Íme a Sony újdonságai testközelből

2012.09.27. 20:38 Hrobert

Az IFA-tudósítás ugyan elmaradt részünkről, de szerencsére a Sony magyar képviselete nem késlekedett sokáig, a mai napon sajtótájékoztatón mutattak be a hazai sajtó képviselőinek néhány újdonságot. Mi is meghívást kaptunk az eseményre, így hát első kézből számolhatunk be a japánok következő nagy dobásairól.

DSC_0216kicsi.jpg

A sajtóeseményre három, hamarosan nálunk is piacra kerülő készüléket hoztak el, ezek az Xperia T, J valamint az Xperia Tablet S voltak.

A telefonokat Wágner Tibor, a Sony Mobile közép-európai igazgatója mutatta be, egyből a nagyágyúval, az Xperia T-vel kezdve. (Itt jegyezném meg, hogy számomra kicsit frusztálóvá kezd válni ez az egybetűs elnevezési gyakorlat, ami manapság dívik a gyártók között, nem elég, hogy lassan szóban megkülönböztethetelenek lesznek a típusjelek - most akkor jé vagy vé??? - de szerintem írásban is elég hülyén hat. - Rage Off)

Előtte persze még szó esett az Ericsson kivásárlásáról, az új struktúráról, hogy éppen azon dolgoznak, hogy integrálják a SE Mobile összes helyi divízióját a Sony vállalati struktúrájába. Ezt  természetesen a termékek szintjén is szeretnék érvényesíteni, egységes felhasználói felületet teremtve a különböző platformokon megjelenő alkalmazásokban.

DSC_0219kicsi.jpg

Eztán jött tehát az Xperia T bemutatója, az új nagyágyú bevallottan a népszerű előd, az Arc formai elemeiből építkezik (nem mintha le tudná tagadni), ami a hátlap homorú íveltségében mutatkozik meg leginkább. A forma egyébként klasszikusan "sonysan" kocka, a Sony(Ericsson) formanyelvével kapcsolatban alighanem mindenki kialakította már az álláspontját az elmúlt bő egy évtizedben, akinek nem jöttek be az SE telefonjai, az ettől sem fog elájulni.
Sajnos az ergonómiáról nem tudok érdemben nyilatkozni, lévén csak lopásgátlóval ellátott telefonokat lehetett taperolni, az biztos, hogy könnyű, és kecses az újdonság, kellemes selymes műanyag borítással a hátlapon.

Ami a belső értékeket illeti, a legtöbbet hangoztatott kifejezés a HD volt ezzel kapcsolatban. HD a kijelző (1280x720, 4,6 collon), HD az első (1,3 MP, 720p) és a hátsó kamera (13 MP, 1080p) is.

A Sony továbbra sem hajlandó beszállni a "magháborúba", legújabb csúcstelefonjuk is kétmagos, magonként 1,5 GHz órajelen (nevezetesen: Qualcomm Snapdragon 8260A), a GPU-t sem említették név szerint, de tudjuk, hogy egy Adreno 225-ről van szó. A RAM mérete 1 GB, emellé 16 GB tárhely párosul, és tovább bővíthető. Ezekkel a specifikációkkal a Sony szerint a legjobb játékélményt lehet elérni, kíváncsian várjuk, hogyan teljesít a Tegra3-as "vadállatokkal" szemben. Természetesen PS certifikált az eszköz, ez eddig nem sok tartalommal kecsegtetett, de elméletileg a közeljövőben nem csak üres marketingszlogen lesz. Pontosan nem tudtuk meg, milyen tartalmakra lehet számítani, de nagyon fogadkoztak az illetékesek, hogy hamarosan meglátjuk.

Mindezek mellé olyan Sony-fejlesztések társulnak, mint a Bravia Engine, Xloud, és az EXmor R. Továbbá azon dolgoznak, hogy minél egyszerűbben lehessen a különböző Sony termékeket egymáshoz kapcsolni, ennek érdekében van DLNA. és NFC támogatás is. Mindez nem annyira különleges, de van még más is: ezúttal HDMI helyett MHL-csatlakozó található az eszközön, ami ugyanazt tudja, mint előbbi, de egyúttal tölti is a telefont. 

A második bemutatott telefon az Xperia J volt, amely inkább a középkategóriában kíván versenyezni, elsősorban a fiatalok kegyeiért. Mi sem jelzi ezt jobban, mint a 4 színvariáció (fekete, fehér, arany, lila), valamint az alsó rész világító sávja, amihez hasonlót az NXT-szérián láttunk már, csak ez most kicsit máshogy néz ki, és programozható is.

DSC_0194kicsi.jpg

A J-nél inkább a fiatalosságot hangsúlyozták, meg a kiegészítőket, a technikai részletekről nem hanzott el túl sok részlet. Sebaj, ezek köztudottak már, bár nem csoda, hogy egyes részleteket elhalgattak a sajtótájékoztatón taktikusan.

Ilyen például a chipset, ami a meglehetősen koros Qualcomm MSM7227A, 1 GHz órajelen ketyegő Cortex A5-ös presszorral, ennél azért eggyel fejlettebb került még a tavalyi Xperia-felhozatalba is. Emellé természetesen csak Adreno 200 jár, és 512 MB RAM, meg 4 GB tárhely, amiből kettőt használhat a júzer, de 32 GB-g bővíthető.

A kijelző 4 inches, 480x854 pixel felbontású, emiatt nem kell szégyenkeznie a J-nek.
Hátoldali kamerája 5 MP-es, az előlapi VGA felbontású, viszont még a hátoldalival is csak VGA-videót lehet felvenni, ez szintén nem túl erős.

