"A program működése leállt" - iOS vs Android küzdelem újratöltve

2012.02.08. 06:30 Gwendir

Bár ezen a blogon most már igyekszünk elkerülni azt a bizonyos forró kását, amely az Android kontra iOS körül forrong, de vannak olyan horderejű dolgok, amelyekről mégiscsak illik említést tennünk. Ilyen például egy, a Crittercism mobil alkalmazásokat vizslató cég által nemrégiben nyilvánosságra hozott tanulmány.

A fentebb említett cég arra volt kíváncsi, hogy a napjainkban használt igen sokféle iOS és Android verzióval a Föld felszínén, vajon melyik operációs rendszer hajlamosabb az összeomlásra, és azon belül is annak mely verziója. A Crittercism emberei összesen 23 iOS és 33 Android operációs rendszeren végezték a kísérleteiket tavaly december 1-től kezdve egészen15-éig.

A legnagyobb arányú összeomlással büszkélkedhető operációs rendszer pedig nem más, mint... dobpergés...


az iOS 5.0.1, amely 28,64%-ban volt felelős az összes iOS-en történt lefagyás miatt. Ugyanakkor a korábbi verziók is elég gyakran beadták a kulcsot, példának okáért az iOS 4.2.10 volt a bűnbak 12,64%-uknál, a 4.3.3 pedig 10,66%-nál. További érdekesség még a különböző Apple eszközök megoszlása ezen adatok mögött, hiszen amíg a leállások 10,72%-a iPaden, 14,87%-a iPod Touchon történt, addig a maradék 74,41% iPhone-okon oszlott szét. Hogy miért is érdekesek még ezek az adatok? Azért mert láthatjuk belőlük, hogy sok Apple iPhone tulajdonos veszi a fáradtságot, hogy frissítse az operációs rendszerét, míg néhányuknak eszébe sem jut ilyesmi.

chart1.pngDe milyen okai is lehetnek ezeknek az összeomlásoknak? A Crittercism vezérigazgatója szerint ezeknek több forrása is lehet. Első körben ott van a hardver: a helymeghatározós, avagy GPS szolgáltatások, kamerák szoktak bezavarni, de néha az sem mindegy, hogy a telefon 3G-n, vagy WiFi-n keresztül kapcsolódik az internethez, vagy egyszerűen csak nem megfelelően kapcsol át egyikről a másikra. Probléma lehet még néhány eszközön a nyelvi támogatással is, de ott vannak még azok memóriaproblémák is, ahol egy-egy alkalmazás túl sokat használ belőlük. A szoftveres részről főként olyan, harmadik fél általi szolgáltatások akadnak, amelyeket a fejlesztők építenek bele a programjaikba az elemzésektől kezdve a hirdetésekig mindenféle célzattal.

Valójában ez [az összeomlás] lehet akár hardveres és szoftveres probléma is egyszerre, amelyekre a fejlesztők vagy reagálnak, vagy sem.” - mondta el a vezérigazgató, Andrew Levy. Ez leginkább az iOS-nél jelenthet problémát, mivel annak felhasználói nagyon ritkán frissítik az alkalmazásaikat, ami gondot okozhat. Androidnál viszont a felhasználók beállíthatják, hogy automatikusan frissüljenek a programok, így kiküszöbölve ki néhányat a lehetséges problémák közül.

crashes-ios-android-1.png

Melyik platform omlott össze tehát gyakrabban, az iOS, vagy az Andoid? Ha vetünk pillantást a fentebbi, „Crashes by OS Version Normalized” (Összeomlások operációs rendszerek szerint csoportosítva) kördiagramra, tisztán láthatjuk, hogy az iOS „termelte” a leállások 75%-át. Hogy hogyan jött ki ez az eredmény? A cég 214 millió alkalmazásindítást tesztelt le tavaly novemberben és decemberben azon programok közül, amelyek az ő szolgáltatásukat használják. Ezen (el)indítások száma körülbelül 3-szor akkora volt az iOS rendszeren (162 millió), mint az Androidén (52 millió), de az adatokat úgy rendezték össze, hogy kiderüljön: milyen gyakran omlanak össze a rendszerek minden egyes iOS és Android alkalmazásra levetítve.

