Az NVIDA újdonságai a CES-ről [Tegra 4, LTE Chip, Project Shield]

2013.01.07. 16:58 Való


A NVIDA ígéretéhez híven idén is elkészített egy nagy teljesítményű SOC-t. amely a „hagyományokat” folytatva Tegra 4 néven érkezik. Az előző modell tavaly November 9-én jelent meg, a világ első 4(5) magos mobilprocesszoraként, ahogy annak idején a 2-is az első két magosként. Ebből kiviláglik, hogy az NVIDIA iránymutató szerepet tölt be a mobilprocesszorok világában, ettől függetlenül mégsem ők a legsikeresebbek ebben a piaci szegmensben, hiszen más gyártók sorozatosan rákontráznak a kaliforniai cég termékeire.

tegra4.jpg


Idén azonban a cég nem a magok számát növelte, ahogy azt már megszokhattuk, hanem teljesen más területeken eszközölt úttörő fejlesztéseket a lapkán. Az előző modell 40nm-es gyártási csíkszélességét 28nm-esre cserélték és a magonkénti maximális órajelet pedig 1,3 Ghz-ről, 1,9-re sikerült feltornázni. Az architektúra viszont megmaradt 4, plusz egy kiegészítő ARM Cortex-A15-ös magnál.

Ahol igazán nagy előrelépés történt az a GPU, amelyet egy átlagos sárgadinnye is megirigyelhetne, hiszen 72 magot használ a grafikus megjelenítésre, ez szignifikáns változást hoz majd az előző modell 12 magjához képest. Minden bizonnyal már képes lesz a DirectX 9-es szabványú grafika támogatására is.

dsc05189.jpg

A mobilfotózás terén nagy előrelépést jelenthet a lapka, hiszen automatikusan nagy dinamikatartományú(HDR) képeket renderel a felhasználónak, amely sokkal jobb minőségű fotókat produkál, még alacsony fényviszonyok között is. Az ezzel felvértezett felhasználó nyugodtan otthon is hagyhatja DSLR gépét is. (Hát persze…)
Akkumulátorhasználat szempontjából is fejlődött a chip az előzőmodellhez képest 45%-al kevesebb energiát használ, fejlesztők elmondása szerint.

A kaliforniaiak a SoC mellett bemutattak még egy LTE chipet is, amely „Tegra mellé ajánlott” marketing szlogennel tártak a nagyérdemű elé. A chip egyébként gyorsnak tűnik még a Nexus 10-el összehasonlítva is.

dsc05199 (1).jpg

Valamint egy kézikonzol is jönni fog amely, Androiddal a fedélzetén tör majd be a konzolok piacára. Szeretnél tv-n játszani PC-s és Androidos játékokkal egy platformon? Az NVIDIA megoldotta!

nvidia-project-shield-assassins-creed-3.png

Nincs szükséged másra csak, egy PC-re természetesen NVIDIA 680 GTX VGA kártyával szerelve, egy NVIDA Project Shield kontrollerre, akarom mondani konzolra. A dolog lényege az, hogy a PC-n futó játékot WIFI-n keresztül streameli a kezedben lévő konzolra, amivel játszhatsz a rajta lévő kis LCD panelen, vagy akár még tovább streamelheted egy (Wifis) LCD TV-re. Az, hogy ennek milyen előnyei vannak, ahhoz a megoldáshoz képest, hogy összekötjük a PC-t egy tv-vel és egy XBOX,(vagy bármilyen) kontrollerrel számunkra még nem tiszta, de majd nyilván nagyon olcsón fogják adni a Project Shieldet, vagy ajándékként csatolják a felsőkategóriás NVIDIA kártyákhoz. (Hát persze…)

Bruce-Wayne.jpg

Forrás: Engadget


Címkék: nvidia project android gpu shield arm tegra project shield tegra 4

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr395003389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Google+
süti beállítások módosítása