Dead Space már Androidon is

2011.12.22. 12:23 pacska

A nagysikerű Dead Space játék elérhető már kedvenc operációs rendszerünkre is, ebből is látni, hogy folyamatosan fejlődik a Market, természetesen itt a minőségre gondolok.

Mi is az a Dead Space? A legfélelmetesebb játék amivel valaha is találkoztam (PC-n). Egy sci-fi horror kalandjátékról van szó, amiben többek között a túlélés a tét. Annak idején (2008-ban jelent meg a játék) az EA hatalmas reklámhadjáratot indított, megjelentettek egy képregénysorozatot, készítettek a játékhoz két animációs filmet (az első - DS - Downfall - kiváló, a második - DS - Aftermath - már kevésbé), aminek meg is lett az eredménye, a játék több, mint 2 millió példányban fogyott. Természetesen ezek után nem volt kérdéses, hogy elkészül folytatás is Dead Space2 címmel (szintén kiváló játék) :)

A PC verzió sztorija nagyvonalakban:
2508-at írunk, az USG Ishimura „bolygótörő” hajó, ami bányász munkát végez az Aegis VII bolygón, vészjelzéseket küld. Természetesen a mi csapatunkat küldik a bajba került hajó megmentésére (egy mérnököt alakítunk). Hamar kiderül, hogy valami nincs rendben az Ishimurán, ugyanis a legénység egy részét lemészárolták a többiek pedig nemes egyszerűséggel eltűntek. A mi feladatunk, hogy kiderítsük mi történt, és rendbehozzuk a hajót. Ennél többet nem árulnék el :)

A grafika és a hangok a videók alapján nagyon rendben vannak, úgyhogy minden adott egy kis borzongáshoz. Mindenkinek csak ajánlani tudom, igaz sajnos nem olcsó, 1624 Ft-ot kell leperkálnunk a játékért. Futtatásához legalább 2.1-es oprendszer szükséges.


Címkék: játék market android dead space

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr963485733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2011.12.22. 14:12:32

kell ehhez vajh tablet vagy van ertelme telon is ? Galaxy S

NagyMesterB 2011.12.22. 15:02:15

desire-n játszom vele, bele lehet annyira mélyülni, hogy ne is gondolj rá, de tény hogy a szép grafikában jobban lehetne gyönyörködni 5-10x ekkora kijelzőn, de az csak látvány, játszhatóságon nem ront a kis kijelző

ratman_ (törölt) 2011.12.22. 21:52:48

'A legfélelmetesebb játék amivel valaha is találkoztam' – egy vessző kimaradt a vonatkozó névmás elől. A hibás mondatot idézték az indexen is. Nem mentség ugyan, de ők gyakran akkor is kitörlik a vesszőt, ha van.

Naib 2011.12.22. 22:03:56

Ha ez a legfélelmetesebb játék, amivel valaha játszottál, tudom ajánlani az Amnesia: the Dark Descent-et.

Hajrá!

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2011.12.22. 22:13:23

@Naib: Köszi hallottam róla, de még nem volt alkalmam kipróbálni :)

ommm 2011.12.22. 23:02:39

Hmm...nem látom benne azt a nagy átütőerőt bármilyen "idegen bolygón gebasz van, jönnek a mutánsok" - féle játékhoz viszonyítva.
Half-life, Halo? (Bár tény, ezek inkább FPS-ek)

pacska · http://twitter.com/_pacska_ 2011.12.22. 23:06:34

@ommm: bevallom, először én sem láttam, de adtam neki egy esélyt és bejött. Ha van lehetőséged próbáld ki. A Half-Life az teljesen más tészta.

Savior 2011.12.23. 08:49:01

@Naib: Hát igen, a "legfélelmetesebb játék" címhez azért elég erős konkurense mind az Amnesia, mind az Overture(-ök). Egy sötét szoba, és a maradandó élmény garantált. :)

norbert79 2011.12.23. 09:44:08

@Naib: Fenébe, megelőztél. De az előző játékok (Penumbra) se semmi. Félelmetesek, de mai napig élvezettel játszom őket újra meg újra végig...

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.12.23. 09:50:17

Nem tudom, de nekem nem volt valami remiszto foleg a pici 10"-os kijelzon.

BitPork 2011.12.23. 10:30:59

Nyomott pont agyamnak a kapacitását meghaladja, hogy egy sötét csőben mászkálós, a semmiből néha előugrós vmi miért is félelmetes. A medve, az félelmetes, pláne ha szibériai két-botozás közben kap el, de egy Doom 3 szintjén mozgó vmi... bár a történet és grafika tényleg lenyűgöző.

Google+
süti beállítások módosítása