Vége a Szigetnek és vége a Vodafone NFC tesztelésének

A Vodafone jóvoltából lehetőségünk nyílt letesztelni az idei Szigeten a  fizetés jövőjét, az NFC-t (Near Field Communication). Persze idén már mindenki NFC alapon fizetett, hiszen a Metapay kártyák is ezen az elven működtek, de a Vodafone ennél tovább ment és Samsung Galaxy S Plus-okba épített NFC chippekkel tette lehetővé, hogy a Metapay máris elavult technológia legyen. Elavult, mert a feltöltéséhez meg kell mozdulni és elballagni egy feltöltőponthoz, viszont a Vodafone megoldásánál elég egy, a mobilról indított tranzakció és máris a mobilszámlánk terhére fizethetünk - a sörért.

Félelem és reszketés Óbudán

Őszintén szólva elég nagy óckodással indultam neki a Szigetnek és pont a Metapay miatt. Van elég nyűgünk gondoltam, nem kell még plusz egy a nyakunkba. A Metapay kommunikációja persze azt mondta, hogy nekünk ettől kizárólag jobb lesz, de így egy hét "szigetelés" után azt kell mondanom, hogy nem lett jobb. Számomra fölösleges köröket kellett megtennem, sorban állnom, befizetnem, a pultnál hagynom a rendelést, mert kiderült, hogy nincs a kártyámon elég pénz, aztán utolsó utáni nap reggelén még a megmaradt pénzemért is meg kellett küzdenem, hogy levegyem a kártyámról. A Metapay tehát nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket (legalábbis nekünk...), de valahol, valakinek ebben a galaxisban jó lett tőle, az biztos.

Kényelem és csengetés a Szigeten

A másik eszköz amivel megindultam költekezni a már fent említett Vodafone által NFC-sített Samsung Galaxy S Plus volt. Egy napot csak arra szántam, hogy ezzel fizessek és itt már azt éreztem, hogy a jövőben vagyok és nem a 14. században egy nagy és erős hatalom elnyomott csatlósaként.  A Vodafone a Metapay-jel szemben ugyanis úgy oldotta meg, hogy ha lefogyott az NFC-s keretünk, akkor a mobilszámlánk terhére lehetett feltölteni, tehát ha nem volt pénz, elég volt egy tranzakciós kérést indítanom (a külön erre a célra fejlesztett szoftveren belül), a tranzakciót jóváhagynom és már fizethettem is. Anélkül, hogy egy métert is kellett volna mennem. A pénzfelvételt ugyan nem lehetett megúszni a végén, de ha végig a Vodafone megoldásával töltöttem volna kint a hetet, akkor legalább 2 órát spórolok az életemből és egy csomó bosszúságot és értetlenséget. Ez a megoldás tehát már tényleg a jövőbe mutat, kényelmes és használható. Erről el tudom képzelni, hogy nincs már nálam pénz, hogy ezzel fizetek a boltban és a postán így adom fel a csekkeket, de a Metapay-ről nem.

Az evolúció evolúciója

Sci-fi rajongóként borzasztóan izgalmasnak tartom, hogy egyre több, a filmekben látott eszköz és technológia jelenik meg mindennapi életünkben és teszi azt egyszerűbbé, vagy jobbá. Néha persze létrejönnek olyan "megoldások" is, amik kényszerűek vagy egyszerűen csak azért hozzák létre őket, mert megtehetik, hogy létrehozzák és ezek nem mindig állnak egyenesen arányban a felhasználói és az üzleti sikerrel. A Metapay is ilyen lett, a szegény ember újabb ága, ami kíméletlenül húzta egy hétig, de a Vodafone felvette azt a bizonyos palástot és megmentette az egyszeri ember fiát. Meglepő módon képes volt használhatóvá és élvezhetővé tenni valamit, amit más koncepcióban az ember egy jobb pillanatában senkinek sem akar.

