Hogyan (ne) vegyünk új készüléket!

2013.04.02. 07:30 ][-][alo

Vásárlás / Csere...?

Újabb mobilos rendezvények, s megint újabb készülékek bejelentésétől hangos a sajtó. A gyártók igyekeznek ismételten megkörnyékezni a vevőket. Segítségül a marketing osztályt hívják. A marketinges szakemberek igyekeznek az aktuális terméket az általuk idealizált képben megjeleníteni a vásárlók előtt, vagyis elhúzni a mézes madzagot, kialakítani az érdeklődőben a meg-kell-vennem érzést. Ez az érzés eltompítja a gondolkodását, ez az érzés teszi az embert Vásárlóvá. Kevésbé vevőközpontú vállalatoknál idáig tart a gondolatmenet, hiszen a bevétel után már nem számít a szerviz osztály, nem számít a reklamációs osztály. Mi, vásárlók már tudjuk, hogy ilyen vállalat szinte nem is létezik. (Empatikus lényként megjegyzem: legalább a fenti osztályokon dolgozóknak van munkájuk...) 

Húsvét után nem egy anyuka, apuka fogja felkeresni csemetéjével a telefonboltokat, okostelefont szeretnének venni (én még csak Legoért nyaggattam az őseimet - változik a világ...). Írásom aktuálisan nekik is szól, valamint azoknak a szülőknek is segít majd, akik kiskamaszuk számára a vásárlást még csak fontolgatják. 

Easter-Meadows-Android-Live-Wallpaper.jpg

Lassan két és fél éve elfogott engem is a meg-kell-vennem érzés. Teljesen átmentem gyermek üzemmódba, a feleségemnek állandóan arról A telefonról készült cikkeket mutogattam, videókat nézegettem, s már-már a Mikulás és Jázuska összefogását kívántam, csak hogy a kezembe kerüljön a Telefon. A feleségem, az áldott jó asszony, átlátott a szitán, s szinte ukázként jött tőle: "Vedd meg! Mire vársz? Miért is dolgozol?" mondatok. Így aztán családunkhoz került az első hozzányúlós telefon egy Motorola Defy személyében, akkoriban igen borsos áron. (Későbbiekben a feleségem, az az áldott jó asszony már minden bizonnyal megbánta, de már kanyarodok is vissza a cikkem témájához...)

Első androidos telefonom, ami ráadásul ütésálló, vízálló, s tudását tekintve akkor nem kellett elbújnia. Még manapság se, csak közben eljárt felette az idő. Illetve a nagy kérdés: biztosan eljárt felette az idő? Hivatalosan 2.1-es Androiddal érkezett a készülék, fél évre rá megkaptuk a 2.2-es Froyot, utána csend. Kedves Motorola Gyártó Bácsi a 2.3-as verziót már nem is adta ki, hanem készített egy Defy+ készüléket, a telefonban dolgozó processzor sebességét nem vették vissza 800 Mhz-ra, hanem maradt a gyári 1 Ghz-en, s erre már elkészítette a Gingerbreadet. S hol van még az ICS (4.0.x), s jelenlegi JB (4.x) rendszert már ne is említsem, s ugye a kertek alatt az 5.0...
Közben ahogy bátrabb lettem, s nyűgösebb is a telefonra, a telefon miatt, elért engem is a főzött romok felpakolgatásának láza. Ezzel kiszélesedik az ember látóköre, a Tisztelt Gyártó Bácsit pedig mind többször és többször küldi el melegebb éghajlatra.

A kissé hosszúra sikeredett bevezetés után a naptárra pillantva elérkezünk dilemmámhoz: 2013 és újabb konferenciák, újabb bejelentések, újabb készülékek... De ezt már említettem. Megpróbálok a saját szemszögemből másokat is segíteni, kinek kell, kinek éri meg a telefoncsere. Egyáltalán muszáj cserélni? Csak a csere jöhet szóba? .

Mire is használnám?

A fenti kérdés akár sok tízezres plusz kiadást is jelenthet, érdemes tehát elgondolkodni a válaszon. Mire használták korábban az emberek a mobiltelefont? Telefonálásra, sms írásra. Esetleg zenelejátszásra. Ennyi.

