HTC Desire HD - első felvonás

2011.02.05. 18:00 readya

A Telenor jóvoltából kaptam tesztelésre egy HTC Desire HD készüléket, ezt fogom most bemutatni. Nem egy rendhagyó tesztet írok a HTC jelenlegi zászlóshajójáról (abból van rengeteg, hiszen kézről kézre járnak a teszt készülékek), hanem egy összehasonlítást. Az ellenfél most is a Samsung Galaxy S lesz. Természetesen az elődöt sem hagyom ki, hiszen szerencsére egy HTC Desire is van nálam, így könnyű őket összehasonlítani. Ahogy a Windows Mobile 7 tesztnél is tapasztalhattátok, igazából bőven van mondanivalóm, ezért ez sem egy cikk lesz, hanem egy több részes sorozat. Nyilván az Androidot senkinek nem kell bemutatni, mindegyiken vason Froyo fut, szóval csak a telefonokat lehet összehasonlítani.

Amikor megkaptam a készüléket, már a doboz súlyán feltűnt, hogy ez bizony nem kispályás telefon. Természetesen ez tiszta volt előtte is, hiszen elolvastam az adatlapját. De amikor az ember először veszi kézbe a készüléket, akkor ez mellbevágó érzés. Két dolog fogalmazódott meg bennem elsőre az egyik, hogy ez igen, ez minőség, ez össze van rakva. A másik pedig az, hogy ez bizony dög nehéz. Nyilván ez szubjektív és egy Desire-hez képest nem olyan óriási a különbség (bár érezhető), de a Galaxy S habkönnyű voltához képest ez eléggé feltűnő. Természetes, hogy ez bennem megfogalmazódott, hiszen mindig is a könnyű telefonokat szerettem. De ahogy a kollégák között körbejárt a HD, ezt jegyezte meg mindenki. Másodszorra pedig mindenki a minőséget emelte ki. Igen, ez a telefon érzésre, súlyra, első és sokadik benyomásra is egy tank (ennek minden pozitív és negatív jelentésével), egy masszív, jól összerakott telefon, minőségi anyagok felhasználásával. A fémek használata már csak ilyen. De ez szintén szubjektív, akit ez nem zavar, annak nagyon fog tetszeni a HD és akkor nem árultam el sokat előre. A HD javára említem meg, hogy csak érintőgombok vannak rajta és nincs optikai kurzor. Tudom, a HTC fanok szerint ez inkább gond, de szerintem egy modern érintőképernyős telefonon nincs helye sem a fizikai gomboknak, sem a kurzornak.

De nézzük a puszta számokat:

Adatok HTC Desire HD HTC Desire Samsung Galaxy S
Forgalomba kerülés 2010. október 2010. február 2010. június
Processzor Qualcomm (Snapdragon) MSM8255 1 GHz Qualcomm (Snapdragon) QSD8250 1 GHz Samsung (Hummingbird) S5PC110 1GHz
Grafikus mag AMD Adreno 205 AMD Z430 PowerVR SGX 540
RAM 768MB 576MB 512MB
Memória 1,5GB + SD kártya 32GB-ig 512MB? + SD kártya 32GB-ig 2GB+6GB + SD kártya 32GB-ig
Kijelző 4'3" 480x800 SLCD 3,7" 480x800 LCD (korábban AMOLED) 4" 480x800 SAMOLED
Kamera 8mpx (AF), dual LED flash 5mpx (AF), LED flash 5mpx (AF), VGA kamera elől
Vezeték nélküli kapcs. GSM/HSDPA,Wi-Fi b/g/n, BT 2.1 GSM/HSDPA,Wi-Fi b/g, BT 2.1 GSM/HSDPA,Wi-Fi b/g/n, BT 3.0
Méretek 123x68x11,8mm 164gr 119x60x11,9mm 135gr 122,4x64,2x9,9mm 118gr
Akkumulátor 1230mAh 1400mAh 1500mAh

 

Mint olvashatjátok, a Desire-héz képest igen szépen erősödött a HD. Nagyobb és jobb kijelzőt kapott. A HD partiban van a Galaxy S-el, bár nekem a SAMOLED jobban bejön, de ez csak ízlés kérdése, viszont a Desire kijelzője (hónapok óta sima TFT-vel jön, használtan lehet szerezni AMOLED példányokat, de az más tészta) egyikhez képest sincs a fasorban sem. Memóriában a HD birtokolja a legtöbbet, de erről csak azt tudom mondani, hogy az 512MB eddig nekem még sosem okozott problémát, valószínűleg a jövőben fognak jól jönni ezek a plusszok. Bluetoothban az SGS a király, de nem csak a hármas közül, hanem az egész piacon (és az igazsághoz hozzátartozik, hogy még élő embert nem láttam aki a BT 3.0 előnyeit kihasználta volna...). A kameráktól sokat nem szoktam várni, ezt meg hagyom a másik tábornak (én a magam részéről fényképezőgépet használok). A pillanatokat azért meg lehet örökíteni mind a három készülékkel, bár a Desire azért elég gyenge ebben a műfajban, a Galaxy S pedig sötétben esélytelen, itt a HD a király. A CPU teljesítményben igazából nincs különbség, nagyjából azonos képességekkel rendelkezik mind a három készülék, grafikai processzor oldalon viszont a Desire elég gyengécske, a HD és az SGS partiban vannak egymással. A belső memória nem probléma a HD-nál, 1,5GB elég sok mindenre elegendő, az SGS 2GB-os tárhelye pedig sosem fogy el (képtelen vagyok tele pakolni, pedig a tesztelések miatt rengeteg appom van fent). Itt is kilóg a sorból a Desire, sajnos ott nagyon szűkös a hely. A saját példányomon sem tudom az SGS programjainak a felét sem feltenni, kell az app2sd és állandó küzdelem az egész. Nos, első menetben ennyire gondoltam, folytatása következik. A következő menetben a Sense illetve a HTC által módosított Androidot vesszük alapos vizsgálat alá. Itt a folytatás.


