Teszt: Acer Iconia A1 - olcsó hús, sűrű lével

2013.10.09. 16:20 Hrobert

Az Acer egyre komolyabban gondolja az Androidos tablet-bizniszt, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a felejthető B1 után nem sokkal újabb jóárasított táblával jelentkeztek. Az A1, elérhető árú elődjéhez képest viszont sokkal inkább megdobogtatja a tesztelő szívét is, a normális árhoz ezúttal kellemes külső, és a legtöbb igényt kielégítő hardver is társul. Ebben a kategóriában persze nem élhetünk kompromisszumok nélkül, a tovább után kiderül, megéri-e így is. 

c28c8__Acer-Iconia-B11.jpg

Csomagolás, tartozékok, külső

A tablet egy vidám kis dobozkában érkezik, nem a mostanában mindenhol menő, minimalista "fehér doboz, rajta a készülék képe" koncepcióval dolgozik, bár persze ez is rajta van, de azért sikerült ízlésesen díszíteni kicsit. Kihajtogatva tárul elénk a tablet, alatta USB-kábel, és az Acerre jellemző összelegózható töltőfej lapul, némi papíranyaggal karöltve.

DSC_0275.jpg

A készülék külsején nagy formai bravúrokra nem kell számítani, tipikus, funkcionális tablet-forma, ami talán kevésbé jellemző az androidos táblákra, az a 4:3-as képarány. A hátlap fehér műanyag, kicsit fényesebb, mint ideális lenne, de nem csúszik veszélyesen, és a minősége a sarokba küldi a B1-et, de a legtöbb hasonló árú noname megoldást is. A 410 grammos tömeg, és 11,1 mm-es vastagság ugyan nem döntöget rekordokat, de pont kényelmesen tartható egy kézzel. 

A kijelzőről már említettük, hogy 4:3-as képarányú, mérete pedig 7,9 col, felbontása viszont csak 1024x768 pixel. Papíron ez a tablet leggyengébb tulajdonsága, a 162 ppi nem egy egetrengető érték, elvégre még a 7 colos mezőnyben is sztenderd már az 1280x800. Elsőre én is tartottam kicsit tőle, de aztán bekapcsolva szertefoszlott minden kétely, szinte sehol nem találkozunk pixeles élekkel. A kijelző minőségére pedig szintén nem lehet sok panasz, egyedül a fényerő lehetne kicsit acélosabb, de a LED megvilágítású IPS panel nagyszerűen teszi a dolgát, betekintési szögei kiválóak, kontrasztja is megfelelő, és a színek is a helyükön vannak. 

Hardver

A kedvező ár persze meghatározza a beépített hardvert is, ritkán találunk olcsó tabletekben mondjuk Qualcomm processzort, de ez nem feltétlenül kell, hogy a teljesítmény rovására menjen. Esetünkben egy MTK 8125 chipsetet kapunk, amiben egy négymagos, magonként 1,2 Ghz-es processzor teljesít szolgálatot, emellé 1 GB RAM-ot pakoltak, ennek köszönhetően a rendszer sebessége abszolút kielégítő, egyáltalán nem találkoztam akadással a használat során. A beépített tárhely 8 vagy 16 GB-os lehet, de mindkettő bővíthető micro SD kártyával. 

Az adatkapcsolatot az általam tesztelt példányban egy 802.11 b/g/n szabványokkal kompatibilis WiFi-egység biztosította, de azóta piacra dobtak egy 3G képes változatot is, amivel már kevés helyen maradhatunk internet nélkül. 

DSC_0254.jpg

Az Acer jó szokásához híven az alacsony ár ellenére nem maradt ki a GPS-modul sem, és van Bluetooth is, méghozzá 4.0-s szabványú, kábelesen pedig micro USB 2.0, és HDMI port segítségével is kapcsolódhatunk.

Két kamerával is ellátták a készüléket, a hátlapi felbontása 5MP, az előlapi pedig VGA, utóbbit talán hasznosabb lett volna nagyobb felbontásúra cserélni, akár a hátoldali egység rovására is, akinek van egy kis esze, úgysem ezzel fotóz.

Szoftver

Ezen a téren sem aprózták el az Acernél, a táblagép megjelenésekor a legfrissebb, 4.2.2-es Androidot telepítették, de ezúttal még a szokásos minimális buherát is mellőzték, még az egy szem Ring-től is megszabadultak. 