Négy csoportba sorolták az összes alkalmazást, amelyekből az első negyedbe kerültek közülük a legjobb/-népszerűbbek, amelyek elindításakor az Androidos verziók az esetek 0,15%-ában, míg az iOS-nél 0,51%-ban bizonyultak instabilnak. A programok második negyedrészénél az Android 0,73%-ot, míg az iOS 1,47%-ot szerzett, a harmadik negyedrészben lévők pedig Android esetében 2,97%-ot, iOS-nél pedig 3,66%-ot „értek el”.

Még mielőtt az Apple fanok dühödten ragadnák magukhoz a (jobb esetben) billentyűzetet, illik megemlíteni, hogy az iOS 5 épp csak októberben jelent meg, amíg az Android 4.0-t még csak elég szűk körben indították útjára a tanulmány készültekor. „Úgy gondolom, hogy mivel az Ice Cream Sandwich és az új Nexus telefon is épp most [a tanulmány ideje alatt] jelent meg, feltételezhetjük, hogy ugyanez a helyzet fog előállni [az Androidnál], mint ami most történt [az iOS-szel].” - nyilatkozta Levy.

Mindennek ellenére a dolgok jelen állása szerint az iOS omlik össze gyakrabban („lényegesen többször” - Levy szavaival élve). A vezérigazgató hozzátette még, hogy érdemes megfigyelni azt is, hogy a legkedveltebb kategóriában lévő alkalmazások kevesebbszer adják be a kulcsot, mint a harmadik negyedrészben találhatóak, ami bizonyítja, hogy ha a fejlesztők megvizsgálják a tőlük kapott adatokat, hatékonyabban tudják fejleszteni a programjaikat, így adva kevesebb esélyt a hasonló problémáknak. Továbbá, az Androidon lévő legnépszerűbb alkalmazások csupán harmadannyiszor mondták fel a szolgálatot, mint az iOS-en lévő társaik. Viszont amíg a második negyedrészben lévő programok esetében az Androidosok már csak fele annyiszor omlottak össze, mint az iOS-esek, a harmadik negyedrészben már elhanyagolható volt a két rendszer közötti különbség. Mindezek arra engednek következtetni, hogy az Androidos fejlesztők jobb munkát végeznek a hibaelhárítás területén – amelynek miértjére egyelőre maga Levy sem tudott fényt deríteni.

Forrás: PhoneArena via Forbes


Címkék: apple leállás crash android alkalmazások összeomlás ios

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr444077124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lacam · http://copyblog.blog.hu/2012/02/07/valentin_napi_sms_mester 2012.02.08. 09:49:08

talán azért, mert android appot egyszerűbb és gyorsabb frissíteni (már hogy a fejlesztőnek)?

no mail, no problem 2012.02.08. 09:51:52

anyám. ezek első olvasatban hülyének látszanak. nagyon.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.02.08. 10:11:28

@lacam: Ja, egy javítás kb 5 perc alatt feltehető a Marketre, ha elkészült, nem kell kivárni, hogy lepecsételjék Cupertinóban.

Amúgy engem őszintén az lepett meg, hogy csak ilyen alacsony az érték, mindenképpen 5% alatt van a fagyási arány - meg érdekes, hogy az ipades appokat mennyivel stabilabban összerakták (vagy csakott kevesebb az OS verzió?)

a rettegett drótos 2012.02.08. 10:29:17

hát ja, ha nem mondják meg hogy egész pontosan hogyan teszteltek, akkor nem sok értelme van

kuzzikan 2012.02.08. 11:35:57

Eleve egy fatális hibára épít a cikk, mivel az iOS 5.1 volt kiemelve mint vezető összeomló, holott ugyebár az még csak fejlesztői béta állapotban van, az iOS 5.0.1 jelenik meg a grafikonon ugyanott, tehát ezt egy szép elírásnak tekinthetjük gondolom.

