Előretekintés

2012.10.13. 09:00 Gabking

Az elmúlt pár év során láthattunk trendeket, irányvonalakat kibontakozni, csúcsra érni, majd onnan visszazuhanni. Ki ne emlékezne még, amikor az volt a trend, hogy minél kisebb legyen a telefonod?

Az egész akkor kezdődött, amikor a tervezők ráébredtek, hogy mennyi extra funkció fér bele egy készülékbe. Ez volt az a trendhullám, ami azóta is meghatározza a mobilok fejlődését, hiszen mi vásárlók is keressük, hogy a telefonunk miben jobb, tudd többet másnál, mindezt úgy, hogy közben szimbiózisban élünk már vele, és régen nem csak telefonálásra használjuk. A jövő telefonját éppen ezért nem lehet egzakt módon körülírni. Azt megengedhetjük magunknak, hogy a trendekből egy rövidtávú becslést, és a vágyainkból egy hosszútávú, és optimista kívánságlistát összeállítsunk.

Hol is tartunk most? 

Jelenleg a kamera felbontásban is verseny zajlik, a megapixel háború még közel sem dőlt el, de már most látni, hogy a szolgáltatások is döntő szerepet kapnak. Vannak megoldások, mint például  a  Best Photo, a Burst Shot, a mosolyérzékelés, a fotókon szereplők automatikus tagelése, mind olyan alkalmazás, ami könnyebbé teszik a használatot. A jelenleg kapható csúcstelefonokban szereplő felhő megoldások és az azonnali feltöltés, megosztás pedig már most is szórakoztatóvá teszik a használatot. Napjainkban meghatározó szerepe van az operációs rendszereknek. Most az Android éli fénykorát, de nemsokára megjelenik a Windowsos kihívó, és a Samsung saját oprendszere, a Badát is magába olvasztó Tizen is. Már most is hálózatokban gondolkodunk, ennek megvannak az alapjai az állandó adatkapcsolattal, és a felhő alapú adattárolással. A beépített NFC megoldások pedig az adatátvitelt, a fizetést, és a párosítást teszik lehetővé. A kommunikáció is fejlődik, itthon a 3G, és a HSDPU az elterjedt, de már a következő technológia is elérhető (4G, vagy LTE).

Rövid távon mit is várhatunk még? 

Pár éven belül szerintem elérünk oda, hogy a telefonunk igazán személyre szabható igazi többfunkciós eszköz lesz, esetleg olyan külső kiegészítőkkel, amikkel teljesen meg tudjuk változtatni a működését. Előre láthatóan két, három éven belül meg fognak jelenni a sorozatgyártásban a teljesen hajlékony kijelzők, amiknek segítségével teljesen más módon tárolhatjuk a telefonunkat. A mostani célnak kissé alárendelt formaterv (a kijelző mérete erősen meghatározza, hogy hogyan is nézzen ki a telefon) szabadabb teret kap. A rendelkezésünkre álló kijelzőtechnológiával ez már megvalósítható. Egyenlőre az egyetlen fix egység az elektronikát tartalmazó rész, de ez is változhat.

Samsung-Flexible-Transparent-AMOLED-Display-01.jpg

Hajlékony kijelző koncepció

A feltekerhető, akár átlátszó kijelző mellé még elképzelhető pár megoldás. Az NFC két éven belül olyan penetrációt ér el, amivel már érdemes számolni, így segítségével a nálunk lévő perifériák máris tudnak kommunikálni egymással, egy közös egységben dolgozni. Várható, hogy pl a központi egység akár egy karkötőben foglal helyett, a szemüvegünkre, hölgyek fülbevalójába pedig olyan micro kiegészítők kerülnek, amiknek segítségével ezek kijelzőként, hangszóróként funkcionálhatnak. (várom már, amikor a feleségem feltegye a kérdést, az esti vacsorához melyik hangszórót vegye fel)

Ezeken a funkciókon túl természetesen a jelenlegi irány arra mutat, hogy az okostelefonunk segítségével még jobban összeolvad a digitális, és a való világunk, és még szorosabban fognak együttműködni az éppen aktuális közösségi szolgáltatásokkal. Hosszú távon viszont nincs megállás. Nem merek évszámokkal dobálózni, mert ez a Maja világvégét megjósolóknak sem jött be, de úgy gondolom tíz, húsz év múlva teljesen más módon fogunk egymással kommunikálni. Elég csak az olyan sorozatokra gondolni, mint pl a Star Trek, aminek erős technológia befolyásoló ereje van, így beláthatjuk, hogy nem a kézben hordozott eszközök felé fogunk haladni.

star-trek-the-original-series-captain-kirk-with-a-communicator.jpg
Kirk kapitány, és az Ő kommunikátora

És messze, messze a távoli jövőben? 