Aztán egyszer csak fényképeztek, emailt küldtek egymásnak a felhasználók, weboldalakat bámultak készülékeik parányi kijelzőjén, majd elszabadult a "techno-pokol". Ma már egy ilyen okostelefon rengeteg dolgot kiválthat: fényképeket készít, videókat vesz fel, zene- valamint filmlejátszóként szinte mindenféle formátumú tartalommal megbirkózik, diktafonként tárgyalásokon lehet jelen, unalmas félórákban játékra hív, vagy könyvolvasásra, nem mellesleg társ az ismeretlenben, hiszen térképként működik, sőt, el is navigál az ismeretlen helyre, sötétben még világít is hozzá. (Korábbi írásunk erről: "De mégis mi a francnak neked okostelefon?") Böngészőjében weboldalak jelennek meg, e-mailek küldésére, fogadására képes. Különböző kiegészítők működtetésére lehet bírni, mint például egy speciális WC, mely naplózza is a tulajdonos... khm... szokásait. 

Ja, igen, sms-t írni, s még akár telefonálni is lehet napjaink okostelefonjával. A kérdés még mindig adott.

Sietek leszögezni, mielőtt még a techguruk az oldalnak esnek, a kor mobileszközei csak egy bizonyos szintet ütnek meg - legyen az akár több száz ezres készülék is. Célzottan fényképezésre a fele összegért is komolyabb tudású gépet lehet vásárolni, s ez a helyzet a videórögzítő masináknál is. Ezt be kell látni, ezzel ma még együtt kell élni.

android-development-possibilities.gif

Külső – Képernyőméret

A külalak meglehetősen szubjektív dolog. Nem mindegy, hogyan néz ki a motorháztető, viszont nem csak a motorháztető a lényeg. Ízlések és rokonok, kinek a pap, kinek a paplan – s még sorolhatnám a népi bölcsességeket.
A külső megjelenés még státuszfüggő is lehet: vannak, akik lenéznének egy Hello Kittys telefonnal megjelenő kormányhivatalnokot. Mindezt oda-vissza lehetne ragozni. Leszögezhetjük viszont, hogy a tulajdonos személyisége mindenképpen, a társadalmi státusza akár nagy mértékben befolyásolhatja a telefonja külsejét.

Nincs két egyforma tenyér, kézhossz, személesség vagyis teljesen egyéntől függő, kinek mekkora telefon is passzol. Itt azért már tetten érhető a marketing, ami sugallja, hogy a nagyobb az jobb. Megoszlanak a vélemények, pláne feleség, barátnő véleményét is megismerve. Az esetleges kompenzálást nem is merem szóba hozni...

A külsőhöz tartozik még a telefon környezeti behatásokkal szembeni ellenálló képessége. A hangzatos mondat mögött az alábbiak rejlenek: a készülék képernyője, burkolata mennyire karc-, ütés-, csepp-, vízálló.
A képernyő mérete meghatározó a telefon fizika nagyságát tekintve. Napjainkban már az 5”-os kijelzőjű telefonoknál járnak a gyártók és a licitnek nincs vége...

Ehhez társulnak az immár bődületes felbontások – nem ritka a FullHD, vagyis 1920*1080 pixelt megjelenítő képernyők. A nagy felbontások lélegzetelállító vizuális élményt eredményezhetnek – a következő lélegzet akkor áll el, mikor a telefon akkumulátor szintje órák alatt a piros szintre süllyed. Általánosságban elmondható, a nagyobb felbontás több energiafogyasztással társul. A különböző gyártási technológiából származó panelok közel egyforma megjelenítést eredményeznek. Igen, vannak különbségek fényerő, fekete szín, színek dinamikája, betekintési szögek tekintetében. Vannak eltérések, amik csak akkor láthatóak, ha a felhasználó az orrával működtetné a telefont. És vannak eltérések, melyeket felkap a média, megosztva a leendő felhasználókat. A megosztás itt elbizonytalanítást is jelent.

device_screens2.png

Hardver – Akkumulátor – Speciális tulajdonság

Elsősorban processzor, memória. Csakúgy, mint az asztali számítógépeknél itt is mérvadó, hogy hány magos, mekkora órajelű processzor teljesít szolgálatot az alaplapon, milyen 3d-s chip segít a processzornak, valamint a memória mennyisége. Megint csak általánosságban elmondható, hogy a nagyobb gyorsabb, a több jobb. Itt utalok vissza a "Mire is használnám?" bekezdésre. A processzornál még szempont lehet, hogy napjainkban újabb támadást indított az Android fronton az Intel. Tavaly is készültek már Intel procis készülékek, idén átdolgozott chippel érkezik a gyártó. Az Inteles központi egységtől nem kell tartani - csak kevés olyan program, inkább rétegprogram az, amelyik nem rendelkezik Inteles támogatottsággal. 

