Samsung Galaxy S I9000XXJPX

2010.12.18. 16:22 readya

Nemrég írtam a 2.2.1 frissítésről de most ismét a 2.2.1 következik. Miért? Mert KIES-en a Brit független telefonokra feljött az XXJPX frissítés. Ami azt jelenti, hogy az XXJPU nem a végleges 2.2.1. Sajnos ebben sincs magyar T9, gondolom majd később. Ha lesz új FW és benne magyar T9, jelezni fogom.

Vágjunk is bele a frissítésbe.
Akik _nem_ tették fel az XXJPU-t, azoknak íme a KIES mód. Nekem ugyan nem adta fel amikor próbáltam, de az XDA fórumon sok a pozitív visszajelzés, szóval van akinek feladja. Mivel magyar product code-ra még a 2.2 sem jön fel KIES-en, nyilván egy kis játékra van szükségünk. Tehát:
1, innen lehet letölteni a KIES átverő programot. A leírt módon kell alkalmazni.
2, Ha meg van a program és minden amit leírtak, akkor a programban a XEU product code-ot kell kiválasztani. Majd indulhat a firmware frissítés a KIES-ben.
3, örülünk.

Akik feltették az XXJPU-t vagy a KIES az átverés ellenére sem adja fel a frissítés lehetőségét, azoknak marad az odin. (A JPU-t is helyre lehet rázni, hogy a KIES felismerje de ezzel most nem foglalkozunk, hiszen már úgyis van tapasztalata mindenkinek akinek ez a szoftver van fent.)
Ami fontos, elvileg most sokkal könnyebb dolgunk van mert ez egy mid level update. Értsd csak PDA, tehát elvileg semmit nem töröl le a telefonodról (gyakorlatilag azon appok elbukják az adataikat akik a system alá pakoltak, de ebből kevés van, pl. Beautiful widgets), megmaradnak a névjegyek, az APN beállítások, az SMS-ek, stb. De ennek ellenére csináljátok meg a mentést mert ha bármi gond van vagy a frissítés után kell egy factory reset, wipe data+cache, akkor legyen mentésed amiből vissza tudsz mindent állítani.
1, ha még nem olvastad el a JPU-ra való frissítésről a cikkemet, akkor tedd meg. Olvasd el a hozzászólásokat is.
2, az ott leírt mentéseket végezd el.
3, töltsd le innen az XXJPX-et.
4, az előző cikkemben leírt módon indíts odin-t (win7 alatt adminisztrátor módban) és tallózd be a letöltött file-t a PDA-hoz. repartiton nem kell, pit nem kell. Start.
5, rootold újra mert az jó nekünk. SuperOneClick működik.
6, nem kezdünk el restore-olni, hanem ellenőrizzük a telefont. Elvileg minden rajta van, max 1-2 alkalmazás veszített el adatokat, ők a system alatt tárolták a dolgaikat. Ha mégsincs meg valami, akkor mehet a visszaállítás az előző cikkemben leírt módon.
A product code ellenőrzése (ha azt írja ki ami eddig volt, nem KOR a vége, akkor örülünk, a /efs-hez se kell nyúlni): *2767*4387264636#
7, restart. Tudom, a telefon magától is újraindult. Valóban, de ez egy plusz egészségügyi restart és jót tesz. Pl. nekem akadt a notification bar (3-4 másodperc alatt nyitotta meg) de a restart helyrepofozza a cache-eket.
8, örülünk. Ha az első boot 2-5 percig tart, nem kell aggódni. Ez természetes, ilyenkor pakolja fel az alkalmazásokat a telefon.

S hogy milyen a szoftver? 30 perce van nagyjából a telefonomon, eddig pont olyan, mint a JPU. Viszont ha már ez a hivatalos KIES verzió, akkor használjuk ezt.
UPDATE:
Egyrészt raktam fel új quadrant mérést, egy factory reset és wipe data után még szebben muzsikál az eszköz (jót tett neki, hogy újraépítette az adatbázisait), másrészt néhány XXJPU hibát javítottak. Nincs hivatalos hibalista, de az XDA fórumon JPU alatt jelzett hibák többsége eltűnt. 24 óra használat után azt mondom, ez a ROM tökéletes. Ha a Gingerbread csak ennyire jól meg lesz írva, egy szavunk nem lehet.


