Galaxy S Froyo - kirohanás

2011.01.20. 00:03 readya

Most kivételesen nem appot és nem játékot mutatok be, de még csak nem is hírt vagy bemutatást, érdekességet hozok. Egyszerűen az elmúlt 2 nap magyar Android blog/portál cikkek kiverték nálam a biztosítékot (tiszta Velvet kategória...). Szóval most egy jól megmondás és kirohanás következik, nézzétek el nekem. Amerikából (egy T-Mobile alkalmazott twitter bejegyzéséből) indult el a móka, miszerint a Samsung megtiltotta a szolgáltatóknak, hogy kitegyék a Froyo-t a telefonjaikra. Illetve a másik aranyos "okosság", hogy a Samsung pénzt kér a frissítésekért.

Nos, akkor kezdjük azzal, hogy a Samsung semmit nem tud megtiltani, mivel a szolgáltató eleve nem frissíthet telefont. Csak Samsung szerviz illetve a Samsung által jóváhagyott (és a megfelelő eszközökkel rendelkező) szervizek frissíthetnek szoftvert egy telefonon vagy javíthatják azt a garancia elvesztése nélkül. Ez nem Samsung sajátosság, minden gyártónál így van. Tehát a Samsung nem tilthatta meg a Froyo kiadását, hanem maximum ő maga nem adta ki, valamilyen oknál fogva (erről később). Szintén a Samsung az, amely a saját FUS szervereiről kiadja a frissítéseket a KIES alkalmazáson keresztül. Ennyit a tiltásról.

Nézzük a pénzért adja hülyeséget. Pénzért adja? De mit? A saját nevét ássa alá ha késik egy frissítés, ráadásul a Verizon telefonokra elindult a frissítés, de mivel a Froyo hibás volt, több telefon brick lett, azaz lehetett szervizbe vinni. Ekkor bevonták a KIES-ről.

És akkor nézzük mi lehet a valóság.
1, amerikában szolgáltatói telefonok mennek. Tehát nem a normál Galaxy S, amit mi ismerünk, hanem ezek:

Verizon: Samsung Fascinate. Elülső kamera nuku, 512MB RAM helyett 384MB, van viszont vaku illetve 4 érintőgomb.

Verizon: Samsung Continuum. Dupla érintőképernyő ( a gombok alatt is van egy kis képernyő).

Sprint: Samsung Epic 4G. 4G rádió (persze... 3,5G, maradjunk ennyiben), qwerty billentyűzet, vaku és egy teljesen egyéni Android 2.1 (A Touchwiz launcher kiherélve, egy halom gyári Samsung alkalmazás kivetetve, ilyesmi)

T-Mobile: Samsung Vibrant. Front kamera nuku illetve 4 érintő gomb van.

AT&T: Samsung Captivate. Front kamera nuku, 4 érintő gomb és szintén teljesen más tok.

Tehát Amerikában mindent árul minden szolgáltató, csak Samsung Galaxy S-t nem. Gyárthat egy halom telefont csak az Amerikai piacra és egyik sem egyezik meg 90%-nál magasabb arányban hardver oldalon a Galaxy S-el. A Continuum pedig egy teljesen más kategória. Ugye az meg van, hogy a Samsungnak rendesen bele kell nyúlni az Androidba, hogy a kis kijelzőt is kiszolgálja?

Természetesen még nem beszéltünk a Mexikóban árult Samsung GT-I9000T modellről, a Kanadai GT-I9000M-ről és a Fascinate 3G+-ról (nehogy már a sima Fascinate legyen...) vagy a Brazil módosított GT-I9000-ről. Valamint a Japán és Kínai módosított verziókról sem.

Arról pedig pláne nem beszéltünk, hogy Amerika, az Amerika. Azaz a NAND lockos telefonok hazája, a vedd ki a Wi-Fi hotspot lehetőséget a Froyoból hazája és még sorolhatnám.

Hogy miért nincs Amerikában Froyo? A szolgáltatók miatt. Erre mérget lehet venni. A Samsung lenne a legboldogabb, ha hazai pályán meg tudná verni a Motorolát, márpedig ahhoz folyamatosan frissített Androidra van szükség, hiszen hardver oldalon igen csak erős a Droid X (8mpx kamera, 4,3 hüvelykes 854x480-as felbontású kijelző, dupla LED vaku, 1GHz Texas Instruments processzor, 512MB RAM, 8GB memória és így tovább). De egyszerűen Amerikában erősek a szolgáltatók és a független új telefon eladások száma minimális. Mindenki a szolgáltatóktól vásárol telefont. A szolgáltatók pedig mindenbe beleszólnak. Az egész Android filozófiát jól mutatja, hogy a Google többek között emiatt hozta ki a Nexus One-t és tette elérhetővé netes vásárláson keresztül, mert a szolgáltatói uralom nem tetszett nekik. Mi is volt anno a jelmondat? Válaszd ki a telefont és válassz magadnak szolgáltatót (just pick your phone, choose your carrier, and select your plan, in that order). Tehát ha Amerikában lenne Samsung Galaxy S, akkor lenne rajta Froyo is. Hogy az említett verziókra mikor kerül, az csak a szolgáltatóktól függ.