Ha megengedhetek magamnak egy merész jövőképet, akkor mindenképpen a testen belül viselt eszközökre tippelnék. A nanotechnológia segítségével valószínűleg a beültetett nano robotok a test saját hálózatát felhasználva fogják kialakítani a megfelelő kapcsolatokat. Minek viselhető szemüveg, amikor a szemünkre, lehet vetíteni a különböző információkat? Nem kell külön füles, semmi periféria, hiszen ezek az agyban megoldhatók. Nem szükséges, hogy a hangszálaink segítségével ki is mondjunk valamit, elég rágondolni, akár rögtön továbbíthatjuk “SMS”-ként a másik félnek.

Mivel most is mint egy teljes számítógépet használjuk a telefont, egy ilyen - belátom, jelenleg még scifibe illő ötlettel - tökéletes hálózatunk lehetne a saját testünkben..

És hogy biztosak legyünk abban, hogy ez nem csak az én elvetemült ötletem, az tudományos fantasztikus irodalom ilyen, és ettől még elrugaszkodottabb példákkal is szolgál. És ne feledjük, hogy azok akik ma 15-20 évesen olvassák ezeket, vagy nézik a sorozatokat, pár éven belül maguk is mérnökként a fejlesztők között fognak dolgozni!


Címkék: jövő frissítés android androif

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr614845470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PayaV87 2012.10.13. 10:19:48

Valóban érdemes témakör, szerintem a mobiltelefonok piaca most már a számítógépekénél is gyorsabban fejlődik, és már-már kihasít belőle egy darabot (pl.: tabletek). Szerintem már nincs sok idő és almás sütit is tudunk sütni a segítségével.

Gabking 2012.10.13. 12:49:43

@PayaV87: Mindenképpen egyetértek veled! Ha abból indulunk ki, hogy a futurológusok miket álmodnak meg egy-egy TV sorozat kedvéért, néha azon is elgondolkodom, hogy a Terminátornak lenne e esélye egy 10-12 év múlva megjelenő telefonnal szemben.. :-)

Az, hogy a konyhába is beköltözzenek, meg szinte már meg is valósult, hiszen még én is használom főzés közben, zene szól róla, receptet nézek, lefotózom az elkészült ételt, sőt hamarabb posztolom, mintsem a feleségem megérkezne. A család néha a facebookról tudja meg mi a vacsora..

Darkcomet 2012.10.13. 13:22:47

Na, ettől az implantátumos meg nanotechnológiás jövőtől mentsen meg az úristen. Remélem nem fogom megélni.

Gabking 2012.10.13. 13:37:28

@Darkcomet: Sosem tudhatod.. nem feltétlenül gáz a nanotechnológia. A vének háborúja zseniális scifi, és elég jó képet ad arról, mire is lehetne használni a nanotechnológiát, (www.libri.hu/konyv/venek-haboruja.html)Merem ajánlani, szórakoztató olvasmány..

Darkcomet 2012.10.13. 14:26:06

@Gabking: Magában sosem a technológia a gáz, hanem amire használják. Sajnos a nyugati civilizáció már csak úgy működik, hogy amit fel lehet használni rossz célra, arra fel is használja.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.10.13. 17:58:49

ühüm...
felhő, hajlékony képernyő, biorobot...
unatkoztál?

