Így védené a HTC a One X-et

2012.06.12. 12:38 Yarner

Egyértelmű tény, hogy a 2012-es év két legnagyobb androidos készüléke a HTC One X és a Samsung Galaxy S III. Rengeteg kiváló telefon került már vagy kerül hamarosan a boltok polcaira, de ez az a két óriás, amiket nyugodtan tekinthetünk a kategória csúcskészülékeinek.

A HTC, bár nagyon erősen indított az Android világában - pontosabban a HTC-vel indult el az Android története - az utóbbi években érezhetően hátrébb szorult - köszönhetően jórészt a Samsung Galaxy széria térhódításának. Erre szolgálna gyógyírül a One széria, ami a remények szerint a Galaxy S sorozattal is vetélkedni képes, általánosan ismert branddé növi majd ki magát. A Samsung azonban nagyon is céltudatosan dolgozott - gondosan kivárta, amíg minden riválisa asztalra teszi a kártyáit (a HTC esetében ez nem volt nehéz, a One szériát már januárban bemutatták a sajtónak), és csak azután véglegesítette, milyen is legyen az új Galaxy S. Emellett a PR fronton is az egészpályás letámadás taktikáját alkalmazta - pillanatnyilag a csapból is az S III folyik.

A HTC természetesen fenyegetve érzi az eladásait a rivális péklapáttól, így úgy gondolta, jobb, ha felvértezi a sales-eseit, pontosan hogyan is kezeljék a vásárlók kérdéseit a témában. Az indiai PriceBaba kereső blogján kiszivárogtatták a belsős használatra kiadott füzetkét, amiben a One X-et hasonlítják össze tételesen a Galaxy S III-mal, nem túl meglepő módon minden tételben kimutatva a HTC győzelmét. Nos, a szövegeket tekintve látható, hogy a bullshitting-betegség nem csak Koreában harapózott el, a tajvaniak néhány állítása klasszikus használtautó-nepper tüneteket mutat. Ugyanakkor van néhány szempont, amiben mindenképpen meg kell adni a pontot a HTC-nek. Lássuk a füzetkét előzetes kommentárok nélkül!

htcxone-x-vs-sgs3-by-htc.jpg

 

htc ycountering-objections.jpg

htc3display-compare.jpg

htc4htc-one-x-better-screen.jpg

Nos, ami a kijelzőt illeti, itt nem lehet vitatkozni, a pentile-mátrixos kijelzők körül régóta dúl a háború, az első pillanattól kezdve lehetett tudni, hogy ez lesz az S III egyik Achilles-sarka. A Beats audio sem vitatható el a HTC-től, a készülékek formatervezését leíró "világszerte elismert" kontra "kiábrándító" pedig megérdemel egy nagy smiley-t. A többi szempontból erősen rezeg a léc, vagy annyira közeliek az értékek (4 vs 3 fotó másodpercenként - ez kinek számít?), hogy szinte értelmetlen versengeni, vagy belép tipikus csúsztatás/mellébeszélés. Ilyen pl., amikor a cserélhető akkut igyekeznek azzal lerendezni, hogy "ahhoz úgyis kellene egy külső töltő, ami nagy macera, meg ki is kell kapcsolni a telefont a cseréhez", vagy amikor a micro-SD hiányát azzal védik, hogy a One X-ben van 32 giga háttértár, + 25 giga Dropbox-tárhely, az legyen elég mindenkinek (és persze elfelejtik megemlíteni, hogy az S III sovány 16 gigájához 50 GB Dropbox jár). Tovább nem is szemezgetek, élesszemű meglátásaitokat nyugodtan szórjátok a kommentekbe!


Címkék: samsung htc one samsung galaxy s iii

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr1004582771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2012.06.12. 12:55:19

Azért van benne bullshit faktor tényleg, még ha én is a HTC-t választanám is a kettő közül. De például az ilyenekkel égetni magukat, hogy nekik nem műanyag a ház, hanem polikarbonát. A polikarbonát pedig műanyag. :)

a_n_d_r_e_w 2012.06.12. 13:04:43

Azert a pofam leszakadna.
- orajelet hasonlitanak valodi teljesitmeny helyett
- better sound: azert a szakmat megkerdeznem, hogy most a beats vagy a voodoo a jobb, nem lenne kerdes
- keszulekhaz: elvileg mindketto polikarbonat, fura, hogy az egyik helyen csak "plastic"-kent van megjelolve
az meg hogy milyen indokokkal fikazzak a kiveheto akksit es az sd kartyat az nonszensz (meg igen, az 50 gigas S3 dropbox miert nem szerepel a listaban?)

