iPhone5 - Nem kell félni, nem fog fájni

Szerda este ismét összerezzenhetett a tech-világ gyomra, mert bejelentették a már mindenki által ismert TheirPhone 5-ös verziójának megjelenését, amelyet 199, 299 és 399 dolláros áron lehet majd megvenni (persze külföldön) és 16, 32, ill. 64 gigabájt beépített, és sehogyan sem bővíthető memóriával érhető majd el. Ami az alma-társadalomnak újdonság, de az Android-érát feltehetően csak megmosolyogtató paraméter, az a kemény 4 colosra növelt képernyő, ami kb. felér egy 3 évvel ezelőtti Androidos csúcsmobil képernyőméretével, ellenben sikerült egy tökéletesen szabványtalan felbontást csapni mellé 1136x640 pixel felbontásban, ami már Szabolcs-Szatmár Bereg megyében sem HD ready. A processzor pontos órajeléről egyelőre nincs hír, de az biztos, hogy gyors, ennél többet nem is várhatunk, a technológiai mérföldkő ezzel ki is lett pipálva. Az Apple továbbra is hagyományként kezeli a semmivel sem kompatibilis csatlakozók készítését, úgyhogy az 5-ös telefon is egy ilyennel, az úgynevezett Lightninggal fog megjelenni, amit gyakorlatilag sehova sem lehet majd bedugni.

iphone5_2.jpg


A fenti kis technikai vázlat után már csak azon kell elgondolkodnunk, hogy mennyire fogja megrázni a piacot az új készülék? Szerintünk semennyire. Anno tervbe volt véve, hogy csinálunk egy nagy készüléktesztet a 2012-es év legjobb telefonjaiból és úgy tartottuk korrektnek, ha megvárjuk az iPhone 5. szériáját is és nem csak a 4-est fogjuk a Samsung Galaxy SIII és HTC One X mellé küldeni a ringbe inkorrekt módon, de a fenti technikai paraméterek alapján nem vagyunk biztosak abban, hogy nagyban változtatná meg az üdvöske a sorrendet. Félreértés ne essék, ezen posztnak nem mozgatórugója a gőg és az irónia, semmi indulat és elkeseredettség nincs bennünk, egyszerűen csak többet vártunk a manapság inkább perekben jeleskedő marketing cégtől. Ez a készülék nem más, mint egy ősrégi hiedelmekkel átszőtt, és saját policy-k tonnáival kötött kompromisszum. Aki jártas a telefóniában, eddig joggal hihette azt, hogy az Apple legnagyobb ellensége a Samsung, de a mai napon kiderült, hogy a fő ellenség nem más, mint saját maga. Az Apple vagyonánál pedig csak egy valami nagyobb: a fanatikusaiba vetett hite, mert egy ilyen release-zel rendkívül nagy kockázatot vállalt a cég, hiszen az Android platformon mindenből nagyobb, több és gyorsabb van és plusz indokként nálunk van az a mérhetetlen szabadság és kompatibilitás, amiről az Apple még szó szerint álmodni sem mer.

iphone5.jpg


Az eladások persze az egekig fognak megint szökni és nagyon sok Apple-fan tépi már a centit, hogy megkaparinthassa az új készüléket, de innen a fotelből nézve 10-15% iPhone 4 tulaj fancsali képpel már arra készül, hogy beruházzon egy SIII-ra vagy egy One X-re. Summa summárum, leesett a  nagy kő a szívünkről és mire földet ért csak egy kavics lett belőle, ettől függetlenül mi is tapsolunk, mert igen, egy vagy két évig megint nyugtunk lesz és nem kell félnünk a farkastól. Egyedül egy dolgot várunk: a pereket, amiket feltehetően az Apple sem fog tudni elkerülni ilyen-olyan okok miatt, mondjuk a felső képen látható ismerősen kék szín miatt. :)


· 1 trackback Címkék: apple

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr404773434

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.13. 14:45:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pajav8 2012.09.12. 21:15:55

"ellenben sikerült egy tökéletesen szabványtalan felbontást csapni mellé 1136x640 pixel felbontásban, ami már Szabolcs-Szatmár Bereg megyében sem HD ready"
ezen szakadtam:D:D:D

Grafithuszar 2012.09.12. 21:16:50

Először is leszögezném, hogy megrögzött Androidos vagyok, de egy kicsit másképp látom a helyzetet:
+32-64 Gb belső memóra szerintem elég, én még az életben nem cseréltem ki a telómban az sd kártyát
+4 colos képernyőt én inkább előnynek érzem. Nekem a Galaxy SIII és tárai már túlzottan nagyok. Azt, hogy nem szabványos méret nem érzem olyan nagy gondnak, mert itt még mindig csak 1 fajta készülék van, szóval nem nagy fejlesztés áttérni rá.
-CPU-ról tényleg semmi különösebbet nem tudni, ez lehet hogy gyengébb mint az SIII.
-Inkompatiobilis csatlakozókat már megszokhattuk az Apple-től. Másképp esély sem lenne eladni a 15.000 Ft-os kábeleket :)

fromdtod 2012.09.12. 22:48:10

Azért az Apple-t "marketing cég"-nek hívni az elég primitív hozzáállás. Eléggé furcsa ennek tartani egy olyan céget, amely gyakorlatilag teljesen felboritotta technológia újdonságokkal a mobilpiacot. Ezért unszimpatikus a bejegyzésed, sokkal korrektebb lett volna, ha tényleg korrektül kritizálod ezt a nulla előrelépést a bulvár mondataid helyett. Mert ez most tényleg semmi. Amorf méret, 0 újdonság, nincs semmi kreativitás. Hihhetetlen, hogy egyetlen ember milyen hatással tud lenni a dolgokra, és a hiánya pedig mennyire visszavethet egy céget.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.12. 22:50:50

@fromdtod: Ha megnézed az Apple felállását, gyakorlatilag nem csinál mást, mint alkatrészeket vásárol és rakat össze, aztán eladja. Ha struktúrálisan nézzük, akkor gyakorlatilag a tevékenységének nagy része marketingből és brandingből áll, persze vannak egyéb dolgai is, de ha példának okáért a Samsungot vesszük, ami elképzelhetetlen mennyiségű pénzt öl a fejlesztésekbe, az Apple pedig csak rámutat, hogy mi kell neki, akkor az almás cég a fasorban sincs és tényleg nem csinál mást, mint marketingel, de azt ezerrel.

blash 2012.09.12. 23:02:12

varom mar, hogy a samsung pereljen az lte miatt, vagy talan keszultek lte nelkuli valtozatokkal is? (:

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.09.13. 01:35:45

Én azt várom, hogy a Nokia pereljen az ipod nano kerek ikonjai miatt :-)

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2012.09.13. 03:35:53

Ez a cikk gyalázatosan szar, én is írtam sokat hasonló hangnemben, soha nem volt kifizetődő.

NickJ 2012.09.13. 08:28:29

Az iPhone-sorozat sikeresen leért az innovációs mélypontjára. Ez a telefon annyira nélkülöz minden új elemet, hogy az már ciki, és hosszabb távon ez meg fog látszani az eladásokon is. Le merném fogadni, hogy az iPad mini sem lesz több egy zsugorított iPad 2-nél.

Középtávon simán el tudom képzelni, hogy az egész Apple-lufi kipukkad, és a cég olyan szintre esik vissza, mint a kilencvenes évek közepén, amikor SJ-ot vissza kellett könyörögniük.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.09.13. 08:49:41

Ami nagyon vicces: rengeteg nemzetközi fórumon köszönt vissza az a komment, miszerint "na megyek, veszek inkább egy Lumia 920-at".
Az Androidra váltást sok iphoneos gyomra nem veszi be, de a WP8 valamiért elfogadható. Ergo az Apple indirekt hozzájárulhat a Microsoft felvirágzásához... :-)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 08:50:32

@Yarner: Jah, aztán meg fogja és felvásárolja a Nokiát... Na az milyen szép húzás lenne :D

tede 2012.09.13. 09:36:26

Nincs már Steve Jobs-uk. Meg is látszik, hogy fogalmuk sincsen, merre lehetne tovább fejlődni. Esetleg még felvesznek több ügyvédet és elindítanak új pereket más komolyabb innovációt úgy tűnik, hogy fölösleges tőlük várni.

Aryo 2012.09.13. 09:37:29

Minden indulat és gőg nélkül merem én is azt állítani, hogy kár a két platformot összehasonlítgatni mert teljesen más a megközelítése ugyanannak a célnak, vagyis a produktum céltáborának elérése.

Nekem van egy Androidos telefonom. Közép kategóriás. Nem a legszarabb és nem is a legjobb telefon (teljesítményben) valamint van egy első generációs iPhone-om. A két telefon ég és föld.

Android és szabadság? Oké. Legyen. Ennek örömére olyan hibaüzenteteket és lefagyásokat, sőt rendszer indító képernyőket tudok a telefonra varázsolni, amit android fan barátaim csak pislogva bámulnak.

Ezzel szemben a "cenzúrázott" bekorlátolt iPhone? 5 éve használom. Az 5 év alatti fagyások száma a 10 ujjamon megszámolható. Nekem melyik kell? Az utóbbi. Nem akarok szabadságot ha azzal instabillá változtatom egy rendszer működését. Azt akarom, hogy amikor a telefonra szükségem van akkor az tuti működjön és ne azon járjon az agyam közben, hogy na vajon ez milyen anomáliákat okoz az op.rendszerben.

Belemehetnék még nagyon szakmai dolgokba is (IT ember lévén), úgy mint pl. memória kezelés ezáltal élettartam és egyebek a két gépnél de ezt inkább máskorra hagyom.

Szóval igen, aki szereti bütykölni, babrálni a telefonját az Androidot vegyen aki pedig Steve Jobs által használt "just works" élményre vágyik az vegye az iPhone-t. Én utóbbit teszem.

I_Isti 2012.09.13. 09:40:21

Én még egy 3GS-ről sem váltanék semmilyen androidos kütyüre. Nagyobb, jobb, gyorsabb az androidos telók valamelyike?
És?
Használni nem jobb. Ami meg felhasználói élményben közelíti az iPhone-t, az meg már ugyanolyan drága is.

Ez van.

2012.09.13. 09:43:25

@pajav8: nem elég, hogy még a legalacsonyabb HD felbontást (1280x720) is alulmúlja, de még a képarányt sem sikerült nekik tökéletes 16:9-re belőni. Ez azért elég gázos... A 640 szélesség mellett a 16:9-es arányú magasság 1137.7 lenne, ezt ők 1136-ra kerekítették. (????) A 4"-os képátló az S3-hoz képest még kicsi, de már nem annyira nevetséges, mint a 3.5-ös. Az S3 nagy képernyője szerintem inkább előny, a két kézzel való kezelés egyáltalán nem nehéz. Mellesleg az iPhone 5-öt az első videótesztekben a legtöbben szintén 2 kézzel kezelték! :-) Ráadásul ott a bal felső sarokban van a visszalépés gomb, ami miatt sokat kell majd oda nyúlkálni...

2012.09.13. 09:48:01

@Aryo: ajánlom neked a Galaxy S3-at! 4 hónapja használom, egyszer sem fagyott, az iPhone 4 után tiszta felüdülés a használata!!! Komolyan mondom, próbáld ki, és megszereted! :-)

◄ ► 2012.09.13. 09:48:32

Mert androidos telefonoknál aztán nagy a szabványosság a töltők/adatkábelek terén... :D

2012.09.13. 09:49:39

@I_Isti: neked is ugyanazt ajánlom, mint fentebb: Galaxy S3!!! Hogy jobb-e használni, mint az iPhone 4-et? IGEN!!!! :-)) Gyorsabb, gördülékenyebb, szebb... élvezetesebb a használata!!!!! :-)))

bdg_ 2012.09.13. 09:50:05

Ez nem egy adroidos blog? Azt hittem arra hivatott, hogy az os szépségeit, előnyeit bemutassa és a használóinak sok hasznos infót nyújtson. Minek ez az óvodás stílus, ez a felesleges fikázás? Ilyen cikk nem kell! Felesleges! Szégyent hoz az android szellemiségére. Don't be evil.

2012.09.13. 09:52:06

@◄ ►: igen. Micro USB. Ennyi. :-) Most vettem egy tartalék töltőt a Galaxy S3-hoz (az eredetit más városban hagytam, gyorsan kellett egy tartalék), amit elvileg Nokia telókhoz gyártottak, de mivel a micro USB szabvány, az én telómhoz is jó. Sőt, a feleségem HTC-jéhez is. :D

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2012.09.13. 09:52:12

Egyszerűen az van, hogy minden terméknek van egy életciklusa.

Az Iphone nagy dobás volt, nem borzasztóan nagy technikai újdonságokkal operáló, de jól átgondolt, felhasználóbarát rendszert adott.
Erre jó ideig nem nem volt semmilyen értelmes válasza a konkurenciának, a winphone funkcióban, átgondoltságában kész katasztrófa volt, a Symbian addigra elavult, az Android pedig jó ideig egy kiforratlan rakás szar volt, ami elvileg tök sok mindent tudott, az átlagjúzer viszont csak a fejét fogta az optimalizálatlan, lefagyó rendszer és alkalmazások miatt.

Szóval az Apple maradt a jól bevált receptnél, aztán a konkurensek törvényszerűen a nyakára nőttek.
Az Androidról nem tudok nyilatkozni, egy korai tablet, és két felső középkategóriás telefon után a családból jó ideig egészen biztosan senki nem fog Androidos készüléket venni, de nyilván ez a rendszer is folyamatosan fejlődik és csiszolódik. A legutóbbi telefonomon már csak telefonálni nem lehetett, (XperiaMiniPro) a többi alkalmazás jelentős része már egész stabilan futott, azóta pedig már két verzióval előrébb tart a zöldrobot.

A Winphone 7 látványban újszerű, felhasználói funkcionalitás oldaláról jól kitalált rendszer, látványra pedig egyedibb, mint a Symbian-OsX-Android vonal, szóval van esélye betörni harmadikként.

tarsolya 2012.09.13. 10:00:02

@Tomi from Space:

Még mindig nem érted, valószínüleg soha nem is fogod, mert ostoba vagy. Persze ez nem baj, valakinek ezt a vonalat is vinnie kell. Külföldön is van sok-sok ilyen "elemző" meg "tech blogger", akit a saját hülyeségével basznak pofán rendszeresen és még örül is neki, plusz röhögni is lehet rajta. Win-win.

1. Amit te sem és a hozzád hasonló elenyésző számú android / iphone / lumia mesterek 99%-sem ért: az Apple (és tegyük hozzá a Samsung sem) nem neked csinálja a telefonjait. A kiindulási pontod, ahonnan te ezt az egészet szemléled csak neked, a te kis rétegednek számít, senki másnak nem. Közhely, de igaz.

2. Az első pontból kiindulva képtelen vagy megérteni, hogy a hardver speckók nagyon sokadrangú szempont csak egy ilyen eszköz esetében, mint az iPhone vagy a Fire. Vajon miért nem a hardver kap központi szerepet ezeken az eseményeken a sikerese platformok esetében? Mert a leendő felhasználók 99%-a leszarja, hogy mi van az eszközében, ha az élmény és a szolgáltatások megfelelőek.

Az élményhez hozzátartozik az is, hogy ezen eszközök felhasználóinak nem a méret a lényeg és nem akarnak egy gyúródeszkával szaladgálni a zsebükben: arra ott vagy te és a fajtád a custom romjaitokkal :)

Az Android, a Lumia azért a hardvert helyezik állandóan előtérbe, mert a szolgáltatási háttér, amit az Apple-hez vagy az Amazon-hoz képest nyújtanak, silány és ótvar. Nem lehet vele eladni a telefont.

3. Az Apple design filozófiája mindig is az egymást követő iterációkon alapult. Van egy diszruptív / forradalmi eszköz (iPod, iPhone, iPad) és utána jönnek az iterációk, egyre erősebb hardver, egyre jobb / több szolgáltatás.

Vicces nézni a sok tűkön ülő tech bloggert meg elemzőt, akik minden Apple esemény előtt a stratoszfériáig spannolják magukat, aztán koppannak mint a bogár az ablakon (Wall Street ugyanez).

Szóval hajrá, dagonyázz csak tovább, majd ha felnősz, rájössz te is - ahogy @Nameless® írta - az ostobaság és masszív szűklátókörűség nem kifizetődő :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 10:05:32

@tarsolya: Egy blog nem neked szól, hanem mindenkinek, vannak posztok, amik majd megtalálják a szíved és az elméd, lesznek, amik nem. Sajnos Te legalább annyira tűnsz ostoba internetezőnek, mint amennyire engem látsz ostoba bloggernek. Azért köszönjük, hogy írtál egy kommentet, kár, hogy nem tudtam rajta nevetni, csak mosolyogni :)

Melchi Zadok 2012.09.13. 10:10:01

Tahokam mi az, hogy mar Szabolcs Szatmar Bereg megyeben sem HD ready?

A jo kurva anyadat te paraszt...

Pilóta78 2012.09.13. 10:13:40

Érdekes pont a képernyőt felhozni iPhone hátrányként, hiszen éppen az Apple indította be a 326 ppi körüli retina képernyővel itt is a fejlődést. A hardvert fölösleges összehasonlítani, hiszen az Android többnyire a dalvik vm-el futtat interpretált kódot sok esetben 10x lassabban, mint a natív kód. Mérhetetlen kompatibilitásról meg ne beszéljünk már egy olyan platform esetében, amit mindig elsőként hoznak fel példának a fregmentáltságra.

tamas9 2012.09.13. 10:15:49

2 évnyi iPhone 3G, és 1 évnyi HTC Desire S után hiányzik az iPhone.
Bármennyire nagyszerű az Android, felhasználói élményben nem tudja megközelíteni az iOS-t. És persze, lehet fikázni a 4"-et, de úgy gondolom, hogy akik ennél nagyobb kijelzőre vágynak, azok csak kérkedni akarnak. Próbáltam, nem praktikus. A kollegámnak Desire HD-je van és óriási keze, mégis panaszkodik, hogy nehézkesen használható a telefon.
Úgy gondolom, nincs értelme a fölényeskedésnek. Az Apple épp csak más stratégiát követ. Nem kételkedem abban, hogy tudják, mit csinálnak.