decoati 2012.10.13. 18:11:09

ha már fantáziálunk
@Darkcomet: a problémát én nem ebben látom, hanem a tökéletes nihilben. Az nyilvánvaló hogy az Ember világot épít magának és azt magára zárja (lásd: függőségek, FB, net, de: játékszenvedély, megkockáztatom: az egész "nyugati", "fejlett" "civilizáció"), de ezek a ketyerék ezt a "saját lében fővést" olyan szintre tökéletesíthetik, ami ijesztő.
Elmondom mire gondolok: volt régen valami sci-fi, ahol az utolsó, semmibe nem nézett kutyaütő pilótát vészhelyzetben rákapcsolták a hajóra, asszem a szeme helyén volt a "csati", gyak. lett egy irányító "agya" a hajónak. Az a vicc hogy ez nem vicc, agyhullámokkal már most is irányítható kurzor, ez-az, sőt: kísérleti egerek is simán rájönnek az ok-okozatra, tehát: nem a gépek tanulnak meg "emberül", hanem az emberek "gépül" (mivel is akarják irányítani a Google szemüvegét?).
És hogy milyen érdekes dolog @Gabking: pont valamelyik éjszaka jutott eszembe hogy írni kellene egy sztorit, amelyben egy ilyen pályán mozgó technológiájú világban (pl. Google keresés: egyszerűen a gondolatban feltett kérdésekre "beugrálnak" a válaszok, te meg továbbgondolod, arra újabb válasz... telót nem kell felvenni, mert nem lesz sem teló, sem akusztikus jel... folyamatos check-in, folyamatos chat, folyamatos... reklámok, a külvilág szánalmas, színes klisévé silányul) a tehetséges főhős (naná) bekúrja a fejét a mosdókagylóba, amitől többé nem tud kapcsolatba lépni a ketyeréivel. Áll a város főterén, és ember nincs akivel szót értene. :)

decoati 2012.10.13. 18:19:47

@decoati: ja, ennek is Samsara lenne a címe :)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.10.13. 19:01:27

@Darkcomet:
"Sajnos a nyugati civilizáció már csak úgy működik, hogy"

Fejezd be ezt a destruktív propagandát.
A történelem eddig ismert leghumánusabb civilizációja épp a mai nyugati civilizáció, amelynek mi is részei vagyunk.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.10.13. 19:04:40

A modern technológiát a jövőben egyre inkább fel kell használni a bűnözés visszaszorítására. Ezen tessék agyalni.
Pl. a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás felszámolása csak döntés kérdése lenne, ha akarnánk.

rockjano 2012.10.13. 19:56:43

"Most az Android éli fénykorát" no meg az iOS talán nem kéne elfelejteni ki kezdte az egészet és miért tartunk ott ahol...

"Az egész akkor kezdődött, amikor a tervezők ráébredtek, hogy mennyi extra funkció fér bele egy készülékbe."

Meg amikor Steve kiállt a szinpadra 2007-ben ....

www.youtube.com/watch?v=6uW-E496FXg

decoati 2012.10.13. 20:33:59

@rockjano: Magunk között szólva Steve-nek nem jósolok túl fényes jövőt...

rockjano 2012.10.13. 20:35:52

@decoati: Neki már nem kell, amit ő összehozott ahhoz nem kell magyarázat. A mű kész van...

decoati 2012.10.13. 20:43:41

@rockjano: ami most van, az egy gyenge derengés a látóhatáron. A holtak meg ugyebár nem sok vizet zavarnak.

rockjano 2012.10.13. 20:45:28

@decoati: A világ legnagyobb cégéről és a világ legismertebb legsikeresebb készülékéről beszélsz????

Ugyan már (egyébként nekem sincs és a családban is csak android van de ami igaz az attól még igaz)

decoati 2012.10.13. 20:59:59

@rockjano: Igen, arról. Meg a technológiai folytonosságról, meg a zseniális elmékről, akik ugyan teljesen új horizontokat nyitnak, de szerényen csak annyit mondanak: "óriások vállán állunk" , meg a robbanásszerű fejlődésről, meg az időről...

FilcTroll 2012.10.13. 21:16:56

Már így is brutál a kontroll, de ma még dönthetek úgy, hogy mobiltelefon, hitelkártya és net nélküli életet választok. Az USA- ban már nehezebb lenne, de itthon még csak-csak összehozható. Aki beengedi a testébe a hardvert, az végérvényesen elveszíti a szabadságát.

rockjano 2012.10.13. 21:23:43

@decoati: Igen valóban óriások vállán állunk....

Darkcomet 2012.10.13. 21:31:24

@Kara kán: Milyen destruktív propagandáról beszélsz? Ki propagál itt bármit is? leírtam a véleményem, amit talán még szabad.

