Androlib.blog.hu - Egy kis statisztika :)

Lassan 1 éves lesz a blog (február 22-én), nem is gondoltam volna, hogy pár hónapnál tovább húzza. Amikor belekezdtem nem szántam másnak, mint egy kis unaloműzésnek és lelki szemetesládának az Androiddal kapcsolatban, aztán szépen elkezdtetek gyűlni és gyűlni, egyre több lett a komment, az olvasói levél, nőtt az érdeklődés, mígnem eljött az a pillanat is, hogy szerkesztőket "kellett" felvenni, hogy minél pörgősebb legyen a hírfolyam és minél szerteágazóbb postok születhessenek. Mostanság meg már olyan leveleket kapunk, amikben mint igazi "mérvadó szakblogként" emlegettek minket, ami nagyon, de nagyon jól esik nekünk és köszönjük szépen :) Gondoltam, hogy e havazós estén csinálok egy kis statisztikát, hogy eddig miből, mennyi fogyott nálunk :)

  • Az első post 2010.02.22 20:32-kor került ki PJS billentyűzetéből.
  • Összesen 195 posztot írtunk eddig
  •  8 szerkesztője van / volt eddig a blognak összesen, ebből jelenleg 4 aktív, a Többiek "eltűntek". Volt is egy felhívás a közelmúltban, mikor is szerkesztőket kerestünk, de arra ha jól emlékszem nem jelentkezett senki (aztán mikor levettük leszegett fejjel readya írt egy levelet, miszerint szeretne posztolni, Ő azóta is nagyon aktív szerkesztője a blognak, amit így utólag is köszönök :) )
  • Postok száma szerkesztő szerint:
    Gery.Greyhound 55
    MR.E 3
    PJS 7
    Pacska 44
    readya 13
    Tomi from Space 71
    Watt25 2
  •  Az eddigi "legjobb napunk" augusztus 31. volt 6985 letöltéssel és eddig 180.522 alkalommal néztétek meg az oldalt.
  • Facebookon elértük a 360 like számát, ami hetente kb. 10-zel gyarapszik. (A like-olók 10%-a egyébként nem a férfiak táborát gyarapítja, úgyhogy a Hölgyek körében is terjed az Android :) )
  • Eddig 5 magyar fejlesztéső appot volt szerencsénk bemutatni, remélhetőleg a jövőben ez a szám dinamikusan nőni fog :)
  • A nagy tabletes szavazáson 246-an vettetek részt, a Milyen Androidos PDA-t használsz szavazáson pedig 461-en.

 

Lehetne még persze statisztikázni, de a szülinapunkra is kell valamit hagyni :) :P Azt pedig szívesen fogadnánk itt a kommentek között, hogy mi az amivel jobbá és élhetőbbé tehetnénk számotokra a blogot, mik azok a témák, amiket kicsit jobban "erőltessünk" vagy ne írjunk róla egyáltalán, vagy azok, amikről még soha nem írtunk, de igény lenne rá.

Köszönjük az eddigi és elkövetkezendő támogatásotokat, mindenkinek továbbra is jó Androlib.blog.hu olvasgatást :)


Címkék: statisztika androlib.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr192479838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chabba (törölt) 2010.11.29. 01:17:10

Gratulálok!

OFF: Ennyi bejegyzés után lehet egy kérdésem mint friss droidnak? Hogyan lehet nagy (mondjuk 30MB) fájlt letölteni a gyári böngészőből? Folyton azt a választ kapom, hogy a Requested entity too large és neten sem találok rá választ. THX

nyuzella. 2010.11.29. 11:08:00

Jó ezt így olvasni, főleg az új havas fejléccel :)
Hajrá, és csak így tovább.
Nem kell Nektek semmit sem beújítani meg levenni/hozzáadni.Szerintem.
Így jó ez a blog ahogy van. ;)

gp 2010.11.29. 21:32:48

Gratula!

Amit "erőltetni" kéne: több androidos tablet! (akár nem androidos is;)) Ha jól emlékszem, csak a samu tab volt terítéken nálatok. Prohardveren egy fórum nagyon pörög e témában, de a fórum-jelleg miatt áttekinthetetlen. Könnyen lemarad az ember. Egy Blogban könnyebb lenne követni ki mit dob piacra, mennyiért, stb.

Plusz még: androidos kütyük, mint pl. a SonyE. új Liveview "karperece" az x10-hez

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.11.29. 21:40:32

@gp: Hamarosan érkezik egy Zenithink Zt-180-as teszt, aztán még egy másik is de ezt nem mondhatom el egyelőre senkinek :)

judzsin 2010.11.30. 23:31:40

Gratulálok az eddigi munkátokért, csak így tovább.

Google+
süti beállítások módosítása