MIndezeket azért ellensúlyozhatja a kedvező árfekvés, persze pontos árakat nem árultak el az illetékesek, de elvileg az alsó-középkategóriában fog ringbe szállni a készülék, kérdés, hogy ez számszerűen mit jelent, manapság ilyen specifikációkhoz dömpingárat kellene társítani, hogy kiemelkedően sikeres lehessen.

DSC_0203kicsi.jpg

Az egykezes kütyük után következett a Tablet S második generációja Várnagy Enikő termékmenedzser előadásában, aki szolidan reflektált az első, még nem Xperia, de tablet S jóindulatúan szólva is visszafogott sikerére, mondván, milyen szerencsések vagyunk, hogy hazánkba hivatalosan csak a jóval kiforrottabb második próbálkozás jut el.

Jól látszott, hogy egy táblagép felhasználói körének meghatározásával még egy olyan nagymúltú gyártó marketingeseinek is meg kell izzadni, mint a Sony, a Tablet S-re valamilyen okból kifolyólag a "családi" tablet jelzőt erőltették. Sokszor hangzott el, hogy a gyerekeknek mennyire jó a Tablet S, merthogy PS certifikált ez is, lehet hozzá PS-kontrollert csatlakoztatni, meg profilozható, vagyis létrehozhatunk egy vendégprofilt, amiben kvázi gyerekzárként nem minden app elérhető például.
Erre válaszul Soltész Rezső azt a kérdést vetette fel, hogy azért gyerekjátéknak kicsit drága kütyü egy ilyen, amire nem igazán sikerült meggyőző kontrát találni.

Megtudtuk viszont azt, hogy nem csak a gyereknek, de a családfőnek is nagyon jó a Tablet S, aki simán dolgozhat rajta teljes értékű dokumentumkezelő alkalmazással (főleg, ha vesz hozzá egy billentyűzetes tokot), de anyunak sem okozhat aggodalmat a legújabb rakottkrumpli-recept posztolása egyenesen a konyhából, hiszen a készülék cseppálló is(IPX-4 cert.).

DSC_0197kicsi.jpg

Bár a marketing kicsit izzadságszagú, a táblagép kifejezetten kívánatos a maga, 9,4 inches, 1280x800 pixeles felbontású kijelzőjével, Tegra 3 processzorával, és 4.0.3-as Androiddal. Hazánkban 16 GB-os kivitelben fog piacra kerülni, ez bővíthető, a RAM mérete pedig 1 GB. Csak Wi-fi-s változat létezik, elsődleges kamerája 8MP-es, 1080p-s videófelvételre képes, előlapi kamerája pedig 1MP-es, és 720p-s videót vesz fel.

A cseppálló külső nekem nagyon bejön, elölről persze nem sokban különbözik más tabletektől, (kivéve az iPadtől, attól muszáj, ha nem akarnak pert) viszont nagyon-NAGYON vékony, szám szerint 8.8 mm, ami elég szép teljesítmény. A hátlap is érdekes kialakítású, fektetve tartva a felső részén van egy kis zsebszerűség, ide csúsztathatóak be alulról a különböző állványok fejei, amik szintén elég pofásra sikerültek.

Merthogy tartozékokból is elhoztak a Sonysok jónéhányat, például smart tageket, amik a fenti képen látszanak, valamint néhány állványt a Tablet S-hez, ezek alant láthatóak, leghátul egy hangszórós dokkoló, mellette egy töltős, forgatható dokk, valamint külön kiemelték a minőségi anyagokból készült covereket, amik leginkább az iPad Smartcoverjeihez hasonlíthatóak, léteznek bőr és plüss borítással, több színben. De nem hiányzott az Xperia T Red Dot-díjas dokkolója sem, amivel HDMI segítségével tévére köthető a telefon, valamint töltőkábel is csatlakoztatható hozzá.

kicsi.jpg

És ami talán a leglényegesebb, mindhárom termék már októbertől elérhető a hazai boltokban és szolgáltatóknál. Arról nem esett szó, hogy melyik szolgáltató fogja forgalmazni őket, de a T-mobile-nál már fel van tüntetve az Xperia T, mint hamarosan kapható készülék.

Mi pedig már alig várjuk, hogy karmainkba kerüljenek tesztelésre, de előbb régi elmaradást pótolva az NXT szériából az Xperia U teszje jön hamarosan.


Címkék: sony újdonság sajtótájékoztató xperia

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr74806223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.09.28. 09:37:39

Gondolom ICS-sel jönnek. 4.1-ről volt valami infő?

Hrobert · http://androlib.blog.hu 2012.09.28. 10:23:20

Persze, ez mostmár a Sonynál is alap...konkrét infót nem kaptunk, pont volt egy kolléga aki rákérdezett, csak hímeztek-hámoztak, meg nem túl meggyőzően mondták, hogy ezentúl gyorsabbak lesznek a frissítések...reménykedünk

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.09.28. 12:37:10

@Hrobert: Hát, azt nem a magyar partnereknek kéne megígérni, hanem valakinek Tokióban :-))

devDavid · http://blog.hu 2012.09.28. 18:18:39

Teljesen off, de egy kérdés: Samsung Galaxy S Advance (GT-I9070P)-re milyen verziójú androidos rendszert adtak ki hivatalosan? 2.3-al csomagolták, ha minden igaz, érkezett azóta update hozzá?

köszi,
D.

Google+
süti beállítások módosítása