"A történelem eddig ismert leghumánusabb civilizációja épp a mai nyugati civilizáció, amelynek mi is részei vagyunk."

Még hogy humánus. Persze. Vallásháborúk, fajüldözés, gyarmatosítás, elnyomás, stb. Tényleg baromi humánus volt ez a nyugati civilizáció. Nézd. Azt én nem vitatom el, hogy az elmúlt hatvan évünk relatíve békében telt el, de az addig vezető útról sem kéne elfeledkezni, meg arról sem, hogy ezt a békés hatvan évet milyen eszközökkel sikerült fenntartani.Ugyanakkor ez a rendszer elkezdett recsegni-ropogni, és nyilvánvaló módon a továbbiakban ebben a formában fenntarthatatlan. Ezért elemi érdeke a rendszer fenntartóinak a társadalom minél tökéletesebb kontrollja, megfigyelése. Én úgy érzem, hogy ezek a technikai kütyük remek eszközt adnak a hatalom kezébe, mi meg önként és dalolva, önszántunkból fogjuk bedugni a fejünket a hurokba.

wovbagger 2012.10.13. 22:18:43

"Az NFC két éven belül olyan penetrációt ér el..."
Akkor fussunk neki még egyszer: hogy is van ez magyarul?

Globetrotter2014 2012.10.13. 22:34:47

Azért az tény hogy amikor az Ihone kijött valszeg mniden Samsung memendszer ritmukisan verte a fejét a falba hogy ezt nekik kellett volna kihozni. (A nokiánál nem, de ezért is tartanak ma ott ahol, és fognak szerintem 1-2 generáción belül teljesen kidőlni).

EG csomó olyan dolgot ovastama cikkben ami teljességgel irreleváns. Kamera, persze. Már az Iphone előtt is ilyen apróságokon gondloták eldőlni a versenynek. Aztán jött az almás cucc és midnen konkurensnek arcára fagyott a mosoly.

Jelenleg az S3 pont arról árulkodik hogy a Samsungnál ugyanőgy nem értik a dolgot, mint 8-10 éve...

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2012.10.13. 23:47:13

Az egész cikk mondanivalója alapban sántít. Ugyanis a mobilkütyük nem azért fejlődnek, mert szükségünk van rájuk és a fejlesztésekre, hanem azért, mert a cégek újabb és újabb ketyeréket akarnak ránk sózni. Ezért újabb és újabb funkciókat _találnak ki_. Majd elhitetik mindenkivel, hogy erre nagyon nagy szükségünk van és meg kell venni a legújabb csilivili kütyüt.
Most komolyan: a FB-ra posztolt esti ételfotó tényleg _kell_ az életedhez? Meg a FB is _kell_ az életedhez? Vagy a felhős adattárolás a hétköznap életben? Nem kell, nélkülük is tudnál teljes életet élni, de elhitetik veled, hogy neked ez kell és csak ezekkel leszel boldog.

Műszaki ember vagyok én is, hiszek a technikai fejlődésben, de a mobilizáció ma már túllépte a valós szükségletek határát, a legnagyobb része generált igényeket próbál kielégíteni. És a jövő is errefelé tart, sajnos.

bioLarzen 2012.10.14. 00:14:26

@bestpixel: Van benne igazság, de ilyen alapon maga a mobiltelefon _kell_ az életedhez? Évezredekig egész jól elvoltak nélküle. Vagis, eleve egy olyan eszközről beszélünk, ami nem "kell" - csak nagyon hasznos. Nyyilván van olyan emver is, akinek az említett ételfotók hasznosak valamiért, és egy mai átlagos okosteflon szinte minden alkalmazása tuti hasznos VALAKI(K)NEK - és, persze, tökéletesen haszontalan másoknak. Nyilván rengeeteg ember legtöbbet használt alkalmazása a teflonján a Facebook-kliens, én még sosem használtam, mert nem vagyok fent a facebookon. Haszontalan akkor a facebook-kliens? Nekem igen, nagy általánosságban nyilván nem. És fordítva: nyilván olyan alkalmazást is találnánk, ami nekem igen hasznos/fontos, viszont a nagy többségnek abszolút nem.

bio

bioLarzen 2012.10.14. 00:21:31

OFF

@Darkcomet: "Még hogy humánus. Persze. Vallásháborúk, fajüldözés, gyarmatosítás, elnyomás, stb. Tényleg baromi humánus volt ez a nyugati civilizáció."