Címkék: sgs 2.2.1 samsung galaxy s readya xxjpx

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr992524167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pazzo · http://pazzo.hu 2010.12.18. 23:02:08

Köszönöm. Működött. Végre van Froyo az SGS-emen.÷)

readya 2010.12.18. 23:42:17

@pazzo: KIES vagy Odin módszerrel raktad fel? És hogy tetszik a 2.2.1 a 2.1-hez képest? :)

pazzo · http://pazzo.hu 2010.12.19. 03:46:22

@readya: KIES módszerrel. Nem volt túl nehéz.
Szép színesek lettek az ikonok, csak a programokat keverte meg, így újra meg kell szoknom, hogy mi, melyik oldalon található. Átprogramozom az ujjaimat.÷)
Sebességet még nem teszteltem igazán, de annak örülök, hogy a felső menüben végre elérhető a néma üzemmód.
Az, hogy az új felületű market jelent meg, a frissítésnek is köszönhető?

czy 2010.12.19. 06:12:11

KOR a vége.
Rootoltam, régi efs-t visszaraktam, maradt KOR a vége. Mit tegyek?

üdv
c

czy 2010.12.19. 06:26:44

Annyi különbséget már látok, hogy a KIES felismeri.

czy 2010.12.19. 07:24:17

Rosszul másoltam, PAN a vége.

czy 2010.12.19. 12:12:02

@readya: Szörnyű szégyen lett volna egy ennyire szerény képességű tanuló ugye :-))))

Az ok a rootolás körüli bizonytalanságom, nevezetesen amikor rootolom, rákerül egy superuser. Ez engedélyezi - nyilvántartja azokat a programokat, melyeknek joga van matatni a rootban. Amikor unrootolok, ez a program megmarad, és már az ő engedélye elég, függetlenül a külső rootolástól, és innen kezdve már csak a superuserben kiadott root irási engedélyén múlik, hogy piszkálhatok benn vagy sem? Jól értem a működését ennek a superusernek? Mert mintha egyszer unrootolásnál ezt is leszedte volna külső rootoloó program, amit javasoltál.

A mostani hiba a read only-t nem írtam read/write-ra volt.

pett2005 2010.12.19. 12:24:16

Hello,
szeretnék valakitől segítséget kérni. Kb. 1 hete felraktam az XXJPU firmwaret, ami működött is rendesen. Néhány nap múlva felraktam az SGS icon mod új verzióját, amivel rendesen működött néhány napon keresztül. Aztán elkezdett "meghülyülni". Az akkumulátor ikon töltöttség jelzés alatt marad, akkor is ha kihúzom a töltőt, csak restart után áll vissza. A nagyobbik gond, hogy az usb portot sem mindíg ismeri fel, így nem tudok vele semmit sem kezdeni, sem firmware update, sem az akkumulátor ikon visszaállítást, semmit. Van valami ötlet?

pett2005 2010.12.19. 12:56:58

sőt már össze is omlott a rendszer... Na most hogy állítsam helyre?

readya 2010.12.19. 13:23:17

@czy: Nem technikai pontossággal, de érthetően: a rootolás engedélyezi a root jogok használatát. A super user tudja azokat osztani (a super user unix/linux rendszereken a root. Belépni is úgy kell, hogy su -). Tehát amikor unrootolsz, akkor elvileg a super user elveszíti a jogát arra, hogy jogokat osszon de amiket kiosztott azokat nem érinti a változás.

@pett2005: Valószínűleg tartom, hogy nem jó verziót raktál fel. Download mode megy? Ha igen, akkor frissítsd újra a rendszert. Elvileg lehetne buherálni a framework-res.apk-t amit lecserélt az SGS icon mod, de tisztább ha újrahúzod. Én emiatt nem írtam le ezt a módosítást, hiszen nem 100% biztos és az alap Android rendszert piszkálja meg.

readya 2010.12.19. 13:24:07

@pett2005: mondjuk ha rám hallgatsz, egyből a JPX-et rakod fel, mert az csak egy PDA, azaz nem bukod el a programokat és semmi mást, viszont újratelepíti a rendszert, tehát helyrejön a framework-res.apk is.