az a baj, hogy a HTC-tol nem ekkora luzerdumat vartam

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2012.06.12. 13:45:46

És még azt hittük, hogy a Samsung marketingesei szarok...

szaabio (törölt) 2012.06.12. 14:48:53

én a htc-t márkának se tartom a beats by dr ni**er dre meg ... na mind1,
de a kijelző annyira el lett cseszve, amit megmagyaráztak, hogy ez tartósabb(magyarul eladták jópénzé' epülnek a normális kijelzőt)
szóval mehet a samsung a levesbe s1,s2 után inkább a htc-t vettem meg

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.06.12. 15:29:14

@szaabio: Én még nem láttam az SIII kijelzőjét, de nem hinném, hogy az SII-nél rosszabb lenne, az SII-é meg teljesen rendben van. Első szériákban eléggé zöldült elforgatásra, de ami nekem van annál már nincs ez a betegség, úgyhogy én nagyon elégedett vagyok vele. Ha az SIII ennyit tud az pont elég.

zolika78 2012.06.12. 15:39:57

Valség a samsungnak is van egy hasonló anyaga (a HTC és mostmár az LG gyalázására), csak abban fordítva szerepelnek a "tények", és (eddig) nem került nyilvánosságra...

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.06.12. 15:44:06

@Tomi from Space: Én már láttam, szép. Össze is hasonlítottuk egy One X-szel, annyit meg kell hagyni, hogy a fehér szín a HTC-nél sokkal szebb volt, A Samunál meg a fekete volt valódi. Az S3 színei általában élénkebbek, neonosabbak.
Az S2 kijelzője nem pentile mátrixos volt, többek között ezért tűnik jobbnak az S1 szintén WVGA kijelzőjéhez képest. Az S3 viszont Pentile, aminél tényleg jobb a True HD-nak becézett rendes pixelmátrix, de ilyen sűrűségnél ki a fene fogja meglátni...

baggins21 2012.06.12. 15:48:41

@szaabio:
"én a htc-t márkának se tartom a beats by dr ni**er dre meg ... na mind1,"
"szóval mehet a samsung a levesbe s1,s2 után inkább a htc-t vettem meg "
Most meghasonultál önmagaddal egy hozzászóláson belül? :D

Amúgy meg ugyan az a polikarbonát ház van a One X-ben, mint az SIII-ban. Bár én is a HTC-t venném...

decoati 2012.06.12. 16:05:26

ez a beats amúgy mi? Mert a Wolfsonról tudjuk hogy mi (összes szifon + SGS + még pár) még ha (valszeg a spórolás miatt) kókány is a kivitelezés (aminek a stereo crosstalk látta kárát a gs3-ban, meg az sgs-ben is), de hogy ez a beats nem-e egy giga parasztvakítás-e?
A htc-k fotóapparát képességeit eddig csak tesztképeken láttam, de hogy azt a túlélesített-túlzajszűrt moslékot valahogy ránézésre felismerem, az biztos.
Ha engem kérdeznek, egyik kutya másik eb.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.06.12. 16:18:21

@decoati: szerintem is mindegy, aki zenét akar hallgatni horgya magával a puskin lemezjátszóját meg egy 124 ezer forintos upgradelt tranzisztorcserélt vagy mi cserélt Senheiser fülest. Nekem anno a Panasonic walkman is jó volt, kazettával, gondolom ma se süketülne meg senki egy nemDr.Dre csatlakozótól.

Xabinho87 2012.06.12. 16:18:29

Itt van a kezemben egy SIII-as, de nem tűnik fel, hogy kicsi lenne a betekintési szöge... A pentile hibáit egyáltalán nem vettem észre pedig árgus szemekkel figyeltem. Az Htc megemlíthetné, hogy a Tegra 3 miatt az LTE kilőve ami így több millió potenciális vevőt zár ki. A Tegra miatt meg túlzottan felmelegszik a telefon.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.06.12. 16:21:00

"Ilyen pl., amikor a cserélhető akkut igyekeznek azzal lerendezni, hogy "ahhoz úgyis kellene egy külső töltő, ami nagy macera, meg ki is kell kapcsolni a telefont a cseréhez"" Ez nem véletlen, az én HTC is midig veszít valamit a beállításaiból amikor véletlenül ki kell kapcsolni és újraindítani.

