Bemutatkozik a HTC legújabb gagyifonja: HTC Desire 200

2013.06.18. 17:32 Hrobert

A HTC sajátos stratégiát követ, ezt mindig is tudtuk, bár a felső szegmensben már elkezdték másolni a Samsung termékpolitikáját, az alsó kategóriában hagyományosan túlárazott, a versenytársak megoldásainál jelentősen szerényebb képességekkel megáldott készülékeket tolnak ki a garázsajtón, úgy tűnik ez idén sem lesz másképp.

gsmarena_002.jpg

Tavalyi sereghajtójukat nagy felháborodás övezte a diehard HTC-fanok között, mivel az egykor nagyon is szépen csengő Desire névbe rúgtak egy méreteset a Desire C nevű akármivel, Yarner kolléga nem is volt tőle elragadtatva. Idén is ennek a családnak az ázsióját rombolják tovább a tajvaniak, ezúttal Desire 200-nak nevezték el apróságukat (de komolyan ez a szám hogy jött ki?), és a tavalyi modellhez képest nem sok ponton történt előrelépés. Öveket becsatolni, érdemes megjegyezni, hogy a dátum 2013. június 18.(!)

Kezdésnek már a képekről látszik, hogy az egykori Wildfire-ök által kikövezett dizájnutat követi ez a modell is, ugyan próbáltak ezúttal egy kis One-ságot belecsempészni a felső hangszóróráccsal. 
Eddig nincs is baj, egy olcsóbb modelltől nem várunk Xperia Z-szintű formavilágot, de most jön csak a horror.

gsmarena_001_1.jpg

A kijelző 3,5 colos, ami még mindig rendben van, nem mindenkinek kell 5-6 colos tepsi, ugyanakkor a megjelenítő nem kevesebb, mint 320x480 pixel felbontású (!!!), amit csak összehasonlításul nemhogy a Desire C, hanem már a Wildfire S is tudott, 2011-ben, azaz két éve, igaz annak még csak 3,2 colos volt a mérete. 

Az egyetlen eőrelépés, hogy egy Snapdragon S chipsetet sikerült kukázni az újdonságba, 1 GHz-en pörög a processzor, a RAM mérete viszont ugyanúgy csak 512 MB, a első memória pedig 4GB, persze legalább bővíthető. 

A kamera 5 MP-es, nagyfelbontású (VGA) videók felvételére is képes, f/2.8-as, 34 mm-es, fixfókuszos egység. 

Akkumulátora 1230 mAh-s ezzel akár 7 és fél óra 3G beszélgetést is le lehet bonyolítani ezen az atomerőművön, de ez még nem minden, van 802.11 b/g/n szabványú Wifi, BT 4.0 és még GPS is. 

A képek alapján friss szoftverre sem igen számíthatunk, egyértelműen felismerhető a 4-es Sense, és valószínűleg Ice Cream Sandwich lesz az alapja. Frissítésről nyilván felesleges is érdeklődni.

gsmarena_003.jpg

Ja és persze a legnagyobb vonzerejéről nem beszéltünk, itt sem fogunk sokat, elég két szó: Beats Audio. 

Árazásról egyelőre nincs információ, de a gyártó árképzését tekintve nem nagyon érdemes vékonyabb pénztárcával ezt a telefont megcélozni, én függetlenül egy 50 ezres árra tippelnék, figyelembe véve, hogy jelentősen túl lesz árazva. Igazából semmilyen vastagságú pénztárcával nem nagyon tudnám hitelesíteni egy ilyen megvásárlását, lévén még a tavalyi Desire C ráncfelvarrásáról is csak annyiban beszélhetünk, mint mondjuk egy autó generációk közbeni kozmetikájáról; néhol átrajzolták, hajszálnyival erősebb motort raktak bele, és megpróbálják majd ugyanannyiért eladni, mint az elődöt új korában. 

