"Ülünk a vonaton, ülünk a vonaton"

2013.03.29. 06:00 ][-][alo

Ha élcelődni szeretnék az Animal Cannibals idézetével, akkor azt mondanám, hogy ülünk eleget, mivel nem halad a vonat. Persze ez így nem igaz, hiszen van haladás, előrelépés, szépülnek a vonalak, az állomások, az újabb kocsik beszerzésével, átalakításával pedig egyre több vonalon, vonaton használhatja az utazóközönség az internetet ingyenesen, wifin keresztül.
Amennyiben nem céltalanul kívánunk utazgatni, vagyis nem szállunk fel az utunkba kerülő első személyvonatra - miért is tennénk; hacsak nem vagyunk milliomosok: időben és pénzben is - szükségünk lesz utazásunk megtervezésére egy vasúti menetrendre.

vonat.jpg

Ha drága pénzért vásároltunk papír alapú Hivatalos Menetrendet, érdemes szinte naponta felkeresni a javításokat tartalmazó Máv Start oldalt. Aztán már nincs más dolgunk, mint kinyomtatni, kivágni, beragasztani a megfelelő módosításokat. Minden anyag megtalálható a Máv Start Vasúti menetrend oldalán.
A naprakész menetrend megtalálható a Máv Start oldalán, itt rögtön kereshetünk is. (Tipp a kereséshez: a budapesti fejpályaudvarok rövidítve is megtalálhatóak: Keleti, Nyugati, Déli - ezeket lehet a mobilalkalmazásokban is használni.)

Az alkalmazásokban szó esik majd a Vonatinfó oldalról. Egy pár szó erről a szolgáltatásról. Hazánk Google-s térképén jelenítik meg az éppen közlekedő személy szállító vonatokat. A színek a menetrendszerűségéről adnak tájékoztatást, ha ráklikkelünk valamelyik pöttyre adott vonat aktuális adatait olvashatjuk le. Az oldalon működik a keresés is. (Tipp a telefonhoz: alapesetben nem jelenik meg az oldal mobileszközön. Viszont a telefonon levő Böngésző, Beállítások menüjében a Böngészőazonosítót Desktopra - Asztali környezetre - állítva, már működik telefonon is a weboldal. Mielőtt elhagynánk a Böngészőt, állítsuk vissza Androidra az azonosítót, mivel nem fogunk tudni máshogy netezni!)

Még egy praktikus információ a jegyvásárláshoz: figyeljünk arra, hogy a pót- és helyjegyek árazása függ az utazás távolságától, valamint attól is, elővételben váltottuk meg, vagy az utazás napján. Részletek itt.

Ennyi bevezetést követően lássuk hát, milyen magyar vonatkozású alkalmazások közül válogathatunk a Play áruházban. 

 

AZ Menetrend - MÁV   

Rögtön egy kereső felület fogad bennünket, amolyan In medias res alapon. Hiszen minek ide bárminemű csicsás menü - ha úgyis csak keresni akar az ember. A menü gombra jön elő a kereséshez kapcsolódó Visszaút, Kedvencek választási lehetőség, valamint a Beállítások és a Helyzetkép. Utóbbi a már fent említett vonatinfó oldalt használja, ééés... ennyi. Ennyit tud az alkalmazás. Kereséshez kevés adatforgalmat generál, ez szól még az app mellett.


az_menetrend.jpg

 hu_generic_rgb_wo_45.png

  

 

