Samsung Galaxy S4 - a teljes sajtóanyag, vágatlanul

2013.03.15. 03:01 Yarner

Samsung GALAXY S 4 – társ a mindennapokban

Budapest, 2013. március 15. – A Samsung bemutatta a GALAXY S 4-et, amelyet a felhasználók számára igazán fontos szempontok figyelembe vételével alkottak meg.

A Samsung GALAXY S 4 tervezői egy olyan okostelefont akartak létrehozni, amely azokon a területeken a legerősebb, amiket a tulajdonosai a legtöbbre értékelnek: ismeri az emberi kapcsolatok fontosságát, megkönnyíti a barátokkal és a családtagokkal való kapcsolatteremtést, egyszerűbbé és gondtalanabbá teszi a mindennapokat, valamint új élmények szerzéséhez járul hozzá.

A GALAXY S 4 még karcsúbb és kecsesebb, mint elődei – tömege 130 g, míg vastagsága mindössze 7,9 mm –, mégis jóval több erőt rejt magában azoknál. A bevezetéskor két színben, fátyol feketében és zúzmara fehérben lesz kapható, de az év folyamán további színvariációk is várhatók.

A GALAXY S sorozat korábbi tagjaihoz hasonlóan a GALAXY S 4 képességeit is teljes egészében a felhasználói igények alapján terveztük meg. A felhasználók ösztönöztek minket arra, hogy egy még jobb okostelefont készítsünk, mi pedig a GALAXY S 4-gyel inspiráljuk őket arra, hogy még teljesebb életet éljenek” – mondta el Kunos Balázs, a Samsung mobil és IT üzletágának igazgatója.

Jelentőségteljes pillanatok

A GALAXY S 4 képes arra, hogy megörökítse tulajdonosai életének minden meghatározó pillanatát. A világ első Full HD Super AMOLED technológiájú, 5 hüvelykes képátlójú, 441 ppi képpont-sűrűségű kijelzője a lehető legjobb képminőséget nyújtja. A Samsung GALAXY S 4 strapabíró útitársa lesz a felhasználóknak a Corning új Gorilla® Glass 3* kijelzőjének köszönhetően.

A 13 megapixeles hátlapi kamerával felszerelt GALAXY S 4 „Dual Camera” képessége révén az előlapi és a hátlapi kamera egyszerre tud fotózni vagy videózni, az elkészült felvételek pedig egyszerűen, 8 különböző módon egybefűzhetők, így a végeredmény magában foglalja a témát és a környezetét is. A „Dual Video Call” szintén a két kamera egyszerre történő használatán alapul: videohívás közben a telefon tulajdonosa magát és környezetét is megmutathatja beszélgetőpartnerének. Hasonlóan különleges a „Drama Shot” funkció, amellyel mozgó témáról gyönyörű time-lapse videók készíthetők egyszerűen, vagy a „Sound & Shot”, amely megőrzi a kép készítésekor hallható környezeti zenét és hangokat is, tökéletesen visszaidézve így a fotó készítésének körülményeit.

Ezek a jelentőségteljes pillanatok mostantól albumba is rendezhetők a „Story Album” funkciónak köszönhetően, amely automatikusan képes összegyűjteni egy-egy eseményhez kapcsolódó minden fotót és helyszínadatot. Ezek az albumok a Blurb-bel kötött együttműködésnek köszönhetően nem csak az interneten, hanem nyomtatott formában is élvezhetők.

GALAXY S 4 Product Image (4).jpg

Valódi kapcsolatok

A Samsung GALAXY S 4 minden eddiginél többre értékeli az emberi kapcsolatokat. A „Group Play” lehetővé teszi, hogy a felhasználók közvetlenül, Wi-Fi hozzáférési pont igénybe vétele nélkül összekapcsolódjanak a közelükben levők telefonjaival azért, hogy megosszanak vagy közösen hozzanak létre tartalmakat, illetve játsszanak egymással. A „Share Music” révén pedig egyazon szám játszható le több telefonon egyszerre.

A GALAXY S 4 világszerte támogatja a leggyorsabb mobilinternetes szabványokat, azaz a HSPA+ 42 Mbps és a 4G LTE hálózatokat.

GALAXY S 4 Product Image (8).jpg

Könnyebb mindennapok

A felhasználók olyan okos megoldásokat keresnek, melyek segítségével leegyszerűsíthetik mindennapjaikat. A GALAXY S 4 arcokat, hangokat és mozdulatokat érzékelő funkciói is ezt a célt szolgálják.

A „Samsung Smart Pause” lehetővé teszi a kijelző tekintettel való irányítását. Ez azt jelenti, hogy az éppen nézett videó megáll, ha a felhasználó leveszi a szemét, majd folytatódik, ha újra odafigyel. A „Samsung Smart Scroll” segítségével a böngésző vagy az éppen olvasott levél görgethető a kijelző érintése nélkül, egyszerűen a szem és a csukló mozgatásával.

Az „Air View” segítségével bele lehet nézni egy emailbe, képbe vagy videóba, anélkül, hogy meg kellene nyitni azt – ehhez csupán az ujját kell az adott tartalom fölé tartania a felhasználónak. Az „Air Gesture” pedig lehetővé teszi a zeneszám váltását, a weboldal görgetését vagy egy hívás fogadását csupán egy csuklómozdulattal.