Sákif za morro? 2012.06.12. 16:24:20

Nekünk volt régen egy Samsung mikrohullámú sütőnk. Nem volt rossz.

erdomester2 2012.06.12. 16:26:46

@Tomi from Space: ugy érted "ma se süketülne meg senki egy nem AKG vagy Sennheiser csatlakozótól." Mind tudjuk,hogy a Dr.Dre a neve miatt olyan drága, nem azért mert annyira szépen szólna. Remélem nem hiszed, hogy egy kis rapper által alapított cég technikai tudásban felveszi a versenyt azokkal a cégekkel, akinek 20-30-50 év tapasztalatuk van a fej/fülhallgatók készítésében?
Hogy a cikkhez is hozzászóljak: Az összehasonlítás nevetséges. Én a HTC-t választanám, mert meg vagyok elégedve a Desire HD-vel, még ha vannak is hibái. A Samsung nekem túl műanyag, túl könnyű, a htc pedig elegáns. Ellenben teszem hozzá az SG3 sokkal szebb mint az eddigi SG-k.

KÁ72 2012.06.12. 16:34:33

Kijelző témában: Volt a kezemben mindkettő, nekem egyértelműen a Samsung a nyerő. Személy szerint sokkal többet számít, hogy a fekete legyen fekete, mint, hogy ránagyítva mit látnék. Mondjuk nekem a jelenlegi SGS-em éjjel óraként működik az ágyam mellett és baromira zavarna, ha lenne háttérderengés, nem csak a számok világítanának.

KÁ72 2012.06.12. 16:48:57

A HTC elfelejti megemlíteni azt az apró memóriakezelési problémáját, hogy a nem futó alkalmazásokat kiírtja a memóriából, ezért ha váltogatni akarsz a programok között, akkor mindig újratölti a teljes alkalmazást ezzel megölve a multitaskot.
www.androidauthority.com/htc-one-x-issue-breaks-android-multi-tasking-85598/
Persze ők ezt nem bug-nak tekintik:
www.androidauthority.com/htc-one-x-multitasking-problem-apps-killed-off-86498/

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.06.12. 17:11:16

@KÁ72: Na, ezzel még nem találkoztam... Randa ügy.
Egy ismerősöm vett One X-et, de ő azzal kezdte, hogy cserélte a launchert, és amint kijön rá az első főzött rom, teszi is majd fel azonnal. HTC fan, de a Sense-et ki nem állja.

GePLovaGX 2012.06.12. 17:12:38

Van benne igazság is meg erős ferdítés is. One X tulajként nem lehet mondani, hogy teljesen elfogulatlan vagyok de az ilyen Bullshit-et amit itt összehoztak helyenként akkor sem bírom.

CPU(Vagy inkább SoC): A megahertzek lényegtelenek, akik akarják úgy is egálra fogják ezeket az értékeket hozni. Ami sokkal érdekesebb lehet a témában az pedig az Nvidia játékfejlesztőkkel kötött megállapodása. Jönnek a Tegra3-as játékok és ha ki tudják iktatni a Chainfire féle megoldásokat, akkor bizony ott ahol van némi értelme ezeknek a hardvereknek(játékok), erősen meg lehet fingatni a konkurenciát hiába a több pont szintetikus tesztekben.

Kamera: a 1X egy kicsit alulmarad verőfényes napsütésben, de cserébe beltérben amikor nincs elég fény ott jobban muzsikál. El lehet dönteni kinek melyik fontosabb. Én személy szerint jobban örülök annak, hogy rosszabb fényviszonyok esetén is tudok értékelhető képet csinálni. A többi része kb. hülyeség.

Hang: A Beats egy nagy büdös semmi. Némi plusz hangerő meg erősebb basszus szoftveresen. Persze bizonyos igényekhez ez jobban fekszik, nekem a Rock/Metál zenéhez nem mondanám, mondjuk a Cowon lejátszómat amúgy sem válthatná ki 1 telefon sem. A konkurencia esetén mindig szóba kerül a Wolfson név. Ez önmagában kevés mivel az a cég is több típussal képviselteti magát a piacon és az S3-ba nem az a típus került mint az S1-be vagy 1-2 jó nevű lejátszóba. Persze jön rá Voodoo, de nem biztos, hogy ugyanolyan hatásos lesz mint az elődben.

Kijelző: Lehet pedálozni a feketével, de amíg a weboldalak nagy százaléka világos alapon sötét betűkkel operál addig engem nem fog érdekelni a fekete mélysége. Legyen a fehér inkább fehér mint kékes vagy zöldes és "hideg" a kép a hiányzó piros subpixelek miatt. Valamint a fogyasztás is érdekes lehet a felhasználás tekintetében. Aki sokat böngészik annak nem biztos, hogy az AMOLED jó társ lesz mivel világos színeknél többet is képes fogyasztani mint a konkurens technológiák, persze a menüben ugrálva kevesebbet fogyaszt így kiegyenlített. Ami még nem elhanyagolható, hogy bizonyos idő után be is éghet az AMOLED...

