Hölgyek és az Android #11

2011.05.09. 07:00 readya

Ismerkedjetek meg Krisztával, aki egy gimnáziumban tanít természettudományos tárgyakat. A munkája a tanítás, az egyik hobbija pedig a tanulás. Annak ellenére (vagy talán éppen azért :) ), hogy gazdasági és természettudományos diplomája is van, nagyon érdekli az informatika.

Manapság nagyon fontosnak tartom ezeket az ismereteket, mert mostanra már a naplónk is php alapú.

Ha éppen nem technikai blogokat olvas, akkor hegyet mászik, kirándul vagy bulizik. Örülök, hogy elvállalta az interjút, hiszen mindig érdekes egy újabb személyiséget megismerni. Az pedig már csak hab a tortán, hogy rászánta az időt és olyan válaszokat adott, amiket - számomra mindenképpen - élvezet olvasni és az Android iskola egy nagyon jó ötlet. De erről majd később, a riportban.

readya: Milyen készüléket használsz és milyet szeretnél használni?
Kriszta: ZTE Blade-et használok, mert azt többen is ajánlották és jó kritikákat olvastam róla. Nem bántam meg, mert a hozzáértők kezében is tetszést aratott. Természetesen egyszer majd szeretnék komolyabb készüléket, de amíg nem használom ki teljesen, addig nem tervezem egy másik telefon vásárlását. Többen ajánlották a Galaxy Ace-t és persze különböző iPhonokat is. Ezeknek azonban szerintem nem annyira jó (egyelőre) az ár-érték arányuk, hogy megvegyem őket.
Az mindenesetre biztos, hogy mivel sokat járok ide-oda, így nem lennék meg egy okostelefon és egy Android nélkül. Erre pedig az ébresztett rá, hogy nem régiben ellopták a telefonomat, és utána nagyon hiányoztak a korábban már megszokott információk, illetve tevékenységek. Nem tudtam, hogy jutok haza, hogyan öltözködjek reggel, stb. Szóval hiányzott a már megszokott kényelem. Remélem ilyen okból nem kell többet új telefont vennem.

readya: Mikor és hogyan ismerkedtél meg az Androiddal?
Kriszta: Nagyon régi Nokia telefonom volt és folyton az ismerőseim mobilját kértem el netezni, vagy olyan tevékenységekre, melyeket azon az öreg telefonon nem lehetett. Egyszer aztán pont emiatt kölcsönkaptam egy ismerősömtől kb. 3 hétre egy Pulse telefont. Azt kezdtem el használni és nagyon megtetszett az Android. Így lett nekem Androidos készülékem. (a szerk.: Adjátok kölcsön ti is barátoknak a telefonotokat, gyarapítsuk az Android rajongók táborát. :-) )

readya: Van valami kedves történeted Androiddal kapcsolatban?
Kriszta: Nem is olyan rég Szlovákiában jártam, még új volt a telefonom, ezért nem nagyon ismertem a készüléket, illetve magát az Androidot sem. Valahogy mindenesetre szlovákul kezdett beszélni hozzám a telefonom. Felmentem tehát a netre és megkerestem azt az alkalmazást, ami visszavarázsolja a mobil nyelvét magyarra. Szükségem volt rá, mivel a szlovákok nem használtak olyan nemzetközi szavakat és kifejezéseket, amik alapján e nélkül is rendbe tudtam volna rakni.
Elolvastam a fórumokban , hogy mit és hogyan kell feltelepíteni, illetve futtatni a telefonomon, hogy használni is tudjam az alkalmazást. Minden szépen le volt írva ezzel kapcsolatban, úgyhogy a Marketen keresztül letöltöttem és aztán szépen, gond nélkül vissza tudtam állítani a telefonom nyelvét magyarra. Ez volt az első olyan alkalom, amikor nem volt olyan ember körülöttem, aki értett volna az Androidhoz. Magamtól is boldogultam, és ez önbizalmat adott az Android használatával kapcsolatban. Azóta még inkább kedvet kaptam hozzá.