Az „S VoiceTM Drive” autóvezetésre fejlesztett hangalapú irányítási rendszer: a kocsihoz Bluetooth-on csatlakoztatva a telefon automatikusan autóvezetési üzemmódba vált át. Ilyenkor a szövegeket beszéddé alakítja, így az üzenetek egyszerűen és biztonságosan meghallgathatók a kijelző használata nélkül is.

Az „Optical Reader” képes automatikusan felismerni szöveget, névjegyet vagy egy QR-kódot, és fordítást, tárcsázást vagy keresést hajt végre a felhasználó kívánsága szerint.

A „Samsung WatchON” révén a GALAXY S 4 a TV-t, a set-top boxot, a DVD lejátszót vagy a légkondicionálót is kezelni képes távirányítóvá alakítható át.

Egészségesebb élet

A GALAXY S 4 S Health” alkalmazása a különböző beépített érzékelők segítségével a felhasználók egészségügyi állapotát is figyelemmel kíséri. Ezt étkezési napló, edzésnapló és alvásnapló egészíti ki, így a telefon valóban gondoskodik arról, hogy tulajdonosa minél fittebb maradjon.[1]

A szemek kímélése érdekében a „Samsung Adapt Display” a képernyőt, a hallás megóvására a „Samsung Adapt Sound” pedig a hangerőt optimalizálja.

A Samsung GALAXY S 4 hazánkban várhatóan május elejétől lesz kapható.

Samsung GALAXY S 4 termék specifikációk (angol nyelven):

Network

2.5G (GSM/ GPRS/ EDGE): 850 / 900 / 1800 / 1900 MHz

3G (HSPA+ 42Mbps): 850 / 900 / 1900 / 2100 MHz

4G (LTE Cat 3 100/50Mbps) : up to 6 different band sets(Dependent on market)

Display

5 inch Full HD Super AMOLED (1920 x 1080) display, 441 ppi

AP

1.9 GHz Quad-Core Processor / 1.6 GHz Octa-Core Processor

 The selection of AP will be differed by markets.

OS

Android 4.2.2 (Jelly Bean)

Camera

Main(Rear): 13 Mega pixel Auto Focus camera with Flash & Zero Shutter Lag, BIS

Sub (Front): 2 Mega pixel camera, Full HD recording @30fps with Zero Shutter Lag, BIS

Video

Codec: MPEG4, H.264, H.263, DivX, DivX3.11, VC-1, VP8, WMV7/8, Sorenson Spark, HEVC

Recording & Playback: Full HD (1080p)

Audio

Codec: MP3, AMR-NB/WB, AAC/AAC+/eAAC+, WMA, OGG, FLAC, AC-3, apt-X

Camera

Features

Dual Camera: Dual Shot / Dual Recording/ Dual Video Call

 Drama Shot, Sound & Shot, 360 Photo, Cinema Photo, Eraser, Night, Best Photo, Best Face,

Beauty Face, HDR (High Dynamic Range), Panorama, Sports

Additional Features

 Group Play: Share Music, Share Picture, Share Document, Play Games

 Story Album, S Translator, Optical Reader

 Samsung Smart Scroll, Samsung Smart Pause, Air Gesture, Air View,

 Samsung Hub, ChatON (Voice/Video Call, Share screen, 3-way calling)

Samsung WatchON

 S Travel (Trip Advisor), S Voice™ Drive, S Health

 Samsung Adapt Display, Samsung Adapt Sound

 Auto adjust touch sensitivity (Glove friendly)

 Safety Assistance, Samsung Link, Screen Mirroring

 Samsung KNOX (B2B only)

Google Mobile Services

 Google Search, Google Maps, Gmail, Google Latitude

Google Play Store, Google Plus, YouTube, Google Talk,

Google Places, Google Navigation, Google Downloads, Voice Search

Connectivity

 WiFi 802.11 a/b/g/n/ac (HT80)

 GPS / GLONASS

 NFC,  Bluetooth® 4.0 (LE)

 IR LED (Remote Control), MHL 2.0

Sensor

Accelerometer, RGB light, Geomagnetic, Proximity, Gyro, Barometer

Temperature & Humidity, Gesture

Memory

16/ 32/ 64 GB User memory + microSD slot (up to 64GB)

2GB RAM

Dimension

136.6 x 69.8 x 7.9 mm, 130g

Battery

2,600 mAh

 

* All functionality, features, specifications and other product information provided in this document including, but not limited to, the benefits, design, pricing, components, performance, availability, and capabilities of the product are subject to change without notice or obligation.

* Android, Google, Android Beam, Google Search, Google Maps, Gmail, Google Latitude, Google Play, Google Plus. YouTube, Google Talk, Google Places, Google Navigation, Google Downloads are trademarks of Google Inc.

* Samsung GALAXY S 4 uses Corning’s new Gorilla® Glass 3 with Native Damage Resistance™. This cover glass, Corning’s newest formulation, enables improved damage and scratch resistance and reduced scratch visibility.

* Blurb, the global creative publishing platform, partners with Samsung to power worldwide book and magazine print production and fulfillment within the GALAXY S 4’s new Story Album application. Users of Story Album will now be able to automatically create professional quality print photo books and magazines quickly and seamlessly from their camera phone images.


[1] Bizonyos funkciók használatához opcionálisan megvásárolható kiegészítőket szükségesek.


· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr375135600

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Samsung bemutatta a Galaxy S4-et - elmondjuk mikor lesz kapható Magyarországon 2013.03.15. 14:20:15

Brutálisan erős hardverrel, érintés nélküli vezérléssel és sok funkcióval érkezik a Samsung új csúcsmobilja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Google+
süti beállítások módosítása