Anyaghasználat: műanyag mind2. Lehet polikarbonátnak is nevezni teljesen mindegy, de a 1X mattosabb felülete barátságosabb mint az S3 Hyperglaze fantázianevű bevonata, ami nedvesség esetén csúszóssá válik.

Design: ez szubjektív és ízlés kérdése.

Akkumulátor: az, hogy cserélhető plusz pont az S3-nak ez nem vitás a névleges kapacitással egyetemben. Persze macerás pótakkuzni, de egyelőre még olcsóbb mint a PowerBank vagy az akkukabát(itt hozzáteszem 1X-hez vannak már olyan akkukabátok amik a hátlapi dockcsatlakozón keresztül töltik a készüléket így nem sokkal nagyobbak mint egy szilikontok). De amúgy elégedett vagyok a HTC teljesítményével ilyen téren.

mSD: ezt is pluszpontként említem meg az S3 javára 1-etlen egy dolgot kivéve, hogy alapból spóroltak a beépített memóriával. A HTC 32(26)GB-hoz viszonyítva, hogy megkapjuk majdnem ugyanazt a mennyiséget még legalább egy 16GB-os kártyát be kell szerezni. Ugye 16(11)GB nem olyan sok, ha ki akarjuk használni a készülék képességeit, ha meg nagyobb verziót akarsz venni nyúljál még mélyebbre a zsebedbe. A dropbox meg nem alternatíva egyik oldalon sem, mivel a szélessávú internet elérést nem tudom mindenhova magammal cipelni illetve az adatforgalmi keretek sem nevezhetőek éppen bőségesnek.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.06.12. 17:18:12

@GePLovaGX: Ez korrekt volt és kimerítő. Köszi!

decoati 2012.06.12. 17:36:33

@Tomi from Space: akkor viszont a dákta dré a menő, full fehérben, valami élénk (piros) színű fülessel, meg egy szolibérlettel, hogy kellően világítson a fehér kábel. Fontos az önelégült, műértő, cool bólogatás is, valamint hogy feltétlenül kihallatszodjon amit éppen műértünk. :D

atila68 (törölt) 2012.06.12. 17:45:26

Még mondja valaki, hogy a Samsung marketingesei nem ügyesek.
Egész hiteles anyagot dobtak össze, hogy ekézzék vele a HTC-t.
Riszpekt.

keptelen kepkeret 2012.06.12. 17:47:31

En is pont e ketto kozt dilemmazok:-))Samsungom meg sosem volt,HTC-m viszont igen.Nagyon tetszik a One X es egyetlen egy dolog tart vissza attol, h ezt valasszam az pedig az erintokepernyos fenykepezo gombja:-) A Desire-t azert is szerettem mert a gombot lehetett erezni, es onfotora kivaloan alkalmas volt, a Desire S mar nem tudta ezt produkalni, viszont volt benne tukor, ami a fotozasnal is segitett- de nem lett olyan minosegu kep mint amilyen akkor lett volna, ha normal opcioban csinalom.

Tudom tudom, vegyek fotogepet,meg mindjart jon a "hany eves vagy 14?Biztos duckface-szel a klotyoban fotozod magad".Egyik sem szimplan szeretek fotozni a ferjemmel, baratokkal, miegyeb:)
Szoval ez az egyetlen dolog amiert lehet h a Samsungot valasztom.

Chapell 2012.06.12. 17:51:00

Bár lehet a Beats equalizer a HTC-ben parasztvakítás, de a Beats Monster fejhallgatók elég faszák. (Bár itthon még nem nagyon láttam őket)

gaspen (törölt) 2012.06.12. 18:34:14

esetleg valaki kurvára ráért, és a nagy ráérésben összerakott egy ilyen belső használatra készített füzetnek látszó szart, mert ugye blogolni kell, az egész világ blogmániában fetreng

odamondó 2012.06.12. 18:36:16

@Yarner: "HTC fan, de a Sense-et ki nem állja." Ez hogyan? HTC-t a sensert veszem, de gondolom más is.

@keptelen kepkeret: Akkor azt vedd, amelyiknek jobb az előlapi kamerája. Úgy azért könnyebb magadról fotót lőni :)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.06.12. 18:43:23

@odamondó: Amennyire tudom, a hardver meg a minőség miatt szereti. Amúgy HD2-vel kezdte, Androidosra hekkelve, szóval az alap HTC-élménnyel nem volt még sok dolga. Szenved is tőle, hogy (egyelőre) nincs root a gépen :-)

keptelen kepkeret 2012.06.12. 19:23:55

@odamondó: Koszi egyetertek-)Egyebkent szerinted melyiknek jobb az elolapi kameraja?

