Itt a Nexus 10

Bár még két nap van a Nexus 10 hivatalos bejelentéséig, ahogy az szokott lenni ismét kiszivárgott néhány kép és technikai adat A Jövevényről, csak hogy kellőképp felizgassák a nagyérdeműt az eseményig. Ahogy anno írtuk a Google elkezdte bővíteni a Nexus palettát és immár nem csak mobil, hanem tablet formában is elérhető lesz, az alapvetően új OS-ek erődemonstrációjára szánt készülék. A sztoriban érdekesség, hogy idén a Nexus telefont az LG, míg a tabletet a Samsung szállítja, azt, hogy milyen sikerrel, majd meglátjuk.

nexusae0_131.jpg

A Nexus 10 egyelőre ismert technikai paraméterei:

  • Exynos 5250 dupla magos 1.7GHz-es processzor
  • Mali T604 GPU
  • 2GB RAM
  • 16GB internal storage (there may be more options)
  • 10.1" Super AMOLED display at 2560x1600 with ~300ppi
  • 5MP hátsó kamera (az elülső egyelőre nem ismert)
  • NFC

Béla, ne lopd el a posztot, kösz!

Mint láthatjuk igazi technikai zsonglőrködés csak a kijelzőben lesz, bár az SIII-om nagy felbontású kijelzőjéből kiindulva rendesen felültetik majd a rosszabbul látókat a szopórollerre ezzel a felbontással, hiszen minél nagyobb a felbontás és kisebb a pixelméret, annál kisebbek lesznek az ikonok és a feliratok is. 2 giga RAM helyett lehetne már 4, a 16 gigás storage-et is a microSD kártyánk fogja megmenteni, az NFC pedig inkább parasztvakítás egy ekkora méretű tabletben, mintsem hasznos feature. Ami még szembetűnő, az a hatalmas káva, amitől a Samsung nem tud szabadulni, nagy kár érte, nálam rendszerint ezen véreznek el a tabletek az optimalizálatlanság mellett. A képeket elnézve egyébként nem vagyok biztos benne, hogy a Nexus 10 telitalálat lesz, úgyhogy még mielőtt valaki elkezdene rá spórolni nézzen szét a piacon és gondolkodjon el azon, hogy nem-e érné meg jobban egy Windows RT-s ATIV tabot venni, vagy urambocsá esetleg egy iPad-et. Az biztos, hogy árban jobban ki fog jönni, mert a koreaiak demo készülék ide vagy oda, nem fogják olcsón adni, az már hétszentség.

nexusae0_611.jpg

nexusae0_71.jpg

nexusae0_nexback1.jpg


Címkék: nexus

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr154872641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wrhwk 2012.10.27. 12:03:10

Kínzó offtopic kérdés: ki az a Béla? :D

wrhwk 2012.10.27. 12:11:56

@Tomi from Space: Nem tudom. Rossz szokásom kijelölni amit olvasok és úgy bukkant fel. Azért komolyan beröhögtem. :)

Darkcomet 2012.10.27. 12:25:32

@Tomi from Space: Opera Mini alatt is látni, ha egy oszlopos megjelenítésre van állítva a böngésző.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.10.27. 14:22:02

A két magot nem értem. A Nexus 7-be be bírtak tenni egy négymagos procit, ide hogy a vérbe em jutott. A Samoled kijelzõ csúcs, ütõs lesz, és szerintem nem lesz gond a betûmérettel, ld. képek.
A bucibigyó formatervet erõsen szokni kell...
A mobilra hajazó UI pedig rengeteg vitát fog szülni, azt borítékolhatjuk.

meglivorn 2012.10.27. 15:13:42

Jah épp ezt beszéltük haverral is. Ronda szegénykém, ezekkel a kerek oldalakkal, vastag kerettel, mintha a nyolcvanas évekből maradt volna itt ^^° Én értem hogy nem lehet olyan "lekerekített sarkú téglalap" mint a tab10, sem teljesen szögletes, mert akkor a picipuha rághat be, de azért vannak szép, elegáns formák ezen kívül.