Sunder 2012.09.13. 10:21:53

Nekem a kedvencem mindmáig a Windows phone mint OS, olyan kontakt-integrációja van natívban, amit közelíteni sem tud sem az Apple, sem az Android.
Mégis iPhone 4S-t használok. Mivel nincs olyan készülék a piacon, ami megfelelne az igényeimnek, és ez áll hozzá a legközelebb.
Sajnos többszázezeré' sem kapod meg a következőt:
- 4" alatti kijelzőméret. Ez egy telefon, nem egy tepsi
- Gorilla glass kijelző, mert tényleg jó
- Alu/fém, üveg, etc. High-endnél műanyagként maximum a szénszálas alloy lenne megengedhető, nem a gagyi műanyag. Ugye HTC?
- IPS / AMOLED / S-AMOLED kijelző. Mert napfényben csodákra képes
- Akku. AKku. Akku. Így, minimum háromszor.

Manapság minden telefon egy jókora tepsi, zakóban hordva egy rémálom, nadrágban detto. Az anyaghasználat egyre borzalmasabb.
A legnagyobb érv az iPhone mellett az akkuidő.
A Lumia 800-am megfelelt a legtöbb szempontnak, de könyörgöm, 16 óra egy feltöltéssel? Ne már.

Valahogy olyan érzésem van, hogy a hardver-erő és szolgáltatáskészlet helyett valamely gyártó rágyúrhatna már az akkuidőre is. :-)

Pilóta78 2012.09.13. 10:22:24

Én már a 4"-t is túl nagynak találom. Emlékszem, hogy amikor kijött az első iPhone, akkor az egyik érv az volt ellene, hogy kissé nagy. Namost akkor nézzünk meg egy SIII-at...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.09.13. 10:24:36

"Félreértés ne essék, ezen posztnak nem mozgatórugója a gőg és az irónia, semmi indulat és elkeseredettség nincs bennünk..."
Egyáltalán nem tűnik félreértésnek, az egész post pont erről szól.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 10:25:14

@Sunder: Az IFA-n lehetőségem volt az ATIV tabletet promótálni és tabletben a Windows egyszerűen sokkal jobb élmény nyújt, mint az Android. Kár, hogy alig van rá app :(

Sam the Ace 2012.09.13. 10:27:23

@Aryo: Nekem SII-sem van már több, mint 1 éve és tökéletesen működik, nem fagy, nem csinál semmi hülyeséget. Viszont kompatibilis mindennel nem úgy, mint az iPhone.

Amúgy meg a szimpatikus, kifinomult, innovatív imidzsüket a semmi igazi előrelépést nem kínáló új termékek körüli csinadratták + az arrogáns visszatettszést keltő szabadalmi perek sokasága lassan, de biztosan rombolják le.
Az Apple forradalmat csinált, mindenki utánuk ment, de szerintem az iPhone 5-nek sokkal nagyobbat kellett volna szólnia, hogy biztosan náluk maradhasson a kezdeményezés. a Samsung , a Microsoft és Google most biztosan újjong..

Rain 2012.09.13. 10:28:58

Biztos csak összeválogatják az alkatrészeket, mint a legót, nem?

A legkisebb mértékben sincs gőzöd arról, milyen hardware-t fejleszteni. Valóban csak a buherátoroknak való an android, aki használni akarja minden nep, problémamentesen alkalmazásokat telepteni, 'neadjisten frissíteni az OS-t annak ez tökéletes. Tudod ezt a telefont használni szánták...

Sunder 2012.09.13. 10:29:11

@Tomi from Space:
néztem az ATIV S-t, MAJDNEM telitalálat. De 4,8"? Grrrr......
Kellene nekem egy ATIV S Mini, ugyanilyen specifikációkkal (picit gyengébb HW is elég lenne), de 3,8" méretben. Meg is lenne az új készülékem...

APP-ok engem kevéssé érdelelnek, a telefon munkához kell elsősorban, minimális szórakozás.
1-2 játék, QR-kód olvasó, zseblámpa mód, GPS, ilyenek.
De azt elvárom, hogy a bluetooth kihangosító, a 7/24 Exchange + standard mail szinkron és egyebel ne szívják le kevesebb mint egy nap alatt az akkut. :-)

irónika 2012.09.13. 10:29:56

A cikk hitelsségét számomra ez a két idézet mutatja meg igazán:
"Ami az alma-társadalomnak újdonság, de az Android-érát feltehetően csak megmosolyogtató paraméter, az a kemény 4 colosra növelt képernyő, ami kb. felér egy 3 évvel ezelőtti Androidos csúcsmobil képernyőméretével, ellenben sikerült egy tökéletesen szabványtalan felbontást csapni mellé 1136x640 pixel felbontásban, ami már Szabolcs-Szatmár Bereg megyében sem HD ready."

majd néhány sorral lejjebb.

"Félreértés ne essék, ezen posztnak nem mozgatórugója a gőg és az irónia, semmi indulat és elkeseredettség nincs bennünk, egyszerűen csak többet vártunk a manapság inkább perekben jeleskedő marketing cégtől."

Mint a nickemből is kiderül én szeretem az iróniát, így fel is ismerem. Az irónia egyik eszköze a gúnyos vagy akár kétértelmű jelzők használata, állítások kifigurázása vagy vicces összehasonlítás.

A helyzet valójában az, hogy pontosan tudjátok, hogy a Samsung az Androiddal kb. most jutott el arra a szintre az S3-mal, hogy felhasználói oldalról valóban egy lapon lehessen emlegetni az iPhonnal. Ehhez képest összeszorított fenékkel vártátok - magad is bevallod a cikkben - az 5-öst, hogy ne tudjon többet annál, ami már kiszivárgott. Nem tud. Na bumm. Szükségem van rá? Nincs. Tök jó az alig egy éves 4S-es. Igen. Lecserélem az újra? Igen. Miért? Mert akarom. Mint ahogy te is akartad az új S3-st. Csak én nem itéllek el érte és nem nézlek le, hogy megkajoltál egy marketingdumát. Pedig a szabadság érzése pont olyan marketing bla-bla, mint amit az apple nyom a sajátjához.
A különbség köztünk az, hogy mindkettőnk érzelmi alapú vásárlását én bevallom és bevállalom, te meg racionális érvekkel próbálod meg igazolni. Nincs erre szükség. Elég ha szereted azt amit a nap 14-16 órájában szinte folyamatosan használsz. Ennyi.

pitaa 2012.09.13. 10:31:10

ahahaha, annyira vicces nézni a sok android fanboyt amint tök csalódottak hogy igazából semmi forradalmi nincs az új iphone-ban és ezért nincs mit ellopni :DDDD

Sam the Ace 2012.09.13. 10:31:44

@bdg_: "android szellemiség" LOL Geek-e vagy? :)

pitaa 2012.09.13. 10:32:37

@irónika: a samsung galaxy s3 nem rossz telefon, de azért még csiszolni kell rajta. idővel viszont komoly vetélytárs lehet!

ombie 2012.09.13. 10:49:32

Ez az egész poszt merő rosszindulat és fikázás volt. Androidos vagyok, de amit ti itt műveltek, azon már én szégyellem magam.
Az iPhone 5-nek egyedüli hátrányaként a csatlakozóját tudom felhozni, meg persze azt, hogy jó drága. Amúgy baromi jól sikerült telefon, nem tudom mit vártál, mi kerül még bele, 4 col, LTE, gyorsaság, stb megvannak. De most tényleg, mi maradt ki az iPhone-ból ami fontos?

Balkanistan 2012.09.13. 10:55:09

3 éve váltottam Mac környezetre 14 év PC után. Másfél évvel később váltottam telefont HTCről (előtte NOKIA, imádtam!) iPhonra, és a megjelenésekor szereztem be az iPad 2-t. Még egyetlen egyszer sem jutott eszembe, hogy bármit is fejlesszek vagy cseréljek. Még újabb apple termékre sem.

Az elmúlt 3 évi tapasztalatom a következő. Egy PC-s, Samsung telefon felhasználó (a környezetem 90%-a) és egy Mac-es, iPhone felhasználó (én) közötti beszélgetések telefon témában így néznek ki:

Samsung: - Képzeld beszereztem a legújabb telefonomat. Már itt volt az ideje, hiszen ennek sokkal több a ramja és a 120 magos proci úgy hasít, hogy azt el sem hiszed... Ráadásul a ha consol módban kiterjeszted a buffer prioritásos memóriakezelését, akkor az akkumlátor üzemideje 4,5%-al megnövekszik, persze csak, ha 28C-nál kevesebb a környezeti hőmérséklet. És ha akarom akár 64Gb-os kártyát is tehetek bele, és lemértem vonalzóval, ennek a gépnek tényleg nagyobb képernyője van, mint a többi telefonnak. Sőt! A hátulján a fényképezőhöz tartozó lámpa fényerejét is megmértem, és legalább 1,2 lumennel erősebb, mint az elődje.
Apple: - Ennek igazán örülök. És hogy vannak a testvéreid? Csilla megszült már?

A technikai maszlagot természetesen nem jegyeztem meg, ezért csak olyanokat írtam, ami eszembe jutott. Biztos, hogy helytelen. Azt viszont nehéz elpalástolni, hogy minden Androidos és PC-s életideje egy igen komoly részét arra szánja, hogy meggyőzzön másokat, hogy az ővék jobb, mint az apple. Még csak nem is törekednek arra, hogy azt bizonyítsák, hogy övék a legjobb. Még nem láttam Androidost, aki egy NOKIÁsnak magyarázott volna.

És itt válik világossá, hogy mi is történik. Hiszen kinek is bizonyítanak ezzel? Természetesen saját maguknak. Egy olyan készüléket vásároltak, ami előre kisebbségi komplexusokat ültet beléjük, és az egyetlen módja, hogy csökkentsék ezt az érzést az, ha igyekeznek olyan információkat összegyűjteni, ami negatív fényben tünteti fel a képzelt ellenséget, és megosztják más kisebbségi komplexusban szenvedőkkel, hogy erőt merítsenek egymás támogatásából. Pedig nem az ellenfél tehet a saját komplexusaikról.

Úgy éreztem, hogy a cikk írója, még nagyon fiatal író, és sokat kell még papírra vetnie, hogy ne legyen ennyire kiszámítható és unalmas. És ha megszabadul az Android alapú készülékétől (ajánlom a NOKIÁt, nekem nagyon tetszik), akkor megszabadul attól a komplexustól, ami görcsösen keserűségbe zárja a képzelőerejét, és biztos jó író lesz belőle.

Nem állítom, hogy az apple a legjobb a világon. Csak annyit, hogy nekem pont megfelelő. És semmi pénzért nem cserélném le a telefonomat az új iPhonra. Hogy miért? Egyszerű. Mert felesleges lenne.

xlngx 2012.09.13. 10:59:03

@Tomi from Space: gondolom az iOS az nalad nem fejlesztes.

Az a problema hogy ti azt gondoljatok hogy egy telefon attol lesz jo hogy 100x os orajele van meg 100Mp -s kameraja. Holott nektek is rakellene arra jonni amire nem reg rajott az amazon is. Az hogy itt nem a hardverrol van szo, az egesz a felhasznaloi elmenyrol meg a szolgaltasokrol szol.

Sosem ertettem meg hogy miert van ez a nagy apple fikazas, egyszeruen nem ertem mi a lelektan e mogott. Nekem van egy ezer eves 3GS-em, felesemben egy HTC-je. Es ott dolt el minden mikor a felesegem aki megtestesiti az atlag user-t kezebe vette a kettot es azt mondta hogy a iOS szazszor egyszerubb es konnyebben haszanlhato mint az Android. Es ezek utan en nem mentem el egy Andriodis bolgra sem vadul frocsogni hogy ez de szar, en csak csendben tudomasul vettem hogy ez nem nekem valo. Sok beszukult ember pedig abban leli oromet hogy fikaz. Nemertem....

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 11:00:27

@xlngx: Egy normális IT-s embernél ott hal meg az Apple, amikor iTunes-t kell feltenni csak azért, hogy fel tudd tölteni a telefonod akksiját a PC-dről. Közröhej már megbocsáss.

Pilóta78 2012.09.13. 11:03:50

@Tomi from Space: vágod, hogy ez nem igaz, ugye? Ugye?

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.09.13. 11:04:45

@ombie: szerintem az újítás. Ráncfelvarrás történt, hozta a kötelező köröket. A 4-esnél legalább volt a Facetime, a 4S-nél a Siri. Itt nincs semmi, amire rá lehetne mutatni, hogy "na, ilyet nem tudtál még az előzővel!" (még akkor is, ha az csak optikai tuning)
Minden újítás, ami most megjelent már hónapok óta szerepel másoknál a piacon. A 5-ös iPhone egy remek készülék, de nem ad új irányt semminek, nem rengeti meg a tech-világot. Hozta, amit kellett, ennyi. Nincs NFC, nincs semmi eredeti, praktikus ötlet (ujjlenyomat-leolvasó, drótnélküli töltés vagy akármi - viszont a csatlakozóváltás és a nanoSIM nagyon kényelmetlen lesz sok felhasználónak)

Ezt én személy szerint sajnálom, kevesebb az izgalom az életemben.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 11:05:02

@Pilóta78: Nem, nem vágom. Múltkor egy iPod-ot kellett volna töltenem, egy éjszakát át lógott az USB-men és reggelre semmi. Nem volt iTunes, bocs.

rockjano 2012.09.13. 11:05:29

Hozzátenném hogy az A6-os procival jóval gyorsabb lesz mint akármi, gyorsabb mint SIII.

Azt kell megérteni hogy az Applenél nem a hardver a lényeg hanem a SZOFTVER!!! OPRENDSZER ami köröket ver az Androidra.

Ezzel együtt én is Androidot használok...

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 11:05:48

@Yarner: Meg a dual core-os proci 1,2 GHz-en, sikerült elérni a Galaxy SII-őt.

xlngx 2012.09.13. 11:06:46

@Tomi from Space: Aha, csak mint irtam ATLAGEMBER, es mint IRTAM valam egy normalis mernokkent ha lefagy az android 100x, es akad egy sima gorgetes is akkor nem fogok egy ilyen android szarozo posztot irni, latom lejott mirol is irtam.

Pilóta78 2012.09.13. 11:07:00

@Tomi from Space: akkor most mondom, nem kell iTunes.Lehet, hogy be kellett volna kapcsolni a PC-d.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 11:08:13

@xlngx: Odaadom az SII-őmet, gyári rommal, ha lefagyasztod sztriptízelek neked.

@Pilóta78: Megdöbbentő lehet számodra a következő információ, de be volt kapcsolva. Érdekes módon minden más tudok tölteni még úgy is USB-n keresztül, hogy ki van kapcsolva a gép, Apple terméket még úgy sem, hogy be van.

Pepinke 2012.09.13. 11:08:57

@Tomi from Space: akkor valószínüleg a töltben is benne van az iTunes, különben nem tudná hálózatról tölteni! :)Érdekes, nekem töltődik win7 alatt az iPhone, pedig nincs rakta iTunes...

xlngx 2012.09.13. 11:09:00

@Tomi from Space: Ja igen es NEM KELL iTunes ahhoz hogy toltsd az iphonet, tudod USB port sima +-5V remelem neked mint IT szakembernek ez ertheto. Es feltennem a kerdest ezek utan hogy hasznaltal te egyaltalan iPhone-t vagy csak bealltal androidos utalom az apple tomegbe?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 11:12:10

@xlngx: Úgy, hogy nem az enyém volt, de előfordult, hogy nálam éjszakázott egy-egy Apple tulaj és megkért, hogy töltsem fel az eszközüket. ( :D )

Pilóta78 2012.09.13. 11:12:18

@Tomi from Space: és ebből kiokumláltad, hogy nyilván iTunes kell. Nemtom, én sokszor az autóban töltöm az iPhone-t usb-ről, és tudtommal nem fut rajta iTunes.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2012.09.13. 11:12:50

elolvastam ezt a cikket, es a vegere vettem eszre, hogy merevedesem lett, olyan jo lett. na, tobb se kellett, fogtam a samsung telefonomat (a hatuljara 'botond' van gravirozva), betoltottem egy jo kis igazi magyar pornot, es percek alatt kivertem. meg hogy nincs ertelme a nagy kijelzonek?

xlngx 2012.09.13. 11:13:23

@Tomi from Space: Pont ez a lenyeg hogy az atlagember bemegy a boltba vesz maganak egy okos telefont amin android van, ami egy gorgetesnel akad, mert az atlagembernek semmit nem mond az hogy SII meg gyari ROM, neki csak annyi marad meg hogy az a kurva android akad, a szomszed pisti iphoneja meg milyen faszaul fut. Probalj mar meg elvonatkoztatni attol hogy te valamilyen szinten erted hogy hogyan mukodik egy okostelefon, mert a foldon elo emberek nagy resze nem tudja, ot csak az erdekli hogy milyen szolgaltatasokat kap. Anno Jobs ezt ismerte fel, kitalalt egy olyan dolgot amire az emberek azt mondtak hogy ez igen, persze krealt melle egy fasza marketinget, igen tul van arazva a keszulek, de van ra am kereslet.