Az akkumulátor nagysága kihat a használhatóság időtartalmára – vagyis két lemerülés között milyen gyakran kell töltőre csatlakoztatni a készüléket. Korunk okoskütyüi közepes használattal, folyamatos szinkronizálással kibírnak egy napot. Valljuk be, ez elég harmatos. És akkor még nem is beszéltünk egy komolyabb hardverigényű játék futtatásáról, ami aztán pár óra alatt teljesen lemerítheti a telefont. A gyártók késésben vannak a vásárlók eme igényére, de már feltűntek a nagyobb akkumulátorral felszerelt telefonok. Szempont lehet még az esetleges vezeték nélküli töltés – egy speciális eszközre, egy tenyérnyi helyre kell helyezni az ilyen módot támogató készüléket. Egy másik lényeges szempont az akkumulátor cserélhetősége: egy pót teleppel meghosszabbítható a készülék "napitartalma", de egyes telefonoknál mindez nem kivitelezhető. (Az eszközüket sokat használóknak kötelező egy autós töltő, vagy külső akkumulátortöltő beszerzése!)

Csatlakozók terén elmondható, hogy az androidos készülékek microUSB-vel rendelkeznek, ezen keresztül megoldható az adatmozgatás, valamint a töltés is. Persze itt is található kivétel – figyeljünk erre! Egyes microUSB csatlakozókat MHL támogatással vértezték fel, mely azt jelenti, hogy ezen csatlakozón keresztül lehet tartalmat megosztani például televízión keresztül. Ha erre nem képes a telefon, s mindenképpen szükségünk van kimeneten keresztüli megosztásra, microHDMI csatlakozóval ellátott készüléket keressünk. Megfelelő alternatíva lehet még a dokkoló állomás. Van olyan telefon, melyet egy ilyen dokkolóba téve lehet összekötni televízióval, monitorral, vagy akár a dokkolón keresztül billentyűzetet, egeret hozzáilleszteni, ezekkel pedig akár ki is váltható egy személyi számítógép.

Bluetooth – vezeték nélküli adatátvitel, melyet elsősorban headseteknél, autós kihangosítóknál lehet használni. Speciális bluetooth eszközöknél oda kell figyelni, hogy a telefon a megfelelő bluetooth verzióval rendelkezzen.

Napjaink csoda mozaikszava az NFC. Segítségével a telefonnal akár vásárolni is lehetséges. A középkategóriától már előfordulnak ilyen csippel ellátott telefonok.

Egy-egy készülék nem képes működni minden országban, a különböző frekvenciatartományok miatt. S az is igaz, hogy nem mindegyik okostelefon kártyafüggetlen. Apropó – ha már kártya: vannak készülékek, melyek már csak microSIM kártyával működnek. A szolgáltatók általában lecserélik ilyen típusúra a SIM-kártyát, van ahol csak térítés mellett, figyeljünk erre is.

Nfc-Enabled-Bluetooth-Boombox-P-016BT-.jpg

Gyártói háttér – Szerviz – Szoftver

A beszerzett készülék esetleges meghibásodása... Egyesek számára már a mondat kezdete is rémálomba illő. Egyelőre tényként kell elfogadni, hogy ami legyártásra kerül, el is romolhat. S itt jön képbe a gyártói háttér. Nem mindegy, hogy adott készüléket hazánkban is árulják hivatalosan, a gyártónak van-e képviselete nálunk.

A telefontársaságoknál vásárolt eszközök garanciális javítása elfogadhatónak mondható. Ezzel szemben nem mindegyik mobiltelefonok árusításával foglalkozó bolt nyújt teljes értékű 24 hónapos garanciát adott készülékre. (Sufnigsm bolt: így lehet találkozni utóbbiakkal a fórumokon. Igazából, amíg nincs gondja a telefonnak, addig nincs is gond ezekkel a cégekkel...) A távolkeletről beszerzett, pénztárcakímélőbbnek bizonyuló telefonoknál a vevőnek kell gondoskodnia a javíttatáshoz szükséges postai szállítás költségéről. 