SztupY · http://sztupy.hu 2012.06.12. 19:57:09

Jah, vannak sokan akik ki nem állhatják a gyártók által összerakott Launchereket, legyen az Sense, vagy TouchWiz, vagy akármi más. Nekik egyedül a hardver a fontos, meg esetleg az, hogy távlatokban nézve mennyi támogatása lesz az eszköznek. Mondjuk utóbbiban a Samsung telefonok egy kicsit jobbak (de nem a Samsung, mint cég miatt)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.06.12. 19:59:49

@keptelen kepkeret: a HTC 1,3, a Galaxy 1,9 megapixel, mindkettő 720p-s videót tud felvenni az előlapon is. Ez már teljesen használható felbontás, bár ott nincs vaku.

decoati 2012.06.12. 20:12:21

@SztupY: Neked mi a véleményed az új eszközök ilyen jellegű támogatásáról? Arra célzok hogy az sgs-ből eladtak irdatlan sokat, és a teló piszkálásával nagyon meg lehetett dobni a felhasználói élményt (jónak mondom, de pont ezért kérdezlek). Az sgs2-ből eladtak irdatlan sokat, de az már alapjáraton is egy jó készülék.
Úgy gondolom minél előrébb vagyunk az időben, annál kevésbé lesz kifinomult és széles körű egy adott termék közösségi támogatása, mivel egyre kevésbé lesz rá szükség/igény.
Te mit gondolsz?

vadiúj nick 2012.06.12. 20:17:25

nekem azért nem szimpatikus a samsung, mert a mai napig képtelenek voltak kijönni saját formatervvel, mindegyik készülékük olcsó másolat.

az s3-hoz is leporolták az iphone 3g formatervét, oszt jónapot. egyszerűen ciki.

a htc próbálkozik, és időnként egészen szép, saját, egyedi telefonokat dob ki. pl. One V.

de ha mindez nem így lenne, a sense miatt is a htc-t választanám.

odamondó 2012.06.12. 20:20:04

@SztupY: Mondjuk azzal kapcsolatban, hogy főzött ROM nekem mindig a rinya jut eszembe. Általában azok az emberek sírnak, hogy nem fut ez meg ez a program sok a force close stb. Nekem Desirem van gyári 2.2őn és soha semmi bajom nem volt vele ezért nem is akarom rootolni, de a memória probléma már az agyamra megy ezért valószínű váltok 2 év után One Xre. A sense nekem meg külön bejön nagyon komoly kinézetet ad telefonnak. Nem úgy mint pl a Samu féle touchwiz ami kb valami gyerek játékhoz hasonlít.

@keptelen kepkeret: Ahogy később is írják a Samunak több a Mpixele előlapon, de ugye képminőség nem mindig ettől függ ezért érdemes lenne kipróbálni.

Zsíros Bödön 2012.06.12. 20:39:21

Bullshit faktor ide, vagy oda, a kijelző szempontjából egyérteműen a HTC a nyerő, a hang nem érdekel, de az is jobb és a formaterv is. Belsőleg meg ugyanaz a tudás kb. Lehet gerinctelenség a HTC reklámja, de drukkolok nekik, hogy beszopja a pórnép, mert sokan a Samut veszik csak azért, mert valamiért jobban ismerik és igazából megérdemelné a HTC, ha újra a top lenne.

Zsíros Bödön 2012.06.12. 20:40:40

@Zsíros Bödön: Ami meg egy kicsit már zavaró az a telefonok méretei. Egy ZTE Blade, vagy annál árnyalatnyival nagyobb méret az ideális egy normális tenyérhez, ezek már kezdenek lassan a palmtopok irányába menni. Vicces.

bioLarzen 2012.06.12. 21:29:57

Gyerekek, egy dolgot felejtetek el: ezekkel az érvekkel nem elsősorban azokat akarják megnyerni, akik tudják, hogy a polikarbonát is műanyag, vagy hogy miért nem feltétlen sokatmondó az órajeleket összehasonlytani - hanem azokat, akiket tudás hiányában ezekkel meg lehet győzni. (Mondjuk, Desire-tulajként én kérdés nélkül a htc-t választanám úgyis, de ez lényegtelen :D)

Amúgy... fordítóként nem kevés ilyen típusú, ügynököknek, dealereknek szóló tanfolyam-anyagot fordítottam már - nem tudjátok elképzelni, mennyire alapszinten szivatják a lúzer júzereket... Volt egy olyan cég (nem telefonos, más szegmens), ahol külön ki volt emelve, hogy mi az érvek közül az, ami nem feltétlen igaz, illetve, más színnel az, ami nyilvánvaló kamu. Volt olyan témakör, ahol az említendő kb. 10 érvből 1-2 volt igaz...