CharlieBrown 2012.09.13. 11:14:21

@Tomi from Space: egyszerűbb vagy, mint az a Szabolcsi miliő, amit megfestettél a posztodban. Ciki, ha még egy iOS eszközt SEM tudsz feltölteni. Madár: én a melóhelyen, az agyonszabályozott céges gépre rádugom a szifont, és tölt. Ohne iTunes. Biztos bennem a hiba.

A cikk tényleg egy kisebbrendűségi komplexussal küzdő gyerek firkálmánya, amellett paraszt is, hogy ilyen izzadságszagú geggel akar olcsó bazári sikert elérni ( "ami már Szabolcs-Szatmár Bereg megyében sem HD ready" ).

Pilóta78 2012.09.13. 11:15:07

@xlngx:

"Es feltennem a kerdest ezek utan hogy hasznaltal te egyaltalan iPhone-t vagy csak bealltal androidos utalom az apple tomegbe?"

lehet, hogy ez volt a gáz. Lemerült iPhone-on nem olyan fasza a user experience :)

CharlieBrown 2012.09.13. 11:15:22

@Pilóta78: HÁHÁHÁÁÁÁ! Hangosan felkacagtam, néznek is a kollégák! Remélem az index főoldal megteszi a hatását ;)

CharlieBrown 2012.09.13. 11:18:21

@xlngx: "Probalj mar meg elvonatkoztatni attol hogy te valamilyen szinten erted hogy hogyan mukodik egy okostelefon"

Azok után, hogy nem tudta iTunes nélkül tölteni az iEszközét, nem mernék ilyen erős kijelentéseket tenni ;)
Nem érti ez semilyen szinten, csak üres lózungokat puffogtat.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 11:20:32

@CharlieBrown: Nyilván én vagyok a balfasz, mert mindenféle segítség és internetes utánaolvasás nélkül nem tudok egy amúgy minden tekintetben működőképes USB portról feltölteni semmilyen i terméket. Annak örülök, hogy te lőzungok nélkül is tudsz telefont tölteni. Mást azt nem :(

Pilóta78 2012.09.13. 11:23:23

@Tomi from Space:

"Nyilván én vagyok a balfasz, mert mindenféle segítség és internetes utánaolvasás nélkül nem tudok egy amúgy minden tekintetben működőképes USB portról feltölteni semmilyen i terméket."

Azért az tiszteletet érdemel, hogy ezt ilyen széles nyilvánosság előtt vállalod. Nekem anyám sem merné bevallani, hogy elakadt az iPhone töltés témában.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 11:24:30

@Pilóta78: Gondolom nem érzékelte, hogy Apple fan vagyok és ezért nem töltött.

Még jó hogy anyád az.

Pilóta78 2012.09.13. 11:24:53

@Tomi from Space:

"de előfordult, hogy nálam éjszakázott egy-egy Apple tulaj és megkért, hogy töltsem fel az eszközüket."

Ez erősen NSFW kategória már és egyébként sem tartozik az olvasóra szerintem :)

romaniarulez! 2012.09.13. 11:25:26

Én már régóta vártam egy olyan telefonra, mint az iPhone 5: alumínium és üveg, benne 64 gigával. Legyen vékony, és nem túl nagy, tőlem a kisebb kijelző is maradhatott volna. A Galaxy S II-n még gondolkodtam annak idején, de az S III szóba sem jött, hiszen az egy tepsi! Annak idején (többek között) ezért ütötték ki az mp3 lejátszók a Discmaneket, mert negyedakkorák voltak! Most meg az a trend, hogy egyre csak nő a telefonok mérete??? Ez nagy hülyeség. Rá kellene jönni arra, hogy van telefon meg van tablet. Aki tabletet akar, vegyen tabletet és netezzen sokat, kényelmesen. Aki meg telefont, az meg vegyen telefont, ami mindig nála van, cserébe mondjon le a netezés nagy képernyőjű kényelméről. Ennyi. Nekem nincs iPad-em, mert nem használnám ki úgysem, de kifejezetten remélem, hogy az iPad mini tényleg nem lesz más, mint az iPad kicsinyített változata.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 11:26:05

@Pilóta78: Ha így gondolod, akkor Neked is illene befejezni a fél órája tartó OFF-olást. Köszi.

Jamal Jamal 2012.09.13. 11:27:47

1. Mennyibe is kerül az S III?
2. A világ másik felén éhen halnak az emberek.
3. Az ilyen blognak purge kellene a πcs@ba mert technikai érv 0.

Használok egy IPhone3G 16Gb 4 éve semmi baja és a 16gb a mai napig elég, egy Androidos táblagépet 32 Gb belső és egy 16Gb MicroSD kártyával és van egy Win7-es notebookom. Utóbbit alig használom amióta megvettem a táblagépet.

De 4 év után viszont lecserélem a 3G-t mert teccik az 5 és van rá most pénzem.
Ennyi.
Peace.

Pilóta78 2012.09.13. 11:28:56

@Tomi from Space: oké, de romaniarulez! -t, aki épp most készül iPhone5-öt venni, még szeretném figyelmeztetni, hogy el ne felejtsen a töltőre iTunes-t telepíteni, mert aztán bámulhatja majd a sötét kijelzőt!

ElBándi 2012.09.13. 11:31:39

Azért telefonálásra még jó a masina?(200.000- ért?)Jövő ilyenkor jön a 6-os 250.000-ért.Így szívatja munkáspisti a szónoklat.:)/C7/

NickJ 2012.09.13. 11:35:32

"iPhone 5 is a loud sounding yawn"
www.fudzilla.com/home/item/28738-iphone-5-is-a-loud-sounding-yawn

A szakmai visszhang egyértelmű. Azokkal meg úgysem lehet mit kezdeni, akik ilyeneket írnak:
"Én még egy 3GS-ről sem váltanék semmilyen androidos kütyüre"

ElBándi 2012.09.13. 11:35:58

Azért ezt az LTE-s dolgot kíváncsian várom...;)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.13. 11:36:26

@fromdtod: Az Apple a marketingből él. Legfőbb stratégiájuk a niche marketing néven szerepel már évtizedek óta a marketing tankönyvekben és a legnagyobb koponya náluk Jonathan Ive, aki nem fejlesztőmérnök, hanem formatervező.

A Nokia és a Microsoft egymástól függetlenül, évekkel az Apple előtt készített érintőképernyős telefont, de nem dobták piacra, mert szerintük nem kell ilyesmi az embereknek (a Nokia ugyanebbe a hibába esett a kinyitható telefonok területén is).
Az Apple meglátta a lehetőséget, hogy gyakorlatilag semelyik jelentős piaci szereplő nem árul érintőképernyős telefont, Ive telefonra is alkalmazta a megszokott Apple dizájnt, gyorsan beadtak több száz szabadalmi kérvényt és kizárólagos szerződést kötöttek az alkatrészgyártókkal. Utána beindult a marketinggépezet, amiben tényleg nagyon profik és a fél világgal elhitették, hogy nekik iPhone kell.

UI: nincs Android-os telefonom.

Pierr Kardán 2012.09.13. 11:46:09

@irónika: " Tök jó az alig egy éves 4S-es. Igen. Lecserélem az újra? Igen. Miért? Mert akarom. "

Azt hiszem, hogy ennél jobban még senki sem foglalta össze az Apple társadalom mozgatórugóit :-)))

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.13. 11:51:14

Egyébként az iPhone-t senki sem azért veszi, mert innovatív meg mennyi mindent tud. Azért veszik, mert az átlag felhasználó ezt érti meg legjobban és elég megbízhatóan működik. Cserébe nem tudsz annyi mindent beállítani és testreszabni, mint Androidon. Olyan az iPhone vs Android, mint a Windows-os PC vs. Linux. Az Android pedig azért sokkal népszerűbb mint a Linux a PC-s világban, mert az Apple gépeit nem lehet kéz alatt ingyen megvenni :)

Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a Windows Phone 8 képes lesz-e jelentős piaci részesedést hódítani a Nokiával? Magyar emberként sajnálom, hogy a gyártást Kínába vitték Komáromból, de lehet, hogy ez az átszervezés is késlelteti a készülékek megjelenését...

Fwdg3 2012.09.13. 11:51:49

Miért is jó, hogy nagy a képernyő mérete? Arra ott vannak a tabletek!

Régen mindenki kisebb telefont akart, hogy jól elférjen mindenhol, most Ti meg azzal jöttök, hogy túl kicsi az iphone 5 képernyőmérete? LOL.

Amúgy ne csináljatok tesztet, mert van aki már csinált.

reviews.cnet.com/8301-19512_7-57510802-233/iphone-5-vs-galaxy-s3-vs-lumia-920-by-the-numbers/

Bár a Lumiát egyelőre még senki nem próbálta, mert még nincs is kipróbálható verziója.

olvasó080906 2012.09.13. 11:54:12

2002- óta okosteloim vannak, Nokia 9210, 9210i, 9500- ezek symbianon, 2005- től htc-k blueangel, Touch, Touch dual ezek winmo 5, 6-on, utóbbi két évben Htc desire, jelenleg Ics 4.0.4 ROM-mal.
Következő telefonom egy IPhone 5 lesz, amit Jailbrake felmegy rá.

Android, IPhone osszehasonlitasról annyit, hogy van otthon Samsunk Galaxy 10.1 Tabunk Android 3.0-val (nincs hozza frissítés) és van IPad 2, ehhez van frissítés. A két hardver kb azonos képességű, papíron.
Valóságban a Galaxy Tab 10.1 egy VICC.
Képernyő elforgatasokat vagy megcsinálja, vagy nem. A böngészők ( Stock, Opera, Dolphin), 10 percenként kidobnak. A Tab céges, ezért fel sem merül, hogy feltörjem. Egy szar.
iPad csinál mindent, zokszó nélkül, semmivel semmi baja. Ja, és tud Asio támogatást amit Android még nem (ez zenéléshez

olvasó080906 2012.09.13. 11:56:16

Zeneleshez kell).

Tehát veszek iPhone 5 - t és egy Macbookot is mivel 20 év Windows használat utan elegem van a fel nem ismert hangkarikbol stb...

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 11:57:52

@olvasó080906: Nekem otthon van két Roland PC-200 MKII-es keyboardom egy Romio Midi interface-szel megtámogatva és teljesen jól működött XP, Vista és WIN7 alatt is, az Orion is szerette mindig. Valamit rosszul csináltál :)

phaidros 2012.09.13. 11:58:09

@pitaa: igen. Érdekes módon a saját felületével mint a vaj, és erre jön még a project butter a jelly beanben. Imádom, még fel sem törtem, mint eddig az összes android telót, így jó, ahogy van. Még a custom launchereket is kidobtam, és elkezdtem érteni az iphone-osokat, hogy jó nekik az, ahogy van. :) Mondjuk ez már a 4.0.4-es Android óta megvan, a tabletem is hasonlóan használható default módban.

@all:

Őszintén szólva az az érzésem, hogy a microsoft a windows 8-al szépen el fog menni a szép díszes társaság mellett. Hogy miért gondolom? Mert kvázi egyazon felületet fogom látni a laptopomon, a tabletemen, ami félig laptop, és a telefonomon. Még csak lehet, hogy beleképzelem, de ha mindezt a felhőben totálisan összerakják, és tényleg csak az eszköz fog különbözni, akkor én cserélek mindent, windows 8-ra. Ok, hogy az Apple-nak is van cloudja, de nekem pl. egy macbook nevetséges egy T sorozatú lenovo mellett, és a Windows 8 megadja nekem a hardware választási lehetőséget.

Pilóta78 2012.09.13. 12:02:23

@online távmunkás: Nem vagy képben. Apple Newton 1987-ből esetleg mond valamit? Nemtom, hogy éltél-e már akkor, de max a pisikását keverted a homokozóban...

Pilóta78 2012.09.13. 12:02:23

@online távmunkás: Nem vagy képben. Apple Newton 1987-ből esetleg mond valamit? Nemtom, hogy éltél-e már akkor, de max a pisikását keverted a homokozóban...

Pilóta78 2012.09.13. 12:03:50

@online távmunkás: természetesen nem telefonra, hanem érintőképernyős eszközre hoztam példaként.

Pierr Kardán 2012.09.13. 12:09:19

@Pilóta78: 1987-ben már javában PC-n programoztam, de Newton-ra nem emlékszem abból az időből. Szerintem 1993-ban dobták piacra...

olvasó080906 2012.09.13. 12:10:46

@Tomi from Space: Nem a Midi-s résszel volt bajom, hanem az analóg gitár jellel, audgig zs gold valami a hangkarim, baszakodtam asio4 all-lal (Cubase-ezek), most mar van egy digitech interfeszem, minden ok.
De mindenki Protools - használ Mac- kel körülöttem, célszerű ezért is vallanom, de nagyon nincs is ellenére a dolog, félév IPad használat utan biztos vagyok benne hogy platformot váltok.

Vindóz nyóc valószínűleg pont ilyen jó lesz, ha minden eszközön ott lesz (pc, telefon, tab).

The Lost Soul (törölt) 2012.09.13. 12:12:18

androidosként sem tudom értékelni a cikk fikázó stílusát. az iphone-os is csak ember, mégha másképpen is látja a világot :-)

Pilóta78 2012.09.13. 12:13:11

@Pierr Kardán: akkor nem értem a hozzászolásodat. PDA, PDA-telefon, érintőképernyős okostelefon stb. minden azután jött. Akkor most ki a marketingcég?

olvasó080906 2012.09.13. 12:13:46

Bocs, a helyesírás korrigalas miatt:

@Tomi from Space: Nem a Midi-s résszel volt bajom, hanem az analóg gitár jellel, audigy zs gold valami a hangkarim, baszakodtam asio4 all-lal (Cubase-ezek), most mar van egy digitech interfeszem, minden ok.
De mindenki Protools -t használ Mac- kel körülöttem, célszerű ezért is váltanom, de nagyon nincs is ellenemre a dolog, félév IPad használat utan biztos vagyok benne hogy platformot váltok.

Vindóz nyóc valószínűleg pont ilyen jó lesz, ha minden eszközön ott lesz (pc, telefon, tab).

olvasó080906 2012.09.13. 12:21:08

Szerintem az iPhone 5 nagy dobása nem feltétlenül a felhasználónak lesz jó.
Az új A6 jelű processzor adatait azért nem ismerjük, mert szabadalmaztatás alatt van.
Gondolom azért, hogy pl. Samsung ne masolhassa direkt módon. Samsung könnyen fejleszt, ha közben Apple beszállító is.

iSten 2012.09.13. 12:23:44

kérdezz meg bárhol a világon az utcán húsz embert hogy nevezzen meg egy telefonmárkát. Aztán számolgasd a válaszokat.
Na ez az amihez az Apple ért a Google és partnerei meg nem. Képernyőméret, hardver erősség? Senkit nem érdekel. A dizájn és a brand mindent visz.
És ebben egyelőre az Apple sokkal jobb.

Kivy90 2012.09.13. 12:27:40

Nekem egy Lumia 800-am van, február végén vettem, gondolkoztam iPhone 4S-ben is de valamiért nekem minden, csak nem használható az a kezelőfelület. A Win7.5 klasszisokkal szebb, egyszerűbb, ez az egész ikonos elrendezés tök elavult, kicsit sajnálom, hogy nem vártam a Lumia 920-ra, de jövőre majd upgradelek :-))) Addig meg kihúzom Win 7.8-cal Win8 helyett. Jah és a Lumia full használat mellett is kibír 1 egész napot, de van, h 2-3at is ha nincs nagyon használva. A legrosszabb üzemidő is 24 óra volt, úgy, h zenét hallgattam, neteztem, letöltöttem, játszottam rajta, push email megy rajta folyamatosan + alkalmazások háttérben is futnak amiknek kell. Nem rossz így a 24 óra. Abszolút. És gyönyörű a "kasznija" :-))))

zaphodbeeb 2012.09.13. 12:28:36

Szerintem egy eszköz ma a hardver és a szoftver együttesétől használható. A bejelentett iPhone5 nem hozott nagy durranást, de jobb és erősebb mint az elődök. Az erejét pedig az IOS6-al fogja kiteljesíteni.
Lehet egy teló 16 magos, Diamond Strong Golden Potato oprsz-el szerelve, hogy szmúsz legyen a szkroll, de ez gáz. Sajnálom azokat a nagy gyártókat akik (HTC, Samsung) ebben a csapdában vergődnek.
Sajna a verseny most csak ennyit kényszerített ki. Majd jövőre talán más lesz a helyzet, reménykedjünk.

eßemfaßom meg áll 2012.09.13. 12:28:59

@Pilóta78: "Apple Newton 1987-ből esetleg mond valamit?"

Sokat nem mondhat neki, hiszen az első gép 93-ban jelent meg.

www.reghardware.com/2007/06/29/ft_newton_messagepad/

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.09.13. 12:31:55

Azt azért ne vitassuk el, hogy aki szereti az iPhone-t, és ne adj istenmost is iPhone-ja van, csak azért nem fogja utálkozva eldobni, mert nem innováltak eleget - ha van rá keret, megy és megveszi a jobbat, újabbat, ez így helyes és normális.

A kérdés amin érdemes elfilozofálni/vitázgatni, egyrészről, hogy elcsábítani lehet-e embereket ezzel a készülékkel másoktól, másrészről, hogy sérül-e az Apple nimbusza, ha egy unalmasabb készülékkel áll elő, és nem rengeti meg a sajtót.