Zárszóként pedig, ezen hatalmas piacokon már van Froyo: Magyarország, Marokkó, Makedónia, Litvánia, Indonézia, stb. (szándékosan ezen országokat emeltem ki, Európában szinte mindenhol van már, csak 1-2 szolgáltató függő készülékről hiányzik (pl. Magyar T-Mobile és Vodafone, UK O2, stb.). Keleten szintén van, de még Afrikában is..., az Egyesült Királyságban illetve Hollandiában pedig már a 2.2.1 is elérhető KIES-en keresztül és lassan indul a tovább roll.

UPDATE:

A Samsung Vibrant Froyo frissítése holnap indul az USA-ban (T-Mobile ugye). Akkor ezt meg is beszéltük. Amint meglesz a kész Froyo és a teszteken is átmennek, a többi variáns is meg fogja kapni a saját frissítését.

A Sprint pedig twitteren jelezte, hogy az Epic 4G-re is nagyon közel a Froyo, de a tesztelésen nem fognak húzni. Majd később hivatalos kommunikációban beismerik, hogy miattuk nincs még Froyo illetve megerősítik az állításomat, hogy beleszólnak mindenbe. :) "We approve the release of software updates when a new software version provided by the manufacturer can bring a better overall customer experience on the device."

Na erről beszéltem. Most, hogy kirobbant a vihar a biliben, rögtön a nagy szolgáltatók elkezdték szórni az infót a frissítésről. Akkor most a Samsung vagy a szolgáltatók, ahogyan én írtam? :)


A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr702599203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lemonkeyface (törölt) 2011.01.20. 01:20:51

Nem igazán tudtam meg a véleményedet... Tehát a Samsung frissít, de a szolgáltatók miatt nincs Froyo.. Akkor ki a nagyobb ludas? A szolgáltatók nem akarják hogy az ügyfeleik elégedettek legyenek vagy a Samsung? Bocs ha értetlen vagyok.

czy 2011.01.20. 07:04:01

Az amerikai szolgáltatók az amerikai készülékeket részesítik előnyben, és ezt ráerőszakolják az ügyfeleikre, de hogy szó ne érhesse a ház elejét, árulnak mást is. No meg nem akarnak babrálni a frissítéssel, akinek új sw kell, vegyen új hw-t is.

Feltéve, hogy jól értem :-)

Darkcomet 2011.01.20. 07:22:19

@hfeeri: Pedig egyszerű. Az amerikai szolgáltatók, hogy védjék a saját gyártóikat, általában alaposan átalakított készülékeket árulnak külföldi gyártóktól. Jól mutatja az SGS példája is, miszerint eredeti SGS-t csak függetlenül lehet vásárolni, a szolgáltatói telefonok szinte alapjaitól különböznek az eredeti készüléktől. Mivel egyik külföldi gyártó sem akar kimaradni az amerikai piacról, ezért lenyelik a békát, és abba is hajlandóak belemenni, hogy a szoftver frissítés nem közvetlenül a gyártón keresztül történik, hanem a szolgáltató végzi el. Magyarán az aktuális froyot ugyan a samsung fejleszti, de az adott szolgáltató neve alatt jelenik meg, mint ha az ő produktumuk lenne, ráadásul egyik verzió nem megy a másik szolgáltató telefonján, független szoftvert meg abszolút nem lehet felrakni ezekre a készülékekre, csak módosított szolgáltatni szoftokat. Kis túlzással azt is lehet mondani, hogy jogosulatlan piaci fölényre törekednek az ottani szolgáltatók, mert az adott telefont csak is az adott szolgáltatónál tudod használni, mivel eleve másabb a vasba nyúlnak bele. Innentől kezdve a felhasználó még kénytelen úgy táncolni, ahogy a szolgáltató fütyül. Ehhez képest a sokat szidott hazai viszonyok maga a paradicsom, mert idehaza max. szoftveresen nyúlnak bele egy telefonba, ráadásul mivel eléggé kicsi piac vagyunk, nem is nagyon tudnának diktálni a nagy gyártóknak.