Pedig de. Amit te csinálsz, az a szelektív példálózás. Ilyen alapon azt is mondhatnám, hogy sosem vagyok ébren, mert ma éjjel is aludtam, tegnap éjjel is aludtam, stb... Vagy, hogy a kutyák vérszomjas fenevadak, mert két éve megharapott egy.
Vegyük a példáid közé az emberi jogok általános elfogadottságát, a fejlett egészségügyi rendszereket és vívmányokat, az emberélet minden gazdasági és evolúciós logika ellenében tapasztalható, hatalmas értékét (például, ha egy ember eltűnik, mekkora erőket, technikát stb. mozgósítanak. Vagy, mennyi energiát fektetnek egy életveszélyesen sérült ember megmentésébe? Pedig, tulajdonképpen az emberiségnek az volna a jó, ha kevesebben lennénk, ugyebár...)

Aztán: a "leghumánusabb" nem azt jelenti, hogy tökéletesen humánus. Viszont, nézd csak meg, mennyi háború volt mondjuk az elmúlt 100 évben a nyugati civilizáció országaiban, és menni az egyéb kultúrkörökben. Nyilván található olyan, amiben kevesebb, de az összkép szerintem megintcsak az átalad vitatott állítást fogja alátámasztani.

bio

ON

bioLarzen 2012.10.14. 00:23:25

@ZF2: Haha, végre valaki, aki még nálam is rosszabbul gépel :)

bio

billy reed 2012.10.14. 01:35:17

@Kara kán: "Fejezd be ezt a destruktív propagandát."

Te meg ne oszd az észt, pláne ne utasítgass itt senkit semmire. Nem vagy a főnökünk.
Amit az előtted szóló írt, az vélemény. Ehhez joga van.

"A történelem eddig ismert leghumánusabb civilizációja épp a mai nyugati civilizáció, amelynek mi is részei vagyunk."

A leghumánusabb igen távol van attól, hogy humánus.
Emlékezzünk meg arról, hogy ez a humánus rendszer -amely képes lenne minden polgárának emberhez méltó körülményeket biztosítani- miért hagyja, hogy milliók tengődjenek, nyomorogjanak kilátástalanul mondjuk 47.000 Ft-ból, miközben van, aki milliókat tesz zsebre és kioktat másokat /és nem csak nálunk, mert így van ez Amerikában, Nyugat-Európában is./ Tudom, persze erről nem illik beszélni.

Én mindig azt mondom, hogy jogállam helyett az emberek államában szeretnék élni.

"Pl. a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás felszámolása csak döntés kérdése lenne, ha akarnánk."

Ilyen alapon jöhetnél mindjárt a bűnözés egészének felszámolásával is...
Persze a dolog ennél kissé összetettebb.

Értsük már meg végre: ha azt hisszük, hogy a technológia /bár jó dolog/ lesz a megoldás mindenre, nagyon rossz úton járunk. A 20. század elején is ezt hitték, 1912-ig...
Nem idézem, tessék utánanézni, mit írt Kurt Vonnegut a Titán szirénjei c. regényének elején arról, hogy hol keresendő a megoldás.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.10.14. 02:37:59

@billy reed: Ne szemtelenkedj velem! Nincs jogotok rombolni Európát.

kovego 2012.10.14. 10:23:59

@Kara kán: azert szemtelen, mert mas a velemenye mint a tied???
oregem vegyel humanusan par rabszolgat, es azokat utasitgasd!!!
europa meg sajat magat rombolja

@bioLarzen: az utobbi 100 evben volt 2 humanus vilaghaboru, 1holokauszt, tobb diktatura (igaz akkor meg nem tartoztunk a nyugathoz), es akkor csak az utobbi 100 ev humanus nyugatjarol beszeltunk, arrol nem hogy a del es eszak amerikai indianokat majdnem teljesen kiirtott, de ez is humanus volt ugye?

ogreblog · http://ogre.blog.hu/ 2012.10.14. 11:17:47

Érdekes a téma és a hozzászólások.
Az általad(is) előrevetített technológiai fejlődés nagy valószínűséggel bekövetkezik. Azt nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem.
Magam részéről próbálom mellőzni, amennyire lehet korlátozni a technika és a net használatát.
Természetesen van mobiltelefonom, és most is netezek, de nem használok közösségi oldalakat, cukiságokat és egyéb rendkívül divatos és "hasznos" dolgokat.
Az viszont érthetetlen, hogy miért kell ilyen indulattal reagálni egy másik, másfajta véleményére?
Miért nem tudnak az emberek egyszerűen átlépni rajta?

bioLarzen 2012.10.14. 13:31:07

@kovego: Bacchus, olvasd már el, amit írtam:

"a "leghumánusabb" nem azt jelenti, hogy tökéletesen humánus."