Jamal Jamal 2012.09.13. 12:36:15

@olvasó080906: Az egészben a Samsung mint olyan az a vicc..:)
Olyan gáz dolgokat mint amit a Samsung művel még a ZTE sem tesz meg. Olcsó műanyagok,silány hardver és látványos!! copy-paste.
Miért is értek egyet az Apple pereskedésével?
Kínában mindent lemásolnak és átviszik Koreába legyártani.Ld MacBook AIR vs. Series 9...
Más.
Annak idején(2007) nagyon megtetszett a Samsung 66 cm LCD tv-je vettem is egyet.6875 üzemóra után úgy döntött hogy ennyi volt az LCD vezérlő élettartama és becsíkozta a kijelzőt. TV kikapcsol vissza megy. 1 órát aztán megint.2 napig bírtam. Irány a Samsung szervíz. Természetesen a garancia 3 év volt megnézték mennyi a vezérlő és közölték hogy erre nincs gari csak az LCD panelra ez pedig 25000 FT. Mondom MENNYI? Ez ennyi, plusz szállítási költség!!! Semmi baj, ebay, hardverID és láss csodát Amerikából bejött 2600 Ftért!!! Panel szervízben kicserél, teszt, hiba 1,5 óra múlva megint. Közlik hogy elszarta az LCD vezérlő az LCD panelt.Frankó, de mennyi? 150000 Ft. Pont 1,5-szer azaz MÁSFÉLSZER több mint a TV volt újonnan.
2010 szuper akció Euronics, kompakt fényképezőkre Samsung veri árban és képességben a Sony-t,megvesz,hazavisz,"szarok a képek akármit állítok",nyekereg a váz, visszavisz, Sony megvesz azóta is használ.
Samsungot soha, soha és soha semmit.

UI:

II kerület Samsung szervíz samsung egyenruhás szerelők egymás között:
- Hello.
- Hello. Mi a helyzet?
- Szívás.Kivittünk egy tévét és vissza kellett hozni.
- Miért?
- Volt kint a helyszínen már egy Sony TV Bravia kijelzővel a tulaj azt is bekapcsolta és mikor összehasonlítottuk a képet annyival rosszabb volt a Samsung képe hogy visszamondta a vásárlást.
- És szerinted is vagy csak szerinte?
- Hát el kell ismerjem gyönyörű képet ad a Bravia.

Pilóta78 2012.09.13. 12:36:50

@eßemfaßom meg áll: oké, 1993, és akkor most ki másolt kit érintőképernyő témában? Nyilván az apple is látta valahol, de nehogymár úgy legyen beállítva a dolog, hogy az iphone-al az apple koppintotta le szegény ms-t meg nokiát, vazz.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.09.13. 12:40:49

@Jamal Jamal: A Sony is csinál Androdios telefonokat, nem is akármilyet, ajánlom figyelmedbe a Bravia kijelzőt :-)
Van itt választék :-)

VacakBlogHu 2012.09.13. 12:44:29

@Balkanistan: Szerintem kár vitázni azon ki kit akar meggyőzni a maga platformja felsőbbrendűségéről. Nekem az a véleményem a témáról, hogy mindkettő jó cucc. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai. A nyitottabb környezet legnagyobb hátránya az, hogy nulla hozzáértéssel nyugodtan lehet berhelni a cuccot, majd miután a berhelő kis fakezének köszönhetően az összeomlik, akkor a cucc a szar! Régi időkben egy ilyen fakezű ügyfél szidta a Windowst, hogy összeomlott az a szutyok. Mindennek elmondta. A masinka átnézésekor kiderült, hogy számos fájlt átmozgatott másik meghajtóra, mert ott több hely volt és úgy rendezettebbnek gondolta a mappákat. Most akkor ki a hülye? Az ügyfél, vagy az MS amiért hagyta a pakolászást. Nos, az Apple nem hagy játszani. Ad neked egy zárt rendszert, ami a megfelelően méretezett vassal megfelelően működik. Akinek megfelel ez a zárt rendszer, vagy kellően sznob, divatőrült, stb. az használja. Nekem pl. nem felel meg. Én ragaszkodom hozzá, hogy a telefon GPS-e akkor is elindítható legyen ha nincs netkapcsolat az adott helyen. PC-MAC viszonylatban ugyan ez a helyzet. Szabadság, zárt rendszer. Megfelelő hozzáértéssel használva mind a kettő működik. Nem arról van szó, hogy az egyik Trabant, a másik Mercedes, hanem az egyik Skoda, a másik Seat. Vagy legyen BMW/Audi, tuti érted mire is gondolok.

Az iPhone5-ből nem Steve Jobs halála miatt hiányoznak a brutális újdonságok. Illetve ha az közrejátszik, akkor csak kis mértékben szerintem. Mára az érintőképernyős telefonok "kezdenek gömbre hasonlítani". Úgy értem lehet még reszelgetni, finomítani őket, de már nem döcögnek, pattognak, sőt a göröngyös felületen szépen változtatják az alakjukat, hogy sima legyen a gördülés. Az autóépítés terén sincs mostanában semmi jelentős áttörés mechanikai téren, max. elektromos csicsákat raknak bele. Az érintőképernyős telefonos dolog is valahol eddig tartott. A hardveren nem nagyon van mit finomítani. Itt már csak szoftveres újdonságokkal lehet kirukkolni. Meg persze hozzáadott szolgáltatásokkal.

EMP 2012.09.13. 12:45:13

Ja most, hogy az uj iphone kb fel eves lemaradasban van technologiailag, jon az a szoveg, amit a ronda emberek szoktak emlegetni: "nem a kulso hanem a belso szamit."
Az applenal ez kb most ugy nez ki "nembaj hogy hulye, de legalabb szep..." :D
Persze valamivel nyugtatni kell a birkakat, mert szetszeled a falka :D

Mikka-Makka 2012.09.13. 12:45:25

ezzel az írással nem tudok sok mindent kezdeni, semmi másra nem jó mint kommentet generálni. androidos blogtól nem várhatok mértéktartást de ez azért túlzás
olyan dolgokat leírsz h azért jobb a samsung mert nagyobb a kijelzője?hát csk szólok h az emberek többségének az túl nagy
na mindegy, egy olvasót elvesztettél..

VacakBlogHu 2012.09.13. 12:45:58

@Yarner: Még szerencse, hogy csinál ilyeneket a Sony :) Egy bajom van a Sony telefonommal a kijelzője :) Aztán persze lehet az enyém szerencsétlen db. és a többi nem ilyen, de ki tudja.

Pilóta78 2012.09.13. 12:48:08

@EMP: jól értesült lehetsz, mert hardware témában eléggé alepvető dolgok sem tisztázottak az iPhone 5-el kapcsolatban.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 12:48:16

@Mikka-Makka: Nem, nem csak azért. Mondjuk azért, mert abban quad-core proci van, nagyobb a felbontása, bővíthető olcsóért a háttértára és még jópár dolog van, de látom lusta voltál utánanézni a dolgoknak.

Bérgyilkos Bohóc 2012.09.13. 12:48:23

A cikk no comment. Egy páran már amúgy is leírták azokat, amit gondolok.
Viszont nem ez az első androidos blog, ahol iPhone (Apple) fikázást olvasok, ellenben érdekes módon, Apple blogokon soha nem olvasok Androidról, arról meg pláne nem, aminek az a lényege, hogy "né'd má' mekkora szar az Android" szintű kárörvendés a lényege.
Most komolyan, mi ez a frusztráltság és kényszeres bizonyítási vágy az androidosoknál?

irónika 2012.09.13. 12:49:31

@Pierr Kardán: Ez nem az Apple, hanem a fogyasztói társadalom mozgatórugója. Ami korábban - meg még mai is - a Microsoft - Linux "párharc" volt vagy ami autóban a Mercedes - Audi - BMW volt, az ma Apple - Samsung meg Apple - Android háború.
Hit vitatkozik hittel ész érveken keresztül. Baromság. Nekem ezt tetszik, neked meg az. Szerintem mindkét döntés érthető és elfogadható, szerinted meg az iPhone-sok le vannak húzva pénzügyileg. Szerintem meg nem. De mivel hitről vitatkozunk, szerintem nincs értelme. Amit most írok az is csak annyit állít, hogy nem kevésbé elkotelezettség Samsungot venni, mint iPhone-t

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.13. 12:50:30

@Pilóta78: A tollas kézírás-felismerésről ismert Apple Newtont a Motorola gyártotta és tudomásom szerint jelentős részben az elektronika tervezését is ők végezték. Az Apple használta először a personal digital assistance rövidítést (PDA), de ez megint csak marketing, hiszen korábban már mások gyártottak ilyen eszközt.

Egy kis adalék a történeti háttérhez:
- 1983: már vannak tollal irányított rendszerek (CAD és képszerkesztés főleg)
- 1986: Linus Technologies forgalomba hozza a tollal használható táblagépeket kórházi nővérek és banki alkalmazottak számára
- 1986/87: már Mac-hez is van több kézírásfelismerő program, amit tollal lehet használni
- 1987: az Apple elkezdi a Newton fejlesztését
- 1993: a Newton piacra kerül
- 1998: Steve Jobs kinyírja a Newton projektet, mert teljes egészében az ő távolléte alatt fejlesztették ki

És napjainkban:
- 2009: a Newton marketingese visszatér az Apple-höz
- 2010: megjelenik az iPad

xlngx 2012.09.13. 12:58:45

@EMP: Istenem, te is mehetsz vissza a csordadba..

wannabebiker · wannabemotoros.blog.hu 2012.09.13. 12:58:50

a 90 évek végi windows - unix csatára emlékeztet, ami itt a kommentelők között folyik. Annak se volt sok értelme.

eßemfaßom meg áll 2012.09.13. 12:59:01

@Pilóta78: Ha a tacsszkrin kökorszakot keressük, akkor HP 150 1983.
www.bbc.co.uk/newsbeat/10156487

93ban meg a Newton mellett jott az IBM Simon (92-ben prototipus már kiállitáson), ami már kvázi tacsos okostelefon volt

Szóval nem az alma alkotta meg a spanyolviaszt

MoxNox 2012.09.13. 12:59:34

@Tomi from Space: Csakhogy az iPhone natív kódot futtat, az SII pedig virtuális gépen Java alapú programpkat. Nyilván tisztában vagy vele, hogy ez mit jelent...

Mivel az előbbinek nem izomból kell megoldania a feladatot, mint az Androidos készüléknek, kár lovagolni a processzor erején, hiszen az Apple termékneknek jóval kevesebb hardware is elég ugyanahhoz a teljesítményhez.

xlngx 2012.09.13. 13:00:13

@Bérgyilkos Bohóc: En ugyanezt mondom, iphoneoskent miert nem megyek habzo szajjal kommentelni android blogokra? Elolvasom az android mit fejlodott majd szepen tovabb allok, eszemben nincs szarozni. Nem egeszen ertem mi all emogott a frusztraltsag mogott.

mike288 2012.09.13. 13:00:31

en mondjuk betiltanam hogy minden idiota blogot irhasson, mint pl. ez az okos aki ezt a szart irta:)
androjeee....

Pilóta78 2012.09.13. 13:05:55

@online távmunkás: ez most megint mi? Tehát akkor az apple csinált először hordozható, érintőképernyős eszközt (de legalábbis előbb, mint az MS, nokia stb.), nem? Tehát akkor az iPhone alapkoncepciója kurávra nem koppintás+marketing a többi telefongyártóról. Merthogy innen indult az egész.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.09.13. 13:06:39

A legszebb az volt, hogy megmagyarázták, hogy 4 col fölött nincs élet!

Sam the Ace 2012.09.13. 13:07:33

@iSten: Ez így van, de ha ezt felismerted, akkor neked sem csorog ki a nyál a szád szélén és válaszolgatsz ostobán bele a világba, amikor kérdeznek. Ergo tudsz ésszerűen gondolkozni és kiszámolod, hogy 2x annyiért nem veszel egy 2x szarabb telefont, csak mert alma van rajta. És így tovább Macbook-ok stb.. Azért mert sokan még ma is "ájfón"-nak hívják az okostelefont és odavannak egy kinyitott almás laptopért még nem kell a birkaseregbe állni. Én például maximálisan elismerem az Apple-t és a termékeit, de az áruk messze túlmutat az értékükön és a cég stratégiája meg az arroganciája sem tetszik. Nem mellesleg mindenki ritkaságnak és értékesnek tartja ezeket, de minden második ember ilyennel futkos.. A táblagép piacon szerintemm még mindig az Apple a legjobb, de minden más fronton hátrányban vannak.

Pilóta78 2012.09.13. 13:09:20

@eßemfaßom meg áll: ha tudsz olvasni, akkor láthatod, hogy leírtam, hogy nyilván az apple is látta valahol a táccsszkrínt, onnan indult a vita, hogy szerintem az iPhone érintőképernyő ötlete nem az addigi mobilgyártókról lett koppintva egy kis marketinggel megfűszerezve, hiszen azok többségében 1993-ban még egyáltalán nem is játszottak.

Sam the Ace 2012.09.13. 13:11:19

@mike288: Ja a te világodban csak Steve Jobs szoboravatásról lehetne posztolni.. Szép világ lenne az. Látogass el amerikába, ott találsz sokat a szinteden lévő almabuzi közösségekből.

A nép fia 2012.09.13. 13:15:12

Eddig htc-t használtam, vagyis használok most is. Megjelent az iPhone 5, és kacérkodom a gondolattal, hogy megveszem. Nem volt még sosem Apple cuccom, és idegenkedek tőle, de egye fene, amúgy jó lehet, mert sok barátomnak ez van, és amikor kipróbáltam, tényleg jól feküdt a kezemben. Holnap elő is rendelek az iPhone 5-re. :-)

MoxNox 2012.09.13. 13:15:27

@Bérgyilkos Bohóc: A cikk tényleg borzalmas, viszont olvastam én már hasonlóan ostoba Android vagy Windows fikázásokat Apple blogokon is. Az ilyen beszűkült embereket nem az adott platform hozza létre, már alapban ilyenek.

Pierr Kardán 2012.09.13. 13:17:03

@Jamal Jamal: "II kerület Samsung szervíz samsung egyenruhás szerelők
.....
- Hát el kell ismerjem gyönyörű képet ad a Bravia. "

Ez így egy az egyben hazugság!

Van itthon Samsung LED TV, Sony Bravia TV és LG LED TV.

Minden tekintetben a legjobb képe a Samsung TV-nek van, a második helyet pontozásal nyeri a Sony az LG-vel szemben (viszont árban messze a legdrágább a Sony!!!)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 13:18:15

@MoxNox: Ha ajnároznánk akkor meg azért lennénk kisköcsögök. Így legalább lojálisak vagyunk, az iPhone5 meg tényleg nem hozott semmi egetverő újítást, sőt.

Sam the Ace 2012.09.13. 13:19:19

@Bérgyilkos Bohóc: Véleményünk van egy olyan jelenségről ami mozgalommá fejlődött az utóbbi években.. Az Apple terméke túl van hype-olva szerintem(ünk) és ahogyan szét lehet fikázni egy HTC vagy S3-as telefont is a bemutatása után, nem hiszem, hogy az IPhone-nal kivételt kéne tennie bárkinek is.. Bár el is tudom képzelni, hogy az okostelefonokról vezett blog miatt is szabadalomsértési pert fontolgatnak már, de azért mégiscsak. Jobb kérdés, hogy ez miért fáj az almafanoknak.

Az Utolsó Csillagharcos 2012.09.13. 13:29:35

WP felhasználóként érdekes olvasni az itteni hozzászólásokat. Szvsz az Apple kb 3 éve mutatott fel utoljára lényeges újításokat, azóta csak pixel vadászat zajlik. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az összes versenyző a saját (utálom ezt a szót) ökoszisztémáját adja el, és láncolja magához ezzel a felhasználóit, ezért a választási szabadság már önmagában is erősen korlátozott. A kényszerpályán mozgó júzer pedig kénytelen valahogy igazolni korábbi döntését, ezért foggal körömmel próbál azonosulni a marketing és propaganda szövegekkel.

Ebben egyébként az Apple a legagresszívebb az összes közül, gyakorlatilag csak saját magával kompatibilis, de az tény hogy azzal példaértékűen.

Azért az vicces, hogy a Nokia bejelent egy valóban high end telót és megzuhan az árfolyam, majd jön az Apple, aki néhány plusz pixel, egy új catlakozó hatására szárnyalni kezd :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.13. 13:33:08

@Pilóta78: Nem az Apple csinálta először hordozható, érintőképernyős eszközt, mert olyan már volt az Newton fejlesztésének megkezdése előtte, 7 évvel a Newton megjelenése előtt.
Egyébként hallottál az IBM Simonról? Egy évvel a Newton előtt mutatták be, telefon+PDA egyben, ugyanúgy érintőképernyős. Az IBM tervezte, a Mitsubishi gyártotta.

angoltanárnő 2012.09.13. 13:39:48

Kedves Urak,
Nem lehetne kicsit többet magyarul beszélni, ha már megadatik dolgokra a magyar szó (pl: app=alkalmazás)?
Kedves blog író, ha már rohadtul kellenek neked az angol szavak a blogodba, akkor légyszíves tégy már utána helyes ragozást a kedvemért, rendben?
(ha esetleg nem tudnád mire gondolok; "release-SZEL") Nevetséges...

protézisesh 2012.09.13. 13:40:29

"ezen posztnak nem mozgatórugója a gőg és az irónia,"

nem a fenét nem... Képzeld, vannak emberek, akik a telefonjukat a ZSEBÜKBEN hordják. Az SGS3, meg a hozzá hasonló hólapátok erre tökéletesen alkalmatlanok.
Sőt, olyanok is vannak, akik nem egy tíz-tizenöt centis képernyőn akarnak 1080p felbontású filmeket nézni, vagy akár netet böngészni. Mert arra NEM a telefon való.
A telefonba épített mozinéző, meg böngésző funkció pont arra jó, hogy ha a halál f@szán kellene egy adat hamar a netről, vagy van elb@szni való 10 perced míg indul a vonat, akkor azt hamar meg tudd szerezni. Az esetek többségében meg csak akadék egy képeslap-méretű deszka, ami ráadásul minden eresztékében recseg-ropog, ha le mersz ülni úgy, hogy a zsebedben van.

