Programajánló: Veletech 2012 (Frissítve)

2012.03.26. 14:13 Hrobert

Talán nem kockáztatok sokat, ha azt feltételezem, hogy többen közületek rutinosan mozognak az ország egyik legnépszerűbb mobilos oldala, a Mobilaréna hasábjain, és így ismerősen cseng számotokra a Mobile Meeting név. Akik pedig még nem tudnák, miről is van szó: valószínűleg az ország legnagyobb, mindenki számára nyitott mobilkommunikációs találkozója ez, ahol számos gyártó képviselteti magát, így első kézből értesülhetünk újdonságokról, sőt, a legtöbb friss jövevény meg is tapogatható. Legalábbis a tavalyi esemény így telt, többé-kevésbé élvezhető prezentációk a gyártók hazai képviseleteitől (vicces vissszaemlékezni, hogy az SE például akkor még a frissítések miatt volt kénytelen bullshitelni), rengeteg új kütyü, és persze minden standon valami kis csecsebecse.

 

 Az idén viszont sok minden meg fog változni, mindenekelőtt az esemény neve; immár a címből is ismerős Veletech 2012 néven fut. Ezzel együtt a paletta is kibővült, a mobilos dolgok mellett idén szórakoztató elektronika és egyéb informatikai nyalánkságok is terítékre kerülnek, többek között az első infók szerint PC modding-sarok is lesz. Ezen kívül a szervezők azt is ígérik, hogy az idősebb korosztálynak is lesz mit keresnie a kiállításon, speciális programok, és rájuk szakosodott kiállítók is lesznek. 

 A helyszín ezúttal is növekedett, idén az Óbudai Egyetem Neumann János Karának épületében kerül megrendezésre a találkozó, ami pontosan a III. kerület, Bécsi út 96. alatt található. Ebben az évben jelképes belépő összegére is számítani kell, ami 500 JMF (Jó Magyar Forint), tehát azért senkit nem fog a tönk szélére sodorni, ha úgy dönt, beugrik az április 14-én szombaton nyitó Veletech 2012-re. 

Update: Megérkezett a kiállítók (még nem végleges) listája, eszerint idén az Alcatel, az ASUS, a Gameloft, a HTC, az LG, a Sony, a Samsung, a RIM, a Wayteq, a Nokia, a Microsoft, az MSI, a Myphone, az Nvidia, a Smartshop és a hangbarlang.hu jelenléte biztos.

Közülük a Nokia, a Myphone, a RIM, a Samsung és a Waytech készül előadással a végfelhasználók részére, melyek során bárki bombázhatja kérdéseivel a gyártók képviselőit.

Mindemellett az idősebb korosztályt idén kiemelten kezelik a szervezők, így több előadást is tartanak számukra, ezekről bővebb információk a rendezvény honlapján érhetőek el.

Szintén a honlapon fog megjelenni az eseményre fejlesztett androidos alkalmazás, ami a helyszínen való tájékozódást hivatott segíteni, ez április elejére várható.

Fentiek mellett számos sajtóbejelentést is ígérnek a szervezők, ezek ugyan az újságírók számára elkülönített helyszínen fognak megtörténi, de nyugodtak lehettek, mi is ott leszünk egy nagyobb kontingenssel, így semmiről nem fogtok lemaradni :)

Az időpont tehát április 14. 10 óra, találkozunk Veletech! 


Címkék: programajánló android telefonok

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr184322365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.17. 21:25:52

Jó ez a Veletech! Gratulálok a ki5lőnek! :)

Hrobert · http://androlib.blog.hu 2012.03.17. 22:29:16

személyesen is gratulálhatsz az eseményen, hiszen ott lesznek a mobilarénás srácok is :)

gp 2012.03.19. 13:38:28

Aprilis 14 nem szerda, hanem szombat.

gp 2012.03.19. 21:24:11

@Hrobert: Én meg megijedtem a szerda miatt :)

Hrobert · http://androlib.blog.hu 2012.03.19. 21:26:04

@gp: Énis furcsálltam először, de most már rájöttem, hogy márciust néztem XD

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.03.26. 14:15:41

@Hrobert: Meg nekünk is, mert mi is ott leszünk :D

justStevee 2012.03.26. 16:00:25

@Hrobert: Tapsoljuk meg magunkat srácok és mikor megérkezünk veregessük meg egymás vállát! :D

Google+
süti beállítások módosítása