban ezt nézzük meg!

 

mostvagyok1.png

 


Címkék: telenor mostvagyok

[Kikapcsoló] Alto's Adventure

Emlékeztek még a Monument Valley-ra? Hasonlóan szép grafikával vár rátok egy síelős játékocska!

screenshot_2016-02-11-14-50-19.png

 


Címkék: játék alkalmazások [Kikapcsoló]

2 percért 2 gigabájt a Drive-odon!

2016.02.09. 07:28 ][-][alo

Emlékeztek? A Google már tavaly is kedveskedett a Biztonságosabb Internet Napja alkalmával: nevezetesen egy gyors önvizsgálat után 2 GB plusz tárhelyet kapott mindenki, aki elvégezte az ellenőrzéseket.

Idén is a "nyakunkon" ez a drága világnap - nosza, bővítsük megint a tárhelyünket! :-)

screenshot.png

 


Címkék: google hírek akció

Bővíthető memóriás Nexus 5!

Sokak álma teljesült végre! Itt a microSD foglalattal ellátott Nexus 5 készülék!

nexus-5-microsd-card-mod-1.jpg


Címkék: para hardver Nexus 5

Blown Away - Elfújta a szél

Itt a karácsony, a sütemények, a "lájtos" töltött káposzta, a rétesek és bejglik pusztításának ideje! :)
Nincs is jobb dolog, mint lemozogni azt a sok-sok kalóriát...

screenshot_2015-12-24-14-35-10.png


Címkék: játék alkalmazások

Rayman Adventures

A Raymen már-már fogalom. Olyan fogalom, mint az XP-nél a kék halál... :) Mindenki ismeri. Utóbbi dolog mondjuk egyáltalán nem volt szerethető, nem úgy Raymen! 

 

screenshot_2015-12-05-20-13-15.png

 

 


Címkék: játék play

Star Wars a Google Fordítóban is

2015.11.29. 18:55 ][-][alo

A Google megint a Star Wars rajongók kedvébe jár. Most már a galaktikus közös nyelvre, Aurebeshre is lefordítja gondolatainkat :)

swtranslate.png

(A mobilalkalmazásban nem láttam még ezt a lehetőséget - gondolom, idő kérdése, és egy frissítés keretében elérhetővé teszik majd ott is.)


Az Erő legyen veletek!


Címkék: google star wars translate

Google+
süti beállítások módosítása