Csokizd okosra a tévéd!

2013.02.27. 18:17 Mirrmurr

Néha sokat költenek az emberek olyan dolgokra, amik nélkül természetesen meglennének, ugyanakkor ezek a cuccok tisztességes bevételhez juttatják többek között a szórakoztató-elektronikai kereskedelem résztvevőit, így például a tévékereskedőket, amint sorra ajánlják ki a szebbnél szebb, okosabbnál okosabb televíziókat. Az okostrend leginkább azokat bosszanthatja, akik még e hullám előtt vettek aránylag drága, de internetezésre nem, vagy csak korlátozottan alkalmas készüléket. Nekik találták az úgynevezett mini PC-ket, ezeket a végtagok nélküli - stílszerűen szólva – droidokat.
A napokban a kezem ügyébe akadt egy misztikusan pőre elnevezésű, UG802 típusú modell. Tudom, nem újdonság, de egyelőre még nem terjedt el annyira, hogy ne érne meg pár sort a blogon. Méretre akkora, mint egy hízott Sport Szelet XL, pendrive felépítésű kis téglácska. Egy kiálló dolog van rajta, ez egy HDMI csatlakozó, továbbá két mélyedés, egy mini USB a villanynak és egy USB az egérnek/billentyűzetnek. Na jó, még van egy nyílás a micro SD kártyának, T-flash fedőnév alatt.

ZOL 6087
A virtuális boncasztalra téve azt láthatjuk, hogy a processzora a szinte minden kommersz androcuccban szolgáló ARM Cortex-A9 dupla mag, a képfeldolgozásról a Mali-400 grafikus meghajtó gondoskodik, memóriája 1GB, DDR3, belső tárhelye 4GB.
A stickre 4.0-s Android van telepítve, illetve Flash Player 11 is. Minden frissítés rendben lemegy, a rendszeré is, most épp a 4.1.1 fut rajta, kernele 3.0.8, akármit is jelentsen ez, mármint működésben.
A normális kezeléshez szükség lesz egy wifis egérre, de legjobb, ha ez kiegészítjük egy hasonló billentyűzettel/ezek kombinációjával, mert a gépelés magával az egérrel csak kínlódás. Nekem tasztatúra nem jutott, értelemszerűen maradt a szívás. A bal gomb helyettesíti az érintést, a jobb gomb a vissza funkciót, görgetni a görgővel, cipőt a cipőboltból.
Alapvetően minden alkalmazást sikerült futtatnom, egyet nem, a „benchmark test”-et. Ciki akkor, ha egy tesztet ír az ember, de hát könyveljük ezt el egy apró szépséghibának, hátha egyedi eset az enyém. Sem az AnTuTu, sem a Quadrant, sem más nem működött, mert indítási próbálkozásomra azonnali fagyhalállal válaszolt a kütyü, úgyhogy konnektorból ki, majd be, hagyjuk. Aminek van jelentősége, ha már áramforrást említettem, hogy a mellékelt adaptert érdemes üzemeltetni, a processzoroknak kell az amper, és nem biztos, hogy egyéb forrás – pl. a tévé USB-je – képes működésben tartani a mini PC-t.

ZOL 6082
A sebességre különösebb panaszom nem volt, azonban arra lettem figyelmes, hogy folyamatos adatfolyamnál meg-megszakadt az adás, mind a YouTube esetében, mind online rádiózás közben elakadt az adás, ami jópár másodperc után folytatódott csak. Erre a problémára más felhasználók is rávilágítanak, és ami bizonyos, hogy nem a saját routerem vacakolt, más helyszínen is előjött a probléma.
A fenti nehézségek ellenére szórakoztató dolog egy ilyen kis eszköz, amely innentől kezdve pontosan egy hatalmas tabletnek felel meg. Ára többnyire húszezer krajcár körül mozog, a vonatkozó kiegészítők (billentyűzet, egér) beszerezhetők ennek töredékéért. Egy kép-a-képben (PIP) funkciós tévén pedig vicces is lehet. Berényi Miklós ármánykodásai közben egyazon képernyőn olvashatjuk a róla szóló legfrissebb pletykákat.

