Ingyenes navigáció: Waze

2010.08.26. 11:47 Watt25

A Waze egy közösségi alapokra épülő ingyenes navigációs szoftver. Bár lehet, a „rendszer” szó jobban illik rá. Ugyanis itt nem csak egy szoftverről van szó, amelyet az ember csak mint „felhasználó” használja, hanem aktív szerepet tud játszani a fejlesztésben. Arról van szó, hogy az ingyenességet úgy tudja a fejlesztőcég biztosítani, hogy „csak” a szoftver az, amelyet adnak a navigációhoz. Térkép… Na, az nincs. Vagyis lassan már alakul. A térképet ugyanis a felhasználók készítik. (A világ középpontjához közelebb eső országok alá valamilyen módon tettek egy alap térképet, de persze Magyarország nem tartozik közéjük.)

A térkép elkészítéséhez természetesen a program megadja azt a segítséget, hogy minden útvonalat, amelyet a használatával bejárunk rögzít, majd a rendszer Web-es felületén, egy Cartouche-nak nevezett térképszerkesztővel tudjuk pontosítani az útvonalat. Itt van lehetőség a bejárt utcák nevének, típusának (főút, utca, autópálya, stb), haladási irányának stb. megadására. Így szépen lassan (Magyarországon sajnos egyelőre tényleg elég lassan) kialakul a térkép.

A cikk írásának pillanatában igazi navigálásra szinte csak Budapesten, leginkább a belvárosban használható – ott is csak óvatosan. (Illetve wall97 nevű felhasználónak köszönhetően Pécs is nagyon jól áll.) Sajnos a házszámok felvitele elég problémás még (én próbálok levelezni a fejlesztőkkel, hogy javítsanak rajta), ezért szinte sehol sincsenek és még az utak sincsenek meg teljesen. Sajnos egyelőre kb. 10-15 igazán aktív felhasználó lehet Magyarországon. (Legalább is a toplista alapján.)

Az ingyenesség mellett még egy nagy előnye – lenne – a rendszernek, hogy mivel teljesen online módon működik, képes valós idejű forgalomfigyelésre. A lenne szó azért van az előbbi mondatban, mert ehhez természetesen arra van szükség, hogy a programot sokan használják, hiszen így képes csak eldönteni, hogy melyik útvonal az, amelyen dugó van és melyik az, amelyiken gyorsan lehet haladni. Természetesen az útvonaltervező algoritmus ezt figyelembe veszi, ezért ideális működés közben (vagyis sok aktív felhasználó esetén) az is elképzelhető, hogy mindig más útvonalon vezet haza. (Szerintem egyértelmű, hogy sok felhasználó esetén a TMC ezzel nem vehetné fel a versenyt.) A dugók megállapítása automatikusan az alacsony haladási sebesség alapján történik, azonban lehetőség van kézzel is események jelölésére. (A torlódáson kívül például baleset, rendőri ellenőrzés jelzésére.) Ezek az infók aztán eljutnak a környéken közlekedőkhöz, és szükség esetén a program újratervezi az ő útvonalukat. Emellett egy nagyon hasznos szolgáltatás, hogy ha a program azt érzékeli, hogy hosszabb ideje állunk (pl. piros lámpánál), akkor a környékről összegyűjtött információkat (dugó, baleset, rendőri ellenőrzés, stb.) szövegesen megjeleníti egy ablakban. Amint elindulunk, az ablak eltűnik és ismét a térképé lesz a főszerep.

 

 

A közösségi élményt még egyéb más szolgáltatások is fokozzák, például akik engedélyezik a program beállításában, azok cseveghetnek is egymással (ez persze vezetés közben nem biztos, hogy jó ötlet :) ), láthatják egymást a térképen, illetve létezik egy – már említett – toplista is, amelyre az aktivitás szerint kapott pontok alapján lehet felkerülni. (Sajnos az iPhone verzió előrébb jár a fejlesztésben és abban lehetőség van csoportokba is „verődni”, de szeptember közepére várható az Android verzió frissítése is.)