Verseny van, ha azzal tudnak többet eladni, hogy hazudnak, a saját létezésüket is letagadják - nem ritkán még olyan, nagy nevű cégek is, akikről nem hinné az ember (a fenti példám is egy elég jól hangzó márka egyik termékcsaládjáról szól)...

bio

LouiS 2012.06.12. 21:43:57

Azt ne felejtsétek el, hogy a Samu az akkura applikálta az NFC antennát, ergo ha pótakkuval dolgozol, bukod az NFC képességet. Most erre lehet azt mondani, hogy jó, még nem nagyon lehet használni, de nem elhanyagolható szempont ez sem.

SztupY · http://sztupy.hu 2012.06.12. 21:51:36

@decoati: A közösségi támogatás pontosan attól függ, hogy hány olyan ember veszi meg azt a készüléket, aki fejleszteni akar rá. Illetve hány olyan fejlesztő van, aki megmarad a régi készülékénél (hogy azért mert szereti, vagy azért mert nincs pénze újat venni az mindegy ebből a szempontból). Az viszont biztos, hogy lesznek olyan készülékek, amelyek nagyobb támogatással fognak mindig is rendelkezni, főleg a hardware felépítésük miatt. Sajnos a HTC amiatt, hogy a Qualcomm és az NVidia/Tegra procik mellett tette le a voksát, azzal sokakat megharagított, hisz köztudotan ez a két olyan processorgyártó, akik a lehető legkevesebbet hajlandóak elárulni a termékükről a nagyközönségnek, így a fejlesztőknek is. Jól is látszik, hogy az SGS és a Desire, amelyek anno kvázi fej-fej mellett voltak, most nagyon az SGS előnyét mutatják, még pedig pont azért mert az elérhető anyagok miatt SGS-re már régóta van lényegében stabil ICS (és szerintem várhatóan még legalább 2-3 Android verziót gond nélkül el fog vinni a közösségi fejlesztésnek hála, ha máshogy nem akkor majd miattam ;) ), míg Desire-re még hivatalos 2.3 is csak egy nagyon gyenge próbálkozás van, ténylegesen stabil nem hivatalos ICS, meg lehet soha nem is lesz. Talán az egyetlen kivétel a fenti szabályra a HTC HD2, ami egyéb előnyös tulajdonásgai miatt (pl. 4 oprendszer is fut alatta, és nagyon sok részét a hardware-ének sikerült már megfejteni) várhatóan még sokáig kedvelt célpont lesz.

Hasonlót jósolok amúgy a One X / SGS3-nál is. Mindkettőre lesz kezdetben rengeteg fejlesztés, de míg a One X talán ha megéli a K vagy L betűs sütemény verziót, addig az SGS3-nál én minimum a N vagy az O betűs süteményig hiszem a közösség általi támogatását.

Összegezve én azt hiszem, hogy a csúcskategóriás mobilok közül azok lesznek sokáig támogatva a közösség által, amelyekben Exynos, OMAP vagy iMX processor ketyeg, a Qualcomm és Tegra procisoknál meg addig fog élni a készülék, ameddig a gyártó támogatja, esetleg csak egy picit tovább. Csúcskategóriánál pedig általában kevés versenyző van, és azokra szerintem mindig a fenti képlet szerint lesznek fejlesztők, akik hegesztenek rá.

Középkategóriánál már más a helyzet, tekintve, hogy szinte havonta jönnek ki újabb és újabb hasonszőrű mobilok. Ezeknél többnyire a véletlen, illetve az ismertség dönti el, hogy melyik mennyire, és milyen sokáig lesz a közösség által támogatva, bár itt is többnyire igaz a fent megnevezett állításom.

Tabletekre meg az a jóslatom, hogy az olcsó, de izmos kínai tabletek (A13 vagy a most kijött kétmagos Rockchip) fognak előtérbe kerülni, hacsak nem jön egy gyártó és nem nyomja le saját árait legalább annyira, mint a Kindle Fire.

