Androlib blog. Bipp!

Tavaly nagyjából  kiveséztük a HTC palettájának nagy részét,az év első felében a One középső nevű modellek kerültek sorra, utoljára pedig Yarner kolléga tesztelte a tajvani gyártó belépőszintű versenyzőjét, a Desire C-t.
Jelen tesztünk alanya az előző évi Desire felhozatal másik véglete, specifikációiban minden ponton felülmúlja a C-t és a V-t – ami valljuk be, előbbi esetén annyira azért nem nagy szó. Igazándiból egyedül ez tekinthető az „ős-Desire” méltó utódjának, bár a Desire X már semmilyen szempontból nem tör a csúcs felé. Ettől függetlenül a készülék egy korrekt középkategóriás ajánlat, a hajtás után ki is vesézzük.

 

A Desire X első blikkre enyhén szólva is erősen visszaidézi a korábban megjelent D. V dizájnját, a tajvani formatervezők ezúttal is a nagyon költségkímélő „kopipészt” nevű eljárást alkalmazták a telefon felskiccelése során. Nem mintha ezzel nagy baj lenne, végülis egy csupa kijelző készülék tervezésénél korlátozottak a lehetőségek, a forma nem bántó, szép részletmegoldások klasszikus szappanalakon. Vannak azért eltérések a két típus között, például a telefonhangszóró tesztalanyunknál megkapta a One-szériára is jellemző sokpöttyös kialakítást (professzionálisan úgy mondják: mikrofurat), illetve a kamera panelét közrefogó keret is más színű – így már mindjárt könnyebb megkülönböztetni a két ketyerét.

A készülék borítása természetesen műanyag, ez talán a leggyengébb pontja, mivel a selymes tapintású, csúszós felület nem biztosít valami stabil fogást, nem árt óvatosan bánni vele, egy szilikon tok nem árthat rá kevésbé érdes tenyerűeknek.
Az akksihoz, valamint a SIM- és SD-kártya foglalataihoz való hozzáféréshez le kell fejtenünk az egész hátsó fertályt, ekkor szembesülünk vele, hogy a burkolat eléggé vékonyka, ráadásul néhány levételt követően meg is lazul kissé, emiatt kisebb zajok keletkeznek erősebb szorítás hatására.
Az összeszerelési minőség és az anyaghasználat ezek miatt nem nevezhető példásnak, de azért óriási gond sincs vele. 

A kijelző 4 colos, 800x480 felbontású, pixelsűrűsége tehát körülbelül 233ppi, ezzel alulmarad a házon belüli konkurens, a One V 252ppi-s értékével szemben, ott a kijelző viszont csak 3,7 col, de például az Xperia P ugyanakkora területen 275ppi-vel büszkélkedhet. A nyers számokon túl viszont nincs miért szégyenkeznie a Desire X-nek, a Super LCD technológiájú panel kifejezetten mutatós, a színek szépek, a kontraszt szintén megfelelő, a fényerővel sincs gond, közvetlen napfényben is jól látható, a beépített fényszenzor pedig nagyszerűen teszi a dolgát.

A készülékben a Qualcomm MSM8225 névre hallgató SOC teljesít szolgálatot, ez egy kétmagos processzort foglal magában, magonként 1Ghz-es órajellel, valamint egy Adreno 203 grafikus gyorsítót. A RAM 768 MB, a belső memória mérete pedig 1 GB, microSD kártyával további 32GB-ra bővíthető, ezekkel az adottságokkal ugyan ma már nem tartozik az élvonalba, de azért a legtöbb feladattal vidáman megbirkózik.

A rendszer 4.0.4-es verziójú ICS, Jelly Bean frissítésre sajnos hiába várunk, ez a modell sem kapja meg, nagy kár érte.

Egy 4.1-es verziójú szoftver mégis van viszont a készüléken, mégpedig a Sense, de annak is csak a fapados változata, akárcsak a már említett rokon esetében.
Ez a fajta differenciálás nálam már eddig is ellenszenvet váltott ki, de minél többször találkozok vele, annál kevésbé értem. Nem igazán prémium , vagy komoly erőforrásokat igénylő funkciók maradtak ki ugyanis ebből a Sense-ből (valahol szerencsére), hanem olyan apróságok, mint az egyedi multitasking felület, vagy az az alap animáció, amikor kétujjas gesztussal előcsalhatjuk az összes kezdőképernyőt. (Utóbbit például már az „ős-Desire” is tudta, de sebaj.)