Szoftvernél a telefonok "utánkövetését", vagyis a szoftveres frissítését értem ebben a blokkban. Vannak készülékek, melyek hardverileg alkalmasak az újabb androidos rendszerek fogadására. A gyártón múlik, él-e a lehetőséggel, vagy inkább egy szinte azonos készüléket kidob a piacra, egy jobb rendszerrel - lásd a fentebb említett Defy, Defy+ esetét. Ha visszatekintünk, nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy a Google által készíttetett Nexus telefonok "frissítési élettartama" 18-20 hónap körüli idő. Tehát az aktuális csúcskészülék 1-2 nagyobb rendszerfrissítést megélhet, utána...?

android-timeline-smartphone-support-940x171_new.png

Csak a csere jöhet szóba? Fejlesztés!

Napjaink fogyasztói társadalma nem kedvez a készülékek élettartamának kitolására. A gyártók általában kihoznak egy újabb telefont az újabb rendszerek miatt ahelyett, hogy a régebbi eszközökre elkészítenék az újabb android rendszerek frissítését – érthető okokból, hiszen így nincs bevétel, profit.

Itt jön képbe az úgynevezett főzött rom (custom rom). Nagyon sok telefonnak van olyan hozzáértő programozókból álló önkéntes háttércsapata, akik elkészítik az újabb rendszerek működőképes verzióját a gyárilag már nem támogatott készülékekre. Ezekről az oldalakról a magyarországi fórumokon keresztül biztosan kaphat felvilágosítást a vállalkozó kedvű tulajdonos, s ugyanezen fórumok lakói segítségével könnyedén „felfejleszthető” a korosabbnak számító telefon. Autós hasonlatnál maradva ez nagyjából azt eredményezi, hogy bizonyos esetekben nagyobb köbcentis motor beépítése lehetséges, illetve több lóerő nyerhető ki ugyanazon motorból.

Általánosságban elmondható, hogy a 2.3-as rendszerről (GB) a 4.0-ás (ICS) rendszerre történő előrelépés a mindennapokban is érezhető gyorsulást, funkcióbővülést eredményezhet – ha a telefon hardveresen alkalmas mindezekre.

Nagyon fontos még megjegyezni, hogy a rendszer leváltásához úgynevezett root-olás szükséges, amit sok gyártó nem néz jó szemmel: garanciamegvonást eredményez! A rom-cserét mindenki saját felelősségére végezze, körültekintő és értő utánaolvasás, megfelelő előkészületek megtételét követően! Vagy olyan tapasztalt barát, ismerős segítségét kérje, aki nem csak hallott róla, hogy a szomszéd néni unokájának a vőlegénye mit is olvasott...

letöltés (1).jpgletöltés.jpg


 

 

Internet

Az okostelefonok internet elérése nélkül félkarú óriások. Nem azt mondom, hogy nem lehet net nélkül meglennie egy-egy ilyen eszköznek, viszont ahhoz, hogy maradéktalanul kihasználjuk a telefon által kínálkozó lehetőségeket internetelőfizetéssel is számolni kell. Az előfizetéses tulajdonosoknál ha felhasználásra került az adatmennyiség, a szolgáltató lecsökkenti a sávszélességet 32 kbps sebességre. Tapasztalatom szerinte ezzel a sebességgel még teljes értékű a Google Térkép és Navigáció szolgáltatása. A kártyás tulajdonosoknál letiltásra kerül az adatforgalom, ha túllépi a letölthető adatmennyiséget.
Aki WiFi közelében éldegél, dolgozik, számára nem létfontosságú ez a kérdés, a többi felhasználó pedig maga dönti el, előfizet s ezáltal még inkább kihasználja eszközét (esetleg rabságba ejti az eszköze...?), vagy nem érdekli ez a dolog. A netelérésnek viszont ára van - ezt is kalkuláljuk bele a havi kiadásba.