Menetrend Droid

Kicsit kilóg a sorból, hiszen nem csak vasúti, hanem buszos menetrendben is lehet az alkalmazás segítségével keresni.
A program a Máv Start, valamint a Menetrendek.hu oldalon fellelhető adatbázist használja.
A főmenü keresési lehetőségei: vonat, busz, gyorskeresés (vagyis a kedvenc helyek közötti keresés). Vagy nézegethetjük a lementett menetrendet.
Keresésnél a klasszikus Honnan?, Hova?, Érintve?, Mikor? kérdésekre kell választ adjunk. Bevitelnél az állomásnév kiegészítés könnyíti meg dolgunkat. Pozitívum, hogy a már egyszer beütött állomásnevet megjegyzi a program, legközelebb már elég a listából választani.
Egy találatra bökve megjelennek a menetrendi adatok, az esetleges késéssel, várható érkezési idővel együtt, valamint a jegyár. Jegyvásárlás értelemszerűen arra a vonatra lehet, amelyik még nem indult el - ekkor egy böngészőben jelenik meg a Start vásárlással foglalkozó oldala.
A keresés kevés adatforgalommal jár, előnye még az alkalmazásnak, hogy buszokra is kiterjed a "figyelme". Egyszerű megjelenítés. Lementhető menetrend: a pályaépítési munkák miatt a sokat utazónak érdemes napra készen tartania. Hogy ezeket az információkat honnan tudja meg az ember? A hivatalos oldalról, vagy egy másik appból?

(Az alkalmazás "érdekessége", hogy a cikk írásának ideje alatt akadozva találja meg a szervert... többszöri nekifutásra jön össze a dolog...! Remélhetőleg csak átmeneti a dolog!)

menetrend_droid.jpg
hu_generic_rgb_wo_45.png

  

vonatDroid

Elindítva egy hírolvasó felület fogad bennünket - adott beharangozóra bökve külön böngészőben nyitja meg a program a Start hírek oldalát. Fent látunk még egy állomás piktogramot, egy iránytű jelzést, valamint egy lapátoló emberkés táblát. 
Az állomásnév felsorolásnál a helyzetünk alapján adja be a listát, a legtávolabbi állomások szerepelnek leghátul. Ábécé sorrendet nem sikerült beállítani, viszont van kereső - ha nem kívánjuk a tartózkodási helyünkhöz levő állomások kilométerben mért távolsága alapján belőni, és megkeresni a számunkra szükséges állomást. Utóbbi viszont jó szórakozást, tanulási lehetőséget  rejt magában - próbára téve a földrajzismeretünket. Más appok egy-egy ilyen funkciót pénzért adnának, mi pedig megkapjuk ingyen...
A megtalált állomásra bökve megjelennek az érkező és induló vonatok jegyzéke. A háttérszínezés a késésekhez igazodik. A vonatra tappintva adott járat adatai tárulnak elénk - vagy megjeleníthetjük a térképen az éppen aktuális helyzetét, nagyítva feltűnik a járat célja, valamint száma is.
Az iránytű alatt a már ismert Google térkép fogad, rajta színes pöttyökkel: a személyszállító vonatok helyzetét, menetrendszerűségét mutatja. Jobb sarokban lent egy kapcsoló, mely a vonatot továbbító mozdony számát jelzi majd a térképen.
A dolgozó emberke ikon alatt a vasúthálózaton történő pályaépítési munkálatokról kapunk információkat.

Az alkalmazás igazából háttérinformációkat közöl a vonatokról, valamint adott állomásokra érkező, induló szerelvényekről, valamint friss híreket, pályaépítési munkálatokat a Start oldaláról.


vonatdroid.jpg

hu_generic_rgb_wo_45.png



  

TElvira

Elvira néven futott sokáig a weboldalas keresés, ez az alkalmazás egy nem hivatalos telefonos változata az oldalnak. A Keresés mellett itt is megszemlélhetjük a GPS adatok alapján a vonatok helyzetét. Ebben a programban a pöttyök helyett az alkalmazás apró ikonkája fogad bennünket a térképen. Kedvenceket is tudunk felvenni az alkalmazáson belül. A Beállítások menüben egyénre szabható keresési, megjelenítési lehetőségek közül választhatunk, valamint háromféle téma is a rendelkezésünkre áll.

telvira.jpg

hu_generic_rgb_wo_45.png



 