SztupY · http://sztupy.hu 2012.06.12. 21:54:03

@odamondó: Főzött ROM-ból szerintem csak azoknak van igazán értelme, ami:
1. kicsit módosít a gyári ROM valamilyen gyártó által poánnak ítélt, de valójában nagyon idegesítő szolgáltatátásán
2. gyártó által már nem támogatott készülékre készült, új Android verziók (pl. ICS SGS-re)

előbbi lényege, hogy a gyártó hülyeségét tompítsa, a másodiknak pedig az, hogy kitolja a készülék életkorát, hogy fussanak rajta az új alkalmazások.

☉ ☾ 2012.06.12. 21:54:16

"A HTC elfelejti megemlíteni azt az apró memóriakezelési problémáját, hogy a nem futó alkalmazásokat kiírtja a memóriából, ezért ha váltogatni akarsz a programok között, akkor mindig újratölti a teljes alkalmazást ezzel megölve a multitaskot."

Ha lenne HTC One X telefonod, tudnád, hogy ez nem probléma, hanem előny. Az újratöltés egyébként fél mp. sincs.

Ami a dropboxos 32 vagy 50 gigás tárhelyet illeti, ha úgy nézzük mindkettő nagyon kevés, vagy akár elégnek is tűnhet. Ha az adatforgalom árát tekintjük, akkor még soknak is mondható.

pukancs 2012.06.12. 21:59:44

Leszarom a műanyagot, Sony fémet veszek
xperia P

Nem azt mondom hogy csodát tesz a Sony, de azért a felső kategóriába legtöbbször nem tucat mobilokat csinál, mint a többi gyártó hogy egymást majmolja 1:1-ben formatervver évek óta. meg nem tudom különböztetni nem hogy 1 családon, gyártón de még a gyártók egymás közti telefonját se

fél év se telik el de lófasz se emlékszik a tucat mobilokra, került is az akármennyire

De a sony (ericsson)-ra:
ki ne emlékezne a T68i
T610
K800 K750
X10
arc
xperia S

Szóval nem azt mondom hogy a best technika mindig és mindenek felett,
Mert más gyártók mást se csinálnak, megrendelik a legyorsabb csippet, legjobb kijelzőt, beledobják az első formaterve oszt itt van paraszt vegyed.

Nazareus 2012.06.12. 22:02:22

@☉ ☾: Nos, olvasd el a hozzászólásokat a külföldi fórumokon, aminek adták a linkjeit, plusz nézd meg a videot.

Idegesitö lehet, ha pl. navigálsz gps programmal, jön egy sms, mire elolvasod kilötte a navigációs programot. Vagy ugyanez, játszol egy játékot átváltasz valamire, mire visszamész kezdheted elölröl a pályát/játékot. Vagy ha zenét hallgatsz és pause-olod, aztán mire visszamész kezdheted elölröl hallgatni a számot. Legalábbis, ha saját zenelejátszót/rádiót hallgatsz. Többen emiatt vitték vissza (állitólag) a készüléket. Én is emiatt gondolkodom nagyon a Samsungon. Plusz a cserélhetö akksi is nagy elöny (nekem).

Dr_utcai_arcos 2012.06.12. 22:34:22

OMG,neki nem elég 16 giga beépített memória a telefonba...b+,mit akarsz a telefonodon tartani?Az OSZK teljes állományát??

decoati 2012.06.12. 22:35:11

@SztupY: köszönöm, ez egészen új nézőpont nekem

☉ ☾ 2012.06.12. 22:43:20

Nazareus 2012.06.12. 22:02:22

Látod, te megnézted a videót, végigolvastad a linkeken található dolgokat, mégis butusságokat beszélsz.

Nem lövi ki a navigációt, nem áll meg a zene, hogy elölről kelljen hallgatnod és nem ugrik vissza az elejére a játék.

Megnéztem. Most néztem meg.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.06.12. 22:46:19

@Dr_utcai_arcos: Gondolom akkor Neked még a jó öreg 540 megás WD vinyó van a gépedben :)

☉ ☾ 2012.06.12. 22:52:21

Ez a teszt egy külön templomi nagymisét megérne a HTC-ről, orgonával, kórussal:

www.youtube.com/watch?v=mYLZGctnAnI

Nazareus 2012.06.12. 22:56:54

@☉ ☾: Nézd, én megnéztem a videot és elolvastam a hozzászólásokat. Ezeket irták. Nem próbáltam ki, mivel most gondolkodom, hogy melyik telefont vegyem, a One X-et, vagy a SG3-at. A HTC-t jobban szeretem mint brand-et, eddig is HTC telefonjaim voltak, viszont ezek a rossz hirek, amiket olvasok eléggé elgondolkodtatnak. Nem tudom, hogy próbáltad ki a dolgokat, úgy láttam, hogy 30 másodperc inaktivitás után lövi ki a HTC az alkalmazásokat. Te elolvastad a hozzászólásokat ?

