Felhő alapokon ...

2012.06.17. 08:45 Gabking

Terjednek a felhő alapú szolgáltatások. Már minden gyártónak van saját online tárhelye, vagy népszerű szolgáltatókkal kötnek szerződést (a Dropboxal rögtön ketten is a Samsung, és a HTC is). Néhány hírrel ezelőtt jelentette be az LG is a saját felhő alapú tárhely szolgáltatását. Röpködnek a rövid elnevezések, S-Cloud, LG- Cloud, ICloud… (a Samsung rögtön duplázik, az SIII-ban a saját S-Cloud tárhelyszolgáltatása mellé adja a Dropbox fiókot egy évre) Így növekednek a készülékek különben sem kisméretű, a felhasználók számára rendelkezésre álló tárhelyét. Ma már nem ritka, hogy a telefonunkban 10/16/32 giga ROM   belső tárhely van.

Nyilván ezeknek a szolgáltatásoknak sok előnyük van, persze megtámogatva egy normális adatforgalmat biztosító csomaggal (lehetőleg korlátlan), illetve olyan szolgáltatói lefedettséggel, aminek használatával bárhonnan elérhetjük az így tárolt adatokat. Nincs attól kiábrándítóbb, amikor nem jutunk hozzá a hőn áhított tartalomhoz.. és nem tudod meghallgatni a Compact disco felhőben tárolt dalait..

Arról később lenne érdemes beszélgetni,hogy ennek milyen biztonsági kockázatai vannak, hiszen semmit nem tudunk az így feltöltött érzékeny adataink sorsáról (nem árulunk el titkot, ha azt javasoljuk, ne felhő alapon tároljuk a bankszamlaadatok.doc fájlt) Nyilván nagy könnyebbség, hogy nem nekünk kell fizikailag tárolni őket, de a jelenlevő kockázat óvatosságra int.

Polkastr.jpg

 

 

De mi van akkor, ha mégsem szeretnénk lemondani az így megszokott nagy tárhelyről, de szeretnénk a fájljaink tartózkodási helyét is kontroll alatt tartani. Ahogy a hardwerek ára egyre csökkennek, sok olyan megoldás is elérhetővé vállik az egyszerű felhasználó számára ami régebben csak vállalati megoldásként volt elképzelhető. Ma már nem meglepő, hogy otthon saját szervert üzemeltet valaki. Lehet ez egy régi pc amit nem érte meg eladni/elajándékozni (bár itt a fogyasztás nem ideális) vagy külön erre a célra beszerzett eszköz. Én az utóbbit választottam, és egy NSA 210-et szereztem be, ami a belehelyezett egy terrás HDD-vel megszolgálta a bizalmam. Fogyasztása kicsi, már a saját torrent kliense is használható, de szépen lehet vele GEEK-eskedni, személyre lehet alakítani.

És hogyan is kerül ez egy Androidos portálra?

A válasz egyszerű. Van rajta egy alkalmazás, melynek segítségével létrehozhatod a saját kis “felhődet”. Ez a Polkast. A nasra elő van telepítve, de a honlapjáról bárki letöltheti. És itt jön az androidos része..

Van hozzá a telefonra települő kliens, melynek segítségével 3g, vagy wifi hálózat segítségével elérheted az adataidat. (egyszerre több eszközt is be tudsz regisztrálni, nem csak az otthoni médiaszervert) Így ha stabil a netkapcsolatod, nem maradsz filmek, zene nélkül, mivel ezeket bármikor letöltheted. A polkast kliense azonban nem csak a direkt letöltést, hanem a streaminget, és letöltést a háttérben kínál. Létrehozhatsz playlisteket, kezeli a fotókat, albumokat.

2012-06-17 07.19.41.png

Egyszerűen átlátható kezdőképernyő

 

2012-06-17 07_02.png  2012-06-17 07_03.png

        kiválasztod a hozzáadott eszközt                                      Böngészhetsz is a file-ok között

 


2012-06-17 07_04.png  2012-06-17 07_05.png

            a lehetőségek listája                                                                   töltés közben már lejátszik 

googleplay.JPG

Nincs még vége a történetnek

Ha azonban úgy gondolod hogy ez kevés, vagy nem futtatsz otthon semmilyen szervert (jó, belátom azért nem mindenkinek dorombol otthon ennyi elektronika) de szereted a zenét, és nem akarsz a letöltésekkel vesződni, vagy nem bízol az innen-onnan összeszedett mp3 rengetegben, arra is van már megoldás. Ez pedig a Muzzia.Tudom, hogy van köztetek olyan aki ha meghallja, hogy ez egy fizetős zenei szolgáltatás, görcsbe rándult gyomorral, és agyvérzés közeli állapotban rogyik össze annyit hörögve, hogy micsoda?!!! Zenéért fizetni? Noooomárlis ez??!, de én például nem tartom soknak a havi 1000 Ft körüli összeget, azért hogy ne kelljen vásárolnom. Így mindig elérhetőek a kiválasztott számok, itt is lehet playlisteket létrehozni, bárhonnan csatlakozhatsz, nem csak mobil eszközről. Azonban az androidos alkalmazásának köszönhetően akár offline módban is halgathatod őket, mivel beállíthatod hogy mennyi tárhelyet használva, letölti a megjelölt számokat. Mindezt havi előfizetési díjért, ha jól nézem egy jogtiszta CD harmadáért..

 

Muzzia1.jpg Muzzia2.jpg

                Átlátható kezdőképernyő                                          Könnyű keresés

 googleplay.JPG

Összegzés?

Alapvetően még csak a felszínt karcolgatjuk. Ahány cég, lassan annyi szolgáltatás. Kicsit attól tartok, hogy ez a piac is széttöredezik. Ha most nem is vettem sorra a szolgál tatásokat, csak pár érdekes lehetőséget mutattam be, nem azért van, mert nincs választék.. sőt.. pár éve a Dropboxra gondoltam úgy, mint a legjobb megoldás, mára már csak a sima google email acc is 10 gigát ad. Nincs olyan gyártó, aki ezeket a megoldásokat valahogy ne integrálná bele a telefonjaiba, készülékeibe. A vége megint csak az lesz, hogy máshol fogom tartani a családi fotókat, máshol a média tartalmat, stb.. azonban ez egy nagy problémát felhoz.. régen odadtam a telefonomat a feleségemnek, hogyha valamire szüksége volt, simán tudta kezelni, megtalált rajta mindent.. ma már ez nem menne.. nem a készülék menüje lett bonyolult, azon még kiigazodna, azonban már a tartalom elérhetősége lett annyira fregmentált,hogy nem fogja tudni mit hol keressen... esetleg még az adatkapcsolat is le van tiltva, akkor meg szinte megoldhatatlan lesz a feladat.. pedig annak kellene lenni a fókuszban, hogy egyszerűen tudjunk használni mindent


Címkék: teszt market tárhely alkamazások

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr854593231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

decoati 2012.06.17. 10:53:18

Nagy vonalakban egyetértek, a cloud tárhely mérete egy dolog, a hozzá kapcsolódó szolgáltatás meg egy másik. Valamint meglátásom szerint a szolgáltatók még nem igazán döntötték el hogy mobil platform, vagy desktop. Valahogy nem ér össze a kettő. Csomó olyan dolog hiányzik a mobil verziókból ami desktopon fölösleges, de mobilon alapvető.
Mobilos platformon az igazság valahol a Drive és a Dropbox között van, amit az egyik tud, nem tudja a másik.
Tehát számomra az ideális cloud (elsősorban kisvállalkozások felől megközelítve):
- Drive-féle sync, és alkönyvtáranként kiosztható jogosultság. Ez zseniális a Drive-ban, már ha nem bugos (lehet hogy már javították, de nem merem kipróbálni)
- Megjelenítés mobil appon belül, ne nyisson linkről böngészőt (Drive)
- Desktopon létrhozott linket is mobil appon belül nyisson (Drive, visszarakták a funkciót hál'isten)
- Ha már egyszer letöltöttük, ne töltse le minden egyes megtekintéskor (Dropbox)
- Link létrehozás mobilon, közvetlen társítás naptárba, vagy task managerbe (Dropbox)
- Attachment feltöltés cloudba közvetlenül a mobil mail kliensből (ezt Dropboxnál egy dedikált mail címre való továbbítással tudjuk megoldani, Drive-nál perpill tudtommal sehogy)
- Komment lehetőség a doksikhoz, mobilon is, az érintettek értesítése új kommentről (tudtommal sehol nincs, pedig iszonyat praktikus lenne)

ezzel a pár funkcióval pl. a jelenlegi munkahelyemen (20 fő, ebből 15 technikai munkatárs terepen, havi kb. 700 darab pdf fordul meg) a diszpécserünk terheltségét olyan 30%-kal lehetne csökkenteni, miközben a hatásfok, a teljesítés és a követhetőség 100%-ra javulna, valamint (ha céges flottának adnának valami belépő androidot) az adott teljes munkafolyamat teljesítési ideje drasztikusan rövidülne, ami egyébként anyagilag sem lenne mindegy.

Demivelhogy az élet nem habostorta, így marad a kínlódás, a brutál mail forgalom, a szerencsétlenkedés, az elmaradt/elkésett munkalapok, a spamlista, a konstans lebaszások, meg az idegbajos diszpécser.

Úgyhogy a cloud egy nagyon jó dolog.
Lenne. :)

Darkcomet 2012.06.17. 11:59:41

Házi szervert én is üzemeltettem magnak, de kb. két dolog miatt leálltam vele. Ugyan én nem ilyen out of the box cuccot, de egy Debian+web és ftp alapú opensource tartalom kezelőt seperc alatt fel lehet pakolni egy gépre. Ugye amikor viharok alkalmával kétszer is elszállt az egész cucc, akkor döbbentem rá, hogy ha kiépítenék egy rendes túláram védett, szünetmentes rendszert a szerverig, többe kerülne a leves, mint a hús. Aztán jött még az a probléma is, hogy az UPC előszeretettel monitoroza az adott IP címen csücsülő gépet, és webkiszolgálásnál vagy tiltja az IP-t, vagy új IP-t ad, aminek utána igen nehéz elérni távolról a gépet. Dedikált IP címért meg nem vagyok hajlandó fizetni.

Felhő technológiák. Az ilyen ingyen beetetéses, majd pénzért bővíthető adattárolásnak nem vagyok a híve. Az egyik ugye az, hogy fingom sincs, mit csinál, vagy mit nem csinál az adataimmal az adott szolgáltató, meg ha fullba akarná kihasználni a felhőbe rejlő lehetőségeket az user, ezek a tárhelyméretek igen szűkösek lennének. Tehát nem vagyok hajlandó tárhely méret függvényében pénzt költeni, jobban szeretnék valamilyen éves díjú cuccot. Na itt lépnek be a képbe a prémium előfizetéses tárhelyek (rapidshare, 4shared),akik mostanában teljes körű online kiszolgálást nyújtanak x pénzért, aés nincs tárhelykorlát, csak az, hogy mindig be legyen fizetve a lóvé. A rapid és a 4shared prémium előfizetéskor streammeli az usernek a saját videóit, zenéit, a 4shared esetében pedig egy klassz androidos progit is biztosít, amivel az adatszinkronizálás is megoldható. Jelenleg az utóbbit használom zenék, filmek, stb. tárolására.

A legféltettebb állományaim tárolására pedig a szolgáltatói FTP tárhelyet használom (UPC), ami ugyan csak 100 MiB, de a legfontosabb dokumentumaim jelszavas backupjára bőven elég.

De a legbiztosabban azokat az adataimat érzem biztonságba, amik itt csücsülnek fönt a fejem felett a polcon a backup merevlemezeimen.

Papichulo 2012.06.17. 12:42:29

"Ma már nem ritka, hogy a telefonunkban 10/16/32 giga ROM van."

Minek egy telefonba 32GB Read Only Memory? Nincs itt valami gond a terminologiaval?

bucbuc 2012.06.17. 12:50:37

@Darkcomet: Ha sajnálsz havi 2k-t erre akkor dyndns.

Hobbes 2012.06.17. 15:12:17

Létezik ilyen kész megoldás, a TechShown mutatkoztak be idén:
www.bitport.hu/megoldasok/adatkocka-fekete-doboz-repuelok-helyett-cegeknek.

Ez főleg azoknak van akik nem olvasnak androlib blogot :-) de létezik, és működik

Hobbes 2012.06.17. 15:12:57

@Hobbes: persze pont nincs a link végén. Pont nincs

Gabking 2012.06.17. 16:13:23

@decoati: Pont nézegettem a NOTE-om funkcióit, az ICS frissítés után, és az S-Pad nevű alkalmazásban látom, hogy az egyik most betett extra az adatlap kezelése, pl PDF ürlapoké.. így az adatokat kézzel lehet beírni, illetve adatlapot aláírni... :-)

Gabking 2012.06.17. 16:14:33

@Gabking: Bocsánat.. S-memó rendelkezik ezzel a funkcióval.

Gabking 2012.06.17. 16:50:44

@Papichulo: Igazad volt, javítottam.

decoati 2012.06.17. 22:30:13

@Gabking: ez is szuper, csak papír ne legyen. (Valamelyik szolgáltató asszem már itthon is használja ezt)

Gabking 2012.06.17. 22:37:35

@decoati: Már sok helyen használják..Pénteken kaptam csomagot, ott is elektronikus űrlapot írtam alá.. A UPS már régóta használja..

decoati 2012.06.17. 23:00:20

@Gabking: azaz, a UPS. :)
Nagyon szeretem az ilyeneket, mert itt a csúcstekknika tényleg arra van használva amire való: hogy könnyítsen a mindennapjainkon.

Google+
süti beállítások módosítása