A kliens program valószínűleg szinte bármilyen Android-os telefonon elfut, mert nekem Pulse-om van és gondolom, ha azon fut valami, akkor bármin. :) Szerény személyemnek köszönhetően már magyar nyelven is használható, és amint lesz rá időm és technikai feltételem, megpróbálom megoldani a szexi szőke női hangot is. :) A program hátránya, hogy mivel minden adat a központi szerverről érkezik, ezért internet előfizetés nélkül nem használható illetve valószínűleg külföldi használat esetén több PNA eszköz árát fizetnénk ki roamingdíj gyanánt a telefonszolgáltatónak.

Akit azonban ez nem tántorít el, vagy egy picit is érdekli a térképészkedés, esetleg szeretne egy (Magyarországon) még kezdeti stádiumban lévő projektben részt venni és változtatni a „kevés a felhasználó” problémán, az töltse le és használja a programot. Nagyon jó szórakozás lehet!

Pulse-ra valamilyen extra programbeállítás miatt nem tölthető le a Market-ről, ha esetleg más is így járna, az innen letöltheti:web.t-online.hu/watt25/Waze_1.9.0.0.apk

A rendszer honlapja (Itt lehet - regisztráció után - a térképet is szerkeszteni): world.waze.com


· 5 trackback Címkék: navigáció alkalmazások

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr462249154

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Christian Louboutin Flats 2013.05.15. 07:11:46

explained "you really don't have anything that may touch a great California burger", which gave me foods for believed. Segel took a great deal of conferences with studios following the success in the Judd Apatow-produced comedy Forgetting Sarah Marshall (…

Trackback: Mulberry outlet 2013.05.02. 21:25:01

Last but not least, Charlotte York Goldenblatt (Kristen JJJJ Davis) will be the refined, basic elegance. My IIII style most Burberry UK Sale reflects Charlotte's type, I think I'm a type of KKKK Banana Republic freaks who wears poplin shirts with A-line s…

Trackback: Nike Air Max 2012 2013.04.28. 23:44:00

the chance Nike Blazer to bridge her Nike Blazer vintage latest work together with her subsequent job go, by allowing Nike Ireland her time to consider what she Nike Free run desired to perform. With all the unbelievable rise in heating and cooling charge…

Trackback: zapatillas Nike 2013.04.28. 10:52:12

when working out? You need to Nike Blazer femme start gradual and Nike Totally free Operate Tilbud then slowly create up when jogging every single week. You want your coronary heart price to stay at Nike store Ireland about 75% of its max, which can be us…

Trackback: Nike Blazer low 2013.04.27. 06:49:29

The crucial oil distilled from Nike Blazer widespread Sage Nike Free of charge operate leaves is additionally employed in the healing of scars, notably old or unpleasant scars. It is organic regenerative homes and skill to advertise circulation help in ca…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magas les 2010.08.26. 12:29:16

Érdekes elképzelés.
Közösségi alapon szerveződő térképre ott a turistautak.hu, ami nem tudom milyen formában rakható androidra. Esetleg navitel, de annak a free verziós térképlimitjébe a tuhu nem fér be.
A közösségi forgalmi helyzetre meg a jitti.hu ugrott be, de az még nincs androidra. Bár a fórumokon többen kértük.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2010.08.26. 12:42:22

A turistautak.hu ugye az, ami a neve. :) Waze viszont kifejezetten autós navigáció.
A Jitti-ről hallottam, de mivel még mindig csak Win verzió van, tehát működés közben nem láttam, ezért máig nem tiszta számomra, hogy az alatt miféle térkép van, mennyire "közösségi" a dolog...
A Navitel-t csak most néztem Appbrain-en, kicsit "keletinek" :) tűnnek a felsorolt térképek és a hozzászólások között valaki leírja, hogy csak a demo verzió ingyenes.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.08.26. 12:47:27

Nekem őszintén szólva egy Google maps elég lenne, ha le lehetne local-ba tölteni valahogy. Magyarországot leszedném azt' jóvan. Hozzáteszem, hogy mi iGo-t szoktunk Androidon használni :)