Ennyit arról, hogy nem feltételül mindenki a hűdekurvanagyméretű kijelzőre hegyezi a cerkáját...

Aztán a memória. a samsungba 16GB kártyát vettem, (külön pénzért, a készülék árán felül!), örök biztonsági kockázat maradt a kártyaolvasás és -írás sebessége, biztonsága, a memória osztása. A Samu számtalanszor eljátszotta, hogy magától átváltott memkártyáról belső memóriára, aztán fotózáskor nyavalygott, hogy megtelt a memória. Egy integrált memóriával ilyen veszélyek nincsenek, illetve tuti, hogy nem hamis Kingstont, Verbatimet kapsz, hanem bevizsgált alkatrész van a gépben. Ja, és ez a 16GB sose telt meg, vagyis ha nem akarod az egész internetet a zsebedben tartani, akkor sokáig elég a legkisebb iPhone is. Tény, hogy nem fér rá 20 teljes film meg 8 évadnyi DrHouse 1080p full HD-ben, de lásd mit írtam fentebb a telefonon mozizásról.

A kurva nagy szabadság, amit az android ad, pont arra jó, hogy izzadhass egy Windows-PC + android-tablet + másikandroid-teló összeszinkronizálásával, ami lehetetlen. Almateló-almatablet-win7Pc simán megy. Egy jelszóval, egy gombnyomással, bármikor. A samu a 600 névjegyemből pont 410et másolt fel PC-re, a többi 190et írhattam kézzel. Az android soha nem ugyanolyan egy SE, egy Samu vagy egy HTC telefonon. Mindig máshol van valami, mindig van, ami az adott készüléken nem szeret futni, akad, fagyást okoz. Almáéknál nincs ilyen.

Tudod mit? inkább adok 0,79eurót egy bevizsgált és működő alkalmazásért, mint töltök le 300 ingyenest, amit 1x sem fogok használni, viszont legalább egymással összeakadnak és lefagy miattuk a teló. Vagy bezabálja az aksit 1 óra alatt...

És a fő érv: a 4S-t két hónapja 79.990-ért vettem a trémobilban. Az SGS3 meg pont 139.990 volt. :( Akkor biztos, hogy az iPhone a drága?

savanyú a szőlő nektek és lassan nekem kínos, mennyire próbáljátok igazolni, hogy ti mennyivel sokkal jobb fejek vagytok meg jobb a telótok. Inkább menjetek haza, aztán verjétek ki. :)

Pilóta78 2012.09.13. 13:41:24

@online távmunkás: azt írtam, hogy ők csináltak először, de legalábbis előbb, mint az ms vagy nokia. Innen indult a vita. Max azt mondhatod, hogy az ibm simon nyúlása, de nem ezt mondtad :)

badogosmester 2012.09.13. 13:43:53

Nekem nem fog fájni, csak nektek fáj androidosoknak nagyon. Ennyire futja, állandó fikázásnak. Nézz meg egy apple-ös blogot, sose látsz android vagy Samsung fikázós posztot. Kellett a klikkszám, kellett az Index főoldal? Szánalom.
Azért mert más cégek beállnak egy sorba és ontják a tömegtemréket, más cég még lehet annyira tökös, hogy újít, meglépi a változást.
Nem tetszik? Ne nézd, ne olvasd, ne vegyed.
Nem tudod mennyi a proci teljesítménye konkrét számmal? Minek kell az. Csak számharcosoknak. Működik, gyors és kész, ennyi elég.
Kompatibilitás? Mutass még egy olyan eszköz gyártót, amely ilyen egyszerűen, zökkenőmentesen oldja meg a készülékek közötti kommunikációt. iPhone az Apple Tv-vel, Mac-el stb, gyönyörűen. Ja, hogy más szarral nem megy? Kit érdekel, nem is akarom. Lassan csak almás cucc vesz körül és boldogan használom őket, mert működnek, gond nélkül.

Szóval nekünk uygan nem fog fájni, csak nektek fáj, ami a hasonló posztokból látható.

Peace! :-)

Stabilo 2012.09.13. 13:44:17

Magam is iPhone használó voltam és szerettem is nagyon jól a telefont, de engem is meglepett az igaziból semmilyenre nem sikerült iPhone 5.
Szerintem túl későn jöttek ki ezzel a készülékkel, mára a versenytársak egyértelműen verik. (Pl fotóban a Nokia magasan).

Stabilo 2012.09.13. 13:46:34

@badogosmester: Ezzel teljesen egyetértek, de amit leírtál arra tökéletesen elég egy sima iPhone4 is. Mivel tud többet az 5-ös? Semmivel. Van értelme megvenni? Nincs.

Szyl 2012.09.13. 13:48:11

Bocsi az off-ért. De látom sok itt a mac mester :) nekem segítség kéne van egy ipod-om szeretnék rátölteni zenét az egyik ismerősömnél úgy hogy az én zenéim amik most rajta vannak azok rajta is maradjanak de tőle is rá tudjam tenni a zenéit, hogy hallgathassam. Eddig csak úgy sikerült hogy vagy az övé vagy az enyém volt rajta :((((((((((((( nincs valami megoldás? vagy trükk vagy valami? please help!!!

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 13:48:48

@protézisesh: "És a fő érv: a 4S-t két hónapja 79.990-ért vettem a trémobilban. Az SGS3 meg pont 139.990 volt. :( Akkor biztos, hogy az iPhone a drága?"

Szóval két hónapja vettél egy Skoda Octaviat ami olcsóbb volt mint egy Audi A6-os. Értem. Ez fantasztikus!

xlngx 2012.09.13. 13:49:52

@Az Utolsó Csillagharcos: Azert a Nokia reszvenyek nem az uj telo miatt kezdtek zuhanni hanem azert mert a tobbi nokia telo arat lenyomta.
Egyebkent szerintem nem lancolja magahoz a felhasznalot az apple, itt arrol van szo hogy az emberek szeretik hasznalni az apple eszkozoket.
Szerintem ha a Nokia kibirja addig amig megjelennek az uj telefonjai es azok tenyleg jok lesznek, szerintem most van alkalma visszaterni.

Stabilo 2012.09.13. 13:58:44

Az Apple sikerének egyik oka, hogy rájött arra, hogy jobban jár ha alapból "műszaki analfabétának" nézi a felhasználókat. Magyarán nincs sok beállítási lehetőség a készüléken, a fotók videók ott vannak tárolva ahol kell, másolni a készülékről vagy a készülékre egyféle módon tudsz és kész. Magyarán a telefon "hülye biztos", ezért bárki tudja használni, a szomszédban lakó 10 éves gyerek is, de a hosszú körmű szoláriumos csaj is.
És ez nem biztos, hogy rossz, hisz alapból tényleg használni akarod a telefont nem megérteni annak működését. Ettől függetlenül nekem egy idő "szűk" volt a készülék.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.09.13. 13:58:45

@angoltanárnő: ez speciel egy homályos zóna. ugyan a hivatalos IPA valóban a /ɹɪˈliːs/, de magyar köznyelvben (ahol most a szó szerepel) senki nem ejti sz-szel, még én sem, pedig elvégeztem pár angolszakot.

zsebtelep 2012.09.13. 14:00:39

@Tomi from Space:
Rossz a hasonlat, egyik kocsiban sincs annyi műanyag mint egy sgs3-ban D:

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.09.13. 14:01:36

@badogosmester: "Nézz meg egy apple-ös blogot, sose látsz android vagy Samsung fikázós posztot" úgy tűnik, ez eg ynépszerű mítosz, ezért a kedvedésrt megismétlem a fenti válaszomat:

Csak pár példa, és csak egy blogról:

appleblog.blog.hu/2011/02/22/ipad_vs_galaxy_tab_10_1
appleblog.blog.hu/2010/01/06/jobb_az_iphone_mint_a_nexus
appleblog.blog.hu/2010/10/10/dobbenetes_a_google_tv_taviranyitoja
appleblog.blog.hu/2011/03/30/17_alkalmazas_van_a_tabletes_androidra

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 14:02:01

@angoltanárnő: Én is megjártam pár országot és határozottan állíthatom, hogy jól beszélek angolul és mindenütt rilíz-nek ejtik. Vicces volt egyébként, mert egy hete érkeztem haza egy 10 napos külföldi kiruccanásból, ahol a világ minden tájáról találkoztam emberekkel és mindenki tudott mindenkivel angolul beszélni, egyedül a briteket nem értette senki... Azért annak örülök, hogy nem nálad tanultam angolul, de a próbálkozásod azért szép volt. Ha tetszem mond azt nyugodtan, nem kell itt megpróbálni fölényeskedni :))

protézisesh 2012.09.13. 14:02:34

@Tomi from Space: nagyon frappáns válasz (nem, nem az), ráadásul nettó hülyeség is. Se nem butább, se nem lassúbb, csak kisebb. Vettem egy A4-es Audit, ami pont feleannyiba került, mint egy Skoda Superb...

A többire meg nem bírsz mit kiizzadni, ezért hallgatsz. Izzadságszagú a blogod, fürödhetnél gyakrabban.

angoltanárnő 2012.09.13. 14:03:21

@Yarner:

Elhiszem én, de mondjuk ha a "kiadás" szót használja, máris okafogyottá válik a dolog... Mert mit ad Isten, a "release"-re is van magyar szó :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 14:04:01

@protézisesh: Kérlek nézd össze a két készülék technikai paramétereit. Processzor órajel, kijelző méret, kijelző minőség, felbontás, stb. Aztán gyere vissza és kérj bocsánatot. Ne, inkább ne, csak forogj tovább.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 14:05:56

@angoltanárnő: Van, de a kiadás szót nem erre használjuk, elnézést. Meg kellene békélni a jövevényszavakkal, mert azok jók és ahhoz, hogy egyértelműek legyünk, nem szeretnénk mindig azt leírni, hogy "aktuális, legfrissebb verziószámmal kiadott operációs rendszer verzió".

Jamal Jamal 2012.09.13. 14:07:14

@Sam the Ace: Bocs. Nekem nem fáj csak ne a Samsung legyen az amivel ütik a szifont. A Nokia jobb ellenfél hardverben. A másik meg ha a koreaiaknak is lesz egy SAJÁT stabil operációs rendszere a hardvere mögé akkor lesz azonos súlycsoport az almával.
Nekem az Android táblagépen jobban tetszik (ha úgy tetszik nyitottabb) mint az Ipad. De telefonon az IOS kell, mert durván stabil.

2002 2012.09.13. 14:07:57

Hahaha, az itt SG3 fikázók 99%-ának még a telefon sem volt a kezébe.

Jofiu 2012.09.13. 14:08:59

"ezen posztnak nem mozgatórugója a gőg"
Lófaszt nem!
Ráadásul nem is látsz túl a paramétereken.
Kaját is kémiai összetevők alapján választasz?

A telefonról nincs véleményem, de nem tudom megállni, hogy be ne szóljak a paraméterekre onanizálóknak. Mondjuk irigylem is őket, könnyen ki lehet őket elégteni, boldog az életük, meg a marketingeseknek is adnak egy életcélt, de tököm tele van már, hogy nekik fejlesztenek haszontalanságokat, drágává de legalább szarrá téve a termékek nagy részét.
A mobilban lévő fényképező megapixeleken elélvezés után most ez a buta képátló az ügyeletes birkakaja? Meg a mobilon filmezés és videóeditálás? Könyörgöm már! Igaza is volt annak aki egy negyven colos lapostévére kivetített telefonképernyővel a vállán vagizott poénból egy képen. Láttam valahol. Na ez vagytok paraméterlovagok.

(Félreértés ne essék, fontos jellemző a paraméter, szükséges, de kurvára nem elégséges, kivéve az egyszerű lelkeknek. Annyira fontos mint az ételek tápanyagtartalma. E nélkül nem kaja, el kell érni a szintet hogy egyáltalán meg akarja enni az ember, de az után csak az ízek és összetevők jó kombinációi tesznek elégedetté, nem a további tápanyagtartalom növelés vagy agyonfűszerezés a mennyiség bűvöletében....)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.09.13. 14:10:14

@angoltanárnő: Ez egy techblog (na, erre mondjunk magyar szót :-) "gépezetekkel foglalkozó világháló-napló"?), a cikkek mindennapi társalgási stílusban (ez is idegen szó, pardon, "hangvételben") íródnak. Így beszélünk, az olvasók is megértik. Nem azért használjuk ezeket, mert nincs magyar szó, vagy mert fitogtatni akarjuk a tudásunkat, hanem mert így egyszerűbb, gyorsabb - szakzsargon (pardon, szak-torvajnyelv). Ja, igen, szinonimákhoz is egyszerűbb, ha beengedjük az idegen szavakat.

Te vagy az első olvasó, aki ezt szóvá teszi két év alatt - ez is azt mutatja, hogy a probléma nem számottevő

Pilóta78 2012.09.13. 14:12:10

@angoltanárnő: majd ha az orvosok elhagyták a latint, a pilóták az angolt. Szerintem sokkal durvábban kellene nyomni az angolt a szakkifejezésekre.

apd (törölt) 2012.09.13. 14:13:33

"perekben jeleskedő marketing cégtől"

az Apple marketing cég?

angoltanárnő 2012.09.13. 14:13:38

Szó sincs fölényeskedésről, egyszerűen nem tetszik ez a túlzott angolosítás, annak ellenére, hogy nyilván imádom a nyelvet. Ez nem brit kiejtés, hanem ahogy Yarner is említette, a helyes kiejtés. Miért ne használhatnánk erre is a kiadást? Mindegy, nem a release kiejtése lett volna a hozzászólásom lényege, csak egy példa volt.

guy2 2012.09.13. 14:14:39

És mi lenne akkor, ha leírnánk, hogy az iphone5 egyszerűen csak jó....? Minek fikázni? Tényleg elég jó lett, az árazása megfelel a többi felsőkategóriás mobilnak. Az, hogy atipikus lett a kijelzőmérete, meg külön haszon, a többi mobilgyártó mást sem csinál, csak egyre nagyobb képernyőket rak a mobiljába, meg egyre erősebb procikat, stb. Az apple legalább megpróbálja magát megkülönböztetni a többi gyártótól. Ettől függetlenül egy s3 is tök jó lehet - ha bármelyiket hozzám vágnák ingyen, tutira azt használnám.

girhes 2012.09.13. 14:15:28

JAJJ, FOGJÁTOK MÁR BE A POFÁTOKAT!
ANNYIRA IDIÓTÁK VAGYTOK MIND!!!!!!!!!!!!!!![CAPS LOCK OFF]

Eszembe nem jutna fikázni valakit, mert ájfónja van (galaxy s tulaj vagyok, és szerintem kurva jó, akár mekkora iphone clone :))
Meg, hogy szar az eppöl. Csinálj jobbat, aztán ugass, és jöhet a random miafasz...

Most jönnek az almások! :)
Tepsi, nem tepsi, leszarom! 3.5-ös kijelző után persze, hogy tepsi. Nektek is ugyan azt mondom mint előbb! Nem tetszik? Csinálj olyat, ami mindenkinek tetszik ezen a retkes világon.

Összefoglalva:
Az apple jó cuccokat gyárt nagyon, de én a perelgetései miatt nem veszek/nem fogok venni soha. Elvből...
Az android meg felnőtt az almához, és ez nem tetszik az apple fanboy-nak. Az android fanboy-nak meg kinyílt a csipája[PONT]

Jó lenne, ha végre normális hozzászólások érkeznének mostmár...

Amúgy üdv mindenkinek! :D

protézisesh 2012.09.13. 14:16:13

@Tomi from Space: na erről beszélek, amikor azt emlegetem, hogy ti erre veritek otthon:

processzor órajel: hozzáérek az ikonhoz és nyílik az alkalmazás. Fut a multitask. Hamar elmenti a készített képet. Boldog lehetsz, hogy 1,0 vagy 1,4GHz, csak a való életben ennek kurvára semmi szerepe, mert századmásodpercekben mérhető a különbség a "gyors" meg a "lassú" között.

kijelző méret: azt hittem világos, amit írtam a mozizásról, ráadásul az enyém zsebben is, egy kézben is elfér, vagyis számomra az SGS3 és társai nagysága kimondottan HÁTRÁNY

kijelző minőség: a Samsung Wave (S8500GT) gorillás Superamoledje baromi jó volt, ezt el kell ismernem. Most 2 évesen is szebb a képe, mint az iPhone-nak, viszont a Samu simán kihagyta belőle a környezeti fénytől függő automata fényerőállítást, így frankón kiégette a szememet. Tán ezért is tűnik "szebbnek" a képe, mert fényesebb. Az újabb samukból meg elmaradt a SAmoled, csak sima amoled lett, az meg annyira nem nagy böffenés.

Felbontás: mi vagy te, sólyom? Szerinted te hány pixelt látsz egymás mellett? 7,5 centiméteren 960 pixel az 13 pixelt jelent MILLIMÉTERENKÉNT. Megint csak lehet recskázni arra, hogy az SGS-ben 15 (vagy akár 17, leszarom) pixel van milliméterenként. Az emberi szem úgysem látja a különbséget. Akkor meg minek?