Az UI a másik. Ez a felső értesítési sáv, alul a 3 középre igazított gombbal szimplán ronda. Telefonon rendben van, ott a felső sáv megszokott, alul pedig pont ideális a hely a 3 gombnak, de tableten egyszerűen félkész vagy portolt kinézete van. A HC-ICS tablet elrendezés tökéletes volt, nem értem miért kellett felrúgni.

NickJ 2012.10.27. 15:30:44

@Yarner: "A két magot nem értem."

Ez egy új generációs Cortex A15-ös processzor, sokkal gyorsabb, de komplexebb, nagyobb területű magokkal. Jóval gyorsabb lesz a 4+1 magos Tegra 3-nál.

zolij 2012.10.27. 17:45:00

nexus 7-en teljesen kényelmes az alsó sáv, bár tény hogy ez 3 collal nagyobb

bioLarzen 2012.10.27. 22:42:49

Nem tudom amúgy, ki az a BriefMobile, de ilyen pocsék képet készíteni, ahol szinte csak az ujjlenyomatok látszanak...

bio

2012.10.27. 23:32:49

kicsit tenyleg gyenge a kinezet, de azon gondolkodtam, ha folytatnak a nexus hagyomanyt, amit a 7-es inditott (tehat olcsooooo),
akkor a 10-es siman lehetne egy ipad2 (nem, nem a 3) araban, ami alavagna nagyon az applenak es a microsoft tularazott surface-enek egyarant.
a felbontast viszont ertelmetlennek tartom.
Ekkora.. minek?
iszonyat memoria kell hozza, iszonyat GPU mellett, hogy ez kihasznalhato legyen. Raadasul minden app oriasira hizik.
(tudalekos magyarazas: 1 teljes meretu kep merete felbontasonkent a memoriaban 24 biten(x*y*3 byte): 800x480~1.1 mb, 1280x720~2.7mb, 1920x1080(fullhd)~6mb, 2560*1600~12mb ebbol lathato, hogy egy nexus 7 grafikai teljesitmenyt ezen a felbontason egy 4.5x gyorsabb GPU tudna csak ellatni, de nemhiszem, hogy ez az uj csoda cucc 4.5x gyorsabb lenne, tehat jobban fog akadni )

Bozdurgán 2012.10.27. 23:34:11

A széles káva praktikus, normálisan tudod fogni anélkül hogy beletapiznál a képbe. Az más kérdés hogy ronda.
A windows 8 rt ativ irreálisan drága lesz. Úgyhogy jobban tuti nem jár vele senki.

2012.10.28. 00:17:55

hmm utana neztem, ez a T604 kb tenyleg 4.5x gyorsabb pixel feldolgozassal rendelkezik.. tehat mukodokepes :)
ugyhogy mar csak az arat varjuk, majd 29-en kiderul.

blog.gsmarena.com/a-benchmark-confirms-quad-core-cpu-and-new-mali-t-604-gpu-for-the-samsung-galaxy-note-10-1/

Pierre Batka 2012.10.28. 00:20:32

Nem fér a fejembe, hogy minek kell ennyire tolni a Samsungot. Oké, persze, itt a Google adja a szoftvert, úgyhogy a leggyengébb pontjukat kiküszöbölték, de így is ott van pl. a csapnivaló formatervezői képességük, a kevéssé praktikus és végképp nem előremutató megoldásaik (pl vastag káva, kopogós műanyag), és ahogy elnézem itt még olyan dolgokat is elhibáztak ami jól szokott menni (hardverválasztás).
Az Asus meg a HTC eddig bevált, talán az LG is befog. Ők talán jobb választások lennének.

2012.10.28. 00:42:07

@Pierre Batka: nemhiszem, hogy kihagyhato lenne, mert nagyon tolja a droid szekeret, es o latja el a tobbi gyartot is alkatresszel. Fontos, hogy neki is jusson a tortabol, ellenben nemhiszem, hogy sok telefont adott volna el a Bada OS-el.
A formaterv nem megy, de a hw-ben nagyon erosek.

