Új érintőpanellel támad a Sony

2012.03.15. 19:43 Hrobert

 Minap bemutatkozott az eddig Pepper kódnéven suttogott Xperia Sola, a Sony következő nagyobb dobása, akik a többi gyártótól eltérően nem olyasmivel próbálnak kitűnni, hogy akár két tepsinek megfelelő sajtos pogácsa is elférjen az eszköz felületén, vagy hogy több magot zsúfoltak a processzorába, mint egy görögdinnyébe, hanem valóban innovatív technológiákat igyekeznek tolni.

A Sola újdonsága az új érintőkijelző, amely ún. "floating touch", avagy szegényesen fordítva "lebegő érintés" megoldással operál, ennek lényege, hogy a kijelző nem csak a közvetlen érintést érzékeli, hanem azt is, ha nagyon közel a kijelzőhöz matatunk. Ez pl böngészésnél jöhet jól, hiszen így a kurzormozgást is lehet szimulálni, illetve olyan előnye is van a technikának, hogy kesztyűben is használható, a jelenlegi kapacitív technológiákkal ellentétben. Alant egy videó az androidnext-től, akik már voltak olyan szerencsések, és megtapogathatták a japán újdonságot:

 

Amint a képen és a videón is látszik külsőre egyébként tökéletesen illeszkedik a telefon az új, egyen-Sony arculatba, kicsit feldobták a "kétszintes" előlappal, de azért kíváncsi leszek, hogy a következő hat telefonjuk mondjuk hogy fog kinézni, mert az egyszerű négyszög azért hosszú távon unalmas forma tud ám lenni...Dimenzióit tekintve 116x59x9.9 mm kiterjedésű, és 107 gramm tömegű a második negyedévben érkező Xperia. 

Mint említettem, a japánok nem az "UNNNLIMITED POWWEEEEER!!!!!" kiáltással vetették bele magukat az okostelefonos piac meghódításába, ugyanakkor a Solának nincs szégyenkeznivalója, lévén egy kétmagos, magonként 1 GHz-es processzor teljesít belül szolgálatot, talán kicsit sovány 512 mega RAM támogatásával, valamint 8 gb belső tárhellyel. Bővítési lehetőségről nem szól a fáma, az idei Xperia-felhozatalból ítélve valószínűleg nem lesz, hiszen azért az a 8 giga nem kevés, de azért pont eléggé kicsi ahhoz, hogy a tesztekben lehessen fanyalogni. A spéci kjelző felbontása pedig 854x480 pixel, mindez 3,7 inch-en terül el. Lesz persze benne NFC-chip, hiszen ez a jövő, értem? Egyéb vonatkozásokban is hozza az elvárhatót a készülék, ugyanakkor még ez is Gingerbreaddel a fedélzetén érkezik, csak "nyáron" várható majd a frissítése. (Holott e hónap végén, jövő hónap elején a Sony ígéreteinek megfelelően elkezdődik a tavalyi modellek ICS-frissítése, amire a valóságban is megvan minden esély.) 


Címkék: bejelentés sony xperia

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr724319022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

decoati 2012.03.15. 23:07:33

na meg ez Pistabácsi bütykös, bőrkeményedéses pici ujját is tudja érzékelni. Pár videón úgy tűnik hogy a cucc nehezen tud különbséget tenni a flóting taccsolás meg a tényleges érintés között, simán belekapnak linkekbe két centiről, hát biztos pont úgy akarták, mondjuk én a harmadik ilyen után valszeg kib(síííp)nám az ablakon.
Amúgy tecc a cucc, bár az a fél giga ram igen sovány. Beleinnoválhatnák a dupláját is, vagy azt majd az utódba, a'la Samu?

bungee 2012.03.16. 13:16:12

Adva van a szituacio: telefon a zsebben, epp hivnak, megjelenik a felvevo illetve elutasito gomb a kepernyon. Hogy reagal erre? Elmeletileg a zsebem belese eleg kozel van, illetve hozza is er a telefonhoz, ezzel aktivalhatja valamelyiket a 2 gomb kozul.

Hrobert · http://androlib.blog.hu 2012.03.16. 13:18:32

@bungee: A Sony, ill. régi SE telefonokon nem nyomós gomb van, hanem ugyanúgy el kell húzni a csúszkát mint lockscreenen.

Darkcomet 2012.03.17. 12:04:05

Ez most mire is lesz jó egészen pontosan? Speciel én értelmét nem látom.

Darkcomet 2012.03.17. 17:57:06

@Hrobert: Tudod olyan ez az egész, mint a viccben, amikor a diák záróvizsga előtt megkeresi a professzorát:

- Professzor úr. Ezt és ezt a tételt nem értem.

- Na jöjjön fiam, majd én elmagyarázom.

- Professzor úr. Magyarázni én is tudom, de attól még nem értem.

A hivatalos reklámszöveget elolvastam, amivel majd le akarják nyomni a felhasználók torkán ezt az egészet, hogy ez milyen fasza lesz majd. De ha magamnak felteszem a költői kérdést, az már egy egészen más tészta. Ha már ott maszatolok előtte a levegőben, akkor ennyi erővel tapizhatom is, vagy nem? Honnan foglya tudni, hogy azért bűvölöm a levegőt, mert kesztyű van rajtam? Mi a biztosíték arra, hogy nem foglya összekeverni a tapizást a levegőben történő maszatolással?

Hrobert · http://androlib.blog.hu 2012.03.17. 18:03:28

@Darkcomet: hát nyilván ez csak a gyakorlatban derül ki, hogy valóban értelmes, használható dolog-e, de ha már eljutott a szériáig, azért én bízok annyira a Sonyban, hogy valamire csak jó lesz.
A fogja meg ebben a kontextusban j-vel írandó, mivel nem "fogoly" tehát rab értelemben használjuk, a bennem élő grammarnazi ezért gondolatban kimoderált :P

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.03.18. 00:29:24

@Hrobert: 'hát' -tal nem kezdünk mondatot. Ha grammarnaziskodni akarsz, csináld normálisan!

bungee 2012.03.19. 07:40:09

@Hrobert: igy mar ertheto, kozben meg azon is gondolkodtam h valoszinuleg kulombseget tud tenni a telefon a valodi erintes es a levegoben suhogtatas kozott, es ebben az esetben csak a tenyleges erintest fogadja el, viszont akkor meg telen nem tudod felvenni kesztyuvel a telefont...
...szoval megis csak a te megoldasod tunik eletkepesebbenk

bungee 2012.03.19. 07:44:29

na de hogy az xperia felirat miert kell 2mm-rel lenneb legyen a tobbitol meg mindig nem ertem, szepnek nem szep, hasznosnak meg annyira sem
ezt leszamitva nalam nagyon bejon a sony uj szogletes formaja, furcsa hogy epp miutan elmeletileg szakitottak a svedekkel elkezdik nyomni ezt a minimalista designt

Hrobert · http://androlib.blog.hu 2012.03.19. 09:11:40

@bungee: Igazából szerintem ez a szögletes minimalista forma illik a Sony saját formanyelvébe, ha megnézed mondjuk a tévéiket, azok sicsenek túlcicomázva, egyszerű, letisztult dizájn jellemzi őket, mondjuk nyilván egy tévé muszáj, hogy szögletes legyen :) Viszont például ha a hifijeiket megnézed az igaz, hogy azok elég brutál formai megoldásokkal operálnak :D

Google+
süti beállítások módosítása