Önmagát vezető autót épített Google

2012.03.31. 20:41 Való

A Google-től már megszokhattuk a kreatív és innovatív ötleteket. Ezeket általában tökéletesen meg is valósítják, ráadásul egy-egy ilyen szolgáltatás emberek millióinak életét könnyíti meg. A keresőóriás most egy sokkal szűkebb társadalmi csoport, a vakok életét igyekszik egyszerűbbé tenni azzal, hogy egy önvezérlő autót épített. Újabb nagyszerű ötlet és remek gesztus ez a cégtől, a videóban pedig láthatjátok is a prototípust működés közben.

A pontos technológiai háttérről nem tudunk sokat, de az biztos, hogy az autó rendesen fel van szerelve extrákkal, (engem a Vissza a Jövőbe sorozatból ismert DeLorean-re emlékeztet azzal a fluxus kondenzátorral a tetején) szenzorok és radarok felelősek azért, hogy a gépkocsi érzékelje a körülötte lévő statikus és mozgó elemeket, valamint a világ egyik legfejlettebb térkép szolgáltatása is előnyt jelenthetett a megvalósításban.

A projektet 2010-ben kezdték el és úgy tűnik „zárt béta változatnál” tartanak. Az egyik tesztelő a videóban is látható Steve, aki nyilatkozik is a projektről. Elmondása szerint neki és sorstársainak minden egy kicsit nehezebb, vannak olyan helyek, ahová nem tud eljutni, főleg nem akkor, amikor szeretne és ez az egyik legrosszabb dolog számára, hiszen önállóságát kénytelen nélkülözni. Ez az önjáró autó viszont megváltoztathatja az életét, hiszen visszakapta a függetlenségét, akkor és oda megy, ahová szeretne. Úgy tűnik a Mounten View-i vállalat még mindig tartja magát az elhíresült „Ne légy gonosz” szlogenjéhez és továbbra is az emberségesen igyekszik szolgálni az emberiség javát.
 


Címkék: google autó vak önjáró

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr804352699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

InTheGajd 2012.03.31. 21:39:41

Biztos sokat "fotosoppoltak" a videón, de ha a fele igaz, akkor nem rossz, el kell ismerni. Mellesleg az elején még azt hittem, hogy a vén csóka tényleg vak, de akkor minek neki az óra... :)

sBc 2012.04.01. 12:15:33

A vakoknak is van órájuk, ami egy gombnyomásra bemondja az időt, de a csóka csak gyengén lát szerintem.

A YouTube-on vannak videók a projektről.
Google Self-Driving Cars
en.wikipedia.org/wiki/Google_driverless_car

Való 2012.04.01. 12:39:41

95%-ban vak, tehát csak foltokat lát és árnyalatokat.

Google+
süti beállítások módosítása