Az Android az egészség mellett

Mai szoftverválogatásunkban megnézünk néhány olyan Androidos alkalmazást, amiben az egészség és különböző betegségek illetve a betegséggel kapcsolatos segítségnyújtás játsza a főszerepet.

Az első ilyen alkalmazás az OnTrack Diabetes, ami a cukorbetegek számára nyújt nagy segítséget. A programban rögzíthetjük a vércukorszintet, az étkezéseinket, az elfogyasztott gyószereket, a vérnyomást, a pulzusszámot és a testsúlyt. Az értékeket grafikonon is megjeleníthetjük, illetve exportálhatjuk. Szerencsére nem vagyok diabéteszes, így korrekt véleményt nem tudok alkotni a programról, de az értékelések és a visszajelzésekből látszik, hogy megkönnyíti azoknak az életét, akik használják.

 

 

 

A második alkalmazás a First Aid nevet viseli és az elsősegély nyújtásban lehet nagy szerepe. Ezt az alkalmazást nagyon szeretem, mert akár életet is menthet, ha bizonyos helyzetekben nem tudjuk pontosan, hogy mit kellene tenni. Install után a főképernyőn egyből kiválaszthatjuk, hogy milyen vészhelyzetről van szó: Szívvel kapcsolatos problémák, sebek és vérzés, csontok és ízületek, fejsérülések és rohamok, hő és hideg által okozott sérülések, mérgezés, életmentő procedúrák, légzési problémák, egyéb orvosi vészhelyzetek illetve mi az, amit egy baleset helyszínén tennünk kell. Az egyes menüpontokra kattintva az adott csoportba tartozó témakörökkel találkozhatunk. A mérgezésnél kiválaszthatjuk a méregézés típusát: Lenyelt méreg, alkoholmérgezés, gyógyszermérgezés, ételmérgezés, mérgező növények, csípések és harapások. Az egyes mérgezés típusoknál leírást kapunk arról, hogy élettanilag hogyan alakul ki az adott mérgezés, hogyan lehet felismerni és vészhelyzet esetén hogyan lehet kezelni. Természetesen a program célja nem az, hogy mindenki Dr. House-t kezdjen játszani az utcában, csupán arra hivatott, hogy aktívan részt tudjunk venni az életmentésben, amíg a szakértők megérkeznek és átveszik a beteget. Bizonyos esetekben (pl. fulladás) persze nincs idő arra, hogy megvárjuk a mentőket, ilyenkor átvehetjük a megmentő szerepét, sőt, kötelező segítenünk, ha tudunk. Most már fogunk tudni :) Aki akarja egyébként eltárolhatja benne a helyi segélyhívó számát és a programból direkt tárcsázhatja (ezt azért is érdemes megtenni, mert ha olyan eset van, ahol sokkot kapunk és képtelenek vagyunk gondolkodni, lehet, hogy íly módon még el tudjuk érni a mentőket. Én sajnos voltam már ilyen sokkhelyzetben és van, hogy az ember attól függetlenül, hogy sértetlen maradt, nem biztos, hogy úgy tud reagálni a környezetre, ahogy azt normál esetben tenné, tehát elképzelhető, hogy nem fog eszetekbe jutni egy olyan egyszerű dolog, mint a Mentők telefonszáma.)

 

 

 

A harmadik alkalmazás a dohányzásról való leszokásban nyújthat segítséget. A Stop Smoking Assistant-ban beállíthatjuk azt a napot, amitől kezdve nem gyújtunk rá. Ettől a naptól kezdve jelzi, hogy mennyi pénzt spóroltunk meg, mennyivel javult az egészségi állapotunk, hány cigarettát nem szívtunk el. Motivációként tippeket ad és a dohányzás okozta betegségekről is mutat borzalmas képeket. Mint tudjuk, ilyenkor az akaraterő a legfontosabb, ettől függetlenül ez a program is nagyban segítheti a leszokást, persze, csak ha tényleg komolyan gondoltuk és elszántan álltunk neki.

 

 

A Hölgyeknek két alkalmazást ajánlunk: Az egyik a Magic day nevet viseli és egy menstruációs naptár app. Szép gondolat, hogy a felületét is "nőiesre" tervezték és arra is gondoltak, hogy titkosítható legyen, így nem tudnak belenézni mások. A második a Pregnancy Calendar, amiben a terhesség fázisait követhetjük nyomon, így mindig tudhatjuk, hogy a Kicsi épp hol tart a fejlődésben.

 

 

 

Mint láthatjuk az Android szerencsére ilyen téren is fejlődik, hála a lelkes fejlesztőknek, akiknek ezúton is szeretnénk köszönetet mondani, ezekért az igen hasznos és barátságos alkalmazásokért.


Címkék: egészség alkalmazások

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr652249278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ihatethisindapassthingy 2010.08.27. 20:52:16

És ne felejtsük el a Cardiotrainert, az egy nagyon jó cucc, az utóbbi időben vagyok olyan marha és cipelem magammal a telefont futáshoz miatta.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.08.27. 20:53:59

@ihatethisindapassthingy: Néztem én is azt az appot és gondoltam rá, hogy viszem majd én is, ha jön szeptembertől a kardiós kemény időszak :\ Milyen telefonod van és hogyan viszed magaddal? Övcsipesz vagy hasitasi?

bioLarzen 2010.08.28. 09:24:38

Hih, pont a minap töltöttem le a First Aid-et :) Miukor megláttam a marketen, bevillant, hogy elsőseély témában eléggé lukacsosak az ismereteim, fogalmazhatnék úgy is, hogy magamtól nem nagyon tudnék elsősegélyt adni... Úgyhogy, ki tudja,szó szerint életmentő lehet - addig meg elfér, nem nagy a helyigénye, enni sem kér...

bio

Google+
süti beállítások módosítása