"Have a Break, Have an Android"

2013.09.04. 10:47 Yarner

Ma reggel minden rendes android-fannal megfordult a föld. Sundar Pichai, az Android vezére bejelentette, hogy a következő Android-főverzió a 4.4-es lesz, a neve pedig... KitKat. Ez már csak azért is hathatott meglepetésszerűen, mert már majdnem egy éve mindenki az 5.0 Key Lime Pie-t várja, sőt, az időnként kiszivárgó kódrészletekben, benchmark-adatbázisokban is KLP jelöléssel szerepeltek az új OS-t tesztelő készülékek. 

Azok kedvéért, akik épp betegek voltak azon az órán, gyorsan elmondom, hogy a Google minden Android főverziót ABC-sorrendben egymást követő édességekről nevezett el, egészen a harmadik, 1.5-ös verziószámú Cupcake óta - és érthető okokból ezek mindegyike köznév volt, senki nem számított rá, hogy hirtelen egy jogvédett márkanév kerül a sorba A K betű viszont kemény diónak bizonyult, ugyanis elég ritka kezdőbetű az angolban. A kvázi hivatalosan elismert választás a Key Lime Pie volt, ez a habos-krémes floridai (pontosabban Florida Keys-i, elnézést, ha valakit megsértettem) sütemény, amit ugyan az USÁ-ban elég sokan ismernek, azon kívül azonban gyakorlatilag senki. (Itt egy kiváló ismertető és recept olvasható.)  

key-lime-pie-m.jpg

Szóval a hírek szerint tavaly év vége felé az Android-csapat úgy döntött, hogy ez nem a legjobb stratégia, hiszen pont az lenne a lényeg a kódnevekben, hogy hülye számok helyett jól ismert finomságokról kapja minden Android a nevét. Na jó, de akkor hogy hívjuk? A tegnap óta felröppent "legenda" szerint valaki felvetette a KitKatot, ugyanis a Googleplex konyhájában állandó készlet található a csokikból, "éjszakai kódoláshoz". Ergo a rendszer egy jelentős részébe is beépültek a nápolyis szeletekből kinyert kalóriák. Az ötletet tett követte, és a KitKat márkanevet birtokló Nestlé meglepetése ellenére gyorsan (24 óra alatt) belement a játékba, a végső döntést pedig február végén, a Mobile World Congressen, egy titkos megbeszélésen hozták meg. (Egy techkongresszuson nyilván nem sok embernek tűntek fel egy élelmiszeripari cég csúcsmenedzserei - ez aztán a tökéletes inkognító.)

Szóval az igazán döbbenetes a dologban az, hogy sikerült tökéletes titokban tartani a váltást, még a cégen belül is alig volt, aki tudott a megállapodásról, és a fejlesztők továbbra is a KLP rövidítést használták. (Persze kicsit az is segített a trükkben, hogy erre igazán senki nem számított, így nyilván nem sokan szaglásztak a téma után, a Key Lime Pie-t már mindenki rég eldöntöttnek tekintette.)

Android 4.4 kitkat Google HQ Mountain view.jpg

A hírek szerint viszont nem cseréltek gazdát vaskos pénzkötegek, a két cég csak amúgy "játékosan" haverkodik egymással, az akcióból termelődő profit legfeljebb közvetett módon jelenik meg, amit persze nem nehéz meglátni: ebben a cikkben is már háromszor leírtam a csoki nevét, a képekről nem is beszélve. Ma a KitKaté a világ címlapjainak egy jelentős hányada. Cserébe nyereményjátékot hirdettek, a mától forgalomba hozott androidos KitKatok csomagolásában található kódokkal Nexusokat vagy Play utalványokat lehet nyerni (persze csak azokban az országokban, ahol kapható a Nexus 7 a Playen keresztül). Larry Page már kapott is egy díszdobozos változatot, csak legyen szíve megenni.

chocodroid.jpg

(Ugyanakkor kicsit furcsa is egy globális márkanevet látni az Android világában, afféle "a csizma az asztalon" hatása van. Hasonló érzés ez kicsit, mint amikor az ember annak idején meglátta az első "Pepsi Sziget" táblát a Filatorigátnál.)

További érdekességek: Sundar melesleg azt is megemlítette, hogy az Android elérte az 1 milliárd aktivációt. Ízlelgessük kicsit ezt a számot, elolvad a szájban, mint a csokoládé (és nem ropogós a közepe).

Aztán meg a frissen felállított csokidroid szobrot fotózó buzgó Google-droidok (pardon alkalmazottak) kezében valami egészen érdekeset is lehetett látni:

nexus5.jpg

Közelebbről:

nexus5.gif

Én nem tudom, mi az, de a gyengébbek kedvéért rá van írva nagy betűkkel :-)

[Forrás: Androd Police, Reddit]


Címkék: hírek android kitkat Nexus 5

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr735494668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.09.04. 10:55:32

Azért az megnyugtató, hogy nem Kinder Bueno lett.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2013.09.04. 14:54:57

Azért az 5.0-ás remélhetőleg KLP lesz. Azért tolnak ki egy 4.4-esnek nevezett un. főverziót, hogy a terveket ne rugják fel.

mrperfect 2013.09.04. 15:19:01

@Noname Cowboy: vagy csak LP mivel a következő betű az L

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.09.04. 16:18:59

@mrperfect: Én Licorice-re (medvecukor) vagy Lollipopra gyanakszom a köv. verziónál, az már talán tényleg 5-ös lesz. A kérdés, hogy visszatérnek-e a köznevekre, de szerintem hamar elfáradna, ha innentől csak márkák lennének. Ez egyszeri poénnak jó.

decoati 2013.09.04. 23:06:07

@Yarner: lollipop pff... nemá' :)

radix 2013.09.05. 06:57:50

Android 5. 1 Maci Mogyorós for the win!

Nyomek 2013.09.05. 07:09:43

Szóval mégsem Kistehén lett...

Flúgatlan 2013.09.05. 07:55:05

@Tomi from Space: "nem Kinder Bueno lett"

A "Kinder Pingui" névvel utalhattak volna a Linuxos alapokra is. :-)

vegato · http://smileandrun.blog.hu/ 2013.09.05. 11:59:13

és amúgy milyen újdonságok vannak 4.4-es androidban?

Yarner · http://androlib.blog.hu 2013.09.05. 14:07:15

@vegato: Azt még sneki nem tudja, ugyanis csak a nevét jelentették be. Tavaly a Nexus 4-et október végén jelentették be (előtte a GNexet ugyanúgy), szóval arra számíthatunk.
Ez most csak egy kis hírverés volt egy nappal az IFA Samsungos bejelentései, és egy héttel az Apple újdonságai előtt, hogy ne felejtődjenek el gugliék (meg hogy esetleg várjon egy kicsit az új Nexusra, a kedves vevő, nehogy elragadja egy Note 3 vagy egy Xperia Z1 látványa)

Google+
süti beállítások módosítása