Doctor Who Mazes of Time - Kivagy, Doki?

2011.11.10. 14:26 Yarner

Aki ismer, tudja, hogy olyan 3 éve elkapott a Tardis-láz, és azóta nagyüzemi Doctor Who (magyar címén : Ki vagy, Doki?) fogyasztó lettem. Ez a finoman fogalmazva is bolondosnak nevezhető, és évtizedes hagyománnyal rendelkező brit sci-fi sorozat ugyan nálunk még most is a relatív ismeretlenség homályában üldögél, de az elmúlt 1-2 év alatt hirtelen igazi világjelenséggé vált, és a jelenleg sorozatot, benne a 11. Doktor kalandjaival idén először már az USÁban is az angliai premierrel egy időben láthatta a közönség. (Ennél offtopicabb már nem szeretnék lenni, szóval aki nem hallott még a sorozatról, errefelé próbáljon tájékozódni)

A BBC nem éppen egy gyorstüzelő rohamosztag, így a sorozat 2005-ös újraélesztése után jó öt évnek kellett eltelnie, hogy elgondolkozzanak egy komolyabb számítógépes játék kifejlesztésén (addig csak böngészőben játszható borzalmakkal kísérleteztek), így megszületett egy korszerűbb asztali gépekre írt kalandjáték-sorozat, amit nemsokára egy mobiljáték is követett - iOS-re. Majdnem egy évbe telt, mire a BBC képes volt előállni a játék androidos változatával, de nyár vége óta végre itt van, számunkra is elérhető a Doctor Who Mazes of Time.

A játék roppant szimpatikus módon nem az ugrálós-lövöldözős vonalat erősíti: (Ugyan ez tökéletesen szembe menne a sorozat szellemiségével, az ilyesmi nem szokta különösebben zavarni a játékfejlesztőket) A Mazes of Time egy logikai-ügyességi játék. Két szereplőt (a 11. Doktor, és csinos útitársa, Amy) kell felváltva irányítva végigvezetnünk a játék pályáin, a sorozatból ismerős szörnyeket (dalekok, cybermanek (ez de hülyén hangzik, így magyarosan) stb.) kikerülve kell együttműködve megoldani a különböző fejtörőket, amúgy a klasszikus Chip's Challenge stílusában. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: tologatnivaló ládák, egy-kétállású kapcsolók, ajtók, mozgó platformok, szóval a teljes jól ismert eszköztár. 

A játék egy rajongó számára nagyon kellemes, a 3D grafika elég szép, az irányítás, ha nem is tökéletes, elfogadhatóan működik. Sajnos a Galaxy S-emen nem volt képes tökéletes sebességgel futni, de még bőven az élvezhetőség határain belül mozgott az FPS. Külön pozitívum, hogy a BBC nem sokat bajlódott a háttérzenével, egyszerűen betették a háttérbe a sorozat soundtrack CD-jét, ami a hangulaton nagyon sokat dob.

A feketeleves viszont, hogy csak az első szint ingyenes, a többit in-app vásárlással lehet elérni - de legalább nem kérnek sokat értük, a második szint olyan 50 penny volt, ha jól emlékszem.

 


Címkék: játék

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr813368410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bioLarzen 2011.11.10. 18:28:22

Azért az a 2,3 szavazatátlag kicsit elgondolkodtató...

bio

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.11.10. 19:25:06

@bioLarzen: Saját véleményem, hogy ajánlom, de ha megfigyelted, én is kerülöm a szuperlatívuszokat. Annyira rossznak azért nem éreztem (igaz, egyelőre csak az ingyenes résszel játszottam) Ha valaki szereti a DW-t, annak úgyis érdekes :-)
Gondoltam, napi második posztnak ez is jó lesz.

bioLarzen 2011.11.11. 00:01:43

@Yarner: Persze, én is használok olyan appot, aminek nem épp 5.0 a pontozása :)
Nagyátlagban viszont igaznak érzem, hogy a pontszám tükrözi a valóságot - mondjuk, ebben az esetben a pontozók száma sem túl nagy még... Minősíteni meg nyilván nem lenne bölcs részemről egy olyan alkalmazást, amit még ki se próbáltam - te viszont már igen, úgyhogy nyilván a te véleményed a perdöntő - mármint kettőnké közül :D

bio

Google+
süti beállítások módosítása