Smartmobil konferencia

2013.03.20. 17:09 Gabking

Április negyedikén ismét megrendezik a Smartmobil konferenciát. Miért is fontos, és jó hír ez nekünk? A mobiltechnológia fejlődése már arra a szintre jutott, hogy a hazai szakmai közösség is igényli, és elvárja, hogy végre hazai terepen is bizonyíthasson. A mobilos startup vállalkozások már nem csak a hazai piacra jönnek létre, hanem egyre sikeresebbek a nemzetközi piacon is.

Smartmobile.jpg

Az Androidos közösség is dinamikusan fejlődik, éppen ezért örömteli, hogy az idei Smartmobil (immár a negyedik) konferencia szervezői most Közép-Kelet-Európában elsőként rendeznek a mobil szegmensre fókuszáló startup rendezvényt.

Nézzük mit is jelent ez:

„Az idei rendezvény kimondott célja, hogy Budapest bekerüljön a mobiltechnológia és a startup tőkepiac nemzetközi vérkeringésébe. Ennek érdekében a konferencia keretében a Microsoft támogatásával rendezünk egy Befektetői szekciót, melyen jelentős nemzetközi és hazai kockázati tőke alapkezelő cégek képviselői vesznek majd részt. Számos meghatározó seed és kockázati tőkebefektető cég képviselteti magát Magyarországról, míg nemzetközi viszonylatban olyan startup kockázati tőke befektetői csoportok érkeznek, mint a Startup Sauna, a Hack Fwd, a Credo Ventures, a High-Tech Gründerfond, az AlmazCapital vagy a Balderton Capital. A magyar fejlesztőkben hatalmas a potenciál, és reményeink szerint a hazai mobilpiac szereplői rengeteget tudnak majd profitálni ebből a lehetőségből, ami az egész iparág hazai fejlődését előrelendítheti” – mondta Dobó Mátyás „Doransky”, a Smartmobil konferencia szervezője.

Kísérleti mobilvideós kampány

A konferencia érdekessége az is, hogy bevezető kampányban egy kísérleti eszközzel él. A Smartmobil és a Speak Easy Project által kivitelezett kampányban a konferencián részt venni kívánó, nyitott, kreatív közönséget célozza, és rövid SocialCam és Viddy videók készítésére és posztolására hívja fel. A kampány idei felhívó videójában a tavalyi Kreatív Webvideó verseny által is díjazott népszerű kampányvideó főszereplője, Vencel látható. A kampány oldala: http://smartmobilhq.hu/2013/6-masodperc-az-semmi/.

Biztatok minden olvasónkat, hogy készítse el saját videóját, töltse fel, és váljon ő a következő Vencellé!

 


Címkék: hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr15144901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Google+