Pokerstars app, mert hazárdírozni jó

A magyar pókerezők évek óta élvezhetik a technika adta lehetőségeket. Aki már hosszú ideje játszik azt hiheti, hogy nem okoz neki semmi és senki meglepetést, de ez az újítás most biztos felforgatja majd a hétköznapjait és hétvégéit is: letölthető a PokerStars mobil alkalmazás. Aki már játszott a PokerStarssal tudja, hogy  nagyon addiktív tud lenni, főleg, ha real money-ra játszik. Anno szép kis summát sikerült összeszednem (majd egy rossz idegállapotú napon elbuknom...) és bár feladtam, azt hiszem, hogy most itt lesz az ideje újra kipróbálni, főleg, hogy még maradt abból az időből némi FPP-m, már ha érted.. :)

Olaszország és az Egyesült Királyság (Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország) után már Magyarországon is elérhető minden játékos számára a tavalyi évben megjelent alkalmazás. Épp egy asztalra várakozol egy étteremben, vagy buszozol hazafelé és unatkozol? Nem számít, mert iPhone, Android vagy iPad készülékeidre már pár perc alatt megszerezheted a legjobb pókeralkalmazást a világon. Forradalmi újításai közé tartozik, hogy igazi pénzzel, igazi játékosokkal játszhatsz bárhol és bármikor. Válogathatsz a rengeteg hold’em és Omaha játékok közül. Akár még a többasztalos funkcióval könnyedén játszhatsz egyszerre 4 helyen az iPhone és Android, 5 helyen a tablet eszközökkel. Használd a már létező PokerStars felhasználói nevedet és számládat, és kezdődhet a játék!

ps1.jpg


Az applikáció rendelkezik a szoftver összes jó tulajdonságával és megtoldja még a könnyen kezelhetőséggel és elérhetőséggel. Például egyedülállóan használhatják a „Quick Seating” opciót is, amivel a letöltők a „Play Now” gomb megnyomása után rögtön beléphetnek a kedvenc játékukhoz vagy bajnokságukhoz, legyen az egy körjáték vagy egy Sit and Go. Mindenki a saját telefonjáról vagy tabletjéről tudja irányítani az igazi vagy online pénzeit a „Web Cashier” segítségével.  Egy érintésbe kerül és elérhetőek a legjobb oktatóanyagok, amivel mindenki fejlesztheti tudását és válhat a legjobb játékosok egyikévé. A PokerStars PC-n is játszható, póker letöltés itt, aztán a gatya megmaradjon! :D

A PokerStars TV lehetőséget ad, hogy megnézhessük a legfrissebb videókat a póker világából. Nagy játszmák, vágatlan televízióban leadott műsorok, kitűnő klippek, exklúzív interjúk játékosokkal a legnagyobb élő és online eseményekről, mint az EPT (European Poker Tour), PCA (PokerStars Caribbean Adventure) és az Online Póker Show. 


ps2.jpg


A PokerStars Clock app-pal egyszerűbben tudunk szervezni pókereseményeket otthonról a barátokkal együtt, ugyanis létrehozhatjuk a saját bajnokságunkat. Meghatározhatjuk, hogy mennyien vesznek részt, milyen hosszú lesz, a kis-, és nagy vakokat, a pénzkeretet, a buy-in-eket, a szüneteket és még sok minden mást. Az applikáció segít a bajnokság-időzítővel és a számtalan opcióval, hogy a saját versenyed tökéletes legyen.

EPT figyelő
A számítógépektől távol is követheted az eseményeket az European Poker Tour alatt. A 9. évad alatt debütált applikáció révén minden információt megszerezhetsz a versenyről, helyszínekről, időpontokról, cash játékokról. Híreket olvashatsz a blogról a versenyzőkről, nyertesekről. Tweeteket nézhetsz azonnal a játékosok kezéből és írhatsz is nekik. A képgalériában visszanézheted a legnagyobb húzásokat.  Megtalálhatóak még a szabályok, felépítés, vagy játékosként böngészheted a toplistákat.

google_play.jpg


Címkék: játék alkalmazás

A bejegyzés trackback címe:

https://androlib.blog.hu/api/trackback/id/tr925382756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Google+
süti beállítások módosítása