Gamer tablet készül

2011.09.26. 22:33 Yarner

A GameStop, az egyik legnagyobb videojátékokra szakosodott bolthálózatot működtető társaság nemrég bejelentette, hogy az Androidot választották tervezett játékos tabletjük operációs rendszeréül. A céget már hónapok óta komolyan foglalkoztatta a gondolat, hogy egy ilyen jellegű eszközzel egyrészt megfelelően tudnának alkalmazkodni a felhasználók változó igényeihez, és megragadni a mobil-szféra felől érkező játékosokat is, másrészt kialakíthatnának egy iTunes-jellegű értékesítési struktúrát, amiben nyilvánvalóan nagy pénz van.

A GameStop eredetileg egy saját rendszerű tablet kifejlesztését fontolgatta, de a cég igazgatójának egy friss nyilatkozata szerint megállapították, hogy az Android képes a céljaiknak megfelelő felhasználói élményt nyújtani, így végül a költséges fejlesztés helyett egyszerűen egy létező hardvert fognak saját márkanév alatt forgalmazni. A táblagép előre telepített játékokkal érkezik majd, valamint egy dedikált, saját fejlesztésű külső kontroller is helyet kap majd a csomagolásban.
A kontrollerhez fejlesztett vagy igazított játékokon kívül (ezek száma jelenleg értelemszerűen elég alacsony) a GameStop a mostanában gyakran emlegetett OnLive mintájára a tabletre streamelt, távoli gépen futtatott konzoljátékokkal szeretné vonzóvá tenni az új eszközt. (Az idén két, ezen a téren komoly játékosnak számító céget is felvásároltak, így úgy látszik, komolyan veszik a dolgot.) A GameStop tabletjét már szeptember eleje óta tesztelik, de a tervezett megjelentetés időpontjáról, valamint arról, hogy az európai piacra is eljut-e majd, még nincsen hír.
A legizgalmasabb kérdés persze az, hogy milyen vasat szánnak a gépbe (feltehetőleg nem a 7 hüvelykes tabletek között kezdenek el keresgélni), és hogy milyen áron akarják majd árulni: itt is érvényesül-e majd a szabály, hogy a videojátékokat nem az alapgép, hanem az értékesített tartalom ára tartja el? Utolsó sorban pedig: mit gondoltok: ez lehet a játékkonzolok jövője?


Címkék: hírek játék android tablet

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr673258993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KaPé 2011.09.27. 19:30:17

Hát... én akkor játszok a tableten, ha nem vagyok otthon és várok mondjuk a vonatra. Ott nincs szélessávú net, csak mobil. Ha otthon vagyok, akkor meg inkább leülök a 24es monitor elé, mint hogy a 7 inches játékokat nézzem. Úgy érzem, nem én leszek a célcsoport.

"feltehetőleg nem a 7 hüvelykes tabletek között kezdenek el keresgélni"

Miért nem? A 7-es még az a méret, amit kényelmes tartani. A 10-esek nagyok, kényelmetlenek, nehéz elérni a kijelző egyes pontjait. A 7esen két hüvelykujjal kb lefeded az egészet. Persze ez játéktól is függ.

thEListener 2011.09.27. 21:29:01

azt nem vágom, hogy miért nem a Steam rendszer tulajának jutott ez az eszébe. ahogy a gamer notik, úgy a gamer tabik is be fognak futni, ergo jó kis piacot veszítenek...

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.09.28. 12:12:56

@KaPé: Mivel kontrollert adnak hozzá, valószínű, hogy valami kitámasztóval szerelik majd a táblát. Persze, kérdés, hogy a tény, hogy (többé-kevésbé) asztalnál kell ülni a használathoz, mit tesz hozzá a mobilitáshoz, de majd elválik, mit szól a közönség.
Mivel a gép komoly játékélményt akar nyújtani, szerintem a lehetőségekhez képest nayg kijelzőre lesz szüksége - de lehet, hogy neked lesz igazad.

@AYGOOO: úgy tudom, a Valve még nem kacérkodik a cloud gaminggel, nyilván kivárnak, hogyan működik a dolog. Vannak akkora név a szakmában, hogy komoly részesedést szerezzenek egy késői belépés mellett is. A tabletforgalmazás meg egy teljesen más terület, lévén a Steam forgalma alapvetően ab weben történik, fizikai áruval nemigen foglalkoznak. Ez nekik egy elég nagy ugrás lenne, míg a Gamestop alapvetően a valós, fizikai áruházakból él, és már úgyis forgalmaz játékgépeket is.

Google+
süti beállítások módosítása