Igényeim, zárszó

Az általánosságok után lássunk egy konkrét példát: kétgyerekes családapa vagyok, a lányok egyre többet produkálják magukat, jó lenne normálisabb minőségben rögzíteni mindezt mind fénykép, mind videó tekintetében. 
Nálam szempont, hogy több dologra is tudjam használni az új telefont: tehát jó lenne, ha HDMI kimenettel, vagy MHL képes USB-vel rendelkezzen, esetleg beszerezhető áron dokkolóval, minek segítségével egy nem okos televízión is lejátszhatóvá válik a telefonon tárolt tartalmak - például a nagymamánál.
Méret tekintetében nem preferálom napjaink divatját, miszerint a nagyobb a jobb... 4-4,3" fölé nem kívánkozok menni, hiába is próbálja a marketing lenyomni a torkomon az 5-6"-os telefonálásra is alkalmas nem-tudom-minek-nevezzem eszközöket. 
Hazánkban is egyre jobban terjed az NFC-s fizetés, s mivel nem csak erre lehetne használni a chip meglétét, valamint legalább másfél-két évre szeretnék most készüléket venni, ez is vásárlási szempont nálam.
Közepes használattal - szinkronizáció bekapcsolva, 20-30 perc beszélgetés, némi videózás, munkába menet-jövet zenehallgatás, vagy netezés a vonaton - legalább másfél napot bírjon a készülék. 

Ez már konkrétabb példa, de sajnos egyelőre nem akadt olyan készülék a horgomra, mely minden tekintetben megfelelt volna a számomra. Talán az új Nexus? Vagy az új Motorola? De mindig lesz új... addig meg csak vár az ember? :-)

Igyekeztem körbe járni minden téren, mire is kell, hogy kiterjedjen a Vásárló figyelme. Kell...? Igen, a körültekintő vásárláshoz kell, hiszen Montecuccoli óta tudjuk, a háborúhoz pénz, pénz és pénz kell. Ezt kissé kiforgatva, a nem tudatos vásárlónak is sok pénzre lesz szüksége, hiszen ő csak rábök a polcra: "Nekem az kell!"
Jelen írással a többiek számára próbáltam támpontokat nyújtani, mire is érdemes figyelni, ha nincs annyi elfecsérlendő anyagi forrásuk, vagy csak több gógyi szorult a kobakukba... :-)

Ha szerintetek kimaradt valami, beszéljük meg a hozzászólásokban!

 


Címkék: gondolatébresztő gondolkodó android

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr275012195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maxentius 2013.04.02. 10:00:22

Az Xperia P - a processzorán kívül - szerintem mindenben megfelelő lenne neked: 4" 540*960-as kijelző, 1 GHz-es kétmagos proci, microHDMI-kimenet, teljesen fém külső, 8 MP-es fő kamera, VGA elülső kamera, 1080p videófelvétel, 16 GB belső memória, 1 GB RAM, NFC, 1305 mAh akku (érdekes módon a rendszerinfókban turkálva 1500-nak írja), Android 4.1.2 heteken belül érkezik rá.

][-][alo 2013.04.02. 10:19:51

Köszönöm szépen! Sonykat nem is nézegettem eddig, ez is igaz :)
Razr I -- ezzel szemezek, csak, hát, de, és...
jönnek az újak... :)

igazából ez is egy ilyen mókuskerék, ha egyszer veszel valamit, fél évig ne nézz semmi árjegyzéket, de idevágó cikket/oldalt se :)

köszönöm a tippet!

Pitfall Harry 2013.04.02. 11:09:52

Én is hasonló cipőben járok (szintén kétlányos apaként), nekem is a kamera, a legalább másfél napos üzemidő és a max. 4.3"-os kijelző a vágyam. Rebesgetik, hogy a nexus 5-nél visszavesznek 4.5"-re olyan vékony kerettel, hogy nem lesz túl nagy a ház és a kamerára is rágyúrnak. Kíváncsian várom.
De addig is szerintem a mi igényeinknek leginkább egy Samsung S2 felel meg. Egész használható minőségű képet és videót készít, aksi is jól bírja, a kijelzője is szép, és használtan kb. 60-70e között megvehető...

Pitfall Harry 2013.04.02. 11:14:41

Még egy valami eszembe jutott. Ha a TV-d tud HDMI-t fogadni, akkor valószínűleg DLNA-t is tud. Tedd fel pl. a Skifta-t a telefonodra és vezeték nélkül tudod nézni a TV-n a telefonodon lévő képeket, videókat...