readya 2011.01.20. 07:58:59

@hfeeri: nem a Samsungon múlik, hogy Amerikában nincs Froyo, hanem a szolgáltatókon. Ennyi a lényeg. Ha azonos időben akarná kiadni a Samsung az EU szoftver verziókkal az Amerikait, akkor is sokkal több munkája lenne vele, mert az elkészült verziókat saját magának is portolnia kell az Amerikai verziókra. De ez csak a munka első fele, utána meg kell felelnie a szolgáltatói elvárásoknak. Pl. Magyarországon maximum 1-1 alkalmazás kerül pluszban egy ROM-ba, vagy háttérképek, esetleg egy téma vagy csengőhang, addig az Amerikai szolgáltatók megnézik a ROM-ot és megmondják mi nem kerülhet bele, mit tiltsanak le benne, mit vegyenek ki és így tovább. De ejthetünk szót a hálózatokról is, amik miatt esetleg plusz bele kell nyúlni.

De félreértés ne essék, nem a Samsungot védem és EU-ban sem volt olyan gyors a Froyo frissítés, mint pl. a HTC-ken (bár ha a 2.2.1 most tovább görgetődik, akkor a lemaradás csökkent), de az Amerikai késedelmet a Samsung számlájára írni nem szabad illetve a pénzt kér érte és megtiltja butaságot terjeszteni pedig eleve vicc.

Krinyo 2011.01.20. 08:29:00

Baratom. Altalaban elvezettel olvasom ezt a blogot, de ez a "kirohanas" nem lett valami fenyes. Elso bekezdesben azt irod, hogy csak a Samsungon mulik a frissites, utana az utolsoban meg azt, hogy egy-ket szolgaltato nem adta meg ki, pl. itthon a T-Mobile. Akkor ki is adja ki vegul a frissitest? :)

EvilHedgehog 2011.01.20. 08:37:39

Kiegészítés.
Nálunk T-s Galaxy-ra még mindig nincs froyo...

readya 2011.01.20. 10:17:12

@EvilHedgehog: Vodára sincs. Vajon ez kinek a hibája szintén? :)

@Krinyo: Nincs logikai ellentmondás. Fizikailag és ténylegesen a Samsung adja ki a frissítést, de csak a független készülékekért felel. A szolgáltatói ROM-ok csak akkor készülnek el és indulhatnak útjukra, ha a szolgáltató áment mond a ROM-ra. Az első bekezdésben a fizikai megvalósításról beszélek, a végén pedig a felelősökről.

Ha nem lenne tiszta az írásom alapján: A Samsung készíti és terjeszti a ROMokat. A szolgáltatói készülékek ROMjai viszont csak a szolgáltatók jóváhagyása után kerülhet ki.

A cikkemben arra is utaltam, hogy az Amerikai helyzet egészen speciális. Hiába van készen pl. egy SGS ROM, az egyetlen Amerikai kiadásra sem jó, hiszen más telefonok vannak, csak az alapjuk SGS.
Tehát eleve az SGS ROM után készült el az Amerikai verzió (egyébként 3 modellre is elérhető a Froyo) de az még kevés a boldogsághoz, mert a szolgáltatók hülyeségeit is bele kell pofozni + kell a jóváhagyás.

Azon pedig pláne nem lepődnék meg, ha a Motorola lobbi ereje is ott lenne a háttérben.

readya 2011.01.20. 10:33:44

@Krinyo: közben rájöttem mire gondolsz. Átírom. Csak angolul könnyebb lett volna :) Független: unbranded, szolgáltató függő branded. Szóval nem szolgáltató adja ki, de szolgáltató függő készülék :) De nehéz ezt magyarul :)

Deino · http://play.blog.hu 2011.01.21. 08:20:05

Megkockáztatom, hogy kicsit paranoidnak hangzok majd, de az update részhez: milyen érdekes az időzítés, nem? Miután egy hete lassan szidja őket lassan még az is, aki nem ilyen telefont vett, a web összes elérhető felületén - plusz gondolom kapják a maileket is ezerrel... - pont elkészül a frissítés? Már-már magical.

Ha meg elolvasod a linkelt sajtóközleményt ( www.androidcentral.com/another-sprint-statement-froyo-samsung-epic-4g )

és elkezded értelmezni kicsit a szöveget, nagyjából annyi jön le: "dolgozunk rajta, és nem ígérünk semmit". Addig ha szeretnél Froyót, van pár új készülékünk ám. Ha jól emlékszem, valamikor tavaly augusztus közepén-végén jött ki a Sprint Epic 4G-je. A Desire augusztus másodikán-harmadikán már kapta a Froyo updétet, a Froyo pedig május 20. körül jelent meg. Két hónap, 14 nap. Azért ENNYIRE nem különbözik a Galasy S hardware meg a szoftver.