A másik meg, hogy ez mi a pöcsöm? Én használtam mindkét oprendszert, ne mondja már nekem senki, hogy létezhet olyan REÁLIS értékeket mutató statisztika, ahol nem az android felé billen az összeomlások mérlege, kapjatok már az agyatokhoz.

Még azt is gyanítom, hogy az android mivel felajánlja, hogy küld-e az ember reportot ugyebár az FC-ről, és sokan ugyebár ezt helyből elutasítják, mert a f*szomse alapon, azok bele se kerültek ebbe a statisztikába. Meg akkor már eszébe jut az embernek az is, hogy FC nélküli sima exit crash szintúgy nemjelenik meg sehol. Így reális is lehet a kép...

szmoker (Homo Trollicus) 2012.02.08. 11:42:33

Több mint fél év alatt két kezemen meg tudom számolni, hányszor rogyott össze valami (jellemzően tróger) app iPaden.

Droidon még a saját system service-k is képesek összeomlani, tapasztaltam.
Droid össze tud rogyni úgy, hogy restart kell a gépnek, ios-nél sosem volt még ilyen. Az uptime-m több mint egy hónap.

Gwendir 2012.02.08. 12:00:17

@kuzzikan: Elnézést kérek, javítottam az elírást, természetesen az iOS 5.0.1-ről volt szó (a PhoneArena oldalára is rossz került át). Az eredmény lehetséges okairól természetesen lehet elmélkedni, de attól még a számukra rendelkezésre álló adatokból ezek az értékek jöttek ki, tehát tényekre épül. Az meg, hogy esetleg valaki nem küldött nekik adatot... ilyen ez a statisztika, csak abból tud építeni, ami van.

kuzzikan 2012.02.08. 12:26:43

De a realizmus határát sem súroló statisztika, pont hogy nem építő jellegű, hanem félrevezetés, és ez a cikk is így azzá válik, legalábbis szerintem.

Androidon sokan ismerik szerintem, amikor hívják és elszáll a phone.apk, vagy a messaging.apk és elvesznek az sms-ei, vagy sorolhatnám még, iOS-en eddig a vibert láttam csak megzuhanni, azért szerintem össze sem hasonlítható.

Tudom, hogy a cikk eleje megemlíti, hogy nem flamemaker postnak szántad, csakhát igazából még mindig nem döntöttem el, hogy sírjak, vagy röhögjek ezen a csodás 'statisztikán' :)

Gwendir 2012.02.08. 12:32:48

@kuzzikan: Nézd, a statisztika ugye az adatokra épít, nekik ennyi adatuk volt, ebből csináltak valamit, aminek lett egy számszerű eredménye. Az, hogy ezek az adatok mennyire voltak reprezentatívak, illetve, hogy ezek az eredmények mit sugallnak, mindenki fantáziájára rá vannak bízva. Igaz, hogy én ennek a blognak vagyok a szerkesztője, de az iOS-Android csatában teljesen pártatlan vagyok, mindkettőnek megvannak a maga keresztjei, illetve üdvözítő képességei. :)

Burwor · http://loot.blog.hu 2012.02.08. 13:37:40

Nekem az iOS csak akkor fagyott be durván, amikor Cydia-ról szedett programokkal bűvészkedtem. Androidnál viszont hetente párszor előfordul olyan, amire csak a reset lehet megoldás. Igaz Androidot (most már) többet használok, mint iOS-t az.

