Az Apple-Samsung per és a folklór

2012.09.06. 12:23 Yarner

Az Apple kontra Samsung ügyben Kaliforniában született ítéletet unalomig feldolgozta a sajtó, így én kicsit azt venném górcső alá, hogy az azóta eltelt jó másfél hétben hogyan próbálta feldolgozni az internet kollektív tudatalattija a néhány túlbuzgó újságíró által az évszázad szabadalmi perének is nevezett összecsapást.

(Megjegyzés: Azt mindenképpen leszögezném, hogy ezzel a pernek még közel sincs vége, mindkét fél fellebbezni fog az ítélet ellen, az Apple nagyobb kártérítést követel majd, a Samsung meg persze támadni fogja az eredményt és az esküdtek döntését. Maga a jóvátétel kifizetése is legkorábban jövő év elejére várható, és nem árt, ha tudjuk, hogy az Apple amúgy kb. tízszer ennyit fizet a Samsungnak évente a normál üzletvitel keretében.)

Mindenesetre az biztos, hogy a hír hallatán újult erőre kaptak az amúgy is divatos "majd az Apple bepereli" viccek a fórumokon, a "téglalap lekerekített sarkokkal" pedig kötelező szófordulattá vált minden mobileszköz szemrevételezésekor.

rounded.jpg     silence.jpg

Vicces volt látni, hogy a sajtó néhány nap alatt hatalmas utórengéseket akart kimutatni, így egyszerre jelentek meg cikkek arról is, hogy lezuhantak a használt  Samsung-készülékek árai, meg arról is, hogy az egekbe szökkentek a Galaxy SIII eladási mutatói.

Míg a komolyan vehető szakmai sajtó az ítéletet úgy tűnik, kissé elsiető esküdtek egyre ellentmondásosabb nyilatkozatait szedte darabokra, az emberek fantáziája is beindult.

Állítólag egy spanyol honlapról indult az a nagyon vicces álhír, hogy a Samsung a földgolyó legnagyobb trolljaként prompt módon, 30 kamionnyi 5-centesben fizette meg az Apple-nek a több mint egymilliárdos kártérítést. A cikkek általában kitértek Tim Cook döbbenetének részletes leírására, és a Samsung-vezér szarkasztikus nyilatkozatára az ügyben. A sztorit a 9gag és hasonló poénoldalak nagyon hamar felkapták, és biztos, hogy több helyre jutott el, mit a pár nappal később startoló cáfolat.

nickels2.jpg       nickels1.jpg

Hasonló jelenség volt amikor a héten az a hír röppent fel, hogy mindenki kedvenc izzadt atlétába burkolt akcióhőse, az immár tiszteletbeli budapesti Bruce Willis be kívánja perelni az Apple-t, amiért nem rendelkezhet a drága pénzért évek alatt felhalmozott iTunes-gyűjteményével, hiába szeretné azt majd örökbe hagyni gyerekeinek. Ugyan a hírnek (amelyet úgy tűnik, azóta cáfoltak is) az Androidhoz az égvilágon semmi köze, (sőt éppen arról szól, hogy John McClane is alma-rajongó), a nép egyszerű lelkében buzgó igazságérzet mindjárt összekötötte a két eseményt, és az akcióhős újra a vesztett ügyek védelmezőjének szerepében találta magát.

willis.jpg 

A harmadik nagy hullámot azok a rosszmájú megjegyzések képezték, akik szerint az ítélet lényegében azt mondta ki, hogy a Samsung termékek éppen olyanok, mint az Apple termékei - azaz a Samu pont olyan jó készülékeket gyárt, csak lényegesen olcsóbban, nagyobb képernyővel, stb. A Google Pluson gyors köröket tett a JibJab tulaj Enrique Gutierrez élménybeszámolója, amiben a helyi Starbucks-látogató hipszterek egymás után szembesülnek vele, hogy a Samsung már hivatalosan is ugyanaz, mint az Apple, ők meg hülye fejjel mennyi pénzt adtak már ki az almás kütyükre. Majd megjelent ez az álreklám is: Samsung Galaxy SIII - az eddigi legfantasztikusabb iPhone.

mostamazingiphone.jpg


Címkék: apple samsung per

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr124757092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rikybaba 2012.09.06. 12:35:59

Hogy merészelsz telefon alakú telefont gyártani? Különben is... Amerikába megyek és levédetem az oxigént! Csak az én gyáramban szívhassák azt a dolgozók, különben beperellek!!! :D

Bumpkin 2012.09.06. 16:59:23

A Samsung egy tolvaj banda. Ennyi.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.09.06. 17:22:09

@Bumpkin: egyébként az, de már nagyjából kinőtték. A Galaxy s1 és a touchwiz valóban szemtelen és szemérmetlen iphone3g nyúlás volt - a TW-t utálta is mindenki. Ha csak ezért kellett volna bűnhődni, senkit nem zavarna az egész sztori. Egy s3-at már nem lehet összetéveszteni semmilyen iOS termékkel (de akár egy s2-t sem).

A per problémája nem is ez, hanem az Apple attitűdje, de elsősorban az amerikai szabadalmi rendszer velejéig romlott mivolta, hogy valóban le lehet védetni a csúszkás feloldást, a sima felületű négyzet alakú lapot lekerekített sarkokkal. Hogy kellően sok, kellően homályosan megfogalmazott szabadalommal gyakorlatilag el lehet lehetetleníteni egy egész iparágat - pontosabban az derül ki a perből, hogy ezt tényleg el lehet-e érni.

nem akartam nagyon belemenni ebbe a vitába, ezért is írtam a sztori kicsit derűsebb oldaláról.

gunsmoke (törölt) 2012.09.06. 17:28:31

@Bumpkin: Persze a sznob hülyéjének még mindig nem lehet megmagyarázni, hogy a Samsung jobb, mint az Apple.

A mémekből meg szépen kiderül mennyire nevetségesnek és kisstílűnek találják az emberek az apple húzását. Ráadásul az is látszik, egyre kevesebb az apple-buzi.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2012.09.13. 09:58:13

Ez egyszerűen egy piacvédelmi intézkedés volt, jogi eszközökkel megvédték az amerikai cég hazai piacát a koreai konkurenstől.

Google+
süti beállítások módosítása