LG Optimus L5. Az L7 és L3 szerelemgyereke.

2012.06.25. 16:09 justStevee

Az L5 kézbevétele után, ez volt az első gondolatom. Ezzel a telefonnal a dizájnereknek már nem volt semmi dolga. Egy átdolgozott nap után a tervezőasztalon felejtettek egy L3-at és egy L7-et. Reggelre pedig megszületett az L5. :D Persze mindezt, mindenféle rosszindulat nélkül írom, mert nekem ez a telefon is tetszik. Bár nálam a fehér járt, ami miatt kifejezetten nőiesnek tűnt számomra a telefon, de fekete színben biztos férfias karaktert kap. 

Doboz tartalma, külső

A doboz tartalmáról sajnos érdemben most sem tudok nyilatkozni, mivel a tesztkészülékek magukban, csupán egy adatkábel és töltőfej kíséretében érkeznek, valamint a cikk írásáig az LG-től sem kaptam erről információt. Mivel ez az L széria középső tagja így feltételezem, hogy készülék, akkumulátor, adatkábel, töltőfej és headset fog lapulni a dobozban.


Mint már a címből is kiderül az L széria két tagjának szerelemgyerekeként értelmezhető az L5. Az elejét az L7-től örökölte (tiszta apja) oldalnézetből pedig egy fogyókúrás L3-ra emlékeztet. Ez persze nem baj, mivel mindkét készülék szép dizájnnal rendelkezett és ez a kütyü is kellemes formavilággal operál. Az előlapon egy 4 hüvelykes kijelző foglal helyet, ami örömre adhatna okot (Véleményem szerint ez a leghasználhatóbb kijelzőméret) de ezt beárnyékolja, hogy ez egy (320x480 pixel) felbontású HVGA panel. Ebből adódóan sajnos „pixeles”, szőrös képet kapunk. Egy picivel jobb felbontású panel jobban illett volna a készülékhez. A betekintési szög is gyatra, sajnos szinte nulla alulról-felülről tekintve, oldalról pedig torzul a kép. A színek sem a legacélosabbak. A felső rész a szokásos. Hangszóró, előlapi kamera, mellette diszkréten elbújtatva a közelség érzékelő. Sajnos fényérzékelő szenzort nem kapunk, így az adott fényviszonyokhoz nekünk kell beállítani a fényerőt. Ami macerás, mert napfényben maximumra kell állítanunk az olvashatóság érdekében, ez viszont beltéren zavarni fog. Alul a fizikai home gomb és a szokásos két kapacitív érintőgomb foglal helyet. A hátlap szintén mintás műanyag, ami jó fogást biztosít, itt találjuk még a kamerát és a LED villanót, az NFC chipet, illetve balra lent a hangszóró nyílását. Bal oldalt a hangerő szabályozó gomb helyezkedik el, felül a 3,5-ös jack csatlakozó és a bekapcsoló gomb. Alul pedig a megszokott microUSB aljzat.

LG_Optimus_L5 (1).jpg

 

Hardver, szoftver

A telefon lelkét egy MSM7225A (Cortex A5 800MHz) chipset adja. Ehhez kapunk 512 MB RAM-ot és egy Ardeno 200 grafikus gyorsítót. Ez a kombináció átlagosnak mondható, nem kell tőle csodákat várni, vannak akadások is, de nem vall szégyent a hasonlóan szerelt telefonok között. Akadásokkal, elgondolkozásokkal találkozhatunk, de ha nem terheljük túl, serényen teszi a dolgát. Szoftveres oldalon viszont nagyon jó dolgokat kapunk. Az L5 is az ICS 4.0.3.-as variánsát futtatja amin az LG Optimus UI 3.0 átdolgozott felület trónol. Magáról az UI-ról már korábban beszámoltam, így ebben sincs semmi újdonság ahhoz képest. Megkapjuk a szokásos alap alkalmazásokat, illetve az UI saját kiegészítéseit amik közül hasznosságban talán a Quick Memo emelkedik ki a legjobban. A készülék még 4 giga saját memóriát kapott, amiből a tulajdonos 2,6 GB-ot szabadon felhasználhat, de ha ez nem elég bővítheti 32 GB-ig microSD kártyával.