Ezen túllépve mindenesetre a HTC-nél szokásos extra appok fogadnak minket, van itt Polaris Office, Dropbox, Zseblámpa, Teeter, TuneIn online rádió, 7digital zenei áruház, SoundHound, és a Google Play zenetára is előre van telepítve. A fenti felsorolásból is látszik, hogy az alkalmazáskínálat is a zene irányába húz, ahogyan a csöppet sem feltűnő piros Beats audio felirat is a készülék zeneiségét hangsúlyozza bizonyos rétegek számára.
Objektíven tekintve sem lehet viszont panasz a multimédiás képességekre, a mellékelt füles ugyan mellőzi a piros b-betűt, - mióta már a HTC-nek sem éri meg a méregdrága fülhallgatókat egybecsomagolni, - hangminősége kifejezetten jó, kellemes a basszus, de nem vesznek el a magasak sem, meggyőző teljesítményt nyújt. A lejátszó szoftver gyakorlatilag megegyezik a One V-vel, korábbi tesztjeinkben már mi is kiveséztük, teljesen jól használható megoldás, viszont az „equalizert” nem cifrázták túl, van Beats Audio meg nem Beats Audio. Technikailag ugyan nem világos, mit tesz a hangminőség javításáért a Beats, de mindenkinek jobb lesz, ha bekapcsolva hagyja, enélkül ugyanis kritikán aluli a produkció.  Aki erre gerjed, annak FM-rádió is található az eszköztárban.

A kamera minősége elfogadható, a HTC-től megszokhattuk, hogy a kameraszoftvert szeretik kicsit felturbózni, itt sincs másképp szerencsére. A One modellekhez hasonlóan az alapbeállítások mellé kapunk még jópár „művészi” filtert is. A képek minősége mindennek ellenére sem váltja meg a világot, az 5MP-es egység sajnos jóindulattal is csak átlagos teljesítményt nyújt, de azért normális fényviszonyok között készíthetünk vele értékelhető képeket, sötétben egy LED villanó próbál segédkezni, mérsékelt sikerrel.
Videót csak 800x480-as felbontásban tud rögzíteni, ez szintén nem nyűgöz már le senkit 2012-ben.

Az adatátviteli oldal szintén hozza a nagy átlagot, kétsávos GSM, négysávos UMTS modul található benne, 7,2 MB/s letöltési, és 5,76 feltöltési sebességű HSPA, valamint Bluetooth 4.0, és persze GPS, NFC viszont nincs.

Az akkumulátor 1650 mAH-s, a készülék egyik legkellemesebb meglepetése, átlag használat mellett kacagva végigbírta a napot töltés nélkül, spórolósan pedig a 2 nap is kihozható belőle, ebbe persze nem sok játék, vagy hosszú netezés fér bele.

Mindent összevetve vegyes érzelmekkel búcsúztam a Desire X-től. Ahogy fentebb említettem, egy korrekt középkategóriás ajánlatról van szó, hardveresen megbízhatóan hozza a kategória átlagát, szoftveresen is rendben van. Én személy szerint hiányoltam valami pluszt a telefonból, ami kiemelné a tucattelefonok sorából, dizájn tekintetében ahogy említettem egyébként is egy egypetéjű ikerpár tagjáról van szó, de más vonatkozásokban is egy abszolút átlagos készülék, semmi extra. Hiányosságok sajnos vannak persze, a készülékház nem túl acélos,  ahogy a kamera sem, de a legfájóbb pont mindenképp a 4.1-es frissítés hiánya. Karácsony óta legalább az ára normalizálódott, 70 ezer forint környékén lehet megkapni legolcsóbban, ennyiért már nem is kell a sarki GSM-ből, szürkeimportból behozott készülékkel megelégedni, hanem például magentáéknál kártyás csomagban is elérhető. Ez a mai viszonyok között nem sok érte, ebben a kategóriában mondjuk a Galaxy S Advance, az Ace 2 vagy az Xperia P lehet a vetélytárs, ezek viszont mind JB frissítésre várnak, bár a P pedig kicsivel többe is kerül, innentől kezdve pedig, ahogy mondani szoktam ízlés kérdése a választás, az átlag felhasználó nem csalódhat nagyot, ha a HTC közkatonáját választja.

(A készüléket ezúttal is a HTC magyarországi képviselete biztosította a teszthez, köszönjük.)

Címkék: teszt htc

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.