Androidos tablet ötezerért?

2011.07.11. 10:42 Yarner

Nemrég jelentette be az indiai kormány, hogy végre elkészült a sokak által már csak soha meg nem valósuló, üres politikai igéretként számon tartott számítógép, amellyel az indiai fiatalok körében a digitális írástudás terjesztését szeretnék elősegíteni. A fejlesztése során sok viszontagságon átesett eszköz pedig nem más, mint egy 7 inches Android alapú tablet.


A Sakshat (hindi: megtestesülés, avagy "a szemünk előtt") névre keresztelt eszköz rezisztív kijelzővel, tiszteletet parancsoló 2 Gb RAM-mal, szabvány USB-bemenettel, 3g és wifi kapcsolattal rendelkezik. Egyes források 32 Gb-os belső tárolókapacitásról is sustorognak, de ezt nem tudtam egyértelműen megerősíteni, az viszont biztos, hogy Mini-SD kártya és külső winchester csatlakoztatható a kütyühöz, így tárhely terén a határ csak a csillagos ég. Ami a legérdekesebb viszont, az az ára: a Sakshat 2200 rúpiába kerül, ami átszámítva valahol kicsivel 9000 forint felett jár. Nem rossz? Nos, a diákok további állami támogatással féláron juthatnak majd hozzá.


A friss bejelentés szerint az első 10 000 tabletet még ebben a hónapban a Rádzsasztáni műszaki egyetem hallgatói kaphatják meg, ezt pedig négy hónapon belül további 90 000 követ majd.
A Sakshat projekt mögött egy teljes oktatási infrastruktúra is áll (internetportál, tanári műhelyek, stb.), és a standard tabletes funkciók mellett számos az oktatásban használható alkalmazást is fejlesztenek rá - valószínüleg többel előre telepítve szállítják majd az eszközt.

 

 

 

A tablet létrehozásának ötlete akkor született meg, amikor a az ország vezetői túlzottan költségesnek ítélték az éppen Indiában kopogtató One Laptop per Child programban beszerezhető számítógépeket, és úgy döntöttek, saját erőből megcsinálják ugyanazt pepitában, de még kevesebb pénzből: azaz elérhetővé tesznek egy állami támogatással fillérekért megkapható eszközt, amely segítségével az elmaradottabb régiók fiataljai (és oktatási intézményei) is felzárkózhatnak a digitális írástudás területén, jókora löketet adva ezzel a saját maguk, következésképpen pedig az egész ország versenyképességének. Az OLPC saját rendszerű, amúgy nagyon szimpatikus, laptop-alkatú kütyüjével szemben az indiai mérnökök tovább mentek, és rögtön egy tabletet adtak a fiataljaik kezébe, ami ráadásul az alapvető informatikai ismeretek elsajátítása és az interaktív tanulás mellett még egy, az egész világon ismert és alkalmazott, konkrét karrierlehetőségeket is kínáló operációs rendszert is megismertet a fiatalokkal.
Nem hiszem, hogy sokat kellene ragoznom, hogy a politikában persze semmi sem biztos, de ha India ügyesen játssza ki a lapjait, a milliárdos lakosságú szubkontinens - szoftveres oldalon legalábbis - néhány éven belül az Android egyik fellegvárává nőheti ki magát.
 


Címkék: india android tablet

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr813056850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2011.07.11. 20:00:58

na, várhattak volna a magyar politikusok és akkor ipad helyett ezt köllött volna rendelni, hogy meggyorsiccsák a munkát, amit a laptopjukkal nem bírtak megcsinálni

nabazzmeg 2011.07.11. 20:05:31

jó volna letesztelni, kíváncsi vagyok, mit tud ezért az árért. kellene valahogyan szerezni egyet.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.07.11. 20:05:48

Ahogy nézem ezen a ROM kísértetiesen hasonlít a Zenithink-es ROM-okra, ami kb. 3/4-ed éve keletkezett tapasztalataim alapján olyannyira célromok voltak, hogy gyakorlatilag nem nagyon lehetett őket használni semmire, csak az alapból telepített appok használatára, de még magát a Marketet sem lehetett velük elérni. Remélhetőleg azóta Zenithink is belehúzott és ez is csak egy rossznak tűnő szép álom az Indiai tableten.

zsüber 2011.07.11. 20:19:34

Az eBay-en dömping van 50-60$ közötti androidos tabletekből. Pályázom egyre. Ha az indiaiaknak jó, nekem is az lesz.

