Januárban valami naggyal készül a Samsung

2012.12.10. 14:15 Yarner

A Samsung készül valamire - A cég hivatalos YouTube csatornáján az alábbi kis videó jelent meg:

Impresszív? Kétségtelenül. A kérdés az, hogy mi a frászkarikáról is lehet szó - mindössze annyit tudhatunk már biztosra, hogy január elején, a Las Vegasi CES-en jön a nagy bejelentés, de hogy egyáltalán milyen területen, azt síri csend övezi. A hírt kommentelők között néhányan megjegyezték, hogy talán a megacég korábban belengetett designváltása várható - új logó, új arculat. Mivel a videóban valóban nem szerepel sem a Samu neve, sem a megszokott logó, erre jó esély mutatkozik - de ekkora felhajtással már csak nem fognak egy ráncfelvarrást beharangozni. Úgy illendő, hogy az új sminket valami ütős termékkel összekapcsolva szerettessék meg a negyérdeművel. (Csak érdekességként - ez a legöregebb Samsung-logó, amit találni tudtam, még 1938-ból)

samsung-logo.jpg

Az egyik logikus jelölt a Galaxy S4 lenne - a nemzetközi sajtóban is ezzel a feltételezéssel kering a hír. Ez mindenesetre nem tűnik nagyon valószínűnek: az S3 még mindig jól teljesít, a konkurencia nagy gépei (legutoljára  az LG Optimus G és testvére a Nexus 4,  no meg a Full HD kijelzőjű HTC DNA) még nem igazán tudták lekőrözni. Ugyan az S2-t annak idején februárban jelentették be, az S1 nyári volt, az S3-at meg múlt tavasz végén, májusban tárták a publikum elé. Ráadásul a cég éppen szeptemberben tagadta le azt a pletykát, hogy a 2013 februári Mobile World Congressen akarnák bemutatni az új zászlóshajót- vicces lenne, ha azért tették volna ezt, mert történetesen még egy hónappal korábbra tervezik a bemutatót...

De akkor mi várható? A Samsung FullHD-s telefonja? A várva-várt hajlítható kijelzőjű készülék? Egy valódi háztartási android Galaxy pecséttel a mellkasán?


Címkék: hírek samsung

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr644957852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2012.12.10. 17:25:35

Szerintem be fogják jelenteni, hogy megvették a Canont. Vagy a Nikont. Vagy az Olympust. Vagy a Canont és a Nikont és az Olympust is, mind. És beleépítettek egy mobiltelefonba egy komplett tükörreflexes fényképezőgépet, az így kapott 3 mm vékony készüléket hajtogatni lehet (akár négyrét is), és egy töltéssel egy évig is használható folyamatos beszéd, fotó, videó üzemmódban. Ja, és ráadásul a beszélgetés ingyenes lesz a szintén januárban leleplezendő Samsung 5G hálózaton a világ összes országában. A készülék ára pedig 1 dollár lesz.

Szóval, én valami ilyesmit várok.

makkmarce (törölt) 2012.12.10. 17:33:21

Az en tippem a hajlithato kijelzo. Irtak mar iden, hogy megerett a sorozatgyartasra, szerintem most jonnek el az olyan tabletek, amik feltekerhetok, meg a toll meretu mobilok, amibol kitekerhetjuk a kepernyot :)

BA2017 2012.12.10. 17:49:06

Én a helyükben azzal durrantanék, hogy a TV-kre, telefonokra, tabletekre sw frissítést küldenék, amitől ezek egy integrált rendszerben egy eszközként használhatók lennének. Ma ez még nem igaz. Én örülnék, ha a smart tv-mhez lehetne billentyűzetet kapcsolni és a telefonom adatot tudna cserélni a tv-vel. (Aki nincs képben: a smart tv-k gyakorlatilag ilyen androidos gépek, amikhez 40-60" méretig rakják a képernyőt.)