2012.10.28. 01:25:02

@Bozdurgán: hat, egy xbox 360 olcsobb , mint az a tablet. Fura egy arazas lett, es az meg csak az RT, ami semmivel se tud tobbet, mint egy sima ipad/droid, nem fut rajta semmifele pc-s progi, ami az elonye lenne, cserebe a teszterek szerint sokat fagy, es az appok szama a 10.000-ret karcolja. Valahogy nem tunik jo valasztasnak, pedig a kornyezetembe rengetegen vartak, de amint kiderult az ara, mindenki lemondott rola.

NickJ 2012.10.28. 05:34:27

@Pierre Batka: Ugyan mi bajod a hardverválasztással? Minden pontjában világbajnok minden komponens. Ami a formatervezést illeti, az újabb Samsung TV-k például messze a legszebbek a piacon. A kávát majd meglátjuk, de a kép alapján gyakorlatilag nem különbözik a Galaxy Tab 2-től, ami elfogadható azért.

Az ASUS és a HTC csak összeszerelő cégek, mindent mástól vásárolnak. Sőt, már az összeszerelést is nagyrészt outsource-olták másoknak. A HTC közel van a bukáshoz, és az ASUS-nak sincs nagy jövője szerintem, ha a Samsung komolyan beindul. Nézd meg az ASUS Infinity-t: már fél éve be van jelentve a 32 GB-os verzió Európában, de még most sem lehet kapni, csak a nagyon túlárazott 64 GB-ost. A Nexus 10 után viszont már késő. Az ASUS-nak állandó problémái vannak a gyártással a nem létező háttér miatt.

2012.10.28. 07:41:34

A felső kép az gyönyörű, igaz hogy kiszivárgott kép, de valószínű zsíroskenyér zabálás után fogdosták össze a kijelzőt... :)

EvilHedgehog 2012.10.28. 08:37:59

Közben a hétfői Google eseményt elfújta a szél..

decoati 2012.10.28. 09:33:11

300dpi-s samoled, hmm... várom a displaymate.com tesztjét

gabest1 2012.10.28. 09:54:53

A vékony keretet nyilván az apple védette le először.

I'mYourFriend 2012.10.28. 10:51:24

Meg mindig nem latom be, osszessegeben miert eri meg ez jobban, mint egy Transformer Infinity?

Netuddki. 2012.10.28. 12:04:36

"hiszen minél nagyobb a felbontás és kisebb a pixelméret, annál kisebbek lesznek az ikonok és a feliratok is."

Ócska Apple magyarázkodás. Android alatt akkora ikonokat és betűméretet raksz ki amilyet akarsz...

csibra 2012.10.28. 12:07:30

Bocsi, de milyen már, hogy egy android blogon windows rt-t vagy ipadot ajánlgat a tesztelő?

Bozdurgán 2012.10.28. 12:20:08

@makkmarce: túl olcsó rt-s tabletekre nem számíthatunk, mert a teljes árnak közel 30%-a a windows licenc
Így nehéz lesz betörni a piacra , még akkor is ha ez egy dinamikusan bővülő piac.

Bal 2012.10.28. 12:49:23

@I'mYourFriend: Pl. erősebb hardver és mondjuk kétharmad akkora ár miatt?

A Nexus 7 bizonyítja, hogy a Google pontosan látja, hogy mit akarnak a felhasználók. Elsősorban alacsony árat, párosítva legalább egy feature-rel, amiben veri az egész mezőnyt. Ha ez megvan, a felhasználók hajlandóak a többiben kompromisszumokat kötni.

Ebben négy húzóerőt is látok: képernyő, proci, ram, Google-os szoftver és frissítések. És hiába a Samsung csinálja, szerintem a legdurvább ebben a tabletben az ára lesz. Ez látszik abból is, hogy a nem húzó feature-ökon spóroltak (kamera, SD, anyagok, modem).