Screenshot_2012-08-01-00-47-21.png

Viszonylag szűk az extra alkalmazások köre is, de inkább ezen spóroljanak, mint a hardveren, az appokat könnyedén pótolhatjuk akár ingyen is, a RAM-ot már nem igazán. Azért az Acer felhőszolgáltatása persze az A1-ről is elérhető, van AccuWeather app, a jellegzetes négypaneles órawidgettel, ami mára az Acer tabletek védjegyévé vált, van fájlkezelő és McAfee security. 

Egy érdekes extrát azért sikerült csempészni a rendszerbe, ez az úgynevezett TouchWake App, ami két gesztust támogat. Az egyik, hogy egy ötujjas mozdulattal a képernyő előzetes felébresztése nélkül tudjuk unlockolni a táblát, illetve portré tájolásban kétujjas mozdulattal egy tetszőleges alkalmazást indít el, alapból a kamerát. Ezek használata néhol ugyan nehézkes, legtöbb esetben jobban járunk a hagyományos módszerrel, de még ha kezdetleges is, jópofa ötlet. 

Screenshot_2012-08-01-00-45-47.png

Multimédia, akkuidő

Multimédiás tartalmak fogyasztásához érdemes rögtön a Play Store-on kezdeni, az alap lejátszó ugyanis nem mondható "full-fícsördnek", de megfelelő applikációk letöltése után nem lesz sok gondunk, a legtöbbet használt formátumokkal gond nélkül boldogul, beleértve a full HD mkv-fájlokat is.

A beépített hangszóró nem egy nagy eresztés, bár a minősége ebben a kategóriában jónak mondható, a hangerő lehetne acélosabb.

A 4960 mAh-s, 18,6 Wh-s akkumulátor teljesítménye kielégítő, komoly igénybevétel mellett is kibír 5-6 órát simán, ami ebben a szegmensben megint csak teljesen rendben van.

Összegzés

Az Acer nagyon erős ajánlattal támad az alsó kategóriában, már kicsivel 50 ezer forint környékén be lehet szerezni a 16 GB-s változatot, a 3G-s variáns, az A1-811 pedig 70 ezer forint körül mozog. Ez nem sokkal magasabb, mint a sokféle kínai alternatíva, viszont mégiscsak komolyabb háttér áll mögötte, mint az átbrandelt generic tabletek mögött. A szoftver friss, és számíthatunk frissítésekre is, és nagyjából logikus helyeken sikerült spórolni rajta, ellenben több olyan hardveres funkcióval találkozunk, ami a konkurenseknél egyáltalán nem jellemző, és egy komoly hibával sem találkoztam a tesztelés során.

Ugyan már jó ideje elérhető az Iconia A1, de továbbra is nyugodt szívvel tudom ajánlani bárkinek, aki viszonylag olcsó tabletre vágyik.


Címkék: teszt acer tablet

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr365459967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Globetrotter2014 2013.10.09. 16:41:42

hmm, ez a teszt épp jókor jön :)

Darkcomet 2013.10.10. 06:32:49

Azért rendes az Acertől, hogy bónuszként karórát meg egy hipster szemüveget is kap a felhasználó a tablet mellé. :-D

Hrobert · http://androlib.blog.hu 2013.10.10. 07:43:13

@ZF2: bevallom még magam is gondolkodom rajta, hogy beruházok rá ha úgy alakul

Globetrotter2014 2013.10.10. 09:19:26

@Darkcomet: Az. Hány elégedetlen ügyfél fogja visszaküldeni a terméket... :)

Darkcomet 2013.10.10. 16:29:49

Ez nagyjából az Asus Memopad 7 HD-vel van partiba, viszont én inkább az Asus cuccát választanám, ami most már 47 ezer HUF körül is megóvásárolható.

Globetrotter2014 2013.10.11. 08:26:07

@Hrobert: én tegnap megtettem

Mondhatjuk, ez a teszt betalált :)

Hrobert · http://androlib.blog.hu 2013.10.11. 08:40:52

@ZF2: no, akkor százalékot kérek az Acertől :D Egészséggel használd, és ha van észrevételed vele kapcsolatban ne habozz megosztani velünk :)

Globetrotter2014 2013.10.17. 08:39:39

@Hrobert: eddig korrekt, hozza az elvárásokat és nem estem bele azokba amiket egyes amazon recenziók írtak.

Senki sem ér az almások nyomába kidolgozottságban (kerek felébe került az Ipad Mininek) de az android funkcionalitása kárpótol.

Globetrotter2014 2013.10.17. 08:40:44

@Hrobert: és igen, tényleg jogos a százalék :)

Google+