A Vodafone-nál debütált a Sony Ericsson Xperia Mini Pro

Megérkezett a méltán sikeres Sony Ericsson X10 Mini Pro utódja, ami a tökéletesítések révén még népszerűbb lehet elődjénél. Kicsi a bors, de erős – a maga kategóriájában legalábbis mindenképpen az a Sony Ericsson új mini okostelefonja, ami a kis mobilt kedvelők kedvence lehet. A rég bevált és sokak számára elengedhetetlen fizikai QWERTZ billentyűzet természetesen maradt, annyi újdonsággal, hogy a minimálisan megnövelt méret miatt könnyebb bármilyen szöveg bevitele, illetve az előzőhöz képest több, egészen pontosan 4x11 gombot rejt már a kicsúsztatható felület. Éppen a méretnövekedésnek köszönhetően a karcmentes felületet kapott kijelző a korábbi 2,55 hüvelyk helyett immár 3 hüvelykes lett, a felbontásban pedig 320x240-ről 480x320-ra nőtt. Ráadásul elődjétől eltérően ez a kijelző már képes a többujjas vezérlésre is.

 

Ezeken kívül is szolgál újdonságokkal a piacon elérhető egyik legkisebb okostelefon: processzora több mint másfélszeresére gyorsult, hiszen az 1 GHz-es Qualcomm Snapdragon került bele, amihez 512 MB memória csatlakozik, ami egy micro SD kártyával 32 GB-ig növelhető. Az 5 megapixeles felbontású kamera a LED-vakuval az elődhöz hasonlóan megmaradt, újdonság viszont a 8xos digitális zoom, ami eddig teljesen hiányzott, illetve igény esetén már 12 órányi videoanyag is rögzíthető. A fekete és fehér színekben elérhető okostelefon az Android operációs rendszer 2.3-as verziójával, vagyis Gingerbread-el kerül a Vodafone polcaira.


Címkék: mini vodafone pro xperia

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr473159758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Google+
süti beállítások módosítása