pett2005 2010.12.19. 14:13:51

Köszi,
a download mód megy, de egyenlőre az odinban nem látom a telefont, és így nem tudom frissíteni a rendszert. A telefon egyébként el sem indul rendesen, azt írja, hogy az sd kártya sérült. :(

readya 2010.12.19. 14:37:54

@pett2005: akkor első körben vedd ki az SD kártyát és úgy rakd download mode-ba. Némelyik SGS szórakozik ha bent van a kártya. Szóval SD ki, download mode és nézd meg úgy odinnal. Esetleg a PC-t is restartold.

pett2005 2010.12.19. 14:53:10

@readya: sajnos ezeken már túl vagyok, egyébként a belső sd-t írja sérültnek. :( akár mit csinálok az odin nem látja a telefont...

pett2005 2010.12.19. 15:27:25

az usb csatlakozik, de azt írja ki, hogy nem lehet felismerni az eszközt, hiába telepítettem újra a drivert.

readya 2010.12.19. 16:24:45

@pett2005: recovery menü van? (hang fel, menü és bekapcs) Ha igen, akkor a recovery menüben elvileg van format SD card. Próbáld meg még azt. Ha nem megy, akkor szerviz.

pett2005 2010.12.19. 16:53:12

@readya: sajnos az sem segített, holnap viszem a szervizbe. :(
köszi a segítséget!

readya 2010.12.19. 19:53:33

@pett2005: de amúgy pontosan melyik FW-t raktad fel és melyik battery icon-t és honnan?

Karakashikara 2010.12.20. 12:07:36

Szeretnem megjegyezni, hogy a KIES atveres mukodott, DE a product code KOR lett. Sot, ez a thread pont ezt allitja, hogy mindig "KOR" lesz a 2.2.1 update utan:

forum.xda-developers.com/showthread.php?p=9169313#post9169313

Igy nekem a KOR-t vissza kellett allitanom a thread-ben leirt modszerrel XEU-ra. Es meg egy erdekesseg (ami nagyon valoszinu hogy osszefugg): KIES update utan valojaban meg sem neztem a product code-ot, de furcsalltam hogy pl. Samsung Apps-ban a "regi" (eredeti 2.1 ROM) OS alatt 21 update volt, a fenti modszer utan (KIES 2.2.1 update "atveressel") csak 10 vagy mi.

Miutan megneztem a product code-ot, minden vilagos lett (KOR volt). Atallitas utan 25 update van a Samsung Apps-ban, tehat szertintem ez volt az.

=== OffTopic ===
Amit az Android telefonban imadok (a "regi" elozo telefonjaimhoz kepest), hogy reboot itt, reboot ott, semmit adatvesztes nem tortenik: cimtar a google-nal, levelek detto... tehat a telefon az valojaban csak egy "futtato", de az adatok csak cache-elve vannak rajta ;)

Karakashikara 2010.12.20. 13:23:01

A hazban ketto fuggetlen (EDigitalos) SGS van, igy nem csak emlekezetbol tudom osszehasonlitani a 2.1-update1 vs 2.2.1 kulonbseget: oriasi.

Mindkettoben a SBL (Secondary Boot Loader) hibas volt, nem mukodott a 3-button-recovery, igy azzal kezdtem a "javitast", hogy legyen 3-button recovery lehetoseg (a kesobbiekben es upgrade eseten is jol jon a wipe/reformat lehetosege a beepitett SD/cache partition szamara). Ertelemszeruen, mindketto "XEH" product code-os (volt, lasd lent).

A nejem SGS-et itt "pihenni hagytam" (tehat az egyeduli moddolas rajta a SBL frissitese), hogy legyen referencia (es problema eseten legalabb egy mukodo SGS a hazban).

Utana a sajat SGS-emet frissitettem 2.2.1-re (a fent leirt KIES "atvereses" modszerrel, de KOR lett a product code, tehat ujabb preconfig + factory reset es minden OK).

Ez tortent egy napja. Most azon vagyok, hogy frissitem a nejem SGS-et is, mert iszonyuan jo a 2.2.1 Firmware, es magasrol teszek a XEH-hez kotott kesesekre (mi jot hoz a magyar product code, azon kivul hogy meg a wikipedian is szerepelunk? :) Egyetlen "bibi" van a XEU firmware-rel, az pedig az APN beallitasok, de azok beallitasa trivialis (SMSben elkuldod magadnak, es kesz).