Nekem most egy galaxy sII a telefonom, ami google márkanéven fut és bazi kényelmes, ahogy a google szolgáltatásokkal észrevehetetlenül együtt dolgozik. Ha ez menne a tv-vel, akkor az nagy szám lenne! Jelenleg a TV-k egyes szériái nagyon szórnak, pedig a hw engedné, hogy mind okos legyen. Okosabb, mint most.

Borzasztó Károly 2012.12.10. 18:25:25

Talalgat mindenki, nekem a tippem h. atlatszo telefont hoznak ki. Mintha kiserletezgettek volna eleg sokat atlatszo kijelzokkel ...

zsolti_ 2012.12.10. 18:47:18

Aksi ami 1 hétig bírja? Vagy az még túl scifi mi? :)

netuddki03 2012.12.10. 18:57:47

Ugye milyen könnyen el lehet terelni a figyelmet az igazán fontos dolgokról ????

Mintha lenne ennél ütősebb kérdés is, nem ?

Pld hogy mit eszünk, mit iszunk pár éven belül.....
Hogy lesz-e tiszta levegő, tiszta ivóviz....

Hm....

gabest1 2012.12.10. 19:04:37

Vagy hogy milyen samsung táblagépünk lesz!

Mindegy mi ez, az Apple már levédette.

no successful 2012.12.10. 19:29:29

Biztosan be akarják jelenteni a Magyar JB frissítést a galaxy 3-ra

Red Fox 2012.12.10. 19:56:59

Frissítik végre a Galaxy Tab P1000-est :)

vanRob 2012.12.10. 19:58:31

@zsolti_: Nokia C1. Egy hétig bírja az aksija... Na, jó nem droidos, nem is W8-as, cserébe 1 hétig működik 1 feltöltéssel. Bárhol...

Venona project (törölt) 2012.12.10. 20:01:55

@no successful: Hát annak ideje lenne. De ezért inkább nagyrabecsült szolgáltatóinkat kéne izélgetni, hogy hagyják már jóvá a softot. Lassan már csak Zimbabvénak és nekünk nincs JB, közbe a Lengyeleknél már a 4.1.2 megy.

nouka 2012.12.10. 20:05:35

@Bullshit Generátor

szerintem ezek a funkciók típusfüggőek,mert pl az én TVm-hez lehet billentyűzetet csatlakoztatni.

Létezik gyári Samsung,de működnek a Logitec és a Trust bizonyos modelljei is.
Nagyban megkönnyíti a webböngésző használatát.

De,lehet mobiltelfonnal vezérelni is.Sőt az "okoskameráról",laptopról,stb. simán lejátszhatsz mindent otthoni hálózaton keresztül.

www.youtube.com/watch?v=DCGj7ZAGwCo

www.youtube.com/watch?v=bbMf9EEBJl0

Dave_bloghu 2012.12.10. 20:20:52

az ilyen "seggtüzelők 2 trailer" videókból szokott kijönni, hogy bemutatnak valami kicsit jobb, kicsit erősebb verziót ugyanabból a fosból.

BA2017 2012.12.10. 20:45:11

@nouka: Ez csak szoftver kérdése. Az eltérő modellekhez eltérő FW van. A vicces az, hogy egyes prémium kategóriás készülékek kevesebbet tudnak, mint a 150000 forintos auchanos társaik. Mivel android fut rajtuk, ezért nem értem, hogy miért kell hackelni a tv-t azért, hogy BT menjen rajta.

vanRob 2012.12.10. 21:03:32

@Bullshit generátor: Az eltérő FW alatt nagyon gyakran ugyanaz a hardver van. Tudom, dolgoztam ilyen helyen. Volt olyan sorozat, ahol a legalsó kategóriástól a közép kategória tetejéig ugyanaz volt a mainboard. CSAK az FW és az SW volt rajta más. Ráhúztuk a legalapabb TV-re a legtutibb FW-t, aztán már mehetett is fel a fullos SW. Hát, ez ma sincs másként...