a rettegett drótos 2012.02.08. 14:07:06

szóval ha jól értem ez a crittercism egy sdk iOS-ra és Androidra, amit a fejlesztők belepakolhatnak az appba, így folyamatos visszajelzést kapnak a futó alkalmazásokról a crittercism oldalán keresztül, valamint a júzerek is visszajelezhetnek közvetlenül. Ha a cucc crash esetén automatikusan "hazatelefonál", az azt jelenti hogy ugyan a fenti statisztika valós, de nem tesz különbséget hogy a rendszer/hw a problémás, vagy a fejlesztő fakezű. Viszont (az én lovasatomban) ha a fejlesztők gyorsabban tudnak egy hibára reagálni, az valóban eltolhatja az arányokat (a gyorsabb javítás hamarabb megoldja a kritikus hibákat, tehát kevesebb róla a jelzés).
Tehát: ezek alapján kihozni ezt vagy azt az oprendszert "győztesnek", baromság. Magát a hibajelző algoritmust lefikázni (@kuzzikan) az alapján hogy nem a nekünk tetsző eredményt hozza: szintén baromság. Ez nem erről szól, ez egy eszköz a fejlesztők kezében, millió statisztikai lehetőséggel.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.02.08. 14:58:09

@kuzzikan: @a rettegett drótos: Nem tudom mennyire vagytok jártas a fejlesztésben / üzemeltetésben, de egy hozzáértő számára, egyértelműen és egyszerűen kideríthető, hogy az oprendszer dobott egy hátast, vagy maga az app. Ha rosszul megírt az app, attól az oprendszer még vígan elfut, exeption-t az app fog dobni. Ez oly egyszerű, mint megkülönböztetni egy kutyát egy macskától, innentől kezdve, meg a statisztika nem all-in-one reprezentálja a rendszer-appok stabilitást, hanem csak az oprendszer statisztikáit mutatja.

JoeMiller 2012.02.10. 01:26:47

Hát ez elég fura...
3és fél éve használok iPhone-t és az elmúlt fél évben a 3. androidos tab-ot(Huawei Ideos s7 slim, Samsung Galaxy 10.1v, Vodafone smart tab7), a fél év alatt nagyságrendekel többször fagyott/indult ujra az Android, mint az iPhone-ok az elmúlt 3 és fél évben összesen.... Statisztika....

jocóka 2012.02.11. 22:22:57

olyan jó, hogy a sok okos (jelen esetben az iOS-t használók) írják, hogy náluk az sosem omlott össze, miközben egész életük során jó, ha 10.000x indítanak alkalmazást, míg ez a statisztika több tízmilliónyi indításra vonatkozik...

bioLarzen 2012.02.12. 01:29:04

@jocóka: Hát, mondjuk, ha 10 ezerből egyszer sem történik semmi, az azért már elég jó... ;)

bio

bioLarzen 2012.02.12. 01:32:10

@JoeMiller: Van ilyen. Nekem egy kollegám apja vett egy iPhone-t, két nap alatt beszart. Kicserélték, a másik is beszart. Vett egy Galaxyt, azóta nincs baj vele.

Nyilván nagyon kicsi az esélye, hogy egymás után két hibás iPhone-t fog ki egy ember (egyiket se ő rontotta el, elég jól ért az elektronikához) - vele mégis megtörtént.

Mondom, van ilyen.

bio

JoeMiller 2012.02.12. 02:00:16

@bioLarzen: Félreértettél... Ezek a tabletek nem romlottak el. Mindegyik müködik ma is. Csak a rendszer bizonytalanságára utaltam. Eleinte Én is szervizbe vittem, de kiderült, hogy ez ilyen.... Épp egy órája lépett ki minden programból és kért elnézést a Vodafone(ZTE) Smart Tab 7-esem...

JoeMiller 2012.02.12. 02:11:46

@jocóka: A "sok okos" közt pont annyi a "power user", mint az egyéb más operációs rendszert használók közt. Az "okostelefonokat" használók talán 10% használnálja ki a készüléke képességeit. Én pl. az iPhone-t valóban NAGYON használom, míg az androidos tableteket, csak netezésre, mail-ezésre és mégis sokkal többet hibáznak...
Ez nem vélemény, csak tapasztalat.

bioLarzen 2012.02.12. 19:54:36

@JoeMiller: ztem nem éártettelek félre, pont azt akartam érzékeltetni, hogy minden júzernek megvan a saját felhasználói tapasztalata, és ezelk egymástól szögesen eltérőek lehetnek. Neked az iOS a stabilabb, a példámban említettnek pedig az android. Nyilván jópáran veled értenek egyet, sokan mások pedig a "másik oldallal".