Címkék: htc desire desire hd readya

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr142639124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

schawo2 2011.02.06. 00:24:12

Az tetszik, hogy nincs rajta fizikai vezérlőgomb, SGS-en is csak bosszantó az az egy is, ami van. A súlya lehetne kevesebb, SGS-t is súly alapján választottam. A kijelző méret kiváló, bármikor el tudnék képzelni egy 5-5,5"-t is, ha normális keretek közt marad a súlya. SGT 7" és 360g már nem játszik. Elsőre kicsit kevésnek tűnik az aksi. Nem elírás?

Ha egyszer a hangminőséggel is törődne a HTC, akkor egész jó telefon lehetne ez a DHD. Addig viszont inkább az SGS2-t várom.

readya 2011.02.06. 02:02:00

@schawo2: Nem elírás az akku. Valóban ennek van a legkisebb és emiatt még kevesebbet bír, mint a többi felső kategóriás Andoridos telefon. Ha az SGS-t éjjel töltöd, akkor a DHD-t már este vagy meló után. Szerintem a súly illetve méret miatt nem kapott nagyobb akkut. De ez a közel 20% az SGS-hez képest érződik is.

xstranger 2011.02.06. 02:12:33

@readya: nekem a cegnel is van toltom, mert nem birja ki estig a regi desire.

schawo2 2011.02.06. 09:36:40

Se az SGS-em, se a Dézim nem bírja ki az egész napot, az irodában én is töltök. Nem is töltőnek hívjuk az energiaforrást, hanem tápnak. DHD-nél viszont azon is aggódni kéne, hogy ha el kell menni valahova, nem bírja ki a tárgyalást...

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2011.02.06. 10:13:09

Hat igen, ezekkel a telefonokkal fel kell keszulni aramforrassal
Tavasszal en is gondolkodom egy agydinamon a bringara, illetve ha jobban beindul a geocaching- es turaszezon, valoszinuleg egy nagykapacitasu kulso akksi is befigyel majd.

Azert eleg szomoru, hogy ezen a teren nincs fejlodes. En megbaratkoznek azzal ha a SGS masfelszeres tomegert cserebe ketszer tovabb birna.

schawo2 2011.02.06. 10:53:43

SGS-hez lehet kapni 3000mAh-s aksit. Vastagabb lesz a telefon, meg nehezebb, de duplájára nő az üzemidő.

Darkcomet 2011.02.06. 11:35:17

@schawo2: Én is vettem egyet. Pluszban még kell hozzá másik hátlap is, hogy a kétszer olyan vastag aksit el tudjuk fedni. A Speedshopban egész emberi áron kelet hozzájutni.

eznemfoglaltnick 2011.02.06. 11:41:32

150ezer forintos telefonokkal rohangálunk, várjuk az SGS2-t, a 3-at és kiakadunk egy 1500 forintos töltőn??? Kell tenni kocsiba egyet, melóhelyre és tölteni mindenhol. Lithiumos mind, adjunk neki!
A többes szám egyes személybe magamat is beleértettem. :))) (kvázi, nem beugatni szándékoztam...csak kicsit...)

readya 2011.02.06. 11:47:38

Az akkuban igazatok van. A gond csak az, hogy a HD 1,5x akkora súllyal rendelkezik, mint az SGS, cserébe viszont az akkuja 20%-at kevesebbet bír. Plusz ha megnézzük, hogy a HTC mennyi fehéret használ, az SGS pedig feketét (SAMOLED fekete szín megjelenítésnél szinte alig fogyaszt), akkor látható, hogy a HD akku ideje nem baráti. A méretéhez képest pedig pláne nem. Ezt a húzást tényleg nem értem.

schawo2 2011.02.06. 12:48:08

Én se tudok úgy megtenni 2 métert, hogy ne érjen oda egy tápzsinórvég. Van autóban, irodában 2, otthon 2 és van egy a zsebemben, hogy vonaton is tudjam tölteni. Ennek ellenére azt hiszem, hogy nem ez a helyes irány.

szabi113 2011.02.07. 00:09:54

Itthon két JPY-s Galaxy S között is lassú a Bluetooth fájlküldés. Utána olvasva más sem tapasztalta még meg sohasem azt a 3.0-át.

Van erre valami bizonyíték egyáltalán? Tényleg 3.0 vagy csak átvágtak minket?

Darkcomet 2011.02.07. 07:46:07

@szabi113: Fene tudja. Én egyszer lemértem a fájlküldési időt, és két SGS között lényegesen gyorsabban küldött át egy 10 MiB-es fájl, mint pc-ről SGS-re, illetve fordítva. De annyival nem volt gyorsabb, mint amit a hivatalos leírásoban írtak a 3.0-ás bluetooth kapcsolatról.

Google+
süti beállítások módosítása