Nem is lenne ezzel baj, de a HTC alacsony kategóriás telefonjai mindig egy-két lépéssel a konkurencia után kullognak, rengeteg telefon tudta már egy-két éve is azt a szintet, amit az aktuális "csóró-HTC", de azt is, amit a Desire 200. 
2013-ben ezekkel a specifikációkkal telefont kiadni egy valamirevaló gyártónak, úgy, hogy az árszegmens x sugarú körében ez az egyetlen dobása egyértelműen gáz.

3qsxdm.jpg


Címkék: bejelentés para htc

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr335367563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attila Kovács 2013.06.18. 17:55:16

Egyik kolléga ma kapta meg az árlistát, és azt mondta 50-55 ezer magyar valutáért fogják dobálni (ez kezdőár).Szolgáltatónál olcsóbb is lehet, sőt ha 1Ft-ért dobálják még akár sikeres is lehet... na jó nem :D..

Ha jobban belegondolunk a desire 600 sem lesz egy világot megváltó termék ..:D.. de ha valaki eladja legalább odaírhatja hogy kvad kór processzor :D... és a fenét nem fogja érdekelni hogy mind a négy mag Cortex A5...ezt is lesz akinek ellehet adni majd a bítsz audió miatt...

Hrobert · http://androlib.blog.hu 2013.06.18. 20:06:43

@Attila Kovács: hátigen, csak érted, a tavalyi C gyakorlatilag ugyanezt tudja...szóval amíg abból van, hülye lesz valaki ezt venni..
de akkor az árra jól tippeltem :)

pajav8 2013.06.18. 20:54:36

egy mezei felhasználónak elég lehet. a desire c-vel összehasonlítva tényleg túl van árazva de valószínű jó minőségű készülék mint a htc-k általában.

a rettegett drótos 2013.06.18. 21:18:16

@pajav8: ja, mondjuk olyan apróságokkal, mint: nem használsz FB appot, mert megeszi azt a kevés ramot, az FB-t a böngészőből használod. Viszont fotó feltöltésnél mire betölt a galéria és kiválasztod a képet, a rendszer kivágja a ramból a böngészőt, így a galériából kilépve csak az újra betöltött FB oldalt látod. stb. stb.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2013.06.18. 22:27:26

Telefonálásra egy átlagembernek teljesen jó. Aki nemcsak telefonálni szeretne, az úgysem 3,5 colos telefont vesz ...

Attila Kovács 2013.06.18. 22:29:31

@Hrobert: Az a baj hogy igazából bőven kevesebbet tud,De a kettő közti hatalmas differencia mégis az optimalizáció hiánya. Míg a Desire C 600MhZ-es processzorral képes smooth működésre... addig ez a ROMhalmaz szaggat mint a nagyanyám a tésztát :D...pedig papíron erősebb a processzora.Gondolom 7227A vagy hasonló lesz benne...hogy szakadna bele az aki ezt a kikukázott vackot és az egész S1 szériát használja még :D

@pajav8: Igazat is adok és nem is, pl. egy SGS1-el bőven lehet akár Facebookozni öreg vagy nem, mert elég jól van optimalizálva (legjobb tudomásom szerint eredeti ROMmal ,2 héttel ezelőtt is képes voltam 100-120Ramot szabadon hagyni, ami ugye elég... de pl. Egy HTC One V (és valószínűleg ez is..) már erre nem képes mert a Sense megzabálja még azt a maradékot is....)
A minőséggel vitatkoznék..mert egy mostani UniBody-s HTC megnézem hogyan bontasz meg sérülés nélkül...a Garancia és szervizükről meg hamarosan fogok publikálni egy cikket logouton..meglepődsz garantálom...

