Anti - hekkelés a tömegeknek

2011.10.14. 13:03 Yarner

Korábban írtunk az Anti - Android Network Toolkit nevű alkalmazásról, ami prózai egyszerűséggel egy amatőrök számára is elérhető hekker app androidos eszközökre.

Az alkalmazást fejlesztő izraeli hálózatbiztonsági cég, a zImperium ugyan akkoriban még egy héten belüli megjelenést ígért, ám hamarosan alacsonyabb sebességbe kapcsolt, és a bejelentést hosszú csend követte, majd meghirdették az Anti zártkörű bétatesztjét.

Ezt valamivel később egy félig nyitott fázis követte, ami jelenleg is tart - a zImperium honlapján regisztrálóknak azt ígérik, 24-48 órán belül kaphatnak egy letöltési linket az .apk-hoz, ami jelenleg az 1.4-es verziónál jár. Elvben szinte bármilyen eszközön képes futni, (nemrég javították az alacsonyabb felbontású készülékek támogatását) de egyes funkciókhoz (pl. OS detektálás) root jogosultságot kér.

Az eredeti elvárásokhoz képest az Anti üzleti modellje is némiképp módosult, így az alkalmazás maga ingyenes, azonban a komolyabb funkciók, támadások használatához már krediteket kell vásárolnunk, amit az AntiCredit nevű külön appon keresztül tehetünk meg (ez a Marketen volt elérhető, de úgy tűnik, valami technikai gebasz adódott - talán a Google intett be?).

Mindenesetre a legfrissebb ígéret szerint most már tényleg egy héten belül várható a nyilvános megjelenés, valamint a stáb (amelyben meglepve láttam a sokak számára ismerősen csengő RyanZa nevét) bejelentette, hogy elkezdi az iOS verzió fejlesztését is. Kíváncsian várom, hogy beengedik-e majd a báránybőrbe bújt farkast az AppStore-ba, vagy kiszorul a jailbreakelő közösség játékszerei közé.

Végezetül némi személyes benyomás: kevés alkalmam volt az Antit érdemben kipróbálni, de mindenesetre, ha olvassa a blogot, üzenem annak az iOS-eszközt használó ismeretlennek, aki tegnapelőtt, ebédidő tájt egy Jókai téri kávézóban vallásos témájú Rembrandt képeket nézegetett, hogy jó ízlése van :-)...


Címkék: hírek biztonság anti android app alkalmazások

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr1003302674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darkcomet 2011.10.14. 20:23:26

Nem igazán örülök neki, hogy ilyen cuccot csak úgy rászabadítanak az egyszerű hétköznapi userekre.

meglivorn 2011.10.14. 23:15:33

jah. én sem vagyok meggyőződve arról hogy ez valójában jó dolog :(

hallari 2011.10.15. 07:59:32

Na igen, egy dolog Rembrandt képeket nézegetni, meg egy másik, amikor éretlen tizenévesek törik fel a haverjaik telefonját és trollkodnak a nevükben a facebook-on meg egyéb helyeken. A rosszindulatúbb felnőttekről nem is beszélve (bankkártya adatok lopása, jelszólopások, személyes cuccok eltulajdonítása stb.).

GépBalta 2011.10.15. 10:44:04

"Figyelemfelhívásra szánják." Amíg egy tűzfalhoz is root kell, addig nem tudom milyen figyelemfelhívó értéke lesz. Eddig több mint egy év alatt nem jutott eszembe hogy rootolni kéne, de most hirtelen sikerült nekik. Szép kis "figyelemfelhívás".

mobiler 2011.10.15. 14:47:00

Na de így legalább lehet vírusirtót, meg tűzfalat meg védelmi programokat,(vagy annak látszó appokat) árusítani tonnaszámra.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.10.15. 15:18:22

Hát, annyit tudok megnyugtatásul felhozni, hogy azért nem olyan egyszerű a program használata, én pl még nem találtam vele sebezhető gépet (kémkedni, mint írtam, részben sikerült, de csak képeket és linkeket kaptam), másrészt meg a támadásokért fizetni kell, ez azért visszatartó erő lehet.

Megj: a sajtóban eddig alapvetően lelkendező cikkeket olvastam, kicsit meglepődtem, hogy ilyen egyöntetűen negatívan reagáltatok a cikkre - ugyanakkor teljesen igazatok is van - ezt igen csúnya dolgokra is lehet használni, nem csak a hálózat biztonsági rései befoltozására. (Amúgy hallottam már biztonsági szakembert arról szónokolni, hogy egyszerűen nem szabad nyílt wifit használni és pont. Túl kockázatos...)

Mindenesetre az Anti a nyakunkon van, akár tetszik, akár nem, szóval akkor már jobb tudni róla.

Rahsid 2011.10.15. 15:32:23

Tetves nilusi indianok... hogy lehet ezt kivedeni?

Darkcomet 2011.10.28. 20:16:59

Na, megjött nekem is a letöltési link. Elméletileg "biztonsági" szoftvernek titulálja magát, de egyértelmű számomra, hogy nem arra való. Már csak azért sem, mert extra pénzért pl. napi frissítésű exploit packhoz tudunk hozzájutni, távoli kódfuttatást lehetővé tevő cuccokhoz és egyéb nyalánkságokhoz. Ezen kívül egy rakás műveletet állandó netkapcsolat mellett külső szervereken végez el, tehát valószínűleg rendesen gyűjtöget adatokat a telefonról és a gazdájáról. Minden esetre ez a progi egy közepesen tájékozott script kiddie kezében termonukleáris fegyver, és azt az 50 ill. 250 dollárt már csak hecből is össze fogják dobni. Szóval nagyon nem örülök ennek az alkalmazásnak, hogy létezik.

Google+
süti beállítások módosítása