Az anyaghasználatot meg pont kifelejtetted, jössz itt a műanyag szarokkal, amik egy hónap után úgy néznek ki, mint amit a kutya köpött ki.

És ha feltűnt (ha nem, akkor ismétlem) pont feleannyiba került, mint egy SGS. Ha neked ezek az emberi érzékszervekkel nem felismerhető különbségek megértek 80.000 forint felárat, akkor biztos, hogy én vagyok a sznob? Hm?

Amiről meg vadul hallgatsz, pedig valóban ez vezetett oda, hogy megutáljak minden androidos gépet: a minden-mindennel egy gombnyomással kezelhető-szinkronizálható tudás. Az egyszerű kezelés, amihez nem kell IT végzettség + 5 év hekker-gyakorlat. Összedugom, megjegyzek EGY jelszót, aztán minden működik. Pont úgy, ahogy a gépkönyv írja (ha esetleg nem lenne intuitív a működés). Mielőtt belemennél, nem, nem vagyok műszaki analfabéta, elboldogulok a kettőnél több gombot tartalmazó eszközökkel is.

Bocsánatot kérni meg eszem ágában sincs, nem vagy te nekem senkim se. Öcsi.

apd (törölt) 2012.09.13. 14:16:14

egyébként jó cikk, sokat röhögtem rajta :D

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 14:17:14

@angoltanárnő: Azért mert a kiadás szó nem ezt jelenti. Nem kérdőjelezem meg az angol tudásod, de a magyart lassan igen... :)

2002 2012.09.13. 14:21:54

protézis, van az apple-nek magyar cégháza is? Mennyiért adnak ilyen munkát ahol fórumokon kell bizonygatni az igazadat?

Jó Estét 2012.09.13. 14:24:19

Tennenek ra micro USB-t es lehetne normalisan adatot masolni ra itunes nelkul es uannyi lenne mint mondjuk az s3 es lenne tobbfele dizajn, akkor kene, igy nekem csak egy vicc

Jofiu 2012.09.13. 14:26:19

@Tomi from Space: Nagy szavak ezek olyantól, aki azt írja 'egy ilyen release-zel rendkívül nagy kockázatot vállalt a cég'...

Amúgy attól, hogy a kiadás szó nem a megfelelő választás ide attól még bizony a release jelenti azt is, nem ott van a probléma.

angoltanárnő 2012.09.13. 14:26:53

:) Lehet, hogy a magyar szókincsem kevésbé széles, mint az angol, de azért igyekszem az anyanyelvemen beszélni és nem mindenhova angol szavakat tűzögetni, mert ez lehet, sokaknak tűnne fölényesnek :) De mint kijavítottatok, ez itt szaknyelv, tehát hozzászólásomat tekintsétek semmisnek :)

Pisstuss 2012.09.13. 14:27:10

Az iPhone a 2G-vel megmentette az Apple-t a kihalástól, a sznobok drága számítógépgyártójából, egy szélesebb körben elérhető felhasználóbarát, jól működő eszközöket gyártó vállalattá lépett elő!
Ezt a 2G által okozott "sokkot" valszeg nagyon nehéz lesz űberelni, és sajnos most az óvatos duhaj képében nyomulnak - csak egy picit mennek a trendek után, hogy megőrizzék helyüket a csúcson!
Mert lehet akármennyire paraméterkirály a Samsung Galaxy akármennyi, egyszerűen nem tud izgatni!

Azért legalább a kamerában beletehették volna a Lytro típusú megoldást (valahol olvastam, hogy vettek valami hasonló szabadalmat), az egy kicsit megint forradalmi lehetett volna! Így hozta az elvártat, mint mondjuk az autógyártóknál a BMW-Audi-Mercedes az éppen aktuális típusváltással, viszont azzal egyetértek lassan ez már kevés lesz, vagy máshogy fogalmazva kicsit unalmas!

Ettől föggetlenül még mindig a legjobb vétel a kategóriájában!

Üdv

vizsla74 2012.09.13. 14:28:37

szerintem a samsung E1170 sokkal jobb

is 2012.09.13. 14:29:38

@protézisesh: "Megint csak lehet recskázni arra, hogy az SGS-ben 15 (vagy akár 17, leszarom) pixel van milliméterenként. Az emberi szem úgysem látja a különbséget. Akkor meg minek?"

iPad 3 1920 pixel? erről (is) beszélsz?

Jofiu 2012.09.13. 14:31:10

@Jó Estét: Igaz, USB kellene ide, de az egészről eszembe jutott egy eset. Pár éve egy pár napos konferencián részt vettünk pár kollégával, és csak ott vettem észre, elfelejtettem vinni USB kábelt a telefon töltéséhez. Nosza végigkérdeztem mind a 6-8 kollégát, ki tudna adni nekem egyet, de csak iPhone kábelük volt, azt hittem meghülyülök.

2002 2012.09.13. 14:35:43

Őszintén, ezért nem szeretem az apple fanokat. Mondhatsz nekik bármit, nyugodtan, okosan, intelligensen, így is úgy is az apple, apple, apple, apple, nincs annál jobb.

Legjobb példa rá a közeli ismerősöm, szinte minden apples neki, mert csak. Mert az jó, és az a legjobb. Megmutattam neki az S3-amat:

"Miért vibrál ha megnyomok valamit,deszar nekem nem."
"Miért ilyen nagy, deszar, az iphone nem ilyen nagy meg lehet fogni."
"Miért ilyen csúnyák a színek, deszar, az iphone sokkal szebb."

És fórumos ismereteim szerint, az összes apple fanboy kb. ilyen. Szerintem éppen ezért egy android híroldal nyugodtan kiadhat egy hírt, amiben kevesebb kötözködés van, mint a legnagyobb apple fanboyok egy mondatában.

t230e 2012.09.13. 14:36:32

Nem ertem, miert kell ennyit errol a temakrol szajat tepni.
mindegyik rendszernek vannak elonyei, hatranyai.
en ket evig hasznaltam iphone 3gs-t, alig vartam,.hogy megvaljak tole. Mar masodik eve android motorolat nyuvok. Nekem ez jobban bevalt, de a felesegem szereti a tolem orokolt iphonet. Telefonalni. Szamitogeppel szinkronizalni mar kevesbe.

Nalam ott szakadt el a cerna, mikor nem keves idot raszanva felmasoltam az otthoni gepemrol a zeneket, majd mikor a munkahelyemen meg 3 daran szamot fel szerettem volnq tenni, letorolte a 10 gigabyt-ot, es feltette a 3 at.
Soha tobbet nem digtam ossze semmilyen geppel, es vegul mar az otthonival sem.

Az itunes nevetseges. Raadasul dokumentumokat nem is masolhatsz fel.

Annak valo, aki netetni szeretne, es par okos szoftvert hasznalni.
Szamomra a rendszer tulsagosan zart.

Jó Estét 2012.09.13. 14:39:06

@Jofiu: nalunk ceges telo nem iphone (eleg keves helyen es ott is csak bizonyos pozikhoz) emiatt ha bent a cegnel kell egy tolto nem fogok iphone toltot kapni, raadasul IT szektor, az itteni kockak pedig nyilvan nem vesznek iphonet, baratnom 2 telefonja egyiksem iphone, en pedig hires vagyok arrol, hogy elhagyom, vagy otthagyom valahol a toltoimet, de mivel a parommal kettonknek van 4 toltoje + egy autos igy szinte mindenhol van egy tolto, plusz cegnel tudok tarhalni ha kell. Ez nekem iszonyu fontos, mert ugye ahogy mar elhangzott egy lemerult iphone nem tul felhasznalobarat. Ja es a +1: veszhelyzetben tescoban multkor vettem micro usb toltot 900 forintert, iphone tolto nem is volt egyaltalan :(

Jofiu 2012.09.13. 14:46:00

@t230e:
"mikor a munkahelyemen meg 3 daran szamot fel szerettem volnq tenni, letorolte a 10 gigabyt-ot, es feltette a 3 at."
:DD
Jogos! Ilyen az iTunes, akárki is csinálta vagy tervezte (? ha lehet ezt itt mondani) azt kéne a Marsra lőni a legközelebbi robotszondával.
Pont most vettem elő régi iPod Touch-omat, és a szoftverfrissités után valami bánata lett, mert mikor két új programot ami más cuccomon már megvolt erre is rá akartam rakni megkérdezte: biztos, hogy le akar törölni 43 alkalmazást? Mondhatnánk, hogy de legalább kérdezett, ugye? : )

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 14:50:11

@Jofiu: Az applefanboyok ezt nem tudják felfogni, hogy ez szar.

A koncepciós háttere egyébként az, hogy legyen egy iPhone-od meg egy MacBookod, amit mindig magadnál tartasz és ne dugdossad csak másra a gépet, mert úgyis ott a MacBook.

Egyszer emlékszem egy volt munkahelyemen bementem az ottani főnökömhöz, mert úgy lecsökkentették a fizetésem, hogy a hitelem bedőlésének szélére kerültem. Az asztalán 27"-os Apple monitor, iPad, iPhone, tatyóból kilógott a MacBook Air, aztán amikor kérdeztem, hogy nem lehetne-e normalizálni a fizetésem, hogy életben maradjak, azt válaszolta, hogy sajnos nincs rá keret.

Annak azért örültem, hogy a drága iPhone-ját be tudja frissíteni rendesen.

nrobert78 2012.09.13. 14:56:04

Tök rendben van, amit írtál a cikkben, csak azt felejted el, hogy egy android termék soha az életben nem lesz olyan divatos és "szexy", amilyen az iPhone (vagy bármelyik Apple cucc).

Ha mindenki csak a józan ész alapján vásárolna egy csomó más márka sem élne meg.

Ha meglátok egy Apple terméket, mindig érzem az "akarom faktort", egy androidtól viszont max. ásítok egyet. :)

Hozzáteszem Android telefont használok, amit a cégtől kaptam és valószínűleg sosem lesz sajátom egyikből sem, mert telefonra ekkora összegeket költeni szerintem hülyeség... (Egy sales szakember)

Jofiu 2012.09.13. 15:07:31

@Jó Estét: Jó napot neked is egyébként.
Jó, hogy felhoztad a lemerülés témát, mert a másik amitől agyfaszt tudok kapni mikor valaki elkezd képátlókon rugózni, hogy erről az eszenciális dologról hajlamosak direkt megfeledkezni. Mert mint jól mondod, egy lemerült telefon nem túl felhasználóbarát, és ezen az sem segít ha akár focipályányi képernyője van mikroszkóppal sem pixeles felbontással és megfelelő szélesvásznú arányokkal. A képátló pedig nagyon betesz ennek a dolognak. És akkor még az ötésfeledik processzormag meg multitask hülye haverjairól meg sem emlékeztünk. A sok nem szabványos HD felbontáson parázó péklapáttal szaladgáló baszhatja ha lerobban Alsófüttyös és Felsőhatáros között a semmiben egy lemerült mobillal, és ezen az sem segít hogy akár Pali bácsi orrszőrét is látni lehet mikor a telón nézi a szomszédok aktuális részét. Foglalkoznának inkább az aksikkal, nem a megapixelekkel, gigahertzekkel vagy petagájtokkal.

Jofiu 2012.09.13. 15:12:08

@Tomi from Space: Bárki aki védelmébe venné az iTunes-t, arról tudni lehet, hogy valami nagyon nincs vele rendben. Az már tényleg reménytelenül fanatikus.

breathy-blip2.wav 2012.09.13. 15:13:54

Release: uj album, uj dal, uj verzio, uj program verzio, uj keszulek vagy akar egyszeruen kiadas es a tobbi. Szovegkornyezettol fuggoen kombinalhato. Csak akarni kell.

Mellesleg cikk iroja az Android napszemcsijen keresztul szol be az Apple szemellenzosok taboranak. Magyaran: 20-1=19
Szomoruan veszem tudomasul "azindex" fooldalara ilyen; "tinedzser" erzelmekkel atszott, szakmailag megalapozatlan, stilust nelkulozo bejegyzesek (aka boffentsek) kikerulnek.

Tovabbi szep napot!

Sam the Ace 2012.09.13. 15:15:47

@protézisesh: Nem szeretnék beleszólni, de nekem az érvelésed tűnik izzadságszagúnak. A Galaxy S2 is jobb, mint a iPh 4S, az S3 meg már nem is egy kategória vele szerintem. Ja és az iPhone rosszabb paraméterekkel kb 50%-al drágább volt, mint az S2..

Sam the Ace 2012.09.13. 15:18:30

@nrobert78: "Tök rendben van, amit írtál a cikkben, csak azt felejted el, hogy egy android termék soha az életben nem lesz olyan divatos és "szexy", amilyen az iPhone (vagy bármelyik Apple cucc)."

Ezzel teljesen egyetértek. Ezért marketing az egész. Másik példa a nagyvilágból: Dr Dre Monster Beats fejhallgatók vs Nagyon jó minőségű, tök mindegy milyen fejhallgatók.

protézisesh 2012.09.13. 15:21:31

@is: "iPad 3 1920 pixel? erről (is) beszélsz?" nem, kimondottan csak telefont hasonlítottam telefonnal.

Amúgy a tableteknél az apple is átesett a ló túloldalára. iPadból áprilisban vettem kettest (pedig akkor már volt hármas), mert az én szememhez és a képmérethez tökéletes képe van. Ha meg mozizni akarok, ott a 42"es plazma. Ja, és 1920ra úgysincs tartalom, a felskálázás meg megint csak parasztvakítás.

Viszont hogy a blog témájánál maradjunk: tabletben megint az androidosok süvítenek, hogy a galaxy tab 10.1 mekkora király és hülye aki iPadet vesz. Khm...

@2002: "Mondhatsz nekik bármit, nyugodtan, okosan, intelligensen, így is úgy is az apple, apple, apple, apple, nincs annál jobb."

nem tartom magam fanboynak, de bátran olvasgasd, amiket fentebb írtam.

@t230e: "a felesegem szereti a tolem orokolt iphonet. Telefonalni. Szamitogeppel szinkronizalni mar kevesbe."

Ezt nem is értem. Összedugom, indul az iTunes, aztán minden szinkronizálódik magától. A telóval készült képeket windows intézőben is látod, hagyományosan le lehet húzni. A kontaktokat meg az outlookban magától létrejövő iCloud mappába magától bever (wifin, egy gombnyomásra). Összefoglalva: összedugod, aztán magától szinkronizál. Ezen mi a bonyolult?

Doksikat nem akarok rajta tartani (bár a felhőben azt is lehet), arra ott a pendrájv.

protézisesh 2012.09.13. 15:22:13

@Tomi from Space: "Egyszer emlékszem egy volt munkahelyemen bementem az ottani főnökömhöz, mert úgy lecsökkentették a fizetésem, hogy a hitelem bedőlésének szélére kerültem. Az asztalán 27"-os Apple monitor, iPad, iPhone, tatyóból kilógott a MacBook Air, aztán amikor kérdeztem, hogy nem lehetne-e normalizálni a fizetésem, hogy életben maradjak, azt válaszolta, hogy sajnos nincs rá keret."

Na EZ a bekezdés megmagyarázza, miért indítottad te egyáltalán ezt a blogot...

Jofiu 2012.09.13. 15:23:44

@Jofiu: @Tomi from Space:
Ezt csak arra írtam, hogy lópikulát lehet rendesen frissíteni meg szinkronizálni, hiába van az embernek még a macskájának is iDolog, hazavágta az iTunes az egészet.
Mondjuk manapság szerencsére, már többé kevésbé el lehet felejteni az iTunest. Persze ehez évek fejlesztőmunkája és pazar prezentáció kellett, ahol be tudták jelenteni az alapvetőt, amit már régóta már akár egy kifutó butamobil is tudhat. Olyan ez, mint mikor óriási mérföldkőként jelentik be a teljes képernyős üzemmódot az OSX-ben. : )
(Mondom úgy mindezt, hogy bizonyos megfontolásokból nekem is sok iDolgom van. Vagy inkább pont ezért mondom. Ez a részlet ez tényleg szánalmas, és biztos vannak akik még ezt is boldogan fényezik, mintha szerződési feltétele lenne az Apple cuccok vásárlásának.)

protézisesh 2012.09.13. 15:27:48

@Jofiu: jó meglátás, nálam az iPhone 2 napot ketyeg el egy töltéssel (az én felhasználói szokásaim mellett a második napon 20-25% körül érek haza), vagyis minden második éjjel töltőn alszik. Ennyi.

@Sam the Ace: számomra ott jön az izzadságszag, amikor egy androidista kijelenti:
- mindenki, aki apple terméket vesz, az sznob, megvezetett, divatmajom, hülye...
- a nemapple sokkal jobb (lásd eszmefuttatásomat a technikai paraméterekrő)
- és olcsóbb, ami meg nettó nem igaz. Persze, van 20ezerért is androidos teló, egyszer én is vettem, aztán két hét múlva visszavittem, mert semmi nem működött rajta. S E M M I :(

Amúgy meg az android/iOs/WP pont olyan, mint a német/olasz/japán autós vita: 97% úgy osztja az észt a másikakról, hogy a közelébe se ment olyannak, nemhogy valós tapasztalata lenne vele. Én a maradék 3%-ba tartozom.

protézisesh 2012.09.13. 15:29:46

@Jofiu: nem fényezni akarom az iTunest, de nincsen gondosan katalogizált hárommillió zeneszámból álló gyűjteményem, mellesleg a múltkor a 200 rajta lévő mellé elsőre feltolta azt a hármat, ami új volt a PC mappájában. Lehet, hogy én csináltam rosszul, de működött. :)

Sam the Ace 2012.09.13. 15:47:44

@protézisesh: 1. Nem vagyok "androidista" csak mert ár/érték arányban jobbnak találom az android alapú telefonokat, mint az Apple-t.