gitáros 2011.07.11. 22:43:59

@zsüber:
Az aPad-re gondolsz például? :)

Mr. Finger 2011.07.11. 23:16:39

Ugyan nem vettem, de rengeteget keresgeltem a neten olcso androidos tablet utan, es arra jutottam, hogy ez erne meg: [b]Archos 101[/b] (ez csak egy tipp)

The Great Destroyer 2011.07.11. 23:19:08

Azért szeretnék statisztikát látni arról, hogy pl hány informatikust nevelt ki az olpc program, amiben lóvé is van, illetve, hogy ez alapján milyen hihetetlen informatikusi karriert fog befutni egy patkolókovács fia, akinek megmutatják, hogy mi az a 3 lépés, amivel megtalálhatja az ingyenes pornóoldalakat a neten.
Ennek az egésznek a célja lehet az egyébként tényleg beszerezhetetlenül/államilag támogatathatatlanul készülő hagyományos könyvek kiváltása, de tényleges informatikai ismeret átadása max olyan mélységben, mint a kedves postíróé, lehetséges.
Az android célszoft, telefonálni, netezni, aknakeresőzni, fészbúkozni, e-bookot olvasni, zenéthallgatni/filmetnézni tökéletes, de ennyi és nem több, ezekben viszont tényleg nagyon jó.

Mr. Finger 2011.07.11. 23:21:45

Wicket: te mennyire vagod az andoridot? ismerek par indiai arcot, akik ott tanultak programozni, es csak tudatosult, es ha valaki igazan tehetseges, akkor ez egy megfelelo eszkoz lehet arra hogy ez kibontakozzon. nyilvan szazbol egy, de gondolom ok is arra hajtanak.

KenSentMe 2011.07.12. 00:32:40

@Mr. Finger: Ahhoz azért nem kell nagyon vágni az androidot, hogy az ember tudja, hogy egy platformot >használni< meg >programozni< nem ugyanaz. Az Androidra való fejlesztés sem ott kezdődik, hogy nekiállsz nyomogatni a tabletet és nézed, hogy milyen csilivili, hanem úgy, hogy megvannak a java alapok, aztán letöltöd az SDK-t és utána éjjel-nappal a könyveket bújod meg a kedvenc frameworkodbe hegeszted a kódot a teljesen szabványos PC számítógépeden. És garantáltan nem a tableten fogsz fejleszteni, még akkor sem, ha ez valami csoda folytán lehetséges volna.. ott majd csak betöltöd a kész eredményt... gondolom, Wicket ezért célzott arra, hogy a cikk írójának sem lehetnek túl mély gépes ismeretei, ha egy szórakoztató eszközbe karrierlehetőséget vízionál.

Mr. Finger 2011.07.12. 01:21:24

Huh, sracok, ne menjunk el egymas mellett. Micsoda is az Android? Egy Linuxra epulo GUI, ami tokeletesen megfelel a napjainkban oly divatos hordozhato rendszereknek. Mivel GUI, magaban rejti, hogy egy teljes rendszer erejevel bir, csak elso kattintasra nem mutatja a lenyegtelen funkciokat. Szemely szerint probaltam programozni Androidra, nekem nem nagyon jon be az az XML leiro dolog, ami a teljes alkalmazast korulirja, de vloszinuleg tudjatok mirol beszelek. Mint programozo, voltam mar olyan helyzetben, hogy egy olyan geppel kellett tulelnem, ami eppen hogy egy textfile szerkesztesere volt alkalmas (azt is nehezen), de ezzel tokeletesen kielegitette az igenyeimet, alkotasra alkalmas volt. Most mi is a problematok? Ez nemigazan jott at..

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.07.12. 01:31:38

@Wicket_Wystri_Warrick: @VRbagoly: Na, azért kell csúsztatásokat írni a cikkbe, hogy beinduljon a vita :-)

Az OLPC-féle programoknak szvsz nem az a fő célja, hogy hardcore kódereket szállítson futószalagon, hanem hogy eljuttassa az alapvető informatikai ismereteket lemaradott területekre is. Wicket_Wystri_Warrick, a példádban a patkolókovács fia, ha tud számítógépet használni, lehet, hogy eljuthat egy önkormányzati hivatali posztig, ami a sárkunyhóhoz képest hatalmas karrier (plusz: nézhet ingyenes pornóoldalakat, ami esetleg segíthet a szexuális kultúrája alakításában is, de ez attól függ, milyen oldalakat mutatnak meg neki :-D).