En a kutyumet angolul hasznalom, a nejem magyarul, de T9et egyikunk sem hasznal. Eddig ez az egyeduli hatrany amit eszrevettem.

Tovabbi komplikacio, hogy nekem es nejemnek Mac laptopjaink vannak, igy a gyerek Win-es (regi gepem) segitsegevel kellet csinalni mindent (Parallels-bol -- Mac VMWare megfeleloje -- NEM megy, valami USB bibi van miutan a telefon "download" uzemmodba megy at).

readya 2010.12.20. 22:12:19

@Karakashikara: nagyon szépen szedted össze és nagyon örülök, hogy egymás mellett láttad a 2.1-et és a 2.2.1-et. Egyszerűen nem egy ligában fociznak ha szabad ezzel a hasonlattal élnem.

Azt mondjuk nem értem, hogy a KIES miért írja át a Product Code-ot de ha tényleg ezt teszi, akkor lehet, hogy a Samsung akar ezzel valamit mert a KIES a hivatalos módszer. Egyébként én is XEH helyett XEU vagyok. Remélem, hogy ez az OTA-nak is jót tesz majd :)

readya 2010.12.20. 22:13:06

@Karakashikara: Nekem is MAC-em van, céges laptopon alkotok. Virtuális gépről amúgy sem próbálnám meg, túl rizikós.

kecsipeti 2010.12.21. 09:20:41

Megjelent ma reggel a kiesben a JPY is...

pett2005 2010.12.21. 19:52:22

@readya: JPU firmware volt, és a battery icon mod.
Amúgy kész a teló, és az usb portja is döglött volt, azért nem látta az odin.

ease77 2010.12.22. 20:07:56

hogyan lehet megnézni a product code-ot ?

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.12.26. 13:25:26

@ease77: Mondjuk elolvasod a cikket, mert benne van:

*2767*4387264636#

readya 2010.12.26. 17:18:02

@pett2005: ilyet se láttam még. Szervizben cseréltek benne alkatrészt?

pett2005 2010.12.27. 08:37:45

@readya: igen kicserélték az usb csatlakozót, azóta ismét látja az odin. :) szerintem a szívargyújtó töltő (utángyártott) nyírta ki, nem is használom azóta...

pett2005 2010.12.27. 08:42:16

@readya: amúgy ha szeretném frissíteni a JPP (2.2) firmwaret JPY-ra teljes frissítést kell csinálnom az odinban, vagy csak a pda részt kell?

AvgDvl 2010.12.28. 19:45:31

Kipróbáltam a reg-hacket, működik, megjelent a KIES-ben a JPY ROM, de nem raktam fel...

Mi van, ha KOR-lesz a product kódom?
Mit lehet vele csinálni, ha nincs rootolva a telefon, és így mentésem sincs az /efs mappáról?

readya 2010.12.28. 21:02:51

@AvgDvl: Azt lehet csinálni, hogy rootolod a leírás szerint és lemented a mappát előtte, aztán teszed fel :)

luxferre 2010.12.31. 04:11:09

Üdv harcosok!

Nálam egy olyan probléma merült fel... a sztori a következő, eddig a T-mobile-os SGS-emen Android 2.1 ketyegett amit már tarthatatlannak éreztem.
Majd felpróbáltam a már megjelent JPY-t Odinnal, minden rendben is van egy dolog kivételével: most már nem akar automatikusan fellépni a 3G-re (a fenti képeknél a térerő balján helyet foglaló kis ikonra gondolok)
Ebben megoldásában szeretnék segítséget, építő jellegű javaslatokat, szerencsés esetben megoldást kérni tőletek!

luxferre 2010.12.31. 04:12:06

Üdv harcosok!