2. Aki Apple telefont vesz az nem hülye, nekem is tetszik, a mai napig a legjobb anyagokkal dolgozik, kfinomult, elegáns. Csak ne mondják rá, hogy jobb, mint mondjuk az S3, mert ez hülyeség.

3. De igen, drágább. Pont úgy, mint ahogy pl: a Sony VAIO és MacBook laptopok is drágábbak, mint mondjuk egy Acer, de egyben kevesebbet is tudnak. Ezek elsősorban dizájn termékek. Van ismerősöm, aki ilyet vett és el is mondta, hogy neki tetszik, jól néz ki, ezért vette meg, a tudása meg nem a legjobb, de neki elég. Ez korrekt. Csak erre se mondják azt, hogy ez a legjobb. Nem. Van jobb, de kevésbé divatos, az már ok.

4. Az iOS-es termékek közül nincs túl sok, viszont az Android-ból létezik 1000 fajta, közte olcsóbb, silányabb mobilok is. Ezek nem stabilak, rengeteg a hibájuk és paramétereikben sem versenyezhetnek az iPhone-okkal, de viszont 10-20 ezer forintért elérhetőek és sokan nem is akarnak/tudnak többet költeni egy ilyen kütyüre.. A felsőkategóriás androidos mobilok viszont bármikor maguk alá gyűrik az iPhone 4S-t, az biztos (az 5-öst nem tudom). Nekem is van egy S2-esem és SEMMI baja nincs és nem is volt. Hibátlanul műxik rajta az Ice Cream sandwich..

t230e 2012.09.13. 15:49:51

@protézisesh:

"Ezt nem is értem. Összedugom, indul az iTunes, aztán minden szinkronizálódik magától. A telóval készült képeket windows intézőben is látod, hagyományosan le lehet húzni. A kontaktokat meg az outlookban magától létrejövő iCloud mappába magától bever (wifin, egy gombnyomásra). Összefoglalva: összedugod, aztán magától szinkronizál. Ezen mi a bonyolult?

Doksikat nem akarok rajta tartani (bár a felhőben azt is lehet), arra ott a pendrájv."

Akkor lassan irom, hogy megertsd:
Nem vagyok android fan, messze nem. De minden Iphohe elötti okostelefonommal meg tudtam oldani egyszerüen, hogy BÀRMELYIK géppel összedugom, és mint egy adattárolót látom, majd én eldöntöm, melyik gépröl mit masolok ra, es mit törlök le.
(Mindezt mar az ericsson p800 am is tudta, talán már 10 eve is volt annak?)
Majd a sokszor fagyó WP okostelefonom. Ès a mostani androidom is.

Ellenben az Iphonnal. ès mig neked nem fontos, hogy Bármelyik géppel összedughasd (mert én erröl a problemarol beszeltem, hogy akkor szinte meghal a rendszer)

Nem erdekel az ICloud, en szemely szerint nem tartom jonak. Ez velemeny, mint ahogy az is, hogy egy okostelefon melle nem kell pendrive. Mivel az akksik gyengesege miatt mindig kell legyen nalad kabel.

De egyebkent a kioktato stilusod nekem egyaltalan nem tetszik.
Örülök hogy Te nem akarsz Doksikat tartani a telefonodon, de vannak olyanok, mint en, aki meg igenis igen.

Es szoktam olyan gepekkel is összedugni, amin internet sincs, nemhogy itunes. Mit kezdesz ezekkel az iphonnal? Nem is látja.

Es mit csinalsz egy ceges környezetben, ahol nem vagy rendszergazda?
Egy even kerszetül nem tudtam az iphonhoz a munkahelyen hozzaferni, mert itt minden le van tiltva.

Persze masoljam a munkatarsamtol kapott mp3-at pendrivera, majd vigyem haza, masoljam fel a gepemre, es akkor szinkronizaljam a telefonomat.

Nagyon osztod itt az eszt nekem. Miközben mar kitertem arra, hogy nincs bajom az iphonnal, hiszen a felesegem szereti, csak nem en vagyok a felhasznalo tabora. Aki szereti, az vegye, örüljön neki.

Engem örökre eltantoritott az itunes az összes alma produkttol.

Jofiu 2012.09.13. 15:52:17

@protézisesh: Ebbe most inkább nem megyek bele, mert a végén felhúzom magam és valaminek ártani akarok. Legyen elég annyi, hogy ha milliméterre pontosan pont azok az igények ebben a dologban mint azt az iTunes kitalálója kőbevéste, akkor az esetek túlnyomóan nagy részében (nagy részében!) pöcre moccan és megy. A baj akkor jön, ha valamit már egy ici picit eltérnek az igények a szabványosítottól, egy picit másként szeretnéd csinálni, de akkor akár a katasztrófa sem elképzelhetetlen. Érzésre olyan ez, mintha mondjuk felrobbanna a kocsid és eltőnne a CD kollekciód, ha nem megfelelő sorrendben hajtod végre az ajtóbezárás, övbekapcsolás, inditókulcs elfordítás műveleteket, vagy az egész közben szeretnél egy szendvicset is enni. Durván merev és érzékeny a rendszer.
Volt, hogy működött nekem is rendben a szinkronizálás, főleg miután feladtam az igényeimet és egyenfelhasználó lettem. De mértékletesen elégedett csak azóta vagyok, mióta kialakítottam - meg részben lehetővé vált - alternatív módszereket egyes dolgokra (pl. naptár), és zenében elfelejtettem az iTunest.

protézisesh 2012.09.13. 15:58:20

@Sam the Ace: na, egy józan hang :)

Tulajdonképpen érthető és többnyire elfogadható is, amit mondasz. Ami felhúz az az, hogy a sok hülye (gyerek?) a 20-30ezres szarra való androidja mögül osztja az észt, hogy milyen drága szar az iPhone, (közben meg folyik a nyála utána?). A jobb-nemjobb erősen szubjektív, a drágaságban meg a Samsung simán lekörözte a (szerintem) összemérhető i-modelleket.

Ezt a "maguk alá gyűrik az iPhone-t" hogyan kell érteni? Miben tud annál jobb lenni, hogy minden rendesen és gyorsan működik rajta, nem akad, nem fagy? Komolyan? Pixelharcolunk? GHz-csata? Vagy mi?

protézisesh 2012.09.13. 16:01:27

@t230e: egyszer szóltam hozzád, és hozzád baromira nem az észosztás szándékával. Komolyan nem értettem, mi a gond a szinkronizálással, mert egyrészt a környezetemben minden gépen van itunes, másrészt a fotókat simán látja USB háttértár-szerűen is, zenézni meg otthon szoktam. Ennyi.

protézisesh 2012.09.13. 16:06:11

@Jofiu: így érthető, de nekem nagyon másodlagos a zene-funkció (valami szóljon rajta, de ha lenne FM rádió, majdnem mindegy lenne. Ja, ez i-hiba: nincs FM rádió!), A naptáramat alapból a telefonban tartom, cloud archiválja (ami lehet ugye valódi felhőben, vagy a PC-den is), szóval amire nekem egy okostelefon kell (telefon/sms/bárholemail/ébresztő/naptár/navi/másodlagos fényképezőgép+videokamera/kevés zene/némi internet, azt kifogástalanul tudja. Garantáltan.

Lehet, hogy egy 50ezres android is tudná, de nem biztos. Egy androiddal megégettem magam, a samsung badával megégettem magam, köszi, elég a kísérletezésből. ezidáig az alma pont annyit teljesít, amennyit ígért. Nem Skoda Audi árban.

t230e 2012.09.13. 16:12:39

@protézisesh:

En kötekedésnek véltem, ha nem ez volt a cél, akkor félreértettem.

Èn személy szerint számomra nem tartom megfelelelönek az iphone-t. Már leirtam miért nem. ès mikor megváltam töle, nem volt ICloud, bár azt sem tartom jónak. Ezek mind a véleményem, és már rég beláttam, hogy igenis vannak, akik teljesen elégedettek az iphone-jukkal. (Több kollégámmal vitatkozva rá kellett jönnöm, azért meddö ez a vita, mert teljesen másra használják a telefonjukat, mint én.

Èn személy szerint örülök, hogy kijött az 5, talán lejjebb nyomja a 4s árait, és talán vehetek a feleségemnek egyet karácsonyra. Na ö például nagyon szereti, az elsö okostelefonja, es szerintem nem igazan jönne be neki az android.

Mégse adtuk be a válópert!!!

(Remélem azért érthetö volt a problémám a szinkronizálással, messze más az igényem, mint amit az itunes nyujt. De elfogadom, hogy másnak ennyi elég.)

Na békesség, és örüljünk, hogy van választási lehetöségünk!

Jofiu 2012.09.13. 16:12:49

@protézisesh: "a fotókat simán látja USB háttértár-szerűen is"
Nem kötekedésként, de ha iTunes kell használni, akkor már nem sima USB háttértár szerű a dolog. Az akkor lenne, ha megjelenne a Finderben vagy a Windows Explorerben a kép és pakolnád ahogy akarnád, mint ahogy bármilyen egyéb fájlt is pakolgathatsz. Ez nincs így, és az is röhelyes, hogy a képek letöltéséhez - ha az ember rühelli az iTunes-t, mert mondjuk egy sima elindításkor is Apple ID-val zaklat, pedig csak zenét akarsz hallgatni vagy egy dokumentumot rakni az iPad-re, leszarod az online boltot - az Image Capture alkalmazást kell elindítani Mac-en. Merev és kurvára nem intuitív - ami itt különösen feltűnik, hisz sok egyéb dolog meg nagyon is az.

Veder1 2012.09.13. 16:15:50

@protézisesh

hagyd már abba ezt a pont dupla annyiba kerülő dumát, mert nyilvánvalóan nem igaz!

Ha te 80k-ért vetted az iphone 4s-t, akkor ikon 400-as vagy mozaik l-es előfizetésed van. A samu sIII mozaik l-ben 90k, hol van itt dupla ár?

Sőt dominósan az iphone 230k, a samu meg 190k!

Egyébként meg mindkettő szar, nekem egy teljesen használható zte skate-em van, ami harmad (!) ennyibe került. Ja, és 4,3-as kijelzője van és már nem is szeretnék kisebb kijelzőre váltani.

Jofiu 2012.09.13. 16:19:28

@protézisesh: Szerencsés vagy. Pont neked valóak a szolgáltatások.
De ha esetleg hirtelen változnának az igényeid, meg másoknak akiknek nem egyezik a szabványossal, akkor már csak aza megoldás, ha felveszi az ember az Apple egyenruhát és beáll masírozni a többi közé. A felhasználó igazodik az eszközhöz amit megvett, nem pedig fordítva.
Ezért vagyok mérges az iTunes-ra.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.09.13. 16:20:58

én, mint egy iphone 4 82%-osan elégedett usere biztosan sosenem fogok többé almás készüléket vásárolni. pedig szép az 5-ös, de a törékenysége miatt úgyis gumibugyiba kell majd csomagolni. és a google-talanítás meg a perek tényleg kicsapták a biztosítékot nálam. úgyhogy a bejegyzéshez +1
bandirepublic.wordpress.com/2012/09/06/az-uj-iphone-5-eljovetele/

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.13. 16:52:28

@Pilóta78: Igen, az Apple hamarabb csinált érintőképernyős kütyüt, mint a Microsoft vagy a Nokia, de nem ők találták fel. Viszont a többiek meg telefont csináltak évekkel korábban. A kettő kombinációja az érintőképernyős telefon, amivel az iPhone sikeres lett (és 58%-os profitot termel), viszont az már bőven az iPhone előtt is volt!

HomicideWatch (törölt) 2012.09.13. 17:25:24

A jó marketinges soha nem fikázza a konkurenciát, csak fényezi a saját terméket. Ennyi

protézisesh 2012.09.13. 19:48:39

@Jofiu: Dede, pont igy van. Legalabbis a win7 az iphone 4s-t latja intezoben (csak a foto mappajat) es siman pakolja tunes meg minden nelkul. Macem nincs, azt nem tudom, ott hogyan mukodik.

Papichulo 2012.09.13. 20:38:01

Ezzel az ertelmetlen spite-post-tal nagyon-nagyon lejarattatok magatokat a szememben. Szerintem sokkal jobban jartatok volna, ha ez a cikk meg sem szuletik. Uj informaciot szinte semmit sem kozol az olvasoval, mindossze par android tulajdonos kisebbsegi komplexusat probalja apolni.

Android tulajdonoskent kerult be a blog az RSS olvasomba, de most megvalok tole… sok erdekes dolgot olvastam itt, kaptam hasznos tippeket, de ezekutan inkabb maradok a minosegi publicisztikanal.

So long, (but where are the fishes? :) )

ps: Rengeteg nevetseges erv hangzott el az iPhone ellen (nehany mellete is), de az, hogy nem lehet tolteni iDevice-t iTunes nelkul, az az evezred lejarato hozzaszolasa volt. Kristalytisztan bizonyitotta a hozzanemertest. Oszinten sajnallak...

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 20:40:48

@Papichulo: Köszi, hogy olvastál minket, külön kérnélek, hogy többet ne tedd, nem az ilyen embereknek írjuk 2 és fél éve a blogot, amilyen te is vagy.

Az eddig 209 like meg engem igazol, te meg maradj a minőségi publicisztikádnál, mi meg továbbra is jól szórakozunk :)

t230e 2012.09.13. 21:09:23

ilyet ki irt, hogy nem lehet tölteni az iphone-t, itunes nelkül?

Nekem a legnagyobb bajom nem a keszülekkel volt, hanem magaval szinkronizalassal. Amit peldaul ma delutan minden gond nelkül meg tudtam tenni, az LEHETETLEN volt az iphone 3gs-el 2009 es 2011 között, amig hasznaltam.

A munkatarsam mobilvinyojarol atmasoltam 3 darab mp3 albumot.
A következök voltak az adottsagok.
1. A telefonom sosem volt meg radugva az ö gepere.
2. Nem fogyott el ezmiatt 1 darab szamitogepes regisztracio az 5böl. (itunes baromsaga)
3. Valoszinü egy darabig (2 eve elöször dugtam az ö gepere a telot) nem fog megint elöfordulni, tehat miert is regisztraltam volna a gepet.
4. Mindez munka utan a cegnel törtent, ahol egyikünk sem rendszergazda, es nemhogy telepiteni nem tudunk itunest, de a feltelepitett itunes-t sem tudjuk allitgatni. (Nulla mozgasterünk van, mint alkalmazott a gepeken)
5. Az egesz tartott kb 1 percig (kabel elökeres, radug, felmasol a HTC-röl, majd levalaszt, motorola ugyanarra a kabelre, majd ramasol.
6. Nem lett letörölve egy mp3 sem, nemhogy 10 giga zene.

Hazafele mar azt hallgattam.

Egyebkent szep telefon a szifon, ez kene androiddal. Mikor jön ki?

t230e 2012.09.13. 21:15:29

Egyebkent komolyan erdekel, ha mar van errefele par Iphone gazda, hogy ök hogyan csinaljak, hogyan hasznaljak 2-3 esetleg több geppel a szinkronizalast?
Visztek magatokkal mindig inkabb egy pendrive-ot is, ha valami ismeröstöl, havertol kell zene?

Drusantia 2012.09.13. 23:44:19

Egy értelmesebb androidos telefonra (megfelelő, kb 500 forintos kábellel) direktben rá lehet dugni egy pendrive-ot vagy külső winchestert és azt húzol le róla amit jól esik. Ennyit erről :)
(De akár egeret, még vezetéknélkülit is rá lehet dugni és megjelenik a telefonon az egérkurzor, amit lehet mozgatni, klikkelni ami egy tappantásnak felel meg, szóval... tud ilyet a nyájfón? :o)
Csak erről beszél az ember amikor azt mondja, hogy jobb az android. Olyan dolgokat tud amit lehet, hogy nem használsz ki, de ha akár egyszer is szükséged van rá, akkor megoldja. Nagyon-nagyon sok mindent megold, amit egy iPhone soha nem fog. Főleg a rendszer nyíltsága miatt. Mi akadájozhat meg abban, hogy írjak egy programot, bármit, amivel a telefon tudni fogja azt amit én kitaláltam? Semmi (hát max. a programozói tudás, vagy a google-ző képesség mert valószínűleg valaki már úgyis emgírta :D).