Float 2010.08.26. 12:58:03

@Tomi from Space: iGo-t én is szoktam használni: elindít - kilép - újraindít - beállít - kilép - újraindít - navigál - kilép - matatva újraindít - csatt... mindez Spicával. Nem véletlen h mindenki eszetlen módon keresi a megfelelő megoldást androidos navigációra.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2010.08.26. 13:01:41

@Tomi from Space: "Hozzáteszem, hogy mi iGo-t szoktunk Androidon használni"
Ingyen? :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.08.26. 13:44:55

@Float: Nekem se a legjobb, Acer Liquid-en a kép 1/3-át foglalja el és olyan lassú, mintha bottal vernék. Barátnőm Hero-ján viszont kifogástalanul működik. Gondolom a felbontással van összefüggésben, meg hát kérdés, hogy anno mire optimalizálták.

@Watt25: ööö :D

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.08.26. 13:46:34

Van egy "brut" névre hallgató Google Maps mod, amely Magyarországon is engedélyezi a turn-by-turn navigációt, és elvileg el is lehet vele tárolni offline felhasználásra a térképeket.

forum.xda-developers.com/showthread.php?t=630887

magas les 2010.08.26. 13:49:48

@Watt25: Tuhu-t elég sokan használják autós navira is, szépen le van fedve már a közúthálózat is. Tudom, én is felmérő-rajzoló volnék ;)
A Navitel meg keretprogram, olyan térképet töltesz alá, amit szeretnél. WinMo alatt használtam, szépen ment, csak angolítani vagy magyarítani kellett.

bioLarzen 2010.08.28. 09:33:10

Azért szép lsz, Magyarországon "Waze" néven befuttatni a progit :) Már csak a dupla z kellett volna :)

bio

Smith81 2010.10.23. 17:43:42

@magas les:
ORUXMAPS!
Aki turistautak.hu térképeit, esetleg google maps térképet szeretné használni androidon, rakja fel ezt!!
Nagyon pöpec, mátrában teszteltem.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2010.10.28. 09:50:21

Nem vagyok én semmi jónak elrontója, de a felsorolt alternatívák közül valaki írja már le pontosan, hogy hogyan jutok el oda, hogy INGYEN NAVIGÁL nekem az említett szoftverek közül valamelyik? (A Brut féle maps-et próbáltam, az valóban megy, a többit nekem nem sikerült összehozni.) Megnéztem ezt az OruxMaps-et is, szép program, de hol van ebben autós navigáció? Ne keverjük már a térkép programot a navigációs programmal, kéremszépen. :)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.11.26. 08:21:42

Azt meg tudná vki mondani, hogy átlagosan, körülbelül mekkora adatforgalmat generál a Waze pl. egy óra használat alatt?

bioLarzen 2010.11.27. 17:19:30

@Watt25: Hát, igen, ez az internet egyik átka - az embert hozzászoktatja, hogy minden szolgáltatást ingyen kap.
Sajna, a navigáció is egy szolgáltatás, amiben emberek munkája van - sajna pénzbe kerül...

Kérdésedre válaszolva, majd akkor jutsz el oda, hogy ingyen kapsz navigációt, ha lesz olyan alkalmazás, amelyik elég szponzort talál magának, hogy ingyen kínálja, vagy akad olyan időmilliomos, aki jófejségből hegeszt ingyenes, mégis jól haszálható navigációs alkalmazást...

bio

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2011.01.03. 12:42:36

@Bukowszky: Változó, de Érd-Paks útvonal, kb. 2MB.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2011.01.03. 12:49:38

@bioLarzen: Én arra akartam rámutatni, hogy a Waze ezt tudja. (A kommentekben említett programok viszont nem. (Kivéve a Brut Maps.)) Az eltelt pár hónap után pedig azt kell, hogy mondjam, hogy lassan használható színvonalon.

bioLarzen 2011.01.03. 13:06:31

@Watt25: OK, de sztem inkább ez a kivétel és a fizetős navigáció a "normális", mintsem fordítva. Persze, jobb lenne nekünk, júzereknek, ha fordítva lenne :)

bio

Google+
süti beállítások módosítása