readya: Mik a kedvenc Android alkalmazásaid és mi az amit nem találsz a Marketen, de örülnél neki?
Kriszta: Természetesen először mindenki a különböző közösségi kommunikációs alkalmazásokat használja, így én is. Szeretem a Forsquare-t, Twittert, Mercuryt, szeretem látni az időjárást és hogy mik történnek a nagyvilágban. A munkahelyemen ugyan –általában, nem nézegethetem őket, de tömegközlekedésen utazva tájékozódom mindenről. Ha meg nem tudom, hova kell mennem, akkor a Maps segítségével megkeresem az adott helyet. Használok a BKV-hoz kötődő tájékoztató alkalmazásokat is, hiszen nem egyszer volt már arra szükségem, hogy megnézzem, milyen éjszakai járat visz haza, mikor megy és honnan indul. (Például SmartCity segítségével.)
Néha használok olyan alkalmazásokat is amelyek egy adott probléma megoldásához azonnal kellenek, mint ahogy ez a fentiekben már olvasható volt. Ennek az alkalmazásnak a neve: More Locale 2.
Hallottam ugyanakkor azt is, hogy iPhonokra már írtak olyan alkalmazást is, ami azt nézi, mikor milyen mélyen alszom, és ezt grafikusan mutatja meg. Érdekes lenne tudni, milyen alvásciklusaim vannak. Ezt még sajnos nem találtam meg Androidos verzióban. (a szerk.: Sleep Bot Tracker Log vagy Sleep as an Droid?) Nem tudom, létezik-e olyan alkalmazás, ami magától beáll a kedvenc rádiócsatornáimra, ha rossz a vétel, akkor pedig automatikusan vált. Számomra például, akinek még alig három hónapja volt megismerni az Androidot, kicsit nehéz egy elképzeléshez alkalmazást találni.
Szeretnék olyan application-t is találni, ami feldobja, hogy aznap milyen programok vannak Budapesten és nem kell emiatt felmennem a netre és keresgélnem.

readya: Munkád/hétköznapjaid során ki tudod használni az Android nyújtotta előnyöket?
Kriszta: Mindenképpen kihasználom ezeket az informálódás, tájékozódás, illetve például a közlekedés során, mint ahogy arról már szó volt. Sőt szeretném, ha további hasznos alkalmazásokkal gyarapodna a Market.

readya: Mit vársz egy Android blogtól?
Kriszta: Hogy azok számára is érhető legyen a tartalom, akik még csak most ismerkednek vele. Többször éreztem azt, egy cikket vagy fórumhozzászólást elolvasva például, hogy azok számára minden bizonnyal érdekes a tartalma, akik már járatosak benne, jól ismerik az Androidot. Viszont akik még csak most ismerkednek vele, azoknak okozhat nehézséget a megértés.
Én, személy szerint, (nem elvárom, de) nagyon örülnék egy olyan kezdeményezésnek, ami például olyasmi, mint egy „Android-iskola”. Lehetnének például hetente vagy havonta olyan írások, amik segítenek abban, hogy a kezdők is gyakorlott Android-felhasználókká válhassanak. Megismerhetném a szakszavakat, és nemcsak használnám, hanem tudnám is, hogy egész rendszer hogy épül fel.

Remélem érdekesnek találtátok a riportot. Hölgyeim, kalandra fel! Ha van kedvetek válaszolni pár kérdésre és nem bánjátok, ha megjelenik az oldalon, írjatok a blog címére (androlib.blog.hu (@) gmail.com), kommentben vagy akár a Facebook oldalunkon. Csak két feltételünk van: Android készüléket használjatok és válaszoljatok a kérdésekre. :)


Címkék: readya holgyek es az android

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr492885583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2011.05.09. 09:15:31

"Szeretnék olyan application-t is találni, ami feldobja, hogy aznap milyen programok vannak Budapesten és nem kell emiatt felmennem a netre és keresgélnem."

androlib.blog.hu/2011/02/23/magyar_app_cirka_a_budapesti_partykalauz

readya 2011.05.09. 13:36:09

@Gery.Greyhound: Köszi Gery, ennek a neve nem jutott eszembe, pedig tudtam, hogy van :)

Google+
süti beállítások módosítása