Oroszországból szeretettel, a finneknek

2012.02.10. 22:44 Való

Furcsa képen akadt meg a szemem pár napja a híreket böngészve. Egy Nokia N9-en a legújabb Android verzió az Ice Cream Sandwich futott. Alexey Roslykov osztotta meg a Twitter fiókján. A fiatalember egyébként egy nagyon tehetséges modder, aki NITDroid team tagja.

 

Látszik, hogy ez még az alfa verzió alfája lehet, mert nagyon szét van csúszva az egész kezelőfelület.

 

Maga a koncepció, ami igazán érdekes számomra. De nem új keletű dolog, hogy egy más operációs rendszerrel debütáló telefonra házilag Android-ot erőszakolnak. Elnézést, importálnak. Láttunk már ilyet… A HTC HD 2-re szinte teljes értékű lett. Wave modellekről már nem mondható el ugyanez.

Az N9 esete viszont kifejezetten pikánsnak mondható, hiszen a Finn cég folyamatosan veszít vezető szerepéből a telekommunikációban. Túl sok ideig „szórakoztak” a megmenthetőnek hitt Symbiannal. Aztán létrehoztak egy MeeGo-t az Intellel karöltve Linux alapokon, amit csak az N9 kapott meg, és a Microsofttal való házasságuk miatt valószínűleg halva született! Mindemellett az Androidtól elzárkóznak! (Most mondja valaki, hogy ezt így végigolvasva NEM egy szappanopera jut eszébe!)

 

A kulcsszó ebben a kusza történetben, hogy a MeeGo Linux alapokon fekszik, akár a kedvenc oprendszerünk. Nem vagyok hozzáértő, de emiatt tűnt számomra megvalósíthatónak a vállalkozás.

Az N9 egyébként nagyon dizájnos készülék és hardver terén sem kell szégyenkeznie. 3,9 inches AMOLED kijelzője gyönyörű és a benne dolgozó vas is elbír egy jól kidolgozott ICS portot.
Kísérteties hasonlóságot vélek felfedezni HP TouchPad és az N9 esete között. Akkor a modderek WebOS-t cserélték Androidra, amikor a tablet ára már nagyon lement. A finnek üdvöskéjének értéke pedig szintén folyamatosan csökken, a gyenge eladási mutatók miatt.
 

 

Nagyon sokan örülnek ennek a vállalkozásnak, és ahogy a HP-nál, itt is sikerülhet majd gyorsan kiüríteni a fennmaradt készleteket.  Már csak a Nokiának kellene felfigyelnie a fogyasztók igényeire. (Nokia rajongóktól elnézést ezért a mondatért, de a Lumia egyelőre nem arat osztatlan sikert a Windowsal eladások terén.)

Akit érdekel a project Alexey twitterén (link a képben) követheti, de jelentkezem majd, ha már használható, vagy stabil verzióról kapunk hírt.


 


A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr544091649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

justStevee 2012.02.11. 12:47:02

Ha összehoznak egy teljesen használható verziót akkor tuti beszerzek egy ilyet mert az N9 nagyon tetszetős számomra!! :D

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2012.02.11. 15:07:49

miatt. a gyenge eladási mutatók miatt.

Darkcomet 2012.02.13. 06:43:18

Volt nálam ilyen telefon. Azt kell, hogy mondjam, hogy ha a Nokia hamarabb jelenik meg vele, és ezzel együtt jobban ráfeszült volna a Meegora (ami jelenleg egy halott platform), akkor az életben nem lett volna Androidos telefonom. Abszolút prémium érzés kívül és belül, a telefon meg hasít, mint az olajozott villám.

csiky05 2012.02.13. 15:18:25

azért hülyeségeket ne írjunk már...
leszögezném hogy SGS-m van, de
"Már csak a Nokiának kellene felfigyelnie a fogyasztók igényeire. (Nokia rajongóktól elnézést ezért a mondatért, de a Lumia egyelőre nem arat osztatlan sikert a Windowsal eladások terén.)"

ez egy az egyben hülyeség. több mint 2milliót adtak el és még nem jelent meg ázsiában.
én próbáltam és 2 év sgs használat után bármikor váltanék rá ha megtehetném...

Való 2012.02.13. 18:08:31

@csiky05: A nem arat osztatlan sikert nem jelenti azt, hogy nem adtak el egy darabot sem, mint ahogy te értelmezted. A Lumia 800 a legelső Windows Phone a Nokiától. Ezt be is harangozták és rengeteg rajongó úgy várta mint a "messiást". Egy ekkora cégnek mint a Nokia aki még mindig piacvezető a telekommunikációban(!!!) szerintem ez 2 millió a minimum egy ennyire várt készülék esetében.

Ezt szubjektív véleménynek szántam. Arra utalva, hogy egy androidos csúcskészülékből SZERINTEM többet adtak volna el.

Ízlések és pofonok, nekem a Windows nem jön be, pedig próbáltam már nem egyet.

mindenhova 2015.07.27. 17:44:32

Jó ide visszajönni így 3 év múlva, amikor már tudjuk, h. a Nokiát felvásárolta a Microsoft, és szépen elhalálozott, de legalábbis el fog az is. Meg azt is tudjuk már, h. szeretnék újraindítani a Nokia név alatt a gyártást a finnek csak ugye a névhasználat... Most így visszanézve a 3,9 inches N9 nevetséges a hardverével együtt, viszont az ugyan ilyen korú droid csúcskészülékek még most is állják a sarat. Jó h. elhalálozott. A vezetés, a tulajdonosok legalábbis megérdemelték.

Google+
süti beállítások módosítása