Google I/O 2013: A kevés, ami sok

2013.05.16. 13:21 Yarner

Tegnap este (vagy reggel, attól függően, melyik kontinensről nézzük) elkezdődött a Google I/O, a szoftveróriás fejlesztői konferenciája, a nyitó beszédet pedig, nem túlzás azt mondani, az androidos közösség úgy várta, mint az egyszeri tinilány az új Robert Pattinson filmet. Mi mindenre is számítottunk?

io13logo.png

Remélt új kütyük: az új Nexus telefon, legyen az egy új LG, a szuper titkos Motorola X, vagy akármi; új, de legalábbis frissített Nexus tabletek; a Google okoskarórája; néhányan még a szégyenteljesen elsüllyedt Nexus Q újjáélesztését vagy egy nagy Google TV-s bejelentést is vizionáltak. Ja, és valamit vártunk Glass-ügyben is.

Remélt új Android: megszoktuk, hogy a nagy keynote-okon megkapjuk a soron következő édességet. A vita lényegében csak arról szólt a vátészok között, hogy most csak egy kisebb 4.3-as alverzió jön, vagy már a teljes 5.0-ás Key Lime Pie.

Na, ehhez képest baromi nagy csalódást jelentett az esemény, a fentiekből talán két fél valósult meg, úgy-ahogy.
Ugyanakkor egyáltalán nem igaz, hogy nagy dobások nélkül múlt el a keynote, csak egy határozott stratégiai irányváltás tanúi lehettünk. A tegnapi bejelentések (voltak szép számmal, mindet nem is fogom összefoglalni, aki mindent tudni akar, megnézheti felvételről a teljes (több, mint három órás) keynoteot, vagy elolvashatja az Engadget liveblogját) nem az Androidról vagy a mobilokról szóltak, a fókuszban a teljes Google ökoszisztéma állt. A cikk végén megpróbálom összeszedni, hogy mi is állhat mindennek a hátterében. 

Próbáljuk meg sorba venni az Android világát érintő fontosabb pontokat:

Mindenek előtt, egy fontos bejelentés: Az Android, köszöni szépen, jól van. Sundar Pichai, az Android új vezére nagy fanfárral jelentette be, hogy pillanatnyilag 900 millió aktivált készülék van a világban, de, ahogy azt gyorsan megjegyezte, vagyunk a bolygón úgy 7 milliárdan, szóval lehet még hová fejlődni. Na lássuk a bejelentett újdonságokat!

io900.jpg

Alkalmazásadatok szinkronizálása a felhőbe - nem csak az appok maguk, de a beállításaink is rendesen backupolva lesznek.

Szinkronizált értesítések - ha egy értesítést lesöpörtél az egyik eszközödön, eltűnik a többiről is.

Google Play Games - végre eljutott odáig a nagy G, hogy elkészítse a saját játékközpontját - a legizgalmasabb itt a játékállások eszközök között is szinkronizált mentése, de lesznek achievementek, leaderboardok, és a szolgáltatás segít a fejlesztőknek lekezelni a multiplayer játékok “nehéz részét”. Ja, és mindez nem csak Androidon, de iOS-en is működik. Az Andoid Police összegyűjtött 22 játékot, ami már most támogatja a szolgáltatást (olyan címekkel, mint World of Goo, Dungeon Hunter 4, Eternity Warriors 2, Plague Inc.)

A Google Plus alapú bejelentkezések az eszközökön keresztül is érvényesek lesznek: az asztali pc-n bejelentkezett szolgáltatásba a tabletünkön is azonnal bejutunk.

Új Maps (nyártól) - átrajzolt, szembarátabb vektoros megjelenítés, okosabb, felhasználóbarátabb adatkezelés (éttermek, boltok, stb), a forgalmi információk alapján valós időben frissülő, külsejében is kissé átdolgozott navigáció. Itt a fejlesztői oldalon is vannak érdekes újdonságok: megjelent a geofencing (megjelölt területekre lépve aktiválódhatnak alkalmazások vagy funkciók), egy új, minden szenzort igénybe vevő integrált helymeghatározási módszer (gyorsabb és kevésbé energiaigényes), és a pillanatnyi tevékenység azonosítása (a felhasználó éppen ül, sétál, autózik?).

iomapsapp.jpg

Hangouts - megjött a Babel vagy Babble néven pletykált kommunikációs alkalmazás, a Talkot váltja ki a készülékeinken. Nagyon szép az új UI, de meg kell jegyezni, hogy a várva várt összevont platformot nem teremtette meg. Egyetlen komoly előnye egyelőre, hogy cross-device, azaz iPhoneon és PC-n is használható, így nagyon sok ember elérhető vele - ha hajlandó lesz használni.