☉ ☾ 2012.06.12. 23:02:15

@Nazareus: csak beleolvastam, viszont ilyen telefonom van.
De nekem aztán édes mindegy kinek mije van, isten ments, hogy úgy érezd, rá akarlak beszélni valamire.
Amiket leírtam, azt most kipróbáltam.

Az aksi inkább gond lehet, bár ha valaki városban él, akkor ez sem súlyos akadály.

Nazareus 2012.06.12. 23:06:14

@☉ ☾: Ok, értelek én, én viszont abból tudok dönteni, amit a neten elolvasok. Eddig kb. 3 ember volt elégedett a multitaszkkal (veled együtt) és 30 nem. Elhiszem, hogy neked megfelel úgy ahogy müködik, viszont elég gáz dolgokat irtak mások. Persze elöbb-utóbb meglesz a megoldás, ha nem a htc részéröl akkor a root jog szerzésével, csak hát nem azzal szeretném kezdeni, hogy fel kell törni a telefont a normális használathoz.

Az akksi is probléma nekem, a mostani htc-hez is 3 akksim van már (jó, egyiket már ki kellene dobni, olyan rossz). A memória se bövithetö, bár még ez a legkissebb gond. Viszont azt is irták sg3-as fórumon, hogy a htc tovább birja, pedig gyengébb az akksija :))

☉ ☾ 2012.06.12. 23:09:46

Utánanéztem, a beállításokban szerepel ez a lehetőség, hogy teljesen elfelejtsem mindent ami történt és minden alkalmazás háttérbe helyezésekor újratöltsön elölről. Ez a kezdőképernyő megjelenésére is vonatkozik, ott még lassul is emiatt.

Gondolom aksikímélő megoldás, de ALAPBÓL nincsen beikszelve ez a lehetőség.

Részemről ennyi volt ez a probléma.

Nazareus 2012.06.12. 23:21:02

@☉ ☾: Olvastam erröl a lehetöségröl a fórumokon, azt irják, hogy sajnos nem segit.

Nazareus 2012.06.12. 23:33:30

@☉ ☾: Olvastam erröl a lehetöségröl a fórumokon, sajnos azt irják nem segit.

Szűcslaci 2012.06.13. 05:33:05

Semmi bullshit. Majd' minden cégnek van hasonló segédlete a konkurens termékekkel szembeni érveléshez. Ezek általában sem publikusak, belső használatra valók Gáz Gizikének és Jóska Pisának, akiknek fogalmuk sincs a technikai dolgokról, mégis ilyet kell értékesítsenek.

Gukker 2012.06.13. 09:07:37

Csak szerintem ciki, hogy egy komoly gyártónak 2012-ben arra kell büszkének lennie, hogy "HTC One X's battery can easily last a full day"? :)
Egy egész napot? Komolyan, a '92-ben vásárol Siemens Marathon telefonom volt olyan, hogy csak egy napig bírta...

KÁ72 2012.06.13. 09:13:13

@☉ ☾: Nincs HTC telefonom, de a mellékelt videót elnézve engem 1 nap alatt halálra idegesítene. Ez sokkal rosszabb felhasználói élmény, mint a jelenlegi SGS-emen futó ICS, pedig ott a hardver gyengébb.

Nazareus 2012.06.13. 09:33:26

@Gukker: Nézd, a laptopod sem birja 1 napig. Ha nem okostelefont veszel, az meg több napig birja. A HTC One X a kettö közti valami... az akksija is ennek megfelelöen a kettö között van.

GePLovaGX 2012.06.13. 15:37:26

@Dr_utcai_arcos: Az a 16GB gyakorlatilag csak 11GB, mert ennyi a szabadon felhasználható tárterület. 1-2 komolyabb játék 700-800MB-ot is kitesz, abból felteszel 3-at már elment 2,5GB. Felraksz egy normális navigációt hazai térképpel már az is majdnem 1GB. Rámásolsz 3-4 másfél-két órás filmet és elment 6GB. Ezekhez add hozzá az esetleg általad készíteni szándékozott 1080p-s videót és a 8mpx-es képeket és hamar rájössz, hogy 11GB nagyon karcsú pedig még fel sem tettél pár zenei albumot a kedvenc előadóidból.

Axe Miskolc 2012.06.14. 23:13:42

@☉ ☾: Nekem is X-em van,de nagyon zavar,hogy mindent újra betölt!
Fordítási hiba eshetősége miatt az összes beállításon végigmentem már,de nem javult a helyzet.
Remélem frissítéssel gyógyítják ezt!

Google+