Summa summarum

Összességében tehát azt kell mondanom, hogy a Metapay egy koncepcionálisan és morálisan is elbukott vállalkozás, ha a jövőben is megmarad, akkor csak egy újabb bizonyítéka lesz annak, hogy nincs igazság a Földön. És hogy az utolsó mondat frappáns legyen: A Metapayt nem kellene erőltetni, a Vodafone NFC-t viszont igen, be kellene vezetni és mindenki számára elérhetővé tenni. Mert az tényleg jó és tényleg a jövőből jött és tényleg úgy, hogy a mi kényelmünket szolgálja.


Címkék: sziget vodafone nfc

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr513157746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teddypicker 2011.08.16. 20:18:42

Lassú volt?? kb. 5 perc volt míg feltöltöttem a kártyát elsőnek kp-val, aztán utána bankkártyáról, mert ott a sor még rövidebb volt, a plusz 100 Ft pedig nem tétel ilyenkor.
El kellett mindig menned újratölteni mert elfogyott a pénz?? Már ne haragudj, te az a te amatőrséged, ugyanis ugyebár minden vásárlás után kiírta az aktuális egyenleged.
Pár percnél soha nem álltam sorba sörért, egyéb másért sorba, pikpak megkaptam mindent. Jaa...nem egyből a bejáratnál kell ám feltölteni a kártyát..nem nem..mindenki ott áll meg elsőnek, hátul alig voltak az ilyen feltöltőhelyen.
Féltem ettől a kártyás izétől, de azt mondom tuti jó volt, nem kellett apróval, papírpénzzel bajlódnom, és mindig tudtam mennyi van a kártyán...ja, és a levétel ismét csak pár percembe került vasárnap este.
A telefonos dolog hozzászólva, nem mindenkinek van okostelefonja. Sok embert ismerek, aki nem akar ilyet, mert ő csak alap dolgokra használja. namármost, akkor kizárjuk őket a vásárlásból??
Nem basztatás volt a komment, csak én így látom.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.08.16. 20:24:45

@teddypicker: Köszi a kommentet, nem szeretnék rá reagálni.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.08.17. 08:06:27

Először én is fel voltam háborodva amikor meghallottam, hogy csak ezzel a metapay kártyával lehet fizetni, macerásnak hangzott, pláne úgy, hogy mi csak 1 napra mentünk. Mikor beértünk és elmentünk egy feltöltőpontra, majd vettünk némi italt megértettem a dolgot. Ha az ember kint van egy hétig akkor csak szépen feltölti a kártyáját és kész, ki lehetne váltani még azzal ha mindenhol fizethetnél bankkártyával, de ez a metapay sokkal gyorsabb és egyszerűbb.

Én azt nem értettem a cikkedben, hogy miért nem töltötted fel több pénzzel a kártyád, hiszen utána azt vissza lehet kérni. Az NFC nem sokban különbözik ha belegondolsz a metapay kártyától, a mobilegyenlegre vásárlást én nem érzem akkora plusznak, ellenben nem biztos, hogy szívesen vinnék drága telefont egy fesztiválra, persze ez csak az én véleményem.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.08.17. 10:16:33

Minden nap kb. 12e forintnyi összeget tettem rá és nem krémkakaót ittam kint, hanem mérhetetlen mennyiségű pálinkát. Ezek szerint Te arra az egy napra is 100.000 forinttal mentél ki és töltötted fel vele a kártyád, hiszen egyrészt az menő, megteheted, másrészt merev részegen is simán megvan az a képességed, hogy nem hagysz el semmit és nem is fizetsz kedvesnek látszó idegeneknek ész nélkül bármilyen italt amit megkívánnak. Mindegy, feladom, Metapay-ezzetek, Nektek lett kitalálva :)

A drága telefont pedig a Vodafone adta és azért, hogy kivigyük a fesztiválra és leteszteljük, hogy élesben, hogyan működik a mobilos NFC, mivel ez a cikk egy nyílt, mobilos NFC tesztelésről és annak szubjektív végeredményéről szól.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.08.17. 11:23:51

@Tomi from Space: nem tudom miről beszélsz, miből gondolod, hogy 100e ftot raktam rá, tudtommal nem ismerjük egymást. Egyébként 3000 petákot pakoltam rá, ittam ásványvizet meg gyümölcslevet, de ez most teljesen lényegtelen. Az ember kb. be tudja lőni, hogy mennyit szeretne max költeni aznap, de ha még az első nap nem is lesz elég, akkor másnap nyilván nem ugyanannyit raknék rá.