Összegzés

Ha csak szigorúan a keresés és vonathelyzet információt tekintünk célnak, akkor van erre alkalmazás, nem is egy. Ez jó dolog. Viszont ma már több is elvárható egy ilyen alkalmazástól. Normális mobilos felületű jegyvásárlás; a telefonon levő, adott járatra szóló jegy és a vonat figyelése: vagyis ha késik 30 percet a 6:20-as gyors, amire jegyem van, szóljon rám, hogy nem kell lóhalálában kijussak az állomásra. Azt viszont be kell lássuk, a fenti nem hivatalos alkalmazásokat ilyen funkciókkal nem lehet felvértezni, ehhez az állami vasúti személyszállító támogatása kellene.

Elgondolkodtató, hogy a MÁV Start miért nem készíttetett hivatalos, saját mobilalkalmazást, melyen keresztül megvalósítható lenne a bankkártyás vagy telefonegyenleges fizetés, valamint a menetjegy QR-kódban történő tárolása. Jelen esetben ezt a kódot ki kell nyomtatnia az utazónak, amit a vonaton a jegyvizsgáló az okostelefonjával leolvas. Mintha nem lehetne egy másik telefon, táblagép képernyőjéről leolvasni... 

Visszakanyarodva az eredeti tartalomhoz: azok is találnak maguknak választási lehetőséget, akik napi szinten utaznak, azok is, akik alkalmanként, s azok is, akik friss információkra vágynak a vasút területéről. De ezért három külön alkalmazás kell? A hivatalos alkalmazásig viszont csak "ülünk a vonaton, ülünk a vonaton, és kész..."

 

 

 

 

 

 


Címkék: alkalmazások

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr375163881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igazine 2013.03.29. 10:42:41

"Elgondolkodtató, hogy a MÁV Start miért nem készíttetett hivatalos, saját mobilalkalmazást, melyen keresztül megvalósítható lenne a bankkártyás vagy telefonegyenleges fizetés, valamint a menetjegy QR-kódban történő tárolása."

Pont azért, amiért pl. a telenoros egyenlegem sem lehet egy vér egyszerű appal feltölteni, de még csak mobil verziója sincs a weboldaluknak, hogy ennyivel egyszerűbb legyen az élet.

Bár nagyon jól hangzik, kissé utópisztikus a gondolat, hogy a MÁV kiad majd egy kafa Android alkalmazást a geek utasok életének megkönnyítésére :)

Hogy a témához is hozzászóljak: a felsoroltakból én kettőt használok rendszeresen, mindkettő teszi a dolgát, az elvárásoknak megfelel. BKV-s alkalmazásokról is írhatnál pár sort majd (ha van több, és érdemes írni, persze)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.03.29. 11:08:41

@igazine: Nem akarok politizálni, de nyilván azért nincs még hivatalos MÁV app, mert nem tudták még eldönteni, hogy kinek a zsebét tömjék meg vele...

igazine 2013.03.29. 11:12:09

@Tomi from Space: ÓÓ, a finom kis zsíros állami megrendelés :))) Kéne már egy nekünk is :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.03.29. 11:13:11

@igazine: Szóljálvazzeintézem :D Jah, 30%-ért, bocs :(

][-][alo 2013.03.29. 12:44:57

Hivatalos START-os App: Kíváncsiak vagyunk a válaszra mi is... :)

BKV-s alkalmazások: igen - ez következik a sorban ;)

decoati 2013.03.29. 13:45:28

@igazine: Ugyan kérlek, ez az okostelefon izé csak valami múló hóbort. De a MÁV! Az örök!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.04.04. 06:40:27

Ezek közül az összes volt fent a telefonomon, a Menetrend droid maradt. Tényleg jó - az engem is zavart hogy félévente belassult, ilyenkor felraktam egy másik alkalmazást, ami szintén nem akarta az igazságot.
Megbízható és egyszerűen használható. AZ külön előnye hogy nem kell mindig elölről kezdeni az állomások nevének beírását.

Google+
süti beállítások módosítása