öszödi mém 2012.12.10. 21:22:26

Samsungéknál következő újítások lesznek a mobilteló frontján a következő években. Hajlítható telefon 2-3 év múlva, hologrammos (kivetített képű) okostelefon-számítógép kombó 5-6 év múlva. Az utóbbira is kész vannak, csak előbb ki kell futatni az okosteló-lázat.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.12.10. 21:37:19

Hát, ha bármelyik a kommentek közül, akkro az ritka nagy porbafingás lenne a videó nagyarcú beharangozójához képest...
Asszem azért kibírom januárig körömrágás nélkül.

bioLarzen 2012.12.11. 01:20:20

@zsolti_: Az nem sci-fi, hanem történelmi film: az ősidők féltégla-Nokiéáinak akksija elbírta egy hétig, nem túl ferekventált hastználat mellett... És, mivel az akkori telefonokat 95%-ban tényleg csak telefonálásra használták, nem voltak halálra hajtva... ;)

bio

govegan 2012.12.11. 03:10:30

@bioLarzen: a mostani samsungom elbirja 1 honapig napi 1 ora telfonalassal. 2000 mAh.

na4 2012.12.11. 03:16:06

Megint lemásolnak majd valami Apple cuccot. Ez lesz olyan nagy dobás? Na ne.

Pobjeda elvtárs 2012.12.11. 06:24:23

Bejelentik hogy ezentúl copy paste helyett innovációba fektetnek? :)
Na az tényleg nagy durranás lenne.

öszödi mém 2012.12.11. 08:50:14

@na4: Az Apple cuccok, alkatrészek 90 %-a Samsung, te nagyon hülye. Látszik hogy fingod sincs róla, hogy mi zajlik valójában.

Pobjeda elvtárs 2012.12.11. 09:03:37

@öszödi mém:
A Wright testvérek meg vitorlavászonból, és fából építették a repülőjüket, ilyen alapon ugye akkor a favágóé az innováció ugye? "te nagyon hülye"

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.12.11. 09:32:04

@na4: Öhmm, azért az S3 és a Note 2 már nem igazán nevezhető Apple-szabásúnak. A Galaxy S1 valóban szemérmetlen lopás volt, ezt nem akarom tagadni - még az Android külsejét is igyekeztek iOS-szerűre formálni a Touchwizzel. De aki egy S3-at vagy egy Note 2-t összekever bármilyen Apple termékkel, az konkrétan avagy vak, vagy annyira ért a témához, hogy a Nokia 3310-et is iphonenak hívja...
(ok, lásd milyen nagyvonalú vagyok, a Sirit megpróbálták lemásolni az s3-ban, de azt a Google jobban csinálta)

Szóval az a helyzet, hogy most már lassan kiegyenlítődik a mérleg - az apple pl. idén ellopta a 7 inches tableteket, pedig azt először a Samsung csinált :-)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.12.11. 09:32:58

@Pobjeda elvtárs: kérlek, sorold fel az idei apple innovációkat :-)

Pobjeda elvtárs 2012.12.11. 10:12:47

@Yarner:

Ez arról szólt, hogy innováció nélkül szereztek piacot, és utána is minimális befektetéssel csak forkoltak de csak a perek miatt. Az egyetlen probléma ezzel a magatartással, hogy minek fejleszteni, ha lopni is lehet, és bizony ennek a fogyasztó látja kárát. Az innováció nagyon sokba kerül. Az a jó ha mindenki rá van kényszerítve a fejlesztésre. Ha az Apple nem perelne, a Samsung sPhone-okat gyártana milliméterre azonos OS-el. Az ilyen Samsung féle hozzáállás nem az Apple-t károsítja meg elsősorban hanem a fogyasztót, az innováció letörésén keresztül. Aztán csodálkozol, hogy nincs más termék a piacon. Hát persze hogy nincsen, mert lopni mindig olcsóbb mint fejleszteni. Alapoktól, és nem beülni a készbe.

