Kéretlen hívások = végük!

2013.03.27. 12:00 Gabking


Mindannyian átéltük már azt, hogy olyanok is felhívnak, akiknek a hívását nem szívesen akarjuk fogadni. Vagy mert teljesen alkalmatlan időben hívnak, vagy mert olyan szervezettől, (Bank, biztosító, telemarketing cég) keresnek, akikkel nem, nem, sosem akarunk beszélni. Mert bizony ezek az ügynökök eléggé rámenősek, nem adják fel, csak csörgetnek ám.

Persze tudunk védekezni. A sikeres védekezésnek több lépcsőfoka van, ki ki a vérmérsékletének, és a “zaklatás” szintjének megfelelő védelmi lépcsőt választott eddig. Az első szint, a telefon lenémítása. Ugyan így nem érkeznek meg a kéretlen hívások, de sajnos megvan az esélye, hogy a fontos hívásokat is elszalasztjuk. Ha már okos android felhasználók vagyunk, akkor élhettünk azzal a lehetőséggel is, hogy a marketről töltünk le erre a célra készített alkalmazást is. Én is használtam ilyeneket (Eddig), például a Call Blocker-t

Automatikus elutasítás

Második lehetőség volt,ha Samsung telefonunk van, használtuk a telefon Hívás menüjének automatikus elutasítás funkcióját, itt is több lehetőségünk volt, van. Alapból a rejtett, híváskijelzés nélküli számokra alkalmazható volt az elutasítás. Persze itt is lehetett listákat létrehozni, hogy milyen számok kerüljenek elutasításra. Ha a funkció aktív, akkor a bejövő hívásokat nem mutatja a telefon, csak a híváslistában látjuk egy egy külön jelzéssel az automatikusan elutasított számokat! 

Screenshot_2013-03-27-08-40-53.pngScreenshot_2013-03-27-08-40-43.png

De halleluja, az Android, és a Samsung mérnökei meghallották imáinkat, és reagáltak egy meglévő problémára. A Note2 beállításaiban nézelődtem valamelyik nap, mivel már egy hete használom, gondoltam ideje felderíteni a 4.1.2 rejtett lehetőségeit. Két meglepetés ért. Az első hogy a beállításokban nincs Hívás menü, ezt csak a főképernyőről tudjuk elérni, itt tudjuk beállítani a híváshoz tartozó funkciókat. Az igazán kellemes meglepetés is a menüben ért. Ez pedig a Beállításokból elérhető Blokkolás funkció!

Blokkolás funkció

Screenshot_2013-03-27-08-41-03.png

Ez az a funkció, amivel már nem kell kiegészítő programokkal foglalkozni, már gyárilag beállítható a telefon. A menü három fontos lehetőséget biztosít számunkra. A kedvencem az időpontra szabható működés. Így lehet beállítani, hogy például a munkaidő és a magánélet teljesen elkülönüljön. Személyre lehet szabni, hogy milyen értesítésekről NE kapjunk jelzést. Természetesen külön be tudunk állítani csoportokat, vagy egyesével névjegyeket is, akiknek a jelzése eljut hozzánk, és az értékes időnket kivel osztjuk meg! Külön funkciókat is ki-be kapcsolhatunk, Bejövő hívások, értesítések, ébresztések, és a LED működését tudjuk szabályozni. 

Screenshot_2013-03-27-08-41-22.pngScreenshot_2013-03-27-08-41-15.png

Ez a funkció azonban nem elutasítja a hívást, csak a jelzést tiltja le. Így bejövő hívás esetén a hívó, ha van, akkor a hangpostáig jut el, vagy csak azt tapasztalja, hogy csak csörög, csörög a telefon..

A finombeállításokkal meg lehet adni, hogy melyik jelzés legyen letiltva.. legyen az hívás, sms, értesítés, ébresztés, időzítés, vagy csak a LED.

Call Blocker

Ha nem Samsung telefonunk van, akkor marad például a Call Blocker 

Call Blocker.JPG

Ez az alkalmazás is remekül teszi a dolgát. Nem csak a hívásokat tudja kezelni, de akár az SMS-eket is elrejti. A telefonkönyvünk tartalmából két külön listát hozhatunk létre, Blacklistet, és Whitelistet. Értelemszerűen a Whitelist-be tett számok bármikor csörögnek, a Blacklisten szereplők pedig csak elutasítást kapnak. A hívásokról kapunk értesítést, de legalább nem zavarnak minket. 

Az alkalmazás ingyenes, és fizetős változatban is elérhető, a prémium csomagban találunk még pár extra funkciót, mint például a Private Space, és a Backup lehetősége.Ennek segítségével más platformok között is menthetünk adatokat.  Persze a marketen számtalan hasonló programot találunk, nekem ez is jól működött. 

Megjegyzés az NQ Call Blockerhez - Állandóan megkérdezi, hogy kell-e prémium, persze ilyenkor cancel, de ha véletlenül az oké-ra nyomtok és még egyszer, akkor lazán megterheli a MOBILSZÁMLÁTOKAT, ergó no wallet és hasonló cuccok, egyből jön egy SMS egy emeltdíjas számról, ami örömmel közli, hogy oda 1270 forint. Sajnos ebbe belefutottam, leveleztem velük, nem adják vissza a pénzt, annyit írtak, hogy használjam örömmel az appot... Szóval ezt a call blockert személy szerint senkinek sem ajánlom! - Tomi from Space

Get it on Google Play


Címkék: Android Samsung Call blocker NOTE2

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr35164924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabking 2013.03.27. 13:22:44

Most, hogy a Call Blocker kellemetlen vásárlási megoldására fény derült, várom, hogy ti mit ajánlotok?

Flagbringer 2013.03.27. 14:32:39

Az Avast Mobil Security programot használom. Be lehet állítani időpontokat is. Ez az app több hasznos funkcióval is rendelkezik, így több szabad memóriám marad. :)

Maxentius 2013.03.27. 14:41:39

Próbáljátok ki ezt a Call Blocker-t (play.google.com/store/apps/details?id=embware.phoneblocker), ez remekül működik (Xperia P-n).

papo59 2014.03.05. 08:13:42

@Flagbringer: Most tettem fel nagyon szuper. Mindenkinek ajánlom.

Google+
süti beállítások módosítása