Casual (gémerszlengben kazuár) játéknak ugye azt nevezzük, ami úgy kínál kellemes, szórakoztató játékélményt, hogy nem igényel a játékostól komoly, fenntartott koncentrációt, egy-egy menet rövid ideig tart, és a játék élvezetéhez kezdetben nincsen szükség komoly tanulási folyamat bejárására. Ugyanekkor gyakorlatilag előírás, hogy rettentően addiktív is legyen, no meg a kezdeti egyszerű pályák után iszonyat frusztráló. A mobiljátékok nagy része persze máig ilyen, de műfaj királya természetesen az Angry Birds.

A Play Store egyik újabb üdvöskéje, a Ceramic Destroyer, már a nevében is meggyőző - rossz játék nem lehet, ami disztrojjal kezdődik. Pusztításból pedig kapunk is eleget - csúzliból kilőtt (igen, eddig ismerős) bombákkal kell apránként elrombolnunk egy-egy kerámiából kiformált alakzatot. A játékteret felülnézetből látjuk, így a gravitációval nem kell foglalkoznunk, csak a lövés iránya és erőssége számít - meg persze a bombánk típusa, ebből is akad többféle (eddig néggyel találkoztam), mind más stratégiát igényel.

A bombáink száma és sorrendje adott, bár az aktuális töltetet megcserélhetjük a soron következővel - a bonyolultabb pályákon pedig általában megjelenik egy-két(-sok) begyűjthető extra bomba, amik felszedése nélkül viszont jobbára nem is teljesíthető az adott feladat.

De miért is neveztem tökéletes kazuárságnak? Először is, nagyon szép. Esztétikus, egységes képet, hangulatot áraszt az egész játék, és a színes, vidám alakzatok ellenére alapvetően elegáns. Jó a hang, bár a bekiabáló csajszi lehet, hogy párakat idegesíteni fog (engem emlékeztet egy kedvelt színésznő hangjára, így nekem kellemes). A játék kezelése megfelelően egyszerű, és a pályák egy-egy perc alatt teljesíthetők (akár megvan a továbbjutáshoz szükséges 90%-os bontás, akár nem), ráadásul nincs időkorlát, azaz két lövés közben nyugodtan megmutathatjuk a bérletet az ellenőrnek, vagy befizethetjük a csekkeket a postán.

A kihívások pedig kellemesen nehezek, de nem teljesíthetetlenek. Legalábbis eleinte így tűnik, és itt jön a mocsokság. Ugyanis a teljesítést itt is a megszokott módon 1-3 csillaggal dotálja a program, 1 csillag és továbbjutás jár 90%-tól, két csillag 95-től, de 3 csillagot csakis teljes, 100%-os pusztítással lehet elérni. ha egyetlen pixelnyi porszem a pályán marad, ugrott a csillag. Ez magában nem lenne gond, a kevésbé obszesszív-kompulzív játékosok lenyelik a békát páradik próbálkozás után, csak éppen a magasabb szinteket csak megfelelő (és elég magas) csillagmennyiséggel lehet megnyitni, azaz egy idő után az addigra már kellemesen függő játékosnak muszáj visszamenni a korábbi pályákra csillagokra vadászni. A fejlesztők anyukájának emlegetése opcionális, de gyakran választott részfeladat.

Ha valaki még mindig kedvet érez, hogy belevesse magát a kerámiarobbantgatás súlyos világába, ne habozzon, a játék ingyenesen letölthető a Play Store-ból (van benne reklám, de csak a menüben, illetve indításkor feldob egy egész képes játékreklámot is - ennyi kibírható).

Vesszenek a herendik!

Címkék: játék

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.