Ez egy teszt volt, nyilván a szolgáltató adta a telefont, de ha majd élesben lehet használni akkor nyilván nem ad, hanem a sajátoddal mész.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.08.17. 11:33:20

@pantomimes: Te írtad, hogy tegyek rá nagyobb összeget, nem értem most mi a baj :) Ezek szerint velem ellentétben te ismersz engem... :D Namindegy.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.08.17. 11:41:21

@Tomi from Space: igen, ha nem elég tegyél rá többet, elég logikus nem? Ebből nem tudom miért következik az, hogy én százezret raktam rá. Egyszerűen csak ellenkezik a véleményünk, ennyi, szerintem használható a metapay kártya, hiszen ha feltöltöd egy kicsit (pár ezerrel) többel, mint amennyit költenél, akkor nem gond ha marad rajta, mert le tudod majd venni ha már nem kell.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.08.17. 11:43:47

@pantomimes: Figyi, kimentem és csont kajak ultra részegre ittam magam, annyira, hogy csúsztam a földön, szerinted ilyen alapon felfogom tölteni akár egy forinttal is többel, mint szükséges, azért, hogy megkockáztassam és elhagyom? :D Persze, tudom, le lehet tiltani, de amikor azt se tudom, hogy az anyaföld merre van, nem fogok letiltó sms-eket írkálni, főleg nem egy androidos touch billentyűzeten. :D

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.08.17. 11:53:24

@pantomimes: Egyébként azt kéne meglátnod, hogy a bármennyire is fényezed a Metapay-t (és attól, hogy belátod még szeretheted), jelenleg a Metapay nem más, mint egy teljesen fölösleges kör, amit MEG KELL TENNED. Nem lesz tőle az életed se jobb, se könnyebb, az most elhanyagolható, hogy gyorsabban fizethetsz, az időd most a feltöltésnél, kivételnél, befizetőpontkeresésnél fog elhullani. Ettől függetlenül szeretheted, lehetsz fizetett komnmentelő, akármi, attól még _nem_ez_a_jövő. Ez nem való semmire, megutaztatják és megsarcolják a pénzed. Ez olyan, mint hogy magyarázd el a Szigetes kocsmárosnak, hogy az miért jó Neki, hogy Gerendaitól KELL vennie a piát és nem veheti a Teszkóból ha a Szigeten akarja eladni.

A Metapay tehát NEM ARRA VALÓ hogy Neked jobb legyen, hanem arra, hogy másoknak jobb legyen.

Amit a Voda csinált, igen, az arra való, hogy megszűnjön a pénz, mint fizetőeszköz. Megszűnjön a PAPÍR. Abba, hogy ez miért jó, nem mennék bele, Te biztos jobban tudod, meg tudom, hogy a papírpénz az jó, mert azzal lehet befizetni Metapay-re és ha nem lenne papírpénz, nem lenne Metapay.

Nah, ezért tart itt ez az ország.

Meg ez a világ.

Több vitába nem szállok be, van egy eladó Metapay kártyám. 100.000-ért? Kell? Nem kell? Mérnemkell? Pedig kurvajó.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.08.17. 12:03:28

@Tomi from Space: az biztos, hogy én nem vagyok metapay fizetett kommentelő (bárcsak fizetne nekem valaki a kommentekért :) ellenben a cikk és a kommentjeid nagyon fényezik a vodát, ami nem feltétlenül baj, viszont azt beláthatnád, hogy van értelme a metapay kártyának a papírpénzzel szemben, már csak ha abba belegondolok, hogy nem kell a zsebemben tárolni a papír és aprópénzt. Igen, az NFC nyilván jobb, de ez még sajnos nem működőképes, addig a metapay sem rossz. Egyébként részegen a telefonodat is elvesztheted, akkor már inkább a metapay kártyát hagynám el. Nekem nem került pénzbe a metapay kártya ha jól emlékszem. Mindegy, hagyjuk, más véleményen vagyunk ennyi,csak én ezt fel tudom dolgozni.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.08.17. 12:13:46