Hrobert · http://androlib.blog.hu 2013.06.18. 22:31:34

@zero: naja, csak telefonálásra az értelmesebb átlagember megintcsak nem 50ezres Htc-t vesz...arra tökéletesen megfelel egy jóval olcsóbb "butafon" is

Hrobert · http://androlib.blog.hu 2013.06.18. 22:34:41

@Attila Kovács: azt a posztot elküldheted nekünk is ha gondolod, olvasói rovatban szívesen közöljük ha üt :)

Ha szeretnéd avatart a hozzászólásaid mellé 2013.06.19. 11:34:51

IKSZDÉ MEMÉ VÉTÉEF IZDISZSITZ XDDD
talán ha észrevennézek hogy nem csak 200 000től kezdődik egy TELEFON...

pajav8 2013.06.19. 11:36:27

wildfire s-em van együtt lehet vele éni bár néha agyf@szt kapok tőle. jobban belegondolva nem adnék ezért a telóért én se 50k-t. de azt tartom hogy az anyaghasználata és az összeszerelése sokkal jobb mint pl a samsung galaxy ace-nek

Globetrotter2014 2013.06.19. 11:36:33

Most jönnek ki az überebbnél überebb másod harmad vonalbeli telók, Galaxy S4 mini, az LG végre egy ütőképes (értsd túl durva kompremisszimuk nélküli) közép és belépő osztállyal (L7-L3 II),

És a kínai invázió is biztos jön majd...

Hrobert · http://androlib.blog.hu 2013.06.19. 11:42:00

@Ha szeretnéd avatart a hozzászólásaid mellé: persze, hogy nem, nekem sincs 200 ezres telefonom, te nem érted, hogy itt arról van szó, hogy ezért az árért ilyen készüléket nyújtani nevetséges. 50 ezerért akinek van egy kis esze vesz egy kicsivel régebbi telefont, akár újabb szoftverrel, kétmagos procival, normális felbontású kijelzővel...akinek meg csak telefon kell, az vesz max 20 ezerért egy tisztességes butafont...

zsolti_ 2013.06.19. 12:25:31

50-55k? Már most vannak jobb ár/érték arányú mobilok a piacon, igaz azok nem mind "újak", de így hirtelen a Samsung Galaxy S Advance ugrott be, ami kb ilyen áron megy és hát sokkal jobb(kp 57k, előfizuval 45k).

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.06.19. 12:27:12

@pajav8: Nálunk a céges telefon a HTC Wildfire S, a lányok használják, úgyhogy sok a support vele. Annyiból jó, hogy felraksz rá egy Facebook Appot, egy Whatsappot meg egy Vibert és kifújt, más nem fér rá :D Egyszer ha leváltják őket valami normális telefonra, egyenként fogom felaprítani kalapáccsal mindet.

kenshikun 2013.06.19. 14:19:40

Ha minden igaz a One V belét kapja meg csak kicsit más formájú házban android 4.0.3-al és sense 4.0a-val (sense 4 light) esetleg 4.1a-val, tehát gyakorlatiklag egy másik házba építik bele a One V-t csak nem alu unibody házba. Egyébként One V-m van, amint törlöd a gyári OSt egészen jó telefon lesz belőle :) . A régebbi HTC húdejónál azért megemlíteném, hogy legtöbb még android 2.3, annak meg azért 512 memória bőven kellemes volt, ami persze 4.0 fölött már soványka.

Köcsögöm Széken 2013.06.19. 14:53:12

A nagy számok törvénye okozza azt, hogy kikerül egy rakás ipari hulladék. Csak a HTC-nek most nagyon kéne kaparni, mert tudjuk, hogy elég rosszul áll a szénájuk.
Ilyen hardverrel szerelt szarokat kínából rendelve 10.000 forintért árulják a vaterán, valamilyen márkajelzéssel, garanciával megkapod 20-ért. Annyira azért nem menő a HTC felirat, hogy megérjen 30 ezer felárat.

decoati 2013.06.19. 17:33:43

Ha lenne a HTC-nek egy csöpp esze, ráköltött volna még pár dodót, és kihegyezte volna ezt az izét a Beats-re (a'la Sony Walkman Mobile, egy lejátszó talán még elmegy rajta). Akkor legalább lenne mivel eladni, az objektív felhasználó meg ugyebár amúgy sem a Beats célközönsége.

Google+