Azoknak akik azon lovagolnak, hogy nem kell olyan jó hardware az iPhone-nak, annyit tudok mondani, hogy:
- Nincs olyan, hogy elég hardware. Hidd el, hogy lehet írni olyan programot ami a sz*rt is kihajtja még az S3-ból is meg a One X-ből is.
- Értem én, hogy az érzet számít Nektek. Az iPhone ténylegesen fluent ("folyékony", akadásmentes érzetű). Azt tudod hogy éri ezt el? Elmondom. Úgy, hogy egyszerre egyetlen egy program fut rajta (3-4 kivétel van ez alól (zenelejátszó, gps, notification futhat a háttérben, bár itt is sok megkötés van)). ha megnyomod a home gombot, az éppen aktuális programodat úgy ahogy van szerializálja és elmenti (tehát ha futtatsz egy jó nagy programot ami a gyenge hardware-ed fél memóriáját megeszi, azt szépen kiteszi az sd kárty... ja bocs, szóval a beépített tárhelyre kimenti. Sok programnál ez sokszáz megabájt feleslegesen tárolt adat). Aztán amikor váltasz a programok között, akkor ezt töltögeti ki-be a memóriába (gondolom class4). Azért érzed folyékonynak a rendszert, mert igazából szinte nem is megy rajta semmi, úgy könnyű :)
- Androidos telefonoknál ez máshogy működik, ott ténylegesen van multitasking, pl az emaileket nem úgy ellenőrzi a levelező programod, hogy egy apple szerver nézegeti a telefonod helyett, hogy kaptál-e levelet, és küldi a notification-t a telefonodra (mert az almánál így csinálják). Itt konkrétan a telefonod figyel rá. És emellett a háttérben akárhány dolgot futtathatsz.
Az androidban is van természetesen a programoknak szünetelt, leállított állapota ahol szintén menthető minden adat (de nem úgy mint az apple-nél, hanem én egy program állapotát lementhetem 100-200 kilobájtra is akkoris ha az egy 30 megás app), megvan, hogy mikor takaríthatja ki a készülék a programot a háttérben ha már nem használod, stb. Viszont nincs lekötve a programozó keze, mint az apple-nél; és a felhasználó keze sincs lekötve, hogy mit hogy és hogyan használhat. Akinek nem volt egy jobb androidos (értsd: nem belépő szintű) telefonja, nem ismeri kicsit jobban a működését, az -mint iPhone felhasználó- nem is tudja miből marad ki.
Olyan ez, mint ha valaki egész életében csak néma mozifilmeket látott, annak azt jelenti a mozi, de ha beteszed egy 3D-s Imax elé, utána már nem lesz ugyanaz a némafilm... (erősen túlzó hasonlat).

Az árral kapcsolatban, igenis sokkal drágább az iAkármi, mint a hardveresen vele megegyező képességű alternatíva. Azért drágább, mert meg kell fizetned az iTagságért, meg kell fizetned a márkanevet. Valaki írta, hogy az Apple egy marketingcég -nem véletlen-, és ebben 90%-ban igaza is van. A maradék 10 százalék annyi, hogy összeválogatják milyen hardvert akarnak, megveszik a többi cégtől és összerakják.
Az árakat pedig nem a különböző szolgáltatóknál kapható csomagokban kell mérni, hanem a közvetlenül márkaboltból szolgáltatófüggetlen kapható készülékek árát kell összehasonlítani. Van Apple Store, Samsung bolt, stb.

Személy szerint nincs bajom az iFelhasználókkal addig, amíg nem állnak le kötekedni, hogy mennyire jobb az i[Phone|Pad], mint az Android. Én nagyon jól tudom, mint felhasználó és fejlesztő, hogy jobb az Android, mint rendszer. Szabad, ez előnye és hátránya is egyben. Ugyanúgy, mint az, hogy vannak belépő szintű készülékek. Könnyű egy iPhone 4S-t összehasonlítva egy butább androiddal azt mondani, hogy ez sz-r, akad. Nézd meg a high end Androidot és a high end iPhone-t. Nagyon nem egy kalap a kettő.
A legjobb androidos készülékek a legújabb Androiddal 60 fps-t simán felköhhentenek (amit a tvben látsz és folyik, az 24 fps), úgy kifolyik belőle minden ha megpöccinted. Legalább annyira, mint az iPhone-on (és biztosra merem mondani, hogy az iPhone 5 is beleillik majd ebbe az összehasonlításba).
Bajom csak az elvakult fanokkal van. Én nem vagyok elvakult Android fan -csak tudom mi a jó-, nekem az android jobban fekszik az igényeimhez. Én nem egygépes felhasználó vagyok, nem szeretek rászorulni 1-1 programra ha valami alap funkciót szeretnék (iTunes :o). Én szeretem és elvárom egy készüléktől, hogy azt olyan szabadon tudjam használni amennyire csak lehet beleszámítva az alternatívákat is.

Faucet 2012.09.13. 23:56:46

Azért ez a post egy kicsit túlzás. Oké, hogy néha kell írni a konkurenciáról is, de nem ebben az erőltetett, fikázós, objektivitást mellőző hangnemben.
iPhone 3GS-ről fogok az 5-ösre váltani, lehet, hogy még mindig nem fogom érezni az Android által nyújtott mérhetetlen szabadságot és testreszabhatóságot, dehát milyen unalmas is lenne a világ, ha mindekinek ugyan azok lennének az igényei. Nem érdekel, hogy milyen a processzor, RAM, stb, az a fontos nekem, hogy stabilan, egyszerűen, gyorsan működjön a mobilom. Annak meg nagyon örülök, hogy az Apple nem követi ezt a tepsifon trendet, és csak magasságában növeli a kijelzőt, így legalább meg tudok egy SMS-t írni olyan "életszerűtlen" helyzetekben, mint pl buszon utazás vagy másik kézben lévő tárgy tartása vagy cipelése. Számomra az anyaghasználat és a dizájn is az iPhone javára dönt, már fogásra is lehet érezni, hogy valóban egy minőségi termék.

"Félreértés ne essék, ezen posztnak nem mozgatórugója a gőg és az irónia, semmi indulat és elkeseredettség nincs bennünk, egyszerűen csak többet vártunk a manapság inkább perekben jeleskedő marketing cégtől." Ezen meg jót nevettem, már ebben az egyetlen mondatban is ott az ellentmondás.

Drusantia 2012.09.13. 23:57:33

A kábelre visszatérve (hátha kell valakinek ilyen), 220 ft-os USD árfolyammal számolva 352 forintért kapható, magyarországra ingyenes szállítással.
Link: dx.com/p/micro-5pin-to-usb-female-otg-data-cable-black-129671?item=8
Kép: m2.dealextreme.com/upload/reviewpicture/201207/61ede974-f031-4fbc-a7da-8d9c29cc9c15.jpg

Zoley 2012.09.14. 08:38:49

@Vödör: "Sőt dominósan az iphone 230k, a samu meg 190k!"
T-Mobile, Domino:

S3: 189 990 Ft
iPhone 4S: 194 990 Ft

230 a 32GB-s, de az S3-ban is 16GB kezdő tárhely van.

Globetrotter2014 2012.09.14. 08:58:16

Na igen.

Az S3 durva kapufa.

Ez egy nem túl szép gól. Többet vártam, leaglább a dizájnban. Nem miontha baj lett volna a 4S formatervével.

Ha a lenne drodos Lumia, már rendeltem volna egy 800ast...

Tök hülyék a finnek

meglivorn 2012.09.14. 10:30:05

Jaa, index címlap! Erről lemaradtam, de így már világos :)
Pár megjegyzés:
- Képernyő méret és pixel: aki szerint "minek a HD" annak mond valamit a szó hogy "retina kijelző"? Mert kb. évekig arra verte mindenki. Eleinte, hogy mennyivel jobb felbontás mint az akkori 800×480 később, ahogy a 720p elterjedt, hogy "a ppi még mindig jobb, és az a lényeges". Persze, ahogy az iPad első két inkarnációjánál, ez is csak akkor érvényes, ha éppen a miénk a nagyobb...
- Alma mindennel, azonnal, simán:
Kis anekdota: haver kapott egy AppleTVt (még a régebbi, 720p-s). Összekötöttük, ment ahogy kell. Ciki is lett volna, ha nem. Aztán megpróbált az asztali gépéről megosztani pár filmet, hálózaton keresztül... nem ment. Közben gondoltuk, az iPadjára lőjük már be a kütyühöz való alkalmazást, könnyebb pl. jutubon keresni, ha van billentyűzet. Nos, a video megosztás egyátalán nem sikerült, a távirányító/kezelő app is valami rémes volt. A vége az lett, hogy amíg haver ezekkel szenvedett, a Galaxy Tab-omra lekaptam egy ingyenes AppleTV alakalmazást, elindítottam, és arról vezéreltem a cuccot, plusz wifin át streamelve nézhettük a tabon lévő 720p videókat.
Mindezek mellé: SGSem van és tökéletesen elégedett vagyok vele. A 4"os kijelzővel és a 800×480as felbontással (jó a szemem de nem látom a szörnyű pixeleket, igaz nem 10cm-ről és nem nagyítóval nézem a kijelzőt, én buta). Többször kiejelntettem, itt a blogon is, hogy már a 4" is a kényelmes kijelzőméret felső határát súrolja, pedig nincs kis kezem. Sőt, azt is elismerem, hogy az új iPhone bazi szép lett, durván elegáns (mondjuk nálam egálban van külsőre az új Xperiákkal).
De ez egy techblog. Tehát a technikai paraméterek számítanak. És azokban a iPhone5 éppen hogy "felzárkózik" (köszi a kifejezésért, telitalálat) a jelenlegi élmezőny mögé. Az új készülék se technikai paramétereiben, se szolgáltatásaiban nem tud semmi újat, semmi olyat mutatni, ami megelőzné, vagy legalább utolérné a versenytársakat.
Lehet erre mondani, hogy "de ez sokkal élvezetesebb" de ez merőben szubjektív. Lehet mondani, hogy "de ez pont elég, a több csak felesleges rongyrázás" de akkor is ezt tessék amikor véletlenül az apple jár elől (iPad"3" retina vs fullhd 9"-on... egérmozi?).
Nem kell sok, csak legyünk következetesek.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.09.14. 10:42:01

Problémamegoldás Androiddal:
nyaralóban a Dunaparton, el kéne küldeni egy végre elküldött egy doksit pár embernek.
Felajánlom a tetheringet asszony laptopjára - az (két éves xp, eléggé érdekes dolgokat művel már) nem bír felcsatlakozni. (Nem tudom miért, de nem megy)

Akkor csináljunk mást: küldjük el a telefonról!

Oké, hol az USB-kábel? ... Basszus, pesten maradt. Pedig mindig nálam van...

Jó, akkor mi legyen? Nahát a kis USB-s kártyaolvasó nálam van!
MicroSD leválasztása, kártyaolvasóba be, laptopba bele, doksi fel, telóba vissza, és mehet.

Nem egyszerű, de valahogy mindig akad megoldás :-)

protézisesh 2012.09.14. 11:16:25

@Tomi from Space: "Az eddig 209 like meg engem igazol"

a világevő meg 7000nél tart, pedig csak kajáról szól. :)

protézisesh 2012.09.14. 11:21:08

@t230e: nem dugom be akármilyen lyukba :)
Az otthoni asztali gépen és a laptopon van itunes, oszt jóvan. USB kulcs meg szinte mindig van nálam, illetve a zenék ideoda másolása annyira idegen az user profilomtól, hogy nem ütközöm ilyen jellegű problémába. Ahogy az se zavar, hogy gyantaízű a becherovka. Mivel nem iszom becherovkát, a probléma ugyan lehet létező, de boldogan leélhetem úgy az életem, hogy egyszer sem botlok bele.

protézisesh 2012.09.14. 11:43:53

@Drusantia: gyakorlatilag megerősítetted egy kivétellel az ÖSSZES sztereotipiámat az android-userekkel kapcsolatban. Az egyetlen, ami kimaradt, az az i-userek sznobozása/hülyézése. :)

Parttalan, de nem is vitának nevezném, csak próbálok tisztán felhasználói szemszögből világítani, elismerve közben, hogy fejlesztőként egész más szempontok is érvényesülhetnek.

Egeret rá lehet dugni? Hmmm, fontos feature. Oké, egyszer kipróbáltad, röhögtél a haveroddal, de legyünk már realisták: ha "terepen" vagy, akkor úgysincs nálad egér, ha meg otthon/irodában, akkor nem a telón egerészel, hanem tableten/desktopon. Szóval funkció ez, meg létezik is, de MINEK?

Lehet rá programot írni? neked jó, én az appstore kínálatát se bírom átlátni (a marketet se bírnám), amire egy teló jó lehet, azt meg úgyis megírta már valaki. Szóval ha nem vagy programozó (márpedig a legtöbb android tulaj nem az), akkor ez szintén MINEK?

Az androidos multitaskingnak egy előnye (?) van: átlaguser nem tudja, hogy kikapcsolta, vagy fut a háttérben. Ha a háttérben fut, akkor eszi az aksit, te meg csak azt veszed észre, hogy a reggeli elindulástól az esti hazaérésig se bírta ki az aksi. Akkor MINEK? Ami kell (zene közben mást is csinálsz, navigálsz, endomondo-zol...) az megy párhuzamosan, más meg kibírja, ha standby a háttérben, nem? Ráadásul felhasználóként tökmindegy, hogy amíg beírok a naptárba egyet gyorsan, addig az angry birds fut a háttérben pause módban, vagy kiírja a memóriába és visszatölti, mikor visszakérem. Mivel olyan gyorsan visszatölti, hogy észre sem veszem, és kíméli az aksit (nem hajt processzort a háttérben), szerintem célszerűbb az alma-megoldás.

A moziban 24 fps-sel nézed a filmeket (az IMAX 48fps), mégsincs stroboszkóp-hatás. A 60fps egy tízcentis képernyőre akkor megint csak jó, hogy van, de MINEK? Olyan, mint Koenigsegg-et, vagy Pagani-t venni Svájcba, ahol 125kmh-ért tarkón lőnek.

Az emailnál szintén mindegy (illetve akkuidő szempontjából kurvára nem), hogy maga a teló érdeklődik folytonosan, vagy az almaszerver küld 1bit infót, ha van levél a fiókban.

Az előző telefonom egy Wave-I volt. 1GHz proci, 384MB(?) belső memória, bada oprendszer. Akadt, fagyott, melegedett, nem ment a push email (beállítás után egy hétig ment, aztán nem. fiók töröl, újrabeállít, megint 1 hétig ment). Ami tetszett benne: aluház, Superamoled, jó kamera. Androidot annyi platformon láttam, hogy mindegyiken nem futhat hibátlanul. Olyan, mint a windows: jó-jó, csak x márkájú alaplappal és y márkájú rammal "nem szeret" jól menni, meg a kis f@szomat is be kell állítani rajta. Az iPhone meg össze van rakva, beleülök, megyek vele.

Fenntartom, hogy tech-junkie szemmel szebb-jobb-érdekesebb az android, de ha csak simán HASZNÁLNI akarod, akkor az almával kevesebb nyűgöd van.

t230e 2012.09.14. 11:45:02

@protézisesh:
Szoval maradjunk annyiban, hogy boldog vagy a telefonoddal, mert tokeletesen megfelel az igenyednek.

En eloadtam az enyemet, amire alkalmatlan az iphone.

Mivel a problemam megoldasara azzal valaszolsz, hogy te nem hasznalod ugy, magyarul te nem talalkozol vele. Ezt erthetem ugy, hogy elismered, hogy erre alkalmatlan a telefon, de teged nem erdekel(megertem ezt is, mert neked ez nem igenyed)
Vagy ertelmezhetem ugy, hogy mivel te ezzek a problemaval nem talalkozol, tehat nincs is.

Vagy van, de en vagyok a hulye, amiert nem adon be a derekam, es leszek iphone fan.

Csak remelem, hogy az elso az igaz.
Mert akkor csak az igenyeink total masok. Es megjegyzem, en el tudom fogadni, ha neked ennyi eleg.

Jamal Jamal 2012.09.14. 11:46:07

@ZF2: "Ha a lenne drodos Lumia, már rendeltem volna egy 800ast..."

Ez az évezred elkúrt üzlete volt a Nokiánál.Már rég tönkreverték volna az Apple-t.

Egy iPhone tulaj...

protézisesh 2012.09.14. 11:48:32

@meglivorn: "Nem kell sok, csak legyünk következetesek."

ha ez vígasztal: megjelent az iPad3 a retina-kijelzővel, én meg vettem egy KETTEST, mert tökéletesen elég, látható, éles, stb. :)

protézisesh 2012.09.14. 11:53:03

@t230e: "Vagy ertelmezhetem ugy, hogy mivel te ezzek a problemaval nem talalkozol, tehat nincs is."

nem-nem, írtam a becherovkánál, hogy létező probléma, de engem nem érint. Amire nekem kell, arra tökéletes. Sőt, Tökéletes. :) De ahogy a sebésznek sem jó a leghibátlanabb santoku sem, úgy egy android-fejlesztőnek is lehetnek gondjai az iOS zártságával.

Az nem tetszik, amikor a "hitvitázók" (akik 97%ban NEM fejlesztők) dörgölik az orrom alá, hogy milyen szar az ájfón, mert csak 1GHz, nem 1,4 mint az övék. Mintha egy telefon ettől lenne jobb.

szaabio (törölt) 2012.09.14. 13:48:57

1. hd majd a szifon 10-ben?

2. 720p-s Facetime kamera 640p-s kijelzőre

3. subba.blog.hu/2012/09/13/az_uj_iphone_654

szar.

AvgDvl 2012.09.14. 14:31:10

@angoltanárnő: nem lehet: az app csak 3 betű :))

Darkcomet 2012.09.14. 16:15:05

Mivel itt már lecsengőben van a felpaprikázott hangulat, javaslom, váltsatok át ide:

index.hu/tech/cellanaplo/2012/09/14/20x_gyorsabban_fogy_az_iphone_5/

Ezek a hozzászólások is remek perceket/órákat fognak szerezni nekem. Popcorn, cola bekészítve :-)

angoltanárnő 2012.09.14. 19:46:59

@AvgDvl: Mert vagy plusz 5 másodpercet venne igénybe begépelni a fennmaradó 7 betűt - micsoda időpocsékolás :))

androuser 2012.09.15. 21:22:05

Én csak azt nem értem, hogy ha protézishes ennyire nem szereti az androidos készülékeket és egyebeket akkor mit keres ezen a blogon. Vagy csak azért jött ide, hogy fikázhassa az androidot???

demerson 2012.09.16. 21:21:15

@angoltanárnő: Takarodj már anyádba a nyelvészkedéseddel. Vagy menj és dugd fel magadnak a vécépumpát!

Google+
süti beállítások módosítása