Az igazság meg, ahogy az már lenni szokott, gondolom most is valahol középen van ;)

bio

JoeMiller 2012.02.12. 20:28:50

@bioLarzen: Az igazság mindíg odaát van. :-) de a hardverhibák, nam azonosak a rendszer stabilitásával...
Én pl. nagyon kedvelem a Samsung termékeket. Már az ősNokiás időkben is többre tartottam a dél koreikat, amikor mindenki lehurrogott...
Most azonban az iOS-t és Mac OSX-et használva, azt kell mondanom, hogy ha a szoftver és hardver egy kézben van, az megérződik. Én nagyon szorítok a Samsung Bada-jának!

bioLarzen 2012.02.12. 21:16:38

@JoeMiller: Persze, de én mindösszesen a "felhasználói élményről" beszélek, semmi másról. A júzerek döntő többségének sztem tök mindegy, hogy mitől nem megy a kütyü,a léyneg, hogy nem megy :)

bio

JoeMiller 2012.02.12. 21:34:43

@bioLarzen: Egyébként amiről még nem beszéltünk... a felhasználói élmény, ami, ha minden rendszer működik, na az amiben nem tudok az iOS mellé állítani semmit.
Vettem már WP7-es, Bada-s és Androidos telefont, mindegyikből "csúcsverziót", de az iPhone működési finomsága, a különbség "suhintás" és "gördítés" és lapozás, az "érzékenység"... az valahogy nagyon más.
Ez a tablet is, amit most használok(Vodafone(ZTE) smart tab7) hardveresen abszolut a csúcskategóriának számít. Nem is rossz, de köze sincs finom kezelhetőségben a hardveresen joval gyengébb iPhone 4-eshez.

bioLarzen 2012.02.13. 12:03:02

@JoeMiller: OK, értem, mindenben jobb az iPhone ;)

bio

JoeMiller 2012.02.13. 14:46:22

@bioLarzen: Igazán sajnálom, hogy nem értesz meg.... Off.

bioLarzen 2012.02.13. 18:52:22

@JoeMiller: Nyugi, nem komolyan mondtam - én nem azok közé tartozom, akik harcolnak a "másik oldallal" ;)

De, ha végigolvasod a kommentjeidet, ez jön le belőle:

- nálad fél év alatt, amióta van összehasonlítási alapod, nagyságrendekkel többször indultak újra/fagytak le az androidos cuccok, mint az iPhone;

- bizonytalanabb az android rendszer - szerinted ez a rendszer "ilyen";

- bár az iPhone-t "NAGYON" használod, az androidos kütyüidet pedig csak netezésre, e-mailre, mégis sokkal többet hibáznak;

- szereted a Samsung-cuccokat, viszont az iOs/MacOSX óta úgy gondolod, az az igazi, ha a szofvter és a hardver "egy kézben van" (vagyis, gondolom, azonos gyártótól jön)

- felhasználói élmény terén pedig semmi sem hasonlítható az iOS-hoz.

Félreértés ne essék, ezen megállapítások egyikét sem vitatom - mert nekem nincs összehasonlítási alapom. Mivel neked van, elfogadom, amit írsz, mert nem úgy tűnnek a hozzászólásaid, mintha nem őszinték lennének. Semmi gond nincs ezzel sztem.

De tényként azért nehéz lenne tagadni, hogy minden, amit írtál, az Aple-istálló felé billenti a mérleg nyelvét... Amivel, mondom még egyszer, semmi baj sincs, nem is vitatom őket - de ettől még tény ;)

És hiszed vagy sem, tényleg nem kötekszem, mert nem érzem úgy, hogy "védenem" kéne az androidot - hisz én csak használom :)

bio

Google+
süti beállítások módosítása