Abban pedig igazat kell adni Mr. Fingernek, hogy szorult helyzetben az ember azzal él, amije van, és kis idővel fantasztikus dolgokat ki lehet hozni a legszerényebb eszközből is. Időt kell adni a Sakshatnak, hogy lesz-e belőle valami - szerintem van benne potenciál.

Na jóccakát, holnap folytatjuk :-)

Mr. Finger 2011.07.12. 02:34:35

Yarner trollkodik, de csak mert szulinapom van! :D +1

en akkor is tartom magam ahhoz, hogy a kormany megprobalja a zsenialitast kiszurni ezekkel az eszkozokkel, es igen kepes ra. az a fo problema, hogy mi itt jo dolgunkban el sem tudjuk kepzelni, hogy mikre kepesek emberek nemi elorejutasert, de azert megprobaljuk! OPEN WORLD! (felve utottem be)

Darkcomet 2011.07.12. 07:15:28

Itt az kéne látni, hogy indiában egészen más az oktatási rendszer, mint nálunk. Relatíve kevés, a magas színvonalat nyújtó műszaki főiskola, ami jellemzően fizetős, több ezres túljelentkezés van. Innentől kezdve ugye a tehetősebb középosztály, és a gazdag felsőréteg gyerekei kerülnek be, ami ugye egyáltalán nem biztos, hogy átfedésbe van a tehetséggel. Ezzel az eszközzel már ideje korán szűrni lehet a jó képességű gyerekeket. Nem arról van szó, hogy ezzel a kütyüvel fogják megváltani a világot, de meg lehet vele ismertetni az informatika és a programozás alapjait, mivel az olcsó tablet mellé kidolgozták egy komplett oktatási struktúrát is. Innentől kezdve célirányosabban lehet az állami ösztöndíj rendszeren keresztül a főiskolákra irányítani a tehetséges, ám de szegény tanulókat.

Csak beugrottam 2011.07.12. 08:11:44

@Tomi from Space:
A ZENITHINK szépen belehúzott azzóta.Van Froyo ,van flash és bármit elfuttat amit a marketon találhatsz.:-)
Ezt egy ZT-180-as tulajaként bátran állíthatom.

Csak beugrottam 2011.07.12. 08:12:39

@Csak beugrottam: És természetesen van Market :-)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.07.12. 09:11:38

Nagyon kevés info kering a neten a valós specifikációkról. A Sakshat wiki-oldala is leginkább a tervezés megkezdése előtt, a tenderhez csatolt minimum specifikációkat idézi.
Ezt várták el minimális képességeknek (kérdés, mi valósult meg, és lett-e jobb valamiben):
"Support for video web conferencing facility; multimedia content viewer for example .pdf, .docx, .ods, .adp, .doc, .xls, .txt, .jpeg, .gif, .png, .bmp, .odt, .zip, AVI, AC3, etc.; searchable PDF reader; unzip tool to unzip zip files; possibility to install suitable firmware upgrades; computing abilities such as Open Office, SciLab, cups (for printing support); media player able to play streamed and stored media files; Internet browsing, JavaScript, PDF plug-in Java; wireless communication for audio/video I/O; cloud computing option; remote device management ability; rendering YouTube and other online video services (open source Flash players, e.g., gnash or swfdec)."

Ebből amúgy szerintem a "possibility to install suitable firmware upgrades" a legérdekesebb, ezek szerint fenntartják a fejlesztés lehetőségét, ami majd a custom ROMok előtt is kaput nyithat...

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2011.07.12. 13:15:33

En Indiaban elek. Megprobalok szerezni egyet...

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.07.12. 14:06:32

@dondiridongo: Szuper! Ha mást nem is, legalább próbálj meg egynek a közelébe jutni, hogy kicsit megnyomkodhasd. Kiváncsi lennék rá nagyon...

Darkcomet 2011.07.12. 14:41:51

@dondiridongo: Off:

Shah Rukh Khan, Abhishek Bachchan, Salman Khan Rulez! :-)

Off:

kispaci_S80 2011.07.13. 22:32:45

Mi ebben a nagy szám?
53$-ért már most lehet venni 1-1 db-ot bárkinek és ez már a végfelhasználói ár amin keresnek....mennyi lehet a nagyker, illetve a gyártási ára.
Indiába 10e db szállítani alig emeli meg a költséget. Van egy gyanúm, hogy a legyártás költsége alig több 20$-nál.

Google+
süti beállítások módosítása