Nálam egy olyan probléma merült fel... a sztori a következő, eddig a T-mobile-os SGS-emen Android 2.1 ketyegett amit már tarthatatlannak éreztem.
Majd felpróbáltam a már megjelent JPY-t Odinnal, minden rendben is van egy dolog kivételével: most már nem akar automatikusan fellépni a 3G-re (a fenti képeknél a térerő balján helyet foglaló kis ikonra gondolok)
Ebben megoldásában szeretnék segítséget, építő jellegű javaslatokat, szerencsés esetben megoldást kérni tőletek!

readya 2010.12.31. 14:40:19

@luxferre: settings / vezeték nélküli és hálózati / mobilhálózatok / Hozzáférési pontok neve menüpont alatt ott vannak a mobilnet beállításaid? Vannak ott APN-ek? Ha nincsenek akkor be kell állítanod a T-mobile APN-jeit. Valaki linkelte valahol, de az ügyfélszolgálatuk tuti tud segíteni. Szerintem a beállításaid törlődtek, csak ennyi a gond.

luxferre 2010.12.31. 18:19:43

@readya:

A macska rúgja meg ezt a bakit... igen az APN Backup & Restore-t nem ártana használni... nagyon köszönöm a segítséget, ha valakinek ilyen jellegű gondja akadna T-mobil-os készülékével, emlékeztetőül itt vannak a hivatalos beállítások: www.t-mobile.hu/static/DocumentStore/lakossagi/keszulekek/telefonok/samsung/Samsung_Galaxy_S.pdf

AvgDvl 2011.01.03. 05:29:15

@readya:
Köszi, így is történt.

T-mobilos 2.1-update1-es telefonra JPY, sokáig halogattam, de ma elszántam magam.

- KOR lett a product kód ( /efs vissza, reboot )
- APN elmászott ( APN restore )
- összes asztali widget eltűnt ( egyenként visszatettem )

minden más sütemény, Quadrant score: 1007

Köszönöm a segítséget, BUÉK !

AvgDvl 2011.01.03. 10:12:07

@AvgDvl:
... Árnyalnám a képet:

- SMS-eknél beszélgetés megnyitásakor crash
- szinkronizálás kiír vmi magyartalan f.ságot (túl sok névjegy törlése szerű), és crashel, magával rántja az egész telefont.

wipe CACHE nem segített, délután factory reset lesz, ha kicsit ráérek.

readya 2011.01.03. 13:57:28

@AvgDvl: Factory reset jót fog tenni. A névjegyeket úgy szinkronizáld, hogy üres a telefonkönyv, akkor nem fog magyarázni a google szinkron.

AvgDvl 2011.01.03. 15:06:38

Factory Reset után megint koreai lett :(

AvgDvl 2011.01.05. 14:35:02

@readya:
bocs, hogy állandóan zavargok itt, de megint problémám van:

a telefon egész jól működik (a második factory reset óta), de ma reggelre megbolondult valami. Hatalmas adatforgalmat generál a telefon, ma reggel 9:47 és 14:15 között 124 Mb-ot forgalmazott mobilon, alvó állapotban, bekapcsolt Wifi mellett. Ez nem belső mérés, ezt két értesítő SMS különbségéből számoltam ki.

A traffic counter szerint a "feladatkezelő" és a "beállítások" áll a lista elején - egyforma értékkel - és felfelé tölt, nem lefelé.

Mi a rák lehet ez, és mit csináljak? (azon kívül, hogy kikapcsolom az adatkapcsolatot)
Nagyon gyorsan el fogom érni a kvótámat, és egész januárban arra fogok keresni, hogy kifizessem :)

readya 2011.01.05. 15:05:45

@AvgDvl: nekem nem csinál ilyet. Nincs valami adatmentés vagy ilyesmi bekapcsolva?

AvgDvl 2011.01.05. 16:03:06

@readya:
Valóban be volt kapcsolva a Settings / Privacy / Back up my data funkció, lehet, hogy ez őrült meg?
Hogy jut ilyen eszébe, hogy mobil hálózaton backupoljon többszáz megát?

Köszi a segítséget, még figyelem a pácienst.

readya 2011.01.05. 16:28:43

@AvgDvl: aham, az lesz az. Nekem az ki van kapcsolva, mert egyrészt nem tudom mit akarna menteni, másrészt nem tudom hova és így feleslegesnek érzem. De mikor egyszer benyomtam, akkor durván elkezdte használni a netet. Ezért tippeltem erre :D

AvgDvl 2011.01.06. 13:14:13

@readya:
tényleg az volt, mióta kinyomtam újra normálisan viselkedik.

köszi.

olaslo (törölt) 2011.02.09. 16:02:28

Valaki megcsinálná nekem a frissitést, fizetek is érte szívesen!!!
olaslo@gmail.com

köszi

Google+
süti beállítások módosítása