Ne mondja nekem senki, hogy öt és fél hónap alatt nem lehet összehegeszteni rendesen a telóra egy Froyót, még akkor se, ha X. változtatás van a hardware-ben. Pláne egy akkora cégnél, mint a Samsung. Pláne úgy, hogy van legalább 3 különböző custom ROM az Epic 4G-re Froyóval. Vagy aki hobbiból dolgozik, az jobban ráér, mint aki teljes munkaidőben ezt nyomja? WTF?

Tudom én, hogy nem teljesen ugyanaz összerakni egy custom ROMot, meg egy hivatalosat, de azért ne röhögtessenek már ki. Két lehetőség van: vagy a szolgáltató fogja vissza az updétet (amit max. minőségi szempontból tudok elképzelni, vagy mert egy-két specifikus valami nem tetszik nekik, vagy... vagy mert ötletem sincs), vagy a Samsung próbál valamit kisakkozni. Talán több eladott telefont, talán azt, hogy szokjanak le az amcsi szolgáltatók az ilyen-olyan idióta módosításokról (van vaku, nincs előlapi kamera, ticker display, de nekünk kell HW keyboard, anyámkínja). Ami mondjuk tényleg nem lenne rossz dolog, csak hát így meg szolgáltatók mellett a kedves vevők elé is odateszik azt a bizonyos szőrőst, hogy jóétvágyat...

Így vagy úgy, már bőven kész kellett volna legyenek egy hónapja, ha nem több... Mondom ezt úgy, hogy nem Samsung tulaj vagyok, és kifejezetten tetszenek a Samsung telók. Pláne a Nexus S.

ui.: a visszavont Froyo updéthez: szerintem az kanada (Bell), és nem amerika volt. Legalábbis én úgy tudom, a Verizonosról még nem is hallottam, de ez nem zárja ki, hogy ott is lehetett gebasz :) Csak két brickelős Froyo update azért kicsit gyanús lenne.

readya 2011.01.21. 10:28:42

@Deino: Epic 4G-re lassan 1 hónapja kész a Froyo, a szolgáltató nem rakta ki eddig. Most is csak a szöveg. Ez nem a Samsungon múlik, akkor ekrülhet ki KIES-re, ha a szolgáltató elfogadja.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.01.21. 12:04:24

Nem tartozik pontosan a tárgyhoz, de engem érdekelne, milyen a japán modell? Miben módosították?

Azt tudom, hogy az volt a világon az első hivatalos froyós kiadás (október vége, ha jól emlékszem), de miben más a sima i9000-től?

readya 2011.01.21. 14:04:23

@Yarner: az első szerintem Korea volt :) Nem találtam bővebb információt róla, de nem a mi verziónk van ott. Japánban a GSM frekvenciák is mások, elképzelhető, hogy a GSM rádió beállításairól van szó és pár apróságról.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.01.21. 14:14:02

@readya: Ok, koreai forrásaim nincsenek, csak japánul tudok.
Azt tudom, hogy ideát (minden angol nyelvű fórumot is beleértve) mindenki a nyálát verte, hogy mikor lesz kész a froyo a galaxy s-re, meg hogy a samu bevonta október elején a hivatalost a kiesről, lévén instabil - közben meg megjelent a japán modell, amit kizárólag 2.2-vel forgalmaztak, erre is alapozták a kampányát (meg a kijelzőre).

de lehet, hogy koreában már szoóintén korábban kijött a hivatalos froyo.

Amúgy igen, japánban nem GSM a szabvány, így ezt értelemszerűen változtatni kellett. Silly me.

readya 2011.01.21. 15:13:14

@Yarner: igen. Japánban még a szolgáltatók között sem feltétlenül van átjárás, elég gyakori, hogy egy-egy készülék csak egy-egy szolgáltató hálózatán működik. Kicsit régen tanultam már a GSM és egyéb mobil technológiákat, de az tuti, hogy egy EU-s telefon nem működik ott. Néhány kivételtől eltekintve. Szóval abba biztosan belenyúltak, de ha ott eleve 2.2-vel jött ki az SGS, akkor lehet, hogy más változtatások is vannak. Japán elég speciális piac. Elég speciális igényekkel (mikor mi itthon még 56k-s modemmel nyomtuk legtöbben, ott már volt széles sávú mobilnet)

ErEr 2011.01.26. 15:08:55

nem mintha az i5700 Spica-ra lenne Froyo update... és a kanyarban sincs, enélkül meg qrva lassu a telo és pillanatokon belul tele a memoriaja. Root-olas meg garanciavesztes. Az ember azert vesz ilyen telefont mert van update. De hol?

Google+