Nexus 4: Az LG vérszemet kapott

Drága Testvéreim, Barátaim, Szerelmeim, Családom, Drága Nép! Nem rég még azon örvendtünk, s borultunk egymás karjaiba, hogy a fillérekért adott Asus N7 mennyire jó áron van, mennyire elérhető, mennyire kedvességes és jó szándékú és tényleg úgy került végre piacra, ahogy egy Google referenciamodellnek kell, olcsón, könnyedén, ajándékként.

Drága Testvéreim, Barátaim, Szerelmeim, Családom, Drága Nép! Nem rég még azon örvendtünk, s borultunk egymás karjaiba, hogy az LG által gyártott N4 is Barátoknak, Szerelmeknek, Szeretőknek, Kedves Embereknek lesz árazva, olcsón, szépen elérhetően, kedvesen, mindössze 70-80 ezer forintért (külföldről beszerezve persze, még mielőtt Hasitasi Józsi árazná be és adná saját garira százért).

Testvéreim, közben azon is morfondíroztunk, hogy a távol-kelet sztívdzsobsza izomból túlárazta ismét a kölkét és az N10 horribilis áron kerül majd a boltokba, de Testvéreim, túléltük, egymás szeretetével, támogatásával, baráti ölelésével megnyugtattuk egymást és rájöttünk, hogy jó lesz Nekünk egy N4, egy N7 meg egy Zenithink C91 10.1 30-ért Ebay-ről és még így is jók vagyunk!

Testvéreim, eljött a Bánat Ideje, a szomorúságé, a csalódottságé. Az LG ugyan is bejelentette, hogy az ár, amit a Google-lel talált ki az N4-re, kizárólag a Google Play-en keresztül lesz elérhető, minden más forrásból jóval drágábban lehet majd beszerezni, így az eddig megálmodott 70-80 ezer forintos árat örülhetünk, ha 110-120 ezer forint környékén megússzuk. Jól látszik, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel átírta az Excel tábla egy mezőjét és olyan szám jött ki, amiért már megérte segget csinálni a szájából. További jó hír, hogy Magyarországon a készülék csak február-március környékétől érhető el hivatalosan, addig meg kell békélnetek a jelenlegi készüléketekkel, vagy venni másik drágát, de nemérannyit-telefont.

Az új generációs Nexusok körül tehát egyre érdekesebb a történet, az Asus jött, látott és mind iparosmunkában és korrektségben is győzött az N7-tel, a Samsung hozta a szokásos formáját az N10-zel, az LG-ből meg nem lett más, mint a mobilvilág O. Viktora (49).

Béláim, Ti mit fogtok tenni? Külföldről vesztek N4-et? Play-ről rendeltek '56-ban disszidált haveron keresztül? Metrón loptok magatoknak majd egyet?


Címkék: google lg n4

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr904890230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igazine 2012.11.05. 15:02:27

Spanyoloknál valami 549-599 eurós árat írnak. Az brutál!

bioLarzen 2012.11.05. 17:53:33

"Béláim, Ti mit fogtok tenni? Külföldről vesztek N4-et? Play-ről rendeltek '56-ban disszidált haveron keresztül? Metrón loptok magatoknak majd egyet?"

Olyan opció, hogy nem ilyen teflont veszünk, nincs? :)

bio

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.11.05. 18:30:50

@bioLarzen: De van. Nekem pl. az lesz, hogy nem veszek semmit, hanem marad a régi :)

bioLarzen 2012.11.05. 19:15:34

@Tomi from Space: Sajna egyenlőre én is ezt az opciót választom, holott már rég rábeszéltem magam egy One X-re...

bio

Lesből Támadó Szárítókötél 2012.11.05. 22:44:16

Galaxy Nexusom van, és egyáltalán nem akkora az előrelépés, hogy megérje a cserét, a GN határait pedig még messze nem feszegetem.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.11.05. 22:52:40

@Lesből Támadó Szárítókötél: Engem ez a 10-es tab egyre jobban érdekel, de 130 ezret nem fogok érte adni. Ha lehetne vele telefonálni, amit majd nem lehet, akkor most eladnám az SII-őmet, aztán kibírnám a megjelenésig egy Nokiával :)

báró Csekonics 2012.11.06. 08:48:36

@Tomi from Space: vegyél akkor inkább egy hetest. Nekem bevált.
Az LG meg tehet egy szívességet. Remélem a Google minél előbb megnyitja a Play-store-t mindenki számára, akkor nézhetnek egy nagyot.
Nagyon jópofa készüléknek tűnik az N4 (leszámítva a méretét, mert túl nagy), de _ennyire_ nem érzem szükségét a cserének.
Megvárom, míg vagy elérhető lesz normális áron, vagy lesz jobb / szebb / olcsóbb alternatíva.
(Hátha a HTC még magára talál.)

Magnat 2012.11.07. 13:30:13

Nem értem a felháborodás okát... Minden ehhez hasonló kütyü árazásában bevett gyakorlat, h az usd Eu-ban eur-ban értendő és erre jön az áfa. 299 eur kb 85k, áfával ez 108... A 16 gigás változat 126k.
Ez görény dolog, de nem csak az lg csinálja... Vagy a 199 usd-s Nexus 7-et meg lehet venni 45k-ért itthon?
Egyébként 2x tulajként senkinek sem ajánlom, h lg készüléket vegyen...

igazine 2012.11.07. 14:39:22

Friss az AndroidCentralról:

A német MediaMarktnál ÁFÁ-val, mindennel 395 ajró a 16GB-s. Decembert 15-től.

data.mediamarkt.de/angebot/vorbestellung/nexus-lg-nexus-4?searchkategorie=1721&et_cid=4&et_lid=10&et_sub=LG_Nexus_4

Merty 2012.11.08. 16:47:09

@Magnat: Nem a megszoktott dollár ár = euró ár dolog a probléma, hanem az, hogy amíg a Google Play-en, ahol elérhető a szolgáltatás, 350 euró lesz a N4, ahol nincs, ott a LG rá akar verni a vásárlóra egy 150 eurós felárat. Tehát rossz esetben itthon többe fog kerülni, mint a SG3 és az One X megjelenéskor (ha egyáltalán lesz nem zug-GSM boltban és a Media Markt és társai nem csökkentik a LG ajánlott árát.)

Google+
süti beállítások módosítása