Te pedig az utóbbi ellen érvelsz. Mellesleg maga a "humánus" kifejezés értelme is időről-időre változik. Mást tekintettek emberiesnek 100 éve mint most.

Amúgy... fel tudod sorolni, hogy például Pápua-Új Guineában hány háború volt az elmúlt 100 évben? Vagy Afrikában? Hány diktatúra volt pl. Ázsiában vagy Dél-Amerikában ebben az időszakban?

bio

kovego 2012.10.15. 06:59:36

@bioLarzen: felsoroltam az általad "leghumánusabb"-nak nevezett társadalmakban milyen népirtások, milyen háborúk voltak, ezzel érveltem az általad "leghumánusabb"-nak nevezett társadalmak ellen.

neked kéne felsorolni, hogy pápua-új guineában, afrikában, dél-amerikában, ázsiában milyen nagyobb háborúk, népirtások voltak, hány embert öltek meg értelmetlenül, ezzel meg tudnál győzni, hogy mégis ez a nyugati társadalom a "leghumánusabb"!

"mást tekintettek emberiesnek 100"? akkor pl. ez a wallenberg gyerek (meg még sokan mások) csak úri passzióból mentetettek zsidókat? mert a kiirtásuk "emberies" volt?

Gabking 2012.10.15. 18:47:02

@kovego: Az a baj mindkét megközelítéssel, hogy mi az európai kultúrkör részét képezzük, bármilyen is az oktatásunk, akkor is csak nagyon felületes ismerettel rendelkezünk a világ távolabbi részeiről (és persze ez visszafelé is igaz)

Tudjátok jelenleg hány háború, fegyveres konfliktus zajlik ebben a pillanatban is a világon? Nem? Legalább 30.. ha nem több..
még a wikipedia ide vonatkozó cikke is sokat sorol fel..
hu.wikipedia.org/wiki/Aktu%C3%A1lis_konfliktusok_list%C3%A1ja

Remélem a mi életünkben nem lesz a II. világháborúhoz hasonló, egész világra kiterjedő konfliktus. De ebben csak bízni lehet..

bioLarzen 2012.10.15. 22:00:03

@kovego: Nem én állítottam, én csak egyetértek vele. És miért is bizonyítanék én bármit is? Nekem aztán édesmindegy, elfogadod-e vagy sem, tőlem akár meg is lehetsz győződve az ellenkezőjéről ;)

bio

bioLarzen 2012.10.15. 22:14:30

@Gabking: "Tudjátok jelenleg hány háború, fegyveres konfliktus zajlik ebben a pillanatban is a világon? Nem? Legalább 30.. ha nem több.. "

Hát, szerintem csak Afrikában és a Ázsiában több. Csak azok világszinten nem jelentősek - mondjuk két törzs összecsapása pár tíz főnyi "seregekkel", 10-15 halottal. Az ilyen, "jelentéktelen" háborúk nem jutnak el a nemzetközi médiába, pedig van ilyen, tömérdek. Indiában is állandóak az ilyen kisebb"összecsapások" az eldugottabb vidékeken, Sri Lankán is harcolnak...

A "nyugati" kultúrák humánumát többek között pont az mutatja, hogy ha ott bármekkora harc van, az világszinten hír. Képzeljük csak el, ha Luxemburgban hirtelen harcok törnének ki... Tele lenne vele a CNN, holott világszinten tulajdonképpen nem lenne jelentősége, nem drágább tőle az olaj, nem borul lángba a világ tőle. Nem ezek miatt lenne hatalmas hír, hanem a ritkasága miatt: Európában/Észak Amerikában/Ausztráliában ritkák a háborúk.

bio

Google+
süti beállítások módosítása