ZOL 6083


A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr685107455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bioLarzen 2013.02.27. 18:34:55

Hmmm... remek cikk - de hogy jön ide a csokizás?

(Vagy az csak nekem jelent... hmmm... egészen mást?)

bio

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.02.27. 19:15:35

@bioLarzen: Igen, az én olvasatomban is egy kiadós kakkantást jelent :D

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.02.27. 19:17:44

Én úgy tudom, a Rikomagic MK802 IIIs az eredeti ebből, és rengeteg a klón, pont tegnapelőtt rendeltem egyet magamnak Mele F10 mozgásérzékelős egérrel, olyasmi mint a WII kontrollere. De egyébként van app is telóra, amivel lehet távirányítani, kipróbálhatod hogy a te kütyüdhüz is jó-e: www.youtube.com/watch?v=BE8c82RsBCM

MintaMókus 2013.02.27. 19:43:41

@bioLarzen: +1
nekem is pont ez jutott eszembe :)

Mirrmurr 2013.02.27. 21:37:56

Elb*sztam, igen, mert sajnos megettem idő előtt a Sport Szeletet, így nem tudtam azzal érzékeltetni a méreteket.

bioLarzen 2013.02.28. 13:07:35

@Tomi from Space: @MintaMókus: Hát ez az, leszartam a tévém, mégsem lett okosabb... Jól át lettem verve.

bio

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.02.28. 14:09:48

Azt hiszem, baumgarten-díjas lett a poszt kommentsora... Legyen ez intő jel minden blogger számára!
:-)

Amúgy HD videókat szépen vitte a cucc?

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.02.28. 14:11:10

@bioLarzen: Húzd ki a tv-t konnektorból, dugd be újra aztán próbáld megint, hátha így menni fog ;-)

a rettegett drótos 2013.02.28. 18:07:07

hi-tech szagos tévé, ez a jövö

bioLarzen 2013.02.28. 19:48:08

@Yarner: Köaz!

Isten vagy. Megcsináltam, működik!

Csak kicsit érdekes az illata, ezért állandóan nyitva kell tartanom az ablakot, és a bal felső sarokban minden nagyon barna a képen.

De műxik!

bio

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.03.01. 11:17:43

@bioLarzen: Nem tesz semmit, ezért vagyunk.
;-)

hungromit · http://napigarfield.blog.hu 2013.03.01. 19:48:08

mostanság gondolkodom egy ilyen kütyü beszerzésén, igazából ami engem érdekelne az a belső hálózatról történő videók lejátszásának mibensége (feliratkezelés, 1080p/720p filmek lejátszása stb stb.). Ha erről tudnál írni egy keveset, azt nagyon megköszönném.

marcedli 2013.03.03. 20:24:48

@hungromit: az újabb gyári illetve custom romokkal megy a lejátszása az 1080p filmeknek is, de sehol semmilyen reklámnak ne hidd el, hogy valós 1080p felbontásban működik. 720-on megy, amit felskáláz.
elsődleges gond egyébként a wifi jel gyengesége, és az 1080p-hez az nem árt

olvasgathatsz, kérdezhetsz:

Android Mini PC Google+ community plus.google.com/communities/117023595730524115864

marcedli 2013.03.03. 20:26:43

egyébként feliratkezelés, lejátszás ugyanaz mint bármelyik androidon, xbmc, mx player szépen visz mindent

hungromit · http://napigarfield.blog.hu 2013.03.04. 00:00:24

@marcedli: köszönöm a választ, linket! igen, a wifi gyengeségétől féltem én is. mondjuk leginkább a 720p filmek, amik fontosak, úgyhogy elvileg még versenyben van. fórumon majd még utánaolvasgatok.

Google+