Miután a régi gagyi 10-es Archosunk pókhálót növesztett, a feleségem sikeres közreműködésével (az ágy mellett hagyta és a sötétben ráléptem), ezt néztem ki következő tabletnek, mármint ha az árban nem csalódok, és tényleg £300 alatt lesz. A Nexus 7 hátlapjának tapintása ugyan jobban bejön, mint ez a gagyi sima műanyag, de ez legalább nem fog lyukakat növeszteni pár év alatt. A családbarát 4.2 Android különösen praktikusnak hangzik.

Én a telefon + 10-es tablet kombináció mellett szavazok. A 7-esek nem hordozhatók olyan jól, mint egy telefon, cserébe viszont kicsi a képernyő.

2012.10.28. 13:23:39

Ha 4GB RAM lenne benne, akkor sem lenne gyorsabb, szebb, jobb az éppen előtérben levő alkalmazás, viszont 2GB-tal több lenne tele éppen nem használt alkalmazások szemetével.
Én inkább preferálnám, hogy 1GB-nál ne legyen több a RAM, mert akkor a Google programozói és az alkalmazásfejlesztők is rá lennének kényszerítve a normális programozásra.

2012.10.28. 14:03:19

@Bozdurgán: ok, de az m$ siman alularazhatta volna, ahogy az xbox-ot teszi, es a tartalom adta volna el..
ehelyett tularazta, mert azt hiszi van annyi fanatikus hivoje, mint az applenak, holott inkabb utaloi vannak.

2012.10.28. 14:09:00

@Ylim: ez nem igy van, a memoria kb 90%-at a grafika tolti meg.
a fentebb kifejtettem 1 kep mennyit foglal (vagy nezz egy 3d-s programot, egy normalisabb textura, ami kihasznalna a full HD feletti felbontast 2048x2048 (arrol ne is beszeljunk, hogy ebbol meg mipmap-et is generalszm, es egy rendes felulethez tartozik lightmap, normal map, spec map, 1 jatek 1 textura ekkora felbontason siman lehet akar 2048x2048x4(32bit)*3(layer) = 48 mb, es akkor ez volt a jatekban 1 teglafal, ami kozelrol se ronda annyira, es ez meg be se fedi az aktualis kepernyo meretet.
Ez az iszonyat keves memoria ekkora felbontason az appok minoseget rontja, nem a programozasi gyakorlatot javitja, ezen nincs mit nagyon sporolni (hw-es textura tomorites segithet valamit a minoseg rovasara).

fagzal 2012.10.28. 14:16:02

Ez a lekerekítés tökre Samsung mánia, lilát hányok tőle. A Nexus 7 sokkal barátibb ilyen tekintetben.

2012.10.28. 14:21:35

@makkmarce: Ugye tutod mennyi RAM van a playstation-ökben és az xbox-okban? Ha a RAM-on múlna, akkor már egy mai középkategóriás androidos mobiltelefonon is sokkal jobban néznének ki a játékok mindeféle lag és egyéb problémák nélkül is.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.10.28. 16:33:38

@makkmarce: Az a baj, hogy jelenleg annyira kevés content van rá, hogy abból még mi se élnénk meg, nem hogy ők. Az RT-s ATIV tab baromi jó lett, nagyon jól optimalizált és tetszetős is, kíváncsi vagyok, mennyibe fog kerülni. A probléma tényleg a súlyos túlárazásokkal van, ideje lenne rájönni, hogy alapvetően egy szűk réteg van csak "rákényszerítve" arra, hogy tabokat használjon, a többi max azért veszi, mert szükséges jóléti eszköznek tartja, ehhez mérten meg az élelmes userek inkább fognak ilyen áron brutál power pc-ket összetákolni otthon, mintsem venni egy tabletet amin perpill csak kínkeservesen lehet játszani a kontrollerek hiánya miatt. Ha ideadnának 150.000 forintot és szórakoztató elektronikára kellene költenem, az utolsó gondolatom lenne, hogy tabletet vagy okostelefont vegyek belőle speciel, inkább vennék alaplapot, procit, videókártyát és még egy 27"-os Asus monitort.

makkmarce (törölt) 2012.10.28. 16:58:11

@Ylim: mivel fejlesztettem ps2-re, pontosan tudom mennyi ram van benne.
csak azt felejted el, hogy

1. ott tudsz memoriat managelni, javanak ez nem az erossege, kb annyibol all, ha megtelik, majd lefut a GC, a bitmapra ugyan rahivhatsz egy recycle-t, de az is csak ajanlas szintu(jobb esetben szabaditja).