Pobjeda elvtárs 2012.12.11. 10:14:20

@Yarner:

Hogyne persze, miért ne rögtön a tegnap 12 óra három perckor bejelentetteket? :D
Mi lenne ha te sorolnád mi mindennel forradalmasította a Samsung a mobil piacot az időszámításunk kezdetétől mostanáig. Hm? :D

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.12.11. 11:05:46

@Pobjeda elvtárs: A bizonyít, aki vádol :D
Az azért vitatható, hogy mennyire az iphone-os külső adta el a Galaxyt, valahogy nehéz elhinni, hogy tévedésből vettek emberek Samsungot Apple helyett, és emiatt futott be a cég. Ugyanakkor a piac többi szereplője is elég jól teljesített (a HTC különösen jól ment abban az időben, az ő cuccaik meg vitathatatlanul elég karakteresek). Mindegyikben ugyanaz az Android működött, csak más-más skinnel.

Azt a vitát pedig, hogy maga az érintőképernyős-ikonos-multitouchos okostelefon mennyire Apple találmány, inkább ne feszegessük. Maradjunk annyiban, hogy Jobsék kijelölték az irányt és a stílust az iPhonenal (Bár a homescreen használatával az Android végső soron kicsit visszament a PC-s desktopos irányba), de ők is csak szintetizálták, ami már ott volt a piacon.

Pobjeda elvtárs 2012.12.11. 11:20:06

@Yarner:

Az hogy vajon az iPhone külső adta e el a telefont egy dolog, az meg egy másik, hogy Samsungék aprópénzt sem költöttek a fejlesztésre. Érzed ugye a problémát. Ha nincs iPhone külső nem lett volna mit eladni, mert egy öledbe dobott marék alkatrészért meglehetősen kevesen adnak pénzt.

Azaz vitathatod, hogy az iPhone külső vagy a szegény ember iPhone-ja hatás adta volna el a telefont, ugyanakkor tény hogy ha nincsen az Apple fejlesztők munkája - amiért a Samsung egy vasat sem fizetett - akkor nem lett volna mit eladnia.

Igen is tessék fejleszteni. Igenis tessék pénzt ölni az innovációba. Samsungéknál is. És ne csak akkor ha már szorul a hurok a bíróságon.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.12.11. 11:56:27

@Pobjeda elvtárs: Tulajdonképpen igazad van.
Az már egy másik kérdés, hogy amikor költenek a fejlesztére a koreaiak, akkor is csak egy S3 jön ki a kezük alól (a hardver jó, de az a csúszós lapos szappan...)
(Viszont ugyanakkor az Apple is durván megtorpant, ott sincs érdemi újítás)

Pobjeda elvtárs 2012.12.11. 12:08:35

@Yarner:

Hát ha nem az Apple akkor majd valaki más. Csak sajnos nem nagyon látszik hogy tennék belé (fejlesztésbe) a pénzt, kivéve a Microsoftot, de ők meg imho le vannak maradva egyenlőre, nincs nagy áttörés.

Az Apple modellje az 5-6 évenként valami forradalmi dolog, lásd ipod, iphone, stb. Kérdés most van e valami a tarsolyban Jobs nélkül. Mennyivel jobb lenne ha a Samsung (és mások) is beletenne pár évet és egy csomó pénzt, és nem 5-6 évenként lenne valami forradalmi történet a piacon, hanem mondjuk 2-3 évente.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2012.12.11. 12:22:15

@Pobjeda elvtárs: na ja. Amúgy a Note családban szerintem van spiritusz, a tartalomtermelésre szabott tablet és okostelefon bizonyos tekintetben új koncepció; ez kb a Samu legnagyobb innovációja az alapjáratú fejlesztéseken kívül (nagyobb, gyorsabb). Vannak jópofa ötletek (Smart Stay, Galaxy Beam, tévés integráció DLNA-val vagy újabban a Miracasttal), de kevés a forradalmi dolog.

Pobjeda elvtárs 2012.12.11. 12:47:28

Igen, a revolution, evolution párosból csak az evolution van meg.

Kíváncsi vagyok lesz e jövőre valami nagy durranás.

decoati 2012.12.11. 19:16:36

@vanRob: "működik" ne túlozzunk :D

Google+
süti beállítások módosítása