@pantomimes: A Metapay jó lesz, ha úgy horgászod, mint egy bankkártyát és nem lesz papírpénz, de így ebben a formában szerintem nem ér semmit. Ráadásul egyik fórumon olvastam egy nagyon okos dolgot, miszerint a gyerek fogta és hitelkártyával fizetett rá, aztán 2 perc múlva le is kérte a pénzt. Mivel direkt vásárlásnak minősült így és nem hitelfelvételnek, így kamatmentes hitelhez jutott, ami így ebben a formában jogilag elég durván kifogásolható pénzügyi manőver, de simán meglehetett csinálni :)

A véleménykülönbséget én is feltudom dolgozni, de gondolom Te sem járnál ide kommentezni, ha kommentezés úgy működne, hogy előzetesen el kellene nekem küldened emailben a kommentet, én azt jóváhagyom, aztán beleiírhatod megint a blogba. Akkor elavultnak és bürokratikusnak tartanád a blogot, nem? Na nekem ugyan ez a bajom a Metapay-jel. De azért még szeretlek :)

teddypicker 2011.08.17. 13:38:48

@Tomi from Space: azért nagyon bepörögtél te ettől a metapay kártyától. nem kell egyből fröcsögni mindenkire, leírtuk normálisan, hogy, mi miket tapasztaltunk. nem kell 100ezret tölteni rá, minek? ha látod, hogy kevés, elmész oppardon, elcsúszol a feltöltőig részegen, majd teszel rá. ennyi.
elhagyásról annyit, hogy bármit el lehet hagyni részegen, és akkor cseszheted. akár a telefont, akár a kártyát, vagy a papírpénzt.
nade, kinek a pap, kinek az nfc...

Darkcomet 2011.08.18. 07:40:50

@Tomi from Space: "Figyi, kimentem és csont
kajak ultra részegre ittam magam, annyira,
hogy csúsztam a földön"

Szerintem egy kocsmával jobban jártál volna, és ott még ezzel a metapay kártyával sem kellett volna bajlódnod. ;-)

JoseGee 2011.08.18. 11:09:07

A kápé nem fog kimenni a divatból. Vagy mit fogok tenni ha a lányom kér pénzt az esti bulira? Odaadom a telefonom? Nem, nem. Itt is arról lesz szó, mint régen, amikor mindenki azt hitte, a számítógépek elterjedésével,megszűnik a papírmunka. De láthatjuk, maradt mind a két rendszer egymás mellett. Így lesz ez az NFC-vel is.

duncea 2011.08.19. 13:35:25

Arról nem is beszélve hogy ha ilyen talaj részeg vagy és nem töltöd fel a telod aksiját - márpedig a földön csúszva fel se éred a konnektort... - akkor az bizony lemerül. És akkor volt csodás NFC - nincs NFC. És akkor nem is lesz több piálás... Bezzeg a metapayel... Szóval az NFC nem az ilyen alkoholista arcoknak való mint amilyen Te vagy, és hiszed vagy sem, de mégiscsak Neked tervezték és Neked kéne használnod a metapayt.
Az meg nevetséges, hogy vádolgatod a blogod olvasóit, hogy fizetett kommentelők - miközben nyiltan téged szponzorál a Vodafone tesztkészülékekkel. Akkor ki is kap bármilyen juttatást: te vagy a kommentelők?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.08.19. 13:41:47

@duncea: Az NFC-s chip nem árammal megy (lásd Metapay), úgyhogy ha le is merül a telefon, fizetésre lehet használni (csak feltöltésre nem).

Ha szponzorálna ha nem, mi ugyan úgy kiállunk a jobb dolgok mellett a rosszabbakkal szemben, legyen szó bármiről, ha szponzoros, ha nem.

Google+
süti beállítások módosítása