2. mindegyikben a blueray-rol, dvd-rol folyamatosan seekel, epp probalja azt betolteni, ami kell neki egy nagyobb scene eseteben, csak droidon ilyenkor akadna is, mert a memoriat nem te kezeled, tenyleg elmeny lenne egy nagy scene-nel 2 percenkent 1 sec beakadas, hogy a gc takaritson.

3. kb 5x annyi ember kell hozza, hogy normalis produktum szulessen,
mert ilyesmivel kell foglalkozni, ehhez hozzajonnek a 16 szinu texturak es egyeb borzalmak, amik pl ps2-n voltak.

4. androidon 3.2 alatt software render a gui, egy jobb minosegu menu is katasztrofa sajnos (epp most kuzdok egyel, iszonyat lassu egy regebbi eszkozon, mellette az opengl-es jatekfelulet 40-50 fps-el megy), emiatt is nez ki ugy minden ahogy... Aki canvassal probalt programot csinalni, az jo sokat szivott.

5. android egy multitaskos rendszer, ahol meg jopar dolog kotor a memoriaban, a konzol azert lagfree, mert semmi mas nem dolgozik a hatterben, csak a sajat eppen elinditott jatekod(na meg ott az OS se eszi el elolled a memoriat). Ehhez kepest lehet, hogy epp a google drive syncel neked, mikozben irtod a zombikat. (ez persze pc-n sincs megoldva, mert ott is beakad minden)

Most egy 4.1-es tabletnel nekem kb 500 mega marad boot utan, a heap max 384 mega, tehat ekkorat kaphat maximum egy program, ami nem rossz, csak epp egysiku lesz. Tipikus peldak: shadowgun, death trigger.
(ugye itt az is kozrejatszik, hogy akar 64 megaba is bele kell fernie a proginak, mindent skalazhatora megirni, es minden keparanyhoz grafikat legyartani szinten joval tobb melo, mint egy konzolnal, ahol megcsinalod 1 meretben, es orulsz).

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.10.28. 17:03:28

@makkmarce: Nem kell esetleg egy zenész / sound designer? :)

makkmarce (törölt) 2012.10.28. 17:10:12

@Tomi from Space: 110-bol kijon egy 110cm-es LED tv.
es lehet 40-ert venni egy dual core A9-es android tabletet hozza :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.10.28. 17:43:14

@makkmarce: Nekem perpill egy 80"-ra vetített HD házimozi projektorom van, úgyhogy nekem elég nagy visszalépés lenne :D

jove 2012.10.28. 21:37:06

Nem teljesen értem a kritikákat. A szélés káva egy kb 60 dkg-os ekkora méretű eszköznél egyszerűen kell. Én sem értettem, amíg nem vettem ilyen kütyüt, ott fogom én is.
A másik az a felbontás növelése. Egy jó program nem a pixelekben számol, hanem pontban. Ugyanakkora területre jobb minőségű grafikát rak ki. Pl a böngésző. Mikor megvettem a transformer pad infinityt ott volt mellette a sima transformer pad. Nem voltak kisebb ikonok, csak jobbak.
én a kritikus pontot majd a grafikus teljesítményben látom, nem a cpu-ban.

makkmarce (törölt) 2012.10.29. 20:19:35

@jove: linkeltem a tesztet, nem lesz gond, kb pont annyival gyorsabb, mint amennyi pixelt plusszba kell tologatni :)

Google+
süti beállítások módosítása