][-][alo 2013.04.02. 12:43:42

@kabocza: ez egy régebbi tv, annyira sikerült felokosítanom, hogy már lejátsza az usb szerviz porton a mediatartalmakat :) (LG LH3000) -- HDMI-s, de nincs wifi - szóval... csak a kábeles megoldás jön szóba.
Azért kösz az ötletet!
(wifi sticket még nem próbáltam bedugni neki - egyrészt nincs, másrészt a fórumokon se láttam ilyet - ettől persze még lehet, hogy van, csak már nem ástam bele magam.)

Pitfall Harry 2013.04.02. 13:14:06

@][-][alo: Bocs, nem gondoltam végig a dolgot, hogy DLNA-hoz wifi is kell ;) Csak abból indultam ki, hogy ha HDMI, akkor már valami korszerűbb TV, nem olyan mint az én 10 éves Samsungom. Nekem egy DLNA képes médialejátszó van rákötve, és azon keresztül szoktam néha a telefonon készült képeket kirakni a TV-re...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.02. 13:25:07

Eléggé meg kell gondolni, mit vesz az ember.
A marketing lényege pont ennek az elkerülése - már akit be lehet ezzel etetni.

olvasó080906 2013.04.02. 14:46:22

En iPad és HTC Desire párost használok (a htc-n 4.1.2 rom fut).
Le akarom cserélni a telot uj iPhone -ra, de őszintén szólva 1-1 IOS és androidos eszköz kisegítő K egymást. Pld. a beszéd felismerés magyarul csak androidon megy. Most ugy látom, amig up to date romot tudok a telefonra tenni, nem cserél em le.
Persze az ipad is mindig kéznél van, azt használom sok olyan dologra amire más a telefonját.

Más: androidos teloban ezentúl csak a legbelső koros oprendszerrel szállított google telefont vennék.

Amit a gyártók szemetkednek azzal, hogy nem adják ki a friss verziók at az a pénz éhség magas foka, sőt inkább gec**ég.

A Desire- em csodálatosan működik 4.1.2-vel, 2 év 8 hónaposan.

Mondjuk sznob hatás az nincs, de nem normális évi 200k telefonra költeni.

][-][alo 2013.04.02. 15:11:57

@olvasó080906: osztom a véleményed, igen az... g-s dolog :)
nálam a Defyn megy a 4.1.2 - nem mondom, hogy baromira vajas a dolog, de egyelőre működik. megszoktam már a nyűgjeit. Igazából a baj Murphyvel van - hiszen mindig akkor makacsolja meg magát a rom, mikor nagggggyyyon kellene valamire a teló.
De a gravitáció is csak azóta húzza az embert, mióta Newton fejére esett az alma... ;)

ultrasoul 2013.04.02. 17:18:43

Egyszerű a válasz: ha mutatósabb, egyedibb, méretileg használhatóbbra vágysz: Motorola Razr Droid XT910,
ha okosabbra: LG Optimus 4x HD. Mindkettő 80e Ft körül, 1. kicsit kevesebb, 2. kicsit több. ICS mindkettőn. Nem is ragoznám, bevált készülék mindkettő. Első el is megy másfél napig, de laggol (halványan, persze), második kevesebbet röccen, jobb, de nagyobb is, és akkuilag egynapos készülék.

vtec 2013.04.03. 03:03:11

HTC ONE SV :) mindent tud

ac07 2013.04.03. 09:49:12

Hasonló cipő (közel két éves Defy), talán csere - de én sem igazán tudnék a mostani választékból - HTC OneS, Lumia820, BB Z10, ami most tetszenek.

Solct 2013.04.03. 12:36:02

Nekem is Defy, abbol is piros lencses. Jelenleg CM7.2 1,2ghz-re tuningolva (stabilan fut 1,4ghz-ig). 2300mAh- nagy akkuval ~4nap/töltes.
Jah es munkas telo. Nem tudom mire cserelnem le.

Loyal - www.loyalmunkaruha.hu · http://www.loyalmunkaruha.hu 2013.04.03. 16:50:38

Samsung Galaxy SII, amíg működik, biztos nem cserélem le <3

Google+
süti beállítások módosítása