A Play Store részben a fejlesztői oldalon lép nagyot (szintén nyártól): a fejlesztők kijelölhetnek zárt alfa- és bétatesztelő csoportokat, akiktől aztán közvetlen visszajelzéseket is kaphatnak. A Play tartalmazni fog egy fizetős fordítói szolgáltatást is (ha pénzt kérnek érte, nyilván nem a Translate-et fogják alkalmazni, az elég horror lenne), és a Google adatai és statisztikái alapján tanácsokat is tud majd adni, hogyan lehetne sikeresebbé tenni egy alkalmazást (pl. “orosz nyelvterületen nagyon futnak az ilyen appok, nem gondoltál rá, hogy lefordítsd?”)

Érdekes új irány a Google Play for Education: a külön alkalmazásként megjelenő csomag az oktatás világába, egész konkrétan az iskolai tantermekbe próbálja bevinni az androidos eszközöket. A kiválasztott alkalmazások egy gombnyomással kiküldhetők a tanulók kis, nagy, vagy akár hatalmas csoportjainak eszközére. Már több iskolában is tesztelik a megoldást.

ioeducation.png

Új Play Music szolgáltatás - persze csak a szerencsés nemzetek számára: havi tíz dollárért eljöhet a zenehallgatási nirvána: a szolgáltatás a saját zenéinket az előfizetéssel kapott zenékkel összevonva kezeli, igény szerint Spotify-szerű rádióadásba rendezve küldi a fülünkbe. Bár igazából semmi újat nem tartalmaz, együtt tartalmazza az összes olyan elemet, amit a többi hasonló szolgáltatásban (Rdio, Spotify, Amazon) csak szétszórva találhattunk meg. Az alkalmazás maga is megújult a Google legfrissebb fejlesztési írányvonalai mentén.

Okosabb lett a Google Now, új kártyák jönnek (pl. végre lehet emlékeztetőket is beállítani - persze csak a támogatott nyelveken). Állítólag ügyesebben felismeri a természetes beszédet, a Chromebookokon pedig igazi Star Trekes módon, “OK Google”, megszólítással lehet ébreszteni a keresőt.

A Google TV kapott egy frissítés, az elavult Honeycomb-alapú rendszert felhozták a legfrissebb, 4.2.2-es szintre, és hozzá még küldtek egy új Youtube-appot is.

Javított webes fotókezelés - ez ugyan nem a mobileszközökön jelenik meg, de szorosan kötődik hozzájuk: A Google Plusba (immár valódi méretben!) feltöltött fotók tömegét a Google algoritmusai át tudják válogatni: kiemelik a jól sikerült és a fontos képeket. A fő szempontok: jó képminőség, duplikátumok kiirtása, fontos helyek-tájak kiemelése (pl. felismeri az Eiffel-tornyot), emberek, főleg a mosolygós emberek kiemelése, számunkra fontos emberek felismerése. Emellett nagyon ígéretes képjavító algoritmusokat is bemutattak: az arckozmetikázó effekt ugyan engem személy szerint nem győzött meg annyira, de a hölgyek lehet, hogy jobban izgalomba jönnek tőle, viszont a fényviszonyokat helyre tevő vagy a zajmentesítő effektus nagyon bíztató.

Új vas - azért egy váratlan hardveres bejelentés jutott az idei I/O-ra, ami nem más, mint a Galaxy S4 Google Experience. Így igaz, egy saját Nexus készülék helyett a Samsung idei csúcstelefonja lesz elérhető tiszta Google-rendszerrel. A készüléket június végétől árulják majd Play Store-ban, 650 dollárért, ami amúgy a független S4 piaci ára (bár van, ahol 900 dodóért vesztegetik, de ott nem tudom, ki vásárolhat...). Bár a hír óriási - sokan már régóta várták, hogy a nagy gyártók csúcsmobiljai Google-ízben is választhatóak legyenek, annyira mellékesen kezelték a bemutatón, hogy arra kel gyanakodnom, talán még készen sincs a termék, lehet, hogy éppen most született csak meg a megállapodás a Samsunggal. Nagyon várom, hogy az együttműködés részleteiről több minden is kiderüljön, valószínű, hogy ezzel a fejleménnyel még külön cikkben is fogok foglalkozni.

ios4.png

No, ennyi így elsőre (mint előre is jeleztem, a lista nem kimerítő), láthatjuk, hogy volt miről beszélni abban a bő három órában.

De miről szól ez az egész? Miért nem akart a Google megfelelni a várakozásoknak és új készülékeket, új Android-verziót kinyomni, ha a fene fenét eszik is?

Az én meglátásom szerint az idei I/O-n bemutatott fejlesztések célja két fő dolog: egyrészt a Google ökoszisztémájának erősítése. A szolgáltatások a fontosak, ezek azok, amik jobbá, könnyebbé teszik az életünket, nem a képernyők, amiken keresztül elérjük őket. Minden újítás, amit tegnap este San Franciscóban bemutattak több készüléken át is működik, és a felhasználók tömegei számára lesz azonnal elérhető. Ha megjelenik a 4.3, vagy 5.0, legyen az bármelyik verzió, megint ott ülünk az ördögi körben: rengeteg a fantasztikus újítás, de csak a felhasználók statisztikai hibaszázaléknak is beillő rétege számára lesz elérhető. Ezért gondolom, hogy a bejelentett újítások második nagy célja az Android legnagyobb mumusa, a fragmentáció csökkentése. Az újdonságok jórészt elérhetőek lesznek régebbi Android-verziót futtató készülékeken is, a kihagyással pedig a fejlesztők és a gyártók is kaptak egy lélegzetvételnyi időt, hogy a készülékeiket felhozhassák a legfrissebb verzióra. (Pusztán már ez sokat fog javítani a statisztikákon: pl. a Galaxy S4 nem lesz máris elavult telefon a 4.2.2-es firmware-ével).

De ha megfordítjuk a fent leírtakat, kis túlzással megállapíthatjuk:

A Google tegnap bejelentette a Jelly Bean új verzióját. A legújabb Android néhány érdekes újítása: alkalmazásadatok mentése a felhőbe és eszközök közötti szinkronizálása; szinkronizált értesítések; új, crossplatform azonnali üzenetküldő szolgáltatás; átalakított Play Music egy új előfizetési lehetőséggel; új, hatékonyabb lokácó-kezelés, megújult térkép-és navigációs alkalmazással; intelligens fotójavítás, a készült képek minőség szerinti kiválogatása; fejlesztett Google Now új képességekkel és új kártyákkal; új játékközpont, mely a felhőben kezeli a játékmentéseket, és segíti az ismerőseinkkel való közös játékot, valamint a multiplayer játékmódot. A rengeteg új feature hamarosan elérhető lesz a tegnap bemutatott, sokak által várt Samsung Galaxy S4 Google Experience készüléken is.

Nem is hangzik olyan rosszul, ugye?


· 1 trackback Címkék: google hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr335303019

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.16. 14:26:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zolij 2013.05.16. 13:56:34

szerintem a Hangouts igenis csökkenti a kommunikációs fragmentációt. Egyrészt mobilon a telepítés lecseréli a gtalkot (szerintem egy idő után automatikusan frissülni fog). A Plus is megkapta ezt a talk helyett és szerintem a gmailben is hamarosan megtörténik a váltás. Emellett a mobilos verzió megerősítteti veled a telefonszámod, tehát valószínűleg be fogják húzni a telefon és sms funkciókat is.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.05.16. 13:59:26

@zolij: Igen, a telefonszám elkérése nekem is gyanús, de egyelőre még csak egy átrajzolt Talkot kaptunk. Nem kizárt, hogy hamarosan bővíteni fogják az app képességeit, de erről nem sokat beszéltek a keynote-on. mindenesetre várjuk.

meglivorn 2013.05.16. 15:58:52

Na igen, ez most GOOGLE I/O volt és nem Android :)
De szerintem azért nem baj az, lévén a szolgáltatások nagyrésze úgyis szervesen kapcsolódik az androidhoz, és egy uj verzió nagyrész úgyis ezekről szól...
Ami a samsung telóban igazán izgalmas, hogy mennyiben fog különbözni a samsung szoftveres készüléktől? Vagy a "samsungos" S4re simán rá lehet tolni egy google szoftvert? Szép lenne...
Az új google+ még szokni kell kissé, bár erősen hajaz a tabletes verzióra :) Talán a mobil verzió lehetne kicsit fejlettebb, volt pár dolog amit PCn pillanatok alatt megcsináltam benne, tabon az istennek se sikerült, vagy tűrhetetlenül lassú volt.
Ugyanígy a Google Now-ra is ráfér az okosítás, nagyon cuki hogy automatikusan felajánlja a navigációt egy adott helyre (vagy haza) de talán ha nem csak autóra ismerné, jobb lenne (a maps tud tömegközlekedést, de a navigation nem... @_@).

meglivorn 2013.05.16. 16:50:48

Ja még valami: a gugli azért dolgozhatna az PC os integráción is egy kicsit :) A Drive is elég fapad pl. Dropboxhoz képest, pedig mennyivel jobb lenne egy jobb klikk menü, upload/share opcó, az értesítések vagy a Now natív vin alatt (nem böngészőből)... stb.

decoati 2013.05.16. 22:51:45

@Wolker Fanboy: na ez pont olyan ostoba, gyáva, erőtlen és fantáziátlan, mint a mindenkori magyar politikai ellenzék :)

Darkcomet 2013.05.17. 06:29:47

A Hangoutsal van egy kis bibi. Konkrétan az, hogy a Gtalk 2 MiB-jéhez képest ez a dinoszaurusz 33 MiB-et vesz el a memóriából, szerintem teljesen indokolatlanul. Egy közepes vagy alsó kategóriás készüléknél ez komoly problémát jelent, ráadásul ebbe a formába jelenleg szerintem egy kalap kakit sem ér az egész alkalmazás.

Google+
süti beállítások módosítása