Screenshot_2012-06-20-19-22-36.png

Multimédia

Kapunk egy 5 megapixeles, LED villanós kamerát, ami ebben a hardver kategóriában nem túl gyakori. Szintén autófókuszos, mint a nagyobbik testvére. Ugyanazokat a beállításokat találjuk benne, mint az L7-ben, így azokra nem térnék ki újra. Az elkészült képek sajnos nem a legjobbak. Gyenge színek, az elég erős zajcsökkentésnek köszönhetően, helyenként erős részletvesztés tapasztalható. A villanó viszont egészen emberes teljesítményre képes, ami pár helyzetben jól jöhet.

L5 teszt 01 kicsi.jpg L5 teszt 02 kicsi.jpg L5 teszt 05 kicsi.jpg L5 teszt 06 kicsi.jpg

Videót VGA felbontásban tudunk felvenni 30 fps sebességgel. A szokásos zenelejátszó és FM rádió is alaptartozék, így ezeket sem kell hiányolnunk.

 

Adatkommunikáció, üzemidő, összegzés

Adatkommunikáció terén a szokásos dolgokat kapjuk. 4 sávos GSM (850 / 900 / 1800 / 1900 ),
2 sávos HSDPA (900 / 2100), Wi-Fi (802.11 b/g/n), bluetooth 3.0, aGPS. Az egész kütyüt egy 1500 mAh-ás akkumulátor eteti. Az LG közlése szerint ez 900 óra készenléti időre és jó 9 órányi beszélgetési időre elegendő. Alap felhasználás mellett egy napot kibír, az általam preferált, meredekebb igénybevételnél már késő délután enni kér.

Nem rossz készülék ez DE, ezzel a kijelzővel szerintem az LG bakot lőtt. Egy kicsivel jobb felbontású megjelenítő máris szebbé tenné az összképet. Ráadásul itt is hibádzik az árazás. Kártyafüggetlenül, legolcsóbban 69.000 Ft-ért lehet hozzá jutni ami véleményem szerint sok egy ilyen hardverrel ellátott készülékért. Persze ez nem kizárólag a gyártó hibája, valószínűleg más országban, más áfával és behozatali költségekkel akár best buy is lehet a készülék, de sajnos nem kis hazánkban. Most, hogy már megfordult a kezeim között a teljes L széria, azt kell mondjam, ebben az évben, androidos fronton jó dolgokat tesz le az LG, az asztalra. Más gyártók is követhetnék ezt a dolgot, kellemes dizájn, egészen jó hardverek, egy használható, véleményem szerint pofás, saját UI. De várjuk ki az év végét, a következő bejelentéseket. Ha akkor is ezt a kellemes irányt követik, akkor 100%-ban követendő példa lesz és fel fog emelkedni az LG!

A tesztkészüléket köszönjük az LG Electronics Magyar Kft.-nek


Címkék: teszt lg android ice cream sandwich

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr844601189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lMichele 2012.06.26. 08:40:53

Hát nem túl acélos készülék :)

Brrrrrrrrrrrrr 2012.06.26. 10:15:50

Fostos kijelző,nincs közzelség érzékeleő,vga video,gyenge proci és grafikus gyorsíto,69000 forint.
Ezeknél elmentek otthonról és akkor nagyon finoman fogalmaztam.Ezért a cuccért 2012 derekán max fizetendő összeg 30.000 HUF....

justStevee 2012.06.26. 16:56:39

Igen, ez sajnos elég nagy öngól.... a kijelző nagyon rossz, olyan értelemben hogy nagyon látszanak a pixelek és a színek sem teljesen frankok... a hardverrel magával nem lenne gond mert a gyári UI-t frankon sikerült optimalizálni, és ez nem erőgépnek készült bár az L3 után nem túl nagy lépés... igaz hogy nagyobbat lépjenek ahhoz az L5-nek kellett volna hoznia az L7 tudását és az L7-be egy dual procit rakni.. stb... az árazás meg relatív a német Amazonon 189€ ami mai árfolyamon 56.322 Ft.
Igaz még ez is kicsit magas de máris barátságosabb 